"...ha az ember igazán ért egy tudományhoz, egészen a legmélyebb alapokig, akkor azt az egyszerű embereknek is el tudja magyarázni."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Négy misztériumdráma (10)

7. kép

(A szellemi világ. Mária, Philia, Astrid, Lima, Gyermek, Johannes először a távolból, aztán közelebb jön, Theodora, végül Benedictus.)

Mária:

Testvéreim, kik már sok ízben
Segítségemre voltatok,
Segítsetek most is nekem,
Hogy általam
A világéter megremegjen.
Harmonikusan csengjen, zengjen
És egy lelket a csengésével
Megismeréssel hasson át.
Feltűntek immár a jelek,
Mik munkára szólítanak.
A ti tevékenységetek
Az én munkámhoz kell hogy csatlakozzék.
Johannest, a törekvőt
Munkálkodásunk révén
Az igaz létbe kell hogy felemeljük.
Tanácsot tartottak a templom mélyén
Testvéreink,
Hogy a mélységekből hogyan vezessék
Fel a fényes magasságokba őt.
Tőlünk várják most, hogy növeljük
Lelkében az erőt ahhoz,
Hogy magasságokban repülni tudjon.
Te Philiám, te szívd magadba
A messze térségekből
A fény világos lényét.
A teremtő lelki erőből
Hangingerrel telítsd magad,
Hogy át tudd nékem adni mindazt,
Mit szellemmélységekből merítettél.
Én meg majd bele tudom szőni őket
A szféráknak ösztönző körtáncába.
Te pedig Astrid, szellememnek
Szeretett tükörképe,
A sötétség erőit
Hozd létre az áramló fényben,
Hogy színekben ragyogjon.
S tagold a hangnak lényét,
Hogy felcsendülve éljen
A működő világanyag.
A kereső emberi értelemmel
Meg tudom akkor éreztetni
A szellemet.
És te, erős Lunám,
Ki bensődben szilárd vagy,
Miként a fa legbensőbb belseje,
Saját mivoltod képmását csatold
Testvéreid ajándékához.
Tudása hogy biztos legyen
A lelki keresőnek.

Philia:

Telítem majd magam
A legtisztább fényléttel
A világtávlatokból.
Belélegzem magamba
Az éltető hanganyagot
Az étermesszeségből.
Hogy műved sikerüljön
Kedves testvérem.

Astrid:

A ragyogó fényt
Tompító sötétséggel
Fogom átszőni.
A hangok életét
Megsűrűsítem,
Hogy felcsillanva csengjen,
Hogy csengve felcsillanjon
És te, kedves testvérem,
A léleksugarakat
Irányítani tudjad.

Luna:

A lélek anyagát majd felhevítem,
Az életétért megszilárdítom,
Így meg kell sűrűsödniük,
Meg kell érezzék önmaguk,
Hogy önmagukban élve
Teremtően működjenek
És te, kedves testvérem,
A kereső emberlélekben
A tudás biztonságát megteremthesd.

Mária:

Philia körzetéből
Örömérzés áradjon;
A sellők váltózó erői
Nyissák meg lelke
Érzékenységét,
Hogy a felébredt
Át tudja élni
Világok örömét,
Világok bánatát.
Astrid művéből
Szeretet váljék;
Szilfek lebegve
Keltsék fel benne
Lelkének vágyát
Az áldozatra,
Hogy a megszentelt
Felüdíthesse
A szenvedőket,
A boldogságra
Vágyakozókat.
Luna erőiből
Szilárdság áramoljon.
A tűzlények hatalma
Így megteremtheti
A lélek biztonságát,
Hogy megszerzett tudását
Összhangba tudja hozni
A lélek életével,
S a világ életével.

Philia:

Megkérem a világ szellemeit,
Hogy a fény, mely lényükből árad,
Ragadja el lelki érzékeit;
Szavuk csengése meg
A szellemi hallását
Örvendeztesse meg,
Hogy a felébresztendő
A lélek utjain
Égi magasságokba emelkedjen.

Astrid:

A szeretet hullámait,
Melyek átmelegítik a világot,
A megszenteltnek szívéhez vezérlem,
Hogy magával vihesse
Az égiek jóságát
A földiek tettébe,
És szent hangulatot
Az emberek szívébe.

Luna:

Az őserőkhöz én
Erőért és bátorságért könyörgök,
S belesüllyesztem őket
A kereső szívébe,
Hogy bízzon önmagában,
S e bizalom vezesse életútján.
Biztonságosan, fogja akkor
Érezni önmagát magában,
A pillanat érett gyümölcsét
Letépi, s magvát elveti
Az őröklét számára.

Mária:

Ha a nemes munkára
Egyesülünk, testvéreim,
Úgy vágyam teljesülni fog.
De itt hallatszik már hívó szava
Fénylő világunkban
A súlyosan megpróbált férfinak.

(Johannes megjelenik.)

Johannes:

Te vagy az, Mária!
Fájdalmaim
Gazdag gyümölcsöt hoztak,
Mert elragadtak
Az elvakultság szülte képtől,
Melyet először önmagam
Alkottam önmagamról,
De aztán fogva tartott.
Fájdalmamnak köszönhetem,
Hogy lelkem útján
Hozzád jöhettem.

Mária:

Mondd milyen volt utad,
Mely ide elhozott?

Johannes:

Úgy éreztem, hogy leráztam magamról
Az érzékek bilincseit.
Szemem szabaddá vált a korlátoktól,
Melyek bezárják a jelenbe.
Mást láthattam, emberi életekben,
Mint azt, amit egy pillanat
A legszűkebb körben mutat.
Capesiust, kit érzéki látással
Öregedő korában ismertem meg.
Ifjúként állította
Lelkem elé a szellem.
Telve álmodozó reménnyel
Akkor indult el életútján.
Melyen végigkísérték
Hűséges hallgatói.
És Stradert, aki még
Fiatal földi életében,
Alig nőtt ki a kolostorból.
Olyannak láttam őt,
Akivé akkor válna,
Ha célját úgy követné,
Ahogy eddig gondolta.
Csak kik a földi létben
Már szellemmel vannak telítve,
Azokat láttam változatlanul
A szellemi világban.
Felix atya, s Felicia anya
Megtartották földi formájukat,
Amikor szellemi szemem
Megpillantotta őket.
Azután vezetőim
Kegyesek voltak hozzám.
Az adományokról beszéltek,
Melyekben részesülhetek.
Ha a tudás magasztos
Fokára eljutottam.
Sok mindent láthattam még
Szellemi szerveimmel,
Miket érzékeim korábban
A maguk szűk módján mutattak.
S a megvilágosító
Itélőerő fénye
Ragyogta új világomat be.
De hogy álom derengett bennem,
Vagy már a szellemi valóság
Fogott körül, azt egyelőre
Nem tudtam még eldönteni.
Hogy szellemi látásom
Más dolgokkal találkozott,
Vagy saját énemet
Tágítottam csak nagyvilággá,
Nem tudtam én,
És aztán megjelentél te magad,
Nem olyannak, amilyen most vagy,
Nem olyannak, amilyen voltál.
Hanem olyannak láttalak,
Amilyen örök szellemedben vagy.
Nem emberi volt lényed;
Világosan felismerhettem
Lelkedben élő szellemed.
Nem azt tette, amit egy ember
Földi testében tesz,
Úgy viselkedett, mint a szellem,
Ki oly műveket akar létrehozni.
Melyek az öröklétben gyökereznek.
Csak most, amikor szellememben
Előtted állhatok.
Sugárzik fel a teljes fény előttem.
Benned már földi szemmel oly erősen
Meg tudtam a valóságot ragadni,
Hogy itt a szellemi világban
Is teljesen biztos vagyok,
Hogy nem varázskép áll előttem,
Hanem valódi lényed az,
Amelyben már ott láttalak,
S melyben veled itt találkozhatom.

Theodora:

Valami most beszélni kényszerit.
A homlokodból, Mária
Kiindult most egy fénysugár.
A sugár alakulni kezd.
Emberformává változik.
Egy csupa szellem férfivé lesz.
Más emberek gyűlnek köré.
Régen letűnt időkbe látok.
Ennek a jámbor férfinak,
Ki fejedből kilépett,
Szeméből tisztaság
És lelki nyugalom sugárzik.
Nemes vonásain
Bensőségesség tüze izzik.
Előtte egy nőt pillant meg szemem,
Ki áhítattal Hallgatja szavait.
Hallom e szavakat,
Így hangzanak:
Ti Isteneitekre
Nagy tisztelettel néztetek fel.
Én is szeretem őket,
Ahogy ti magatok szeretitek.
Erőt adtak gondolkodásotoknak
És bátorságot szívetekbe.
De adományaik
Magasabb szellemi lénytől erednek.

---
Látom a vad indulatot.
Mit a hallgatóság körében
E férfin szavai felkavartak.
Hallom a kiáltásokat:
Öljétek meg!
El akarja rabolni tőlünk,
Amit az Isteneink adtak.
Nyugodtan folytatja a férfi.
Az emberré vált istenről beszél.
Aki leszállt a Földre,
S legyőzte a halált:
A Krisztusról beszél.
Megenyhülnek a lelkek.
Pogány szívek közül
Egyetlen egy van csak, ki ellenáll,
S ez bosszút esküszik a férfi ellen.
Megismerem e szívet:
A gyermekben dobog.
Ki most hozzád simul.
Krisztus követe így szól hozzá:
Sorsod nem engedi,
Hogy ebben az életben
Hozzám közel kerülj.
De várok rá türelmesen,
Utad mégis hozzám vezet majd.
A nő, ki a férfi előtt állt,
Lába elé esik;
Nagy változást érez magában.
Az emberré vált Istenhez egy lélek
Buzgón imádkozik.
Egy szív szereti Isten követét.

(Johannes térdre esik Mária előtt.)

Mária:

Johannes, ami felderengett benned.
Tedd azt egészen tudatossá.
Emlékezeted épp most rázta le
Az érzékek bilincseit.
Észleltél engem,
S érezted önmagad.
Ahogy előző földi létünk összekapcsolt.
A nő, kiről e bölcs asszony beszélt,
Te voltál az, magad.
Így feküdtél a lábaimnál,
Mikor hajdan Krisztus követeként
Törzsedhez jöttem el.
Amit Hyberneum szent helyein
Arról az Istenről tanultam,
Aki az emberben lakott,
S legyőzte a halált.
Szabad volt oly népeiknek megtanítnom,
Kikben még elevenen élt a lélek,
Mely az erős Odinnak
Vidáman áldozott
És szomorúan gondolt
A sugárzó Baldurra.
Az első naptól kezdve,
Ahogy szemed meglátott
Ebben az életedben,
Hozzám vonzott az az erő,
Amely e régi híradás nyomán
Fakadt tebenned.
S mert erősen hatott,
S mi mégsem tudtunk róla,
Létünkbe beleszőtte
Azt a sok szenvedést,
Amelyen át kellett küzdjük magunkat.
De épp a szenvedés szült oly erőt,
Mely felvezetett a szellemvilágba,
Ahol valóban megismerjük egymást.
Fájdalmadat a végsőkig fokozta,
Hogy oly sok ember volt jelen körünkben.
A sors hatalma kapcsolt vélük össze,
Ezért is tudta szíved oly erősen
Megrázni lényük megnyilatkozása.
A karma most köréd gyűjtötte őket,
Hogy oly erőt ébresszenek fel benned,
Mely életed előbbre vitte.
Ez az erő úgy megrázkódtatott,
Hogy testedtől elszabadulva
Fel tudtál emelkedni
A szellemi világba.
Legközelebb az én lelkemhez állsz,
Melyhez a fájdalmakban hű maradtál.
Így nékem jutott osztályrészemül,
Hogy általam nyerjen befejezést
Beavatásod, mely megadta néked
A szellem fényét.
Látásodat felébresztették
Testvéreink, kik a templomban
Teljesítik szolgálatuk.
Ámde csak akkor tudhatod meg,
Hogy valóság az, amit így látsz,
Ha újra megtalálsz
Egy lényt a szellemi világban,
Kihez legbensőbb szálak fűznek
Már az érzékek világában is.
Testvéreink előre küldtek engem,
Hogy ezt a lényt itt megtalálhasd.
A legnehezebb megpróbáltatásod
Az volt, midőn ide elhívtak engem.
Benedictust, a vezetőnket kértem,
Hogy fejtse meg rejtélyét életemnek,
Melyet olyan kegyetlennek találtam.
Szavai boldogságot árasztottak,
Mikor küldetéséről,
S az enyémről beszélt.
Arról a szellemről beszélt,
Kinek szolgálatába
Kell állítsam erőimet.
Úgy éreztem abban a pillanatban,
Minthogy ha lelkemen
Egy ragyogó szellemi fény
Sugárzott volna át.
Bánatom boldogsággá változott.
Egy gondolat töltötte lelkemet be:
Fényt kaptam tőle...
Igen fényt, mely megadta
A látás erejét.
S gondolatomban élt az akarat,
Hogy átadjam magam a szellemnek egészen
És képessé tegyem magam az áldozatra.
Mely a szellemhez közelebb vihet.
A gondolat hatalmas ereje
Lelkemnek szárnyakat adott
És elragadott ebbe a világba,
Hol megtaláltál.
Abban a pillanatban,
Midőn a földi testtől
Szabadnak éreztem magam,
Már szellemi szemmel nézhettelek.
Nemcsak Johannes állt előttem,
Láttam a nőt is, aki hajdan
Követett engem és a sorsát
Szorosan összefűzte az enyémmel.
Így itt a szellemi valóság
Teáltalad vált osztályrészemül,
Kihez legbensőbb szálak fűznek
Már az érzékek világában is.
A szellemi bizonyosságot megszereztem
És egyben alkalmassá váltam arra,
Hogy azt meg tudjam adni néked is.
Benedictushoz küldve sugarát
A legmagasabb rendű szeretetnek,
Előre jöttem hát.
És ő erőt adott neked,
Hogy követhess a szellemi szférákba.

Benedictus (megjelenik):

Megtaláltátok önmagatokat
Itt a szellemvilágban,
Így most már nékem is szabad
Itt állanom mellettetek.
Megadhattam az erőt számotokra,
Mely ide lendített,
De én magam nem vezethettelek,
Így kivan ja a törvény,
Amelynek engedelmeskedni tartozom.
Magatoknak kellett előbb
Szellemi szemeteket megszerezni,
Mely itt is láthatóvá
Tesz számotokra engem.
A szellemi zarándokút
Csak most kezdődik számotokra.
Ezentúl új erőkkel
Álltok majd földi létetekben,
S a szellemmel, mely feltárult tinéktek,
Szolgálhatjátok immár
Az emberi fejlődést.
A sors összekötött, hogy együtt
Fejtsétek ki erőitek
A jó tettek szolgálatában.
S miközben majd a lelki úton jártok,
A bölcsesség maga fog megtanítani:
A legnagyobbat lehet létrehozni,
Ha oly lelkek, akik már megszerezték
A szellemi bizonyosságot,
A világ érdekében
Hű szövetségre lépnek.
Szellemi vezetésetek
Egyesített a megismerés útján.
Szövetkezzetek magatok most
A szellemi tevékenységre.
Ezen világ hatalmai
Az én számon keresztül
Küldik hozzátok az erő szavát:
A fény tevékeny lénye
Emberből emberbe sugárzik át,
Hogy az egész világot
Betöltse igazsággal.
A szeretet áldása létrehozza,
Hogy lélek a lélektől felmelegszik
És az egész világot
Betölti boldogsággal.
A szellem küldöttei összefűzik
Az emberek áldásos tetteit
A világok céljával;
És ha e kettőt össze tudja fűzni
Az ember mélyén élő ember:
A lélek melege
Szellemi fényt sugároz.

(Függöny.)

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként