Barion Pixel

ELMARAD!! – A mi méheink – Az Iskolaméhészet előadássorozata a Barabás Villában III.

Időpont
2020. március 16. 18:00 - 20:00

Helyszín
Egyéb

Kedves Barátaink!

A közönség és mindannyiunk védelme érdekében a koronavírus következményeinek elhárítására kihirdetett veszélyhelyzet és a bevezetett rendkívüli intézkedések miatt a Barabás Villa programjai május végéig elmaradnak. Az Iskolaméhészet kezdeményezés előadássorozatának előadásai és a május 31-ig tervezett kaptárlátogatások a Barabás Villában elmaradnak és későbbi időpontban kerülnek majd megrendezésre.

A későbbi időpontról értesítünk majd Benneteket.

Köszönjük szépen a megértést. Figyeljétek a méheket, már beindult tavaszi életük 🙂

Üdvözlettel: Radics Helga és Alfons Wirth

Az Iskolaméhészet kezdeményezés nevében

06 70 338 70 79

 

 

 

A Barabás Villa lehetőséget nyújtott az Iskolaméhészet kezdeményezésnek egy sorozat indítására “A mi méheink” címmel. A méhbarát XII. kerületben, a MOM-Kultban és társintézményeiben egész évben vannak méhes programok.

Az Iskolaméhészet ismeretterjesztő előadás-sorozatában (ahol lesz alkalom a beszélgetésre is) a méhek életéről sokat megtudhatunk és reményeink szerint érdekes és szép összefüggések tárulnak majd fel! Lesz szó a méhek -mindenkit érintő- varázslatos, sokrétű világáról, a méhek, a méhcsalád lényéről, a természetes és a méheket középpontba helyező méhészet szemléletéről, gyakorlatáról, a méhek és az ember  közötti összefüggésekről és sok másról. Együtt keresünk kreatív megoldásokat: Hogyan tudunk a méheknek olyan életfeltételeket teremteni, ami szükségleteiknek megfelelő.  Alfons Wirth, Nagy Tamás és Mák Csaba előadásai, diavetítés és beszélgetés is lesz. A sorozat január 20-án indul.

https://barabasvilla.hu/mufaj/eloadas/

Januártól áprilisig, négy alkalommal találkozunk a Barabás Villában hétfő esténként 18-20 óráig, a 1122 Budapest, Városmajor u. 44. cím alatt:

  • Január 20.:
    Méhecskék-Méhcsalád-Méhek szuperorganizmusa
    A méheket középpontba helyező méhtartás
  • február 17.:
    A természetes méhészet szemlélete és gyakorlata
  • március 16.:
    A MÉHEK ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA – A MÉHEK TAVASZI ÉLETE

Előadás és beszélgetés a méhek és a környezetünk kapcsolatáról, a méhek és az ökoszisztéma összefüggéseiről, a városi méhészet gyakorlatának lehetőségeiről. Mit tehetünk a méhekért a városban? Interaktív beszélgetés keretében együtt vizsgáljuk meg, mi történik a kaptárban ma. Beszélgetünk a fiasítás robbanásszerű beindulásáról (a természeti adottságok függvényében), a család megújulásáról, a tavaszi gyűjtésről-hordásról, előretekintünk a rajzásra is és ismerkedünk az ébredező méhkaptár csodálatos, eseménydús tavaszi életével.
Vendég előadó | Mák Csaba Budapest közelében élő méhész, a városi méhészet képviselője, aki a méhek ökoszisztémában betöltött szerepére kiemelten nagy rálátással bír. Ismeri a méhekre leselkedő veszélyeket és annak összefüggéseit hétköznapi életünkkel.
Házigazdák | Alfons Wirth természetes méhész és Radics Helga pedagógus és oktatásszervező, az Iskolaméhészet kezdeményezés tagjai

Részletek a honlapon: https://barabasvilla.hu/programok/a-mi-meheink-marcius/

Facebook esemény elérhetősége: https://www.facebook.com/events/1551867044979233/

 

  • április 20.:
    A méhek különleges szociális élete -a rajzás, a méhek társadalma, a méhek tánca.

 

Részletek a honlapon: https://barabasvilla.hu/programok/a-mi-meheink-aprilis/

 

A jegy ára: 500 Ft, Hegyvidék Kártyával: 300 Ft.
Jegyek kaphatók a barabasvilla.hu oldalon és a MOMkult jegypénztárában.

 

  • Áprilistól szeptemberig pedig a Barabás Villa kertjében egy könnyű kerti séta keretében kaptárkukucskálásra is lehet jelentkezni.

Részletek a honlapon: https://barabasvilla.hu/programok/kaptarlatogatas/ és a facebookon barabasvilla.hu

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Radics Helga és Alfons Wirth
Iskolaméhészet-kezdeményezés

iskolameheszet2019@gmail.com

 

 

Jellege
előadás

Részvétel
nyilvános

Részvételi díj
lásd a leírást

Szervező
-