"Ha a lelkek közösen, belső tisztességgel keresik a szellemet, megtalálják egymáshoz is az utat."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Négy misztériumdráma (20)

3. kép

(Rózsapiros alaptónusú szoba, barátságos hangulat. Johannes festő állvány előtt áll; később lép be Mária; azután szellemalakok, melyek lelki erőket jelenítenek meg.)

Johannes:

Mária hallgatott,
Mikor utolszor látta képemet.
Pedig korábban mindig
Megajándékozott néhány szavával
Bölcsességének gazdag kincstárából,
S ezzel segítségemre volt,
Hogy munkámban előbbre jussak.
Amily kevéssé bízom
Saját ítéletemben,
Hogy művészetem eleget tesz-é
Annak, mit szellemi áramlatunk
A művészettől megkíván -
Olyan nagyon megbízom az övében.
És állandóan visszacseng szava,
Mellyel erőt adott és boldogított,
Midőn e képet
El mertem kezdeni.
„Ezen a módon - így szélt -
Merészen megpróbálhatod
Az érzékek számára
Nyilvánvalóvá tenni,
Mit szellemileg lát csupán a lélek.
Előtted nem marad majd rejtve,
Hogy az anyag felett a forma
- Mely hasonló a gondolathoz -
Miként diadalmaskodik.
S a szín - mely az érzésekkel rokon -
Az életerőket hogy hatja át meleggel.
Tudásoddal így ábrázolhatod
A magasabb világokat is képeidben.”
Érzem e szavak erejét,
S bár egyelőre bátortalanul,
De mégis kezdek bízni abban.
Hogy haladok a cél felé,
Mit Benedictus mutatott nekem.
A kép előtt csüggedten gyakran ültem;
Sokszor úgy tűnt, hogy túlságos merészség,
Máskor meg úgy, hogy képtelenség
Színekben és formákban megmutatni,
Mit lelkemmel látnom szabad.
Hogy is lehetne ábrázolni
Érzéki eszközökkel
A szellem működő, eleven életét,
Mely rejtve van érzékeink elől,
Csak a látó szemnek mutatkozik meg?
Ezt kérdeztem gyakran magamtól.
De ha a szellemi tanok szerint
Saját mivoltomat kiiktatom
És boldog elragadtatásban
A teremtő világhatalmak
Közelében érezhetem magam,
Olyankor hinni kezdek
Az olyan művészetben,
Mely misztikus, s igaz,
Mint szellemkutatásunk.
A fénnyel élni megtanultam,
S a színben a fény tettét látni,
Ahogy az igaz misztika
Valódi tanítványai
A forma s szín nélküli élet világában
A szellem tetteit s a lelki létet látják.
E szellem-fény iránti bizalommal
Meg is szereztem azt a képességet,
Hogy együtt érezzek a fénