"Mindig nagy elismeréssel beszéltem a materialista tudomány igazáról és nagyságáról ... - de valóban szeretettel kell elmélyedni ebben a materialista tudományban, hogy az árnyoldalait is megértsük."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A bibliai teremtéstörténet titkai (5)

5. Az Elohák: a lényformálók és lényteremtők. Az eonok vagy korszellemek.

[Az első három teremtést nap, a hőből kibontakozó közbülső állapot a finomodás hatására: fény, hangzás, éter, életéter, és a sűrűsödés állapotai: levegő, víz, föld. Ezek az állapotok lelki-szellemi lények megnyilvánulásai. Az Elohák a hierarchikus rendben: a formaszellemek (exuziák, hatalmasságok). Az archék vagy személyiség- szellemek, mint az Elohák kiszolgálói. A személyiség szellemei a Genezisben a „jom” vagy „nap” megfelelői. Az „első nap”: az első korszellemek működésének kezdete.]

München, 1910. augusztus 20.

Utaltunk arra, hogy hogyan mondja el az úgynevezett Genezis a Föld-létesülés leírásában a fejlődés előbbi állapotainak ismétlődését, amit ma csak tisztánlátó kutatással - tehát annak révén, amit szellemtudományos világszemléletünk forrásának nevezünk - ismerhetünk meg. Ha most újra lelkünk elé állítjuk, amit így a fejlődés állapotairól megtudtunk, azokból az időkből, amikor Földünk jellegéből még semmi sem létezett, akkor rá kell mutatnunk, hogy azt, ami később Naprendszerünkké vált, akkor még az a planetáris lét foglalta magában, amit régi Szaturnusznak nevezünk. Ne felejtsük el, hogy ez a régi Szaturnusz pusztán csak hő-állapotok, hő-viszonyok egymásba szövődése volt. Ha esetleg valaki a mai fizikai fogalmak értelmében fennakadna azon, hogy olyan világlényről beszélünk, ami csak hőből áll, azt emlékeztetem arra, amit tegnapelőtt mondtam, hogy ugyanis mindazokat az ellenvetéseket, melyek az úgynevezett modern tudományosság részéről felmerülhetnek azzal kapcsolatosan, ami ma vagy bármikor máskor itt elhangzik, én magam is kivédhetném. Csak nincs idő arra, ahogy ezekben az előadásokban érdemben érintsem mindazt, amit a jóhiszemű modern tudomány el tud mondani. A szellemtudományi kutatások forrásaival szemben nagyon dilettánsnak tűnik mindaz, ami a modern tudomány egész terjedelme alapján mondható volna. De hogy mégis figyelembe vegyek egyet s mást, ami erről az oldalról felmerülhet, egyszer majd (éspedig legközelebbi prágai előadássorozatomon, amit jövő tavasszal fogok tartani) el fogom kezdeni, hogy nem csak arról beszélek, amivel az antropozófia alátámasztható, hanem (hogy a modern kedélyek is megnyugodjanak) arról is, amivel az antropozófia megcáfolható. Ezért prágai előadássorozatomat két nyilvános előadás fogja megelőzni, az egyiknek a címe: Hogyan cáfolható az antropozófia? A másodiké: Hogyan lehet az antropozófiát alátámasztani? Ezeket az előadásokat azután másutt is megtartom és akkor nyilvánvaló lesz, hogy mi magunk is el tudjuk mondani, magunk is teljes tudatában vagyunk annak, amit egyik vagy másik oldalról kifogásolhatnak abban, amit a szellemtudomány talaján állók tanítanak. A szellemtudomány a saját szilárd talaján áll és azok, akik azt hiszik, hogy megcáfolhatják, egyszerűen csak nem ismerik még. Ez az idők folyamán megfelelő módon be fog bizonyosodni. A régi Szaturnusz hő-állapotával kapcsolatosan szabadjon még néhány megjegyzésre utalnom, melyeket „A szellemtudomány körvonalai” című könyvemben tettem; ezek megnyugtathatják valamelyest azokat is, akik tudományos képzettségüknél fogva úgy érzik, hogy kötelesek ellenvetéseket tenni.

Mindezek előrebocsátása után a továbbiakban is teljes nyíltsággal és szabadon az antropozófia alapján fogok beszélni, tekintet nélkül arra, amit jó szándékkal fel lehet hozni ezekkel a dolgokkal szemben.

A régi Szaturnusz tehát hő-állapotok egymásba szövődéséből állt. Jegyezzük ezt meg alaposan. A Genezis értelmében a Föld-létesülésen belül megismétlődik ez a régi Szaturnusz-állapot, mely - mint mondtuk - hő- vagy tűzállapotok egymásba szövődése. Ez az első dolog, amit meg kell jegyeznünk az elementáris létről. Kérem Önöket, feltétlenül legyenek tekintettel arra, hogy milyen értelemben beszélünk hőről vagy tűzről, mikor egy olyan magas létformáról van szó, mint a régi Szaturnusz. Amiről itt, mint hőről vagy tűzről beszélünk, azt nem tudjuk megközelíteni olyanformán, hogy mondjuk egy gyufát, vagy gyertyát meggyújtva tanulmányozzuk a hő vagy a tűz fizikai mivoltát. Ezt sokkal szellemibbnek, helyesebben mondva sokkal lelkibbnek kell elgondolnunk. Ha átérzik, hogy lényük hőhordozó lény, mondhatnám, ha érzik saját melegségüket - saját lelki melegségüket - akkor ezt a saját magukról lévő élményüket, ezt az érzelmi élményüket tekintsék olyasvalaminek, ami megközelítő képzetet adhat a régi Szaturnuszon lévő hő-állapotok egymásba szövődéséről.

Azután továbbmegyünk a régi Nap-állapotig, bolygónk második fejlődési állapotáig és arról beszélünk, hogy az elementáris léten belül a hő azzá sűrűsödött, amit gáz- vagy légneműnek nevezhetünk. A régi Nap elementáris létében tehát meg kell különböztetnünk a hőt és gáz- vagy légneműt. Utaltunk azonban már arra, hogy a hőnek légneművé sűrűsödésével - tehát az elemi állapotoknak a sűrűsödés felé való leszállásával - együtt jár egy felszállás - ha szabad így neveznem - a ritkább felé, az éteribb felé. Úgyhogy, ha a hő alatt következő elemi állapotot légneműnek nevezzük, a hő fölött következő elemi állapotot fényjellegűnek kell neveznünk, fényjellegű éternek. Ha tehát a régi Nap-állapot elementáris viszonyainak összességét vesszük tekintetbe, ezt mondjuk: a régi Napon összeszövődött hő, fény és levegő volt. És mindaz, ami a régi Nap-állapot idején létezett, ezeken a hő-, fény- és levegő-állapotokon belül nyilatkozott meg. Tisztában kell lennünk mármost azzal, hogy ha csak ezeket a hő-, fény- levegő megnyilatkozásokat nézzük, akkor úgyszólván csak a maját, a külső oldalát, az illúzióját kaptuk meg annak, ami itt tulajdonképpen van. Valójában szellemi lények azok, akik a hő, a fény és a levegő közvetítésével kifelé megnyilatkoznak. Úgy van ez valahogy, mintha kezünket benyújtanánk egy fűtött helyiségbe, és azt mondanánk: annak, hogy ebben a helyiségben meleg van, az az oka, hogy van ott egy lény, aki meleget bocsát ki és ez a hő-kibocsátás az ő megnyilatkozási módja.

Ha a régi Hold felé haladunk tovább, akkor a közbülső állapot újra a hő, lefelé a levegővé vagy gázneművé sűrűsödött hő és még lejjebb a cseppfolyóssá sűrűsödött hő. Itt is megtaláljuk a fényt. A fény fölött helyezkedik el, úgyszólván egy finomabb, inkább éteri állapot; ezt már jellemeztem, mikor azt mondtam, hogy ami anyagaink között, mint az a rendező princípium működik, ami a kémiai egyesüléseket és a kémiai bomlásokat hozza létre, azt, az ember külső érzékszerveivel csak akkor ismeri fel, ha a levegő közege közvetíti. Szellemi módon azonban minden létnek ez az alapja. Ezt az éteri állapotot tehát hang- vagy zengő éternek nevezzük, vagy száméternek, mivel ez a szellemi zengés rendezi el az anyagi létet mérték és szám szerint. Azt mondjuk tehát: a fény után feljebb lépünk a hanghoz, de ezt a hangot nem tévesztjük össze azzal a külső hanggal, amelyet a levegő közvetít, hanem olyan valaminek tekintjük, ami csak úgy észlelhető, ha bizonyos módon felébresztettük tisztánlátó érzékünket. A régi Holdon tehát - mindabban, ami benne van magában a Holdban, és ami kívülről hat rá-a következő elemi állapotokat találjuk: hő, levegő, víz, fény, hang.

Ha azután a negyedik - a tulajdonképpeni Föld-lét - állapotához emelkedünk fel, akkor ezekhez az elemi állapotokhoz, mint új sűrűsödés és ritkulás, hozzátagozódik felfelé és lefelé a föld- vagy szilárd állapot és az, amit a tulajdonképpeni életéternek nevezünk, egy a hangéternél is finomabb éter. Úgyhogy a Föld-jelleg elementáris létét így vázolhatjuk:

a hő újra középső állapot
a sűrűsödés állapotai: légnemű-vízszerű-szilárd
a ritkulás állapotai: fény-, hang- és életéter

Még egyszer és nyomatékosan tisztázni kívánom - nehogy bármi is homályos maradjon ebben a fejtegetésben - hogy azt, amit föld-szerűnek, vagy szilárdnak nevezek, nem szabad összetéveszteni azzal, amit a mai tudomány nevez föld-szerűnek. Amit itt, fejtegetéseinkben így nevezünk, azt közvetlen környezetünkben nem láthatjuk. Amin lépkedünk, ha a földi talajon járunk, az természetesen „föld” okkult értelemben, amennyiben szilárd - de az arany, ezüst, réz és ón is föld. Okkult értelemben föld mindaz, ami szilárd anyagú. A mai fizikus, saját szempontjából, persze azt fogja mondani, hogy ilyen megkülönböztetés nincs; különbséget teszünk ugyan különféle elemeink között, de mit sem tudunk arról, hogy létezne valami föld-jellegű ősanyag, ami ezeknek az elemeknek az alapja volna. Majd csak, ha a tisztánlátás át tud hatolni azon, ami a tudomány külső elemeiben - az összes létező elemben - jelen van és a szilárd elem alapját kutatja, ha azokat az erőket keresi, amelyek az anyagot szilárd állapotúvá illesztik össze, - tehát csak amikor majd az érzékelhető lét mögé látunk, akkor találunk rá azokra az erőkre, melyek a szilárd, a cseppfolyós, a légnemű okkult értelemben vett felépítői, kiképzői, összetevői. És itt erről van szó. És erről van szó a Genezisben is, ha helyesen értelmezzük. - A Genezis megértéséhez tehát azt kell mondanunk erről a négy állapotról, hogy a három első Föld-létünkben valamiképpen meg kell, hogy ismétlődjék, míg a negyedik, mint új jelenik meg Földünk létében.

Kíséreljük meg most ebből a szempontból vizsgálni a Genezist. Kíséreljük meg azokkal az eszközökkel vizsgálni, melyekkel az elmúlt napokban ismerkedtünk meg.

Földünk kialakulásában tehát a régi Szaturnusz-állapot bizonyos fajta ismétlődését kellene megtalálnunk. A régi Szaturnusz-hőt itt más szavak útján kellene megtalálnunk, olyan szavak segítségével, amelyek egy szellemi-lelki tevékenységet fejeznek ki. És meg is találjuk ezeket a szavakat, ha a Genezist helyesen értjük meg. Azt mondottam, hogy azok a szavak, melyeket általában így fordítanak: „Isten lelke lebegett a vizek felett” (a német szövegben „költött a vizek felett”) tulajdonképpen azt jelentik, hogy az Elohák lelki-szellemisége kiterjeszkedik és az a hő-jellegű elem, amelynek hatását úgy kell elgondolnunk, ahogy költéskor a meleg a tyúkból a tojásokba sugárzik, ez az elem áthatja mindazt, ami akkor az elementáris létből megvolt. Az a mondat, hogy „Az Elohák szelleme hőt árasztva sugárzik át az elementáris léten, vagy a vizeken”, érzékelteti Önök előtt a régi szaturnuszi hő megismétlődését. - Menjünk tovább. A következő állapot az kellene, hogy legyen, amely a régi Nap ismétlődését jeleníti meg. Először ne azt vegyük most tekintetbe, ami a Nap-létben a sűrűsödés állapota - a levegővé vált hő - hanem a ritkulásként fellépő fény elemet. Ha tehát azt a tényt tekintjük, hogy a Nap-szerűség idején belép kozmikus terünkbe a fény, akkor ennek a régi Nap-állapotnak az ismétlődése a Föld-fejlődésben a fény felvillanása lesz. Ezt ezek az őserejű szavak fejezik ki:

„És szóltak az Elohák: legyen világosság és lőn világosság.”

