Barion Pixel

BOTHMER műhely – A Bothmer mint megismerési út a mozgáson keresztül

Időpont
2020. március 11. 9:00 - 11:30

Helyszín
‌Rudolf Steiner Ház - Pecsét terem

Bothmer műhely – A Bothmer, mint megismerési út a mozgáson keresztül

Szeretettel hívlak és várlak benneteket 18 alkalmas Bothmer műhelyünkre febr. 12-jún. 10-éig szerdánként 9.00-11.30 között a Rudolf Steiner házba (1026 Budapest, Riadó utca 2/b)!
A műhely felnőtteknek szól, minden életkor és fizikai képesség számára.

A foglalkozásokon jókedvű valamint elmélyült, egyéni, páros és csoportos mozgásos gyakorlatok fogják váltani egymást. Minden alkalommal erőteljes imaginatív képekkel is dolgozunk. A foglalkozások célja, hogy a megtapasztalások vezessenek ráébredésekre, személyes fejlődésre fizikai, lelki és szellemi szinten.

A műhely egy folyamaton, egy megismerési íven vezet keresztül. Bepillantást nyújt egy újfajta szemléletmódba, a mozgáson keresztüli belső fejlődés lehetőségeit, valamint egy újfajta test- és térérzékelést nyit meg, amit aztán éveken keresztül lehet tovább fejleszteni, finomítani. Az egyes hónapokban bizonyos témákkal hangsúlyosabban foglalkozunk, ugyanakkor ezek át- meg átszövik majd a következő hónapok alkalmait is.

 

FEBRUÁR: Az emberi test térirányai 2020. február 12., 19., 26.

Testtartás, testkép, tér-erők
Bothmer gyakorlatok: nyitó gyakorlat, könnyű ütem, álló és mozgó ritmus, vízszintes séta

 

MÁRCIUS: A kontroll és ellenállás elengedése 2020. március 4., 11., 18., 25.

Kiüresedettség, vezetettség

Bothmer-gyakorlatok: ugrás a középpontba, zuhanás a pontba, mozgás a cél felé

 

ÁPRILIS: A félelem elengedése 2020. április 1., 8., 15., 22., 29.

A bátor tett

Bothmer-gyakorlatok: zuhanás, vetődés, diszkosz, örvény

 

MÁJUS: Közösségben, EGY-ként cselekedni 2020. május 6., 13., 20., 27.

Kiüresítés. Befogadás.

Bothmer-gyakorlatok: gyakorlat-szekvenciák, frontális séta, sas, oroszlán, dóm

 

JÚNIUS: A Bothmer mint meditatív, belső iskolázási út 2020. június 3., 10.

Imagináció, inspiráció, intuíció

Bothmer gyakorlatok: gyakorlat-szekvenciák, meditációs séta, kereszt

 

A munka mély, bizalomra és csoportfolyamatokra épülő jellegéből adódóan a műhely első négy alkalma nyitott, a március 4-ei alkalom után a csoport zárttá válik. A műhely vezetője megválaszthatja a zárt csoport összetételét, a résztvevők igényeit szolgálva, csoportdinamikai, és egyéb összetett szempontok mentén.

A részvételi díj a négy nyitott alkalomra 4000Ft / alkalom. A zárt, 14 alkalmas rész egyösszegű díja 52.000 Ft. A műhely arra hivatott, hogy lehetőséget adjon a mozgáson keresztül átélt belső, valamint közösségi megismerési út megtapasztalására komolyan érdeklődő, elkötelezett résztvevők számára, ezért szociális kedvezmény minden esetben és minden mértékben biztosított.

Érdeklődni, jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Fehér Anna feher.anna@gmail.com 0630 525 7093

A csoport vezetője, Fehér Anna (37), 2008 óta van kapcsolatban az antropozófiával. 2008-2011-ig Waldorf gimnáziumban tanított angolt, 2009-2010-ben járt a Rudolf Steiner szemináriumra, és 2009-ben kezdte Bothmer tanulmányait is. 2017-2018-ban Budapesten heti Bothmer-csoportot vezetett, és 2017 óta a magyarországi, valamint időszakosan a kínai és cseh Bothmer-képzésen tanít.

Jellege
műhelymunka

Részvétel
nyilvános

Részvételi díj
lásd a leírást

Szervező
-