“Grál legenda” – csoport

Időpont
2020. szeptember 18. 17:30 - 19:30

Helyszín
‌Rudolf Steiner Ház - Pecsét terem

2020. szeptemberétől egy Szent Grál legendát feldolgozó csoport indul a Rudolf Steiner Házban.

A Szent Grál legenda jelentőségteljes kifejeződése annak a nagy, keresztény szellemi impulzusnak, amely a IX. században Európát Európává tette. A Grál legenda egy lovagregény, amelyben Parszivált életútján kísérhetjük végig és átélhetjük tapasztalatait, a naiv gyermekkortól a Grál királyságig. Ezeken a tudatfokokon minden ember végigmegy, hiszen ez a szellemi fejlődés alapja, ezért a Szent Grálhoz vezető életút valójában önismereti, önnevelési út.

A Grál csoport tervezetten havonta tartaná az összejöveteleit (igény szerint kéthetente). A csoportmunka minden alkalommal három részből áll. 1. A művészi, közösségépítesi, önismereti rész, a hangsúly a “fejközpontúság” helyett “szívközpontúság”. – 2. Nem baj, ha valaki még nem ismeri a Grál történetét, hiszen úgyis együtt elolvassuk el! – 3. „Kerekasztalszerű” beszélgető kör, ahol megbeszéljük az olvasottakat, új felismeréseinket megosztjuk egymással.

Érdeklődni lehet: Csanádi József – csanadi.jozsef@freemail.hu

A húsvét titkáról, a szent vacsoráról 800 éves távlatokból megszólíthat a Szent Grál legenda. Arimathiai József nagypénteken Pilátustól elkérte a jézusi testet és a maga számára készített, sziklába vágott sírüregbe helyezte. A feltámadott Krisztus Arimáthiai Józsefhez (az első Grál őrzőhöz) így szól:

“Őrizd számomra!” – szólt az Úr,

“Őrizd emlékül, zálogul,

Te is, az is, kinek kezébe

Atya, Fiú, Lélek nevébe’

Tőled egykor átszármazik,

Kit méltó tesz rá a hit,

Hit a teljes Szentháromságban,

Hit az én titkos lakomámban:

Az asztalban, mely világszerte

Lesz áhítattal ismételve,

A kenyérben, mely az én testem,

A borban, melyben oly szívesen

Adom italul véremet,

Mint egykor adtam kelyhemet.

A szentkeresztről te levétettél,

Az új sírba eltemettél.

Így tegyék testemet oltárra,

E tálhoz hasonló szent tálra.

Ott fekszem majd a korporálén,

Nem lesz más áldozat, csupán én.”

 

Erre eltűnt a kegyes Jézus,

Maradt az ősz Arimatheus

Bús tömlőcében elfeledve,

De élteté őt e szent ereklye.”

 

 

Jellege
csoportmunka

Részvétel
nyilvános

Részvételi díj
felajánlás

Szervező
-