A harmadik ismétlődésnek abban kell megnyilatkoznia, hogy a finomabb elementáris állapotokat illetően átsugározza Földünk létesülését az, amit rendteremtő hang-éternek nevezünk. Vessük fel tehát a kérdést, vajon utal-e a Genezis valamilyen formában a Hold-állapotnak erre az ismétlődésére, és ha igen, hogyan utal reá? Úgy, hogy a Föld-létesülés elementáris anyagállapotaiba olyanféle elrendező jelleggel nyúl bele a hang, mint amit akkor látunk, mikor a finom porral fedett lemezen végighúzzuk a hegedűvonót, és kialakulnak a Chladni-féle hangábrák. A megismétlődés esetében olyasminek kellene történnie, ami hírül adná, hogy megjelent a hang-éter és bizonyos módon elrendezte az anyagot. S mit tudunk meg földfejlődésünknek arról a mozzanatáról, ami a fény megjelenését követte? Azt tudjuk meg, hogy az Elohák valamit megmozgattak az anyagi elementáris tömegekben, ami által ezek az elementáris tömegek - amint azt Önöknek tegnap jellemeztem - rendeződtek, vagyis felfelé szétáradtak és lefelé tömörültek. Egy rendező erő-elem hatol be és rendezi az elementáris tömegeket: pontosan úgy, ahogy a hang hatol be a porrétegbe és hozza létre a Chladni-féle hangábrákat. Ahogy itt a por elrendeződik, ugyanúgy rendeződnek el az elemi tömegek is: szétszóródnak és összetömörülnek. A „rakiah” szó, ami itt áll és azt jelöli, hogy az Elohák mit iktattak be az elementáris anyagi tömegekbe, nehezen lefordítható szó, és a szokásos fordítások nem jutnak el odáig, hogy helyesen adják vissza jelentését. Ha tisztán filológiailag mindent egybevetünk is, amit ma fel lehet sorakoztatni, hogy ezt a szót megmagyarázzuk, azt kell mondanunk: az „égbolt”, vagy „sátor”, vagy „kiterjedés” szavakkal nem sokra megyünk, mert a „rakiah” szóban valami aktivitás, valamit mozgató-mozdító van. És egy objektívebb filológia rájönne, hogy éppen az van benne ebben a szóban, ami így jut kifejezésre: az Elohák mozgásba hoztak valamit az elemi anyagtömegekben, ami hasonló ahhoz, ami a Chladni-féle hangábrákban történik, amikor a hang rendezően beleavatkozik. Ahogy itt rendeződik a por, úgy rendeződik fel- és lefelé az elemi anyagtömeg az úgynevezett második teremtési napon. Látjuk tehát a hang-éter belépését a fényéter után a Genezisben és a második teremtési nap teljes tárgyilagossággal tárja elénk azt, amit bizonyos vonatkozásban a Hold-lét ismétlődésének foghatunk fel

Meglátják majd, hogy az ismétlődések nem történhetnek egészen egyértelmű módon, hanem mintegy átnyúlnak egymás fölött. Ami pedig a mai előadásban ellentmondásnak tűnne a tegnapihoz képest, az majd tisztázódik. Az ismétlődések úgy mennek végbe, hogy megtörténik előbb az az ismétlés, amiről most beszélek, azután következik egy átfogóbb, ahogy azt tegnap jellemeztem.

Most azt várhatnánk, hogy a Föld-fejlődésnek az után az időpontja után, mikor a hang-éter úgy rendezte az anyagokat, hogy egy részük felfelé, másik részük lefelé sugárzik, olyan valaminek kellene hatnia, amit a tulajdonképpeni Föld-jellegűnél finomabb állapotnak neveztünk, amit életnek, élet-éternek neveztünk. Az úgynevezett második teremtési nap után tehát olyasvalaminek kellene bekövetkeznie, ami arra vallana, hogy Földünk elemi anyagaiba élet-éter áramlik, ahogy előbb a fény és a rendteremtő hang-éter áramlott be. Kellene lennie valaminek a Genezisben, ami arra céloz, hogy itt villan fel az élet-éter, és mozgásba hozza, kibontakoztatja az életet.

Nézzük a Genezisben a Föld-fejlődés harmadik mozzanatát. Ez elmondja, hogyan sarjad ki a zöld, az élő, a fű- és faféle, ahogy tegnap mondtam: fajtánként. Íme: az élet-éter beáramlásának élő ábrázolása; az élet-éter idézi elő mindazt, amiről a harmadik teremtési nap szól.

Így tehát a Genezisben minden benne van, amit az okkultizmus tisztánlátó erői napvilágra tudnak hozni, és ennek így is kell lennie, ha a Genezis valóban okkult tudásból származik. S ezt igazolva is látjuk, ha hajlandók vagyunk a Genezist helyesen megérteni. Csodálatos, mennyire megtaláljuk mindannak az igazolását a Genezisben, amit előbb minden más kútfőtől függetlenül kutattunk fel. Biztosíthatom Önöket arról, hogy amikor „A szellemtudomány körvonalai” c. munkámban a Föld fejlődését, mint a régi Szaturnusz, régi Nap és régi Hold ismétlődését írtam le, szándékosan és lelkiismeretesen távoltartottam ettől az ábrázolásmódtól mindent, amit a Genezisből meríthettem volna. „A szellemtudomány körvonalai” csak olyan eredményeket tartalmaz, melyeket minden külső forrásműtől függetlenül meg lehet találni. De azután ha ezt a kútfőktől független kutatási eredményt összevetik a Genezissel, azt fogják találni, hogy a Genezis az a dokumentum, mely ugyanazt mondja, amit kutatásunk alapján mi is elmondhattunk. Erre a csodálatos egybehangzásra már tegnap is utaltam: amit mi magunk is mondhatnánk, az hangzik fel évezredekkel ezelőtti látók szózataként.

Ha tehát Föld-lényünk finomabb elemeit vesszük szemügyre, akkor abban, amit a három első teremtési napnak neveznek, a hő, fény, hang-éter és élet-éter egymást követő hatásait látjuk és abban, ami önmagában mozgásnak indult, önmagában életre kelt, egyidejűleg látjuk a sűrűsödési állapotok kifejlődését, a hőből a levegőt, majd a vizet és a szilárdat, a Föld-szerűt, ahogy ezt tegnap elmondtam. Látják tehát a ritkulási és sűrűsödési folyamatokat és így eljutunk Földünk létrejöttének egységes világképéhez. És ha így sűrűbb állapotokról - hő-levegő-víz-föld - vagy ritkább állapotokról - fény-hang-életéter - beszélünk, akkor lelki-szellemi lények megnyilatkozási formáival, külső ruházatukkal van dolgunk. Ezek közül a lelki-szellemi lények közül a Genezis értelmében elsőkként az Elohák lépnek lelki szemeinek elé; és a szellemtudományos bölcsesség értelmében ennek a kérdésnek kell felvetődnie bennünk: vajon milyen természetűek is voltak az Elohák, milyen lények is voltak ők? Hogy ezt világosan át tudjuk tekinteni, ezeket a lényeket be kell sorolnunk a Hierarchiák rendjébe. Feltehetően emlékeznek arra - az évek során elhangzott előadásokból vagy abból, ami „A szellemtudomány körvonalaidban olvasható - hogy a hierarchiák rendjében - ha a sort felülről kezdjük - először egy hármasságot találunk; ezt nevezzük a szeráfok, kerubok és trónok hármasságának, A következő hármasság: a kyriotetes -vagy uraságok - dynameos - vagy erők - és exusiai vagy kinyilatkoztatások, hatalmasságok. A legalsó hármasság pedig - ha a keresztény kifejezéseket használjuk - archai, vagy őserők, őskezdetek, személyiségszellemek, archangeloi vagy arkangyalok és angeloi vagy angyalok, vagyis azok a szellemi lények, akik a legközelebb állnak az emberhez. És csak ezután jutunk el a hierarchiák rendjében magához az emberhez, mint hierarchikus rendszerünk tizedik tagjához. Tegyük fel a kérdést: vajon hova illeszkednek be ebbe a rendszerbe az Elohák?

Pillantásunkat a második hármasságra kell vetnünk, azokra a lényekre, akiket exusiai-nak, vagy hatalmasságoknak, formaszellemeknek nevezünk, itt találjuk meg a rangsorban az Elohákat. Tudjuk az előző évek előadásaiból, hogy az archai - a személyiségszellemek - a régi Szaturnusz idején azon az emberfokon álltak, ahol mi állunk ma. A régi Nap-állapot idején az archangeloi - vagy arkangyalok - álltak emberfokon, a régi Holdlétben az angeloi - vagy angyalok - és a Földiét idején az ember áll emberfokon. Egy fokkal a személyiségszellemek fölött vannak a formaszellemek - az exusiai - ugyanazok, akiket Eloháknak nevezünk. Ezek tehát azok a szellemi lények, akik annak idején, mikor planetáris létünk a Szaturnusszal megkezdődött, már túlléptek az emberléten; magasztos, fenséges szellemi lények, akik a maguk emberfokát már a régi Szaturnusz előtt átélték. Ha ezt így megjelenítjük lelkünk előtt, fogalmat alkothatunk az Elohák magasztosságáról és megtudjuk, hogy a hierarchikus rendben bizonyos értelemben négy fokkal állnak az ember fölött. Ami tehát ott akkor működött és - ha szabad újra ezt a szót használnom - kozmikusán gondolkodott, és gondolkodásából Földünket létrehozta, négy fokkal feljebb áll a hierarchikus rendben az embernél - és gondolkodása teremtő erejű, míg az ember csak gondolati képeit illetően tud teremtően hatni. Az Eloháknak ez a gondolkodása négy fokkal az emberé fölött áll, ennélfogva nemcsak a gondolatvilágban rendez, képez és teremt, hanem lényformáló és lényteremtő gondolkodás.

Mindezek előrebocsátása után fel kell, hogy vetődjék bennünk a kérdés: vajon hogyan áll a dolog a többi hierarchikus lénnyel? Elsősorban az érdekel bennünket, hogy a Genezis értelmében mi történt azokkal, akiket az előbbiekben archai-nak vagy személyiségszellemeknek neveztünk. Mert a hierarchikus rend szerint ők következnek a sorban lefelé. Elevenítsük fel magunkban ismét, hogy az Elohák igen magasztos lények, akik a régi Szaturnusz-lét alatt már túl voltak az emberfokon. Az Eloha lények teremtően és rendezően kísérik a régi Szaturnusz-, Nap- és Hold-létet és beavatkoznak a Föld létébe is. De mit várhatunk vajon attól a hierarchiától, mely közvetlenül az Elohák hierarchiája alatt áll, mit várhatunk a személyiségszellemektől? Róluk vajon nem mond semmit a Genezis? Ha az Elohákat a Genezis értelmében számunkra megismerhető, magasrendű, magasztos lényeknek tekintjük, tulajdonképpen arra kellene számítanunk, hogy ezek az őserők, vagy őskezdetek, vagy személyiségszellemek mintegy szolgálattevő lényekként működjenek. Mond-e valamit a Genezis arról, hogy az Elohák, miután kifejtették nagy, teremtő tevékenységüket, szolgálatukba állították az alacsonyabb rendű munkálatokra, szolgálattevőkként az archékat vagy őskezdeteket? A leglényegesebb, legátfogóbb tevékenységeket az Elohák viszik véghez, de amikor az Elohák már megvonták a nagy vonalakat, kifejtették nagy, teremtő erőiket, vajon bevonták-e megfelelő módon az archékat vagy személyiségszellemeket?

Ha felelni akarunk arra a kérdésre, vajon mond-e valamit afelől a Genezis, hogy az Elohák felhasználtak-e ilyen hozzájuk képest alárendelt lényeket és saját helyükre állították-e őket, akkor újra csak arra van szükség, hogy a Genezist helyesen értsük meg. Van a Genezis megértésének egy pontja, ami minden külső bibliamagyarázat számára valóságos kereszt, éspedig azért, mert már évszázadok óta a legteljesebb mértékben számításon kívül hagyta minden külső Biblia-kommentátor azt, amit az okkult kutatás mond a Biblia kezdő szavainak eredeti értelméről. Bizony keresztje ez a Genezis értelmezésének. Ha átnézik a hosszú időn át kialakult irodalmat, meglátják, hogy így van.

A Genezisben az áll, ami modern nyelvekre átültetve így hangzik:

„És az Elohák elválasztották a világosságot a sötétségtől” s ezt úgy állítják be, mintha váltakozott volna a világosság és a sötétség. A szavakra még pontosabban vissza fogok térni. - Most a modern nyelv szavait fogom használni helyettesítésképpen, de nem helyesek és csak egyelőre használjuk őket. Ezt olvassuk az egyik helyen:

„És lőn este és lőn reggel, egy nap.”

- és tovább:

„És az Elohák nevezék a világosságot nappalnak.”

Ez aztán valóban próbára teszi a külső irodalmat. Mert mi az az egy teremtési nap? A naív értelem az egy napot 24 órás időtartamnak tekinti, amin belül éppúgy váltakozik világosság és sötétség, mint a mi napjainkban, mialatt ébren vagyunk és alszunk. Bizonyára tudják, mennyi gúny érte már ezt a naiv elképzelést arról, hogy a világ hét ilyen nap alatt teremtődött. Azt is tudják valószínűleg, hogy mekkora fáradságot - mondhatnánk dilettáns fáradságot - fordítottak arra, hogy a teremtési napokat valamiképpen, mint hosszabb-rövidebb periódusokat, mint geológiai periódusokat, stb. magyarázzák, hogy egy ilyen teremtési nap egy hosszabb időszakot jelentsen.

Az első nehézség természetesen akkor áll elő, amikor az úgynevezett negyedik teremtési napot veszi valaki szemügyre, amikor a Genezis értelmében először van szó a Napnak és Holdnak, mint az idő rendezőjének, megjelenéséről Márpedig azt minden gyermek tudja, hogy a mi 24 órás napunk rendjét a Földnek a Naphoz való viszonya határozza meg. De ha ez csak a negyedik napon keletkezett, akkor előtte ilyen napokról nem lehet beszélni. Ha tehát valaki ki akarna tartani amellett, hogy a Genezisben 24 órás napokról van szó, az éppen a Genezis ellen vétene. Lehet, hogy vannak ilyen szellemek; azt kell válaszolnunk nekik, hogy ők maguk egészen bizonyosan nem a kinyilatkoztatásra támaszkodnak, amikor azt állítják, hogy a mi értelmünkben vett napokról van szó. Azokkal az önkényességekkel még csak foglalkozni sem érdemes, amik azoknál merültek fel, akik a Genezis napjait geológiailag akarták magyarázni, mert nincs az irodalomban közel és távol egyetlen jel sem, ami azt bizonyítaná, hogy ott, ahol a Bibliában a „jom” szó áll, olyasvalamiről lenne szó, ami hasonlatos egy geológiai korszakhoz. - Mindezekkel szemben persze most már mi vetjük fel a kérdést: mit jelent ez a „jom” szó, amit általában napnak fordítanak?

Hogy mit jelent ez a szó, azt csak azok tudják felmérni, akik minden érzésükkel bele tudnak helyezkedni a régi meghatározási módokba, régi szóhasználatokba. Egészen másképp kell érezni és értékelni, mint ma, ha bele akarunk helyezkedni ebbe a régi szóhasználatba. De szeretném Önöket - hogy túlságosan meg ne lepődjenek - úgyszólván lépésről-lépésre visszavezetni. Először is a gnosztikusok egyik régi tanítására szeretném irányítani a figyelmüket. Bizonyos hatalmakról beszéltek, akik részt vettek létünk kialakításában, akik egymásután avatkoznak bele létünk fejlődésébe; ezeket a hatalmakat, ezeket a magasrendű lényeket eonoknak hívták. Sokat beszéltek a gnosztikusok eonjairól. Ezekkel az eonokkal nem időtartamokat jelöltek, hanem lényeket. Úgy értik, hogy működésbe lép az első eon és véghezviszi azt, amit véghez tud vinni, azután felváltja a második és ezt, miután erőivel hatott, ismét felváltja a harmadik, stb. Ilyen, a fejlődést vezérlő, egymást követő, egymást felváltó lényekre gondoltak a gnosztikusok, amikor eonokról beszéltek. És csak nagyon sokkal később tapadt hozzá a tisztán absztrakt időfogalom ahhoz, amit az eon szó eredetileg jelentett, eon: ez lényt jelent, eleven lényt. És amilyen értelemben eleven lényt jelent az eon, ugyanabban az értelemben lény az, amit a „jom” héber szó jelent. Nem pusztán absztrakt időmeghatározásról van itt szó, hanem valami lényről. „Jom” - ez egy lény. És ha az egymást követő hét ilyen jom-ról beszélünk, akkor hét egymást követő lényről - vagy ha úgy tetszik, lénycsoportról - van szó.

Ugyanazzal állunk itt szemben, mint ami egy másik szóhasonlatosság mögött is rejtőzik. Az inkább árja jellegű nyelvekben a „deus” és „dies” Isten és nap rokonszavak. Ezek benső lényegük szerint rokonságban állnak egymással, és régebbi időkben nagyon is érezték a rokonságot a „nap” és egy lény között. Amikor a hét napjairól beszéltek, mint ahogy mi vasárnapról, hétfőről, keddről beszélünk, akkor ez alatt nemcsak időszakokat értettek, hanem a dies egyszersmind jelentette a Napon, Holdon, Marson működő lénycsoportokat is. (Az indogermán nyelvekben a hét napjainak elnevezésében benne van a Nap, Hold, Mars, stb. neve is. - A fordító megjegyzése.) Ezt a Genezisben használt jóm szót, amit általában a nap szóval fordítanak, fogják fel szellemi lényeknek, és megtalálják azokat a lényeket, akik a hierarchiában egy fokkal az Elohák alatt állnak, akikkel az Elohák, mint alájuk rendelt szellemekkel rendelkeznek. Akkor, amikor az Elohák magasabb rendű rendező erőikkel már létrehozták a világosságot, a Genezis ősi igéi szerint jomot állították a maguk helyébe, az első lényt, az elsőt a korszellemek vagy archai közül. Így tehát azok a szellemi lények, akiket mi személyiségszellemeknek vagy őskezdeteknek nevezünk, azonosak azzal, ami itt a nap, a jóm szóban jut kifejezésre. Az Elohák szolgáló szellemei azok, akik voltaképpen véghezviszik azt, amit az Elohák magasabb szempontok szerint elrendelnek. - Azok, akik Önök közül hallgatták Christiániában röviddel ezelőtt tartott előadásaimat („Die Mission einzelner Volksseelen im Zusammenhang mit dér germanisch-nordischen Mythologie”) emlékezni fognak arra, hogy az archai-t korszellemekként emlegettem, és hogy akkor jellemeztem azt a tevékenységet, melyet ezek a szellemi lények még most is folytatnak. Ők az Elohák szolgálattevő lényei, tulajdonképpen őket bízták meg az Elohák, hogy megvalósítsák, amit ők maguk nagy vonalakban, a tervnek megfelelően elrendeztek. De így rendeződik a mi bölcsességünkben is minden egyetlen, nagy rendszerbe. Persze csak ha évekig követik az előadásokat, akkor lesz igazi áttekintésük arról, hogyan is rendeződik valóban minden egy egységbe.

Azt mondhatjuk tehát: mint magasztos lények avatkoznak be a különböző éterek, a levegő, víz, föld egymásba szövődésébe az Elohák; szolgáikká fogadták - ha szabad ezt a triviális kifejezést használnom - az alattuk álló lényeket. Velük közölték - úgyszólván - parancsaikat. Abban a pillanatban, amikor a létbe beárasztották a fényt, rábízták ezekre a lényekre annak további kidolgozását, amit ők kijelöltek. Azt mondhatjuk tehát: miután az Elohák megteremtették a világosságot, helyükbe állítják az őket szolgáló korszellemeket. Ez rejtőzik e mögött a közhasználatú kifejezés mögött: az első nap. Hogy mi az ennél is mélyebb értelme annak, amit ez az „első nap” jelent, azt csak akkor fogjuk megérteni, ha megértjük még azt is, ami ennek a mondatnak a szomszédságában áll: „és lőn este és lőn reggel, az első nap”. Működésbe lépett az első a korszellemek közül. És ehhez kapcsolódott az, amit, mint az „ereb” és a „boker” váltakozását írhatunk le. Az „ereb” nem ugyanazt jelenti, amit estének és „boker” sem azt, amit reggelnek fordítanak. Ha csak valamelyest alkalmas szavakat akarunk is rájuk találni, azt kell mondanunk: és Iőn „ereb”: a zűrzavar, és ezt követte „boker”: a rendezettség. Így kell mondanunk: zűrzavar mutatkozott, s ezt követte a rend, a harmónia és ebben működött az első korszellem.

Szaturnusz
Nap
Hold
Föld
 
 
 
élet
 
 
hang
hang
 
fény
fény
fény
hő (tűz)
 
levegő
levegő
levegő
 
 
víz
víz
 
 
 
föld

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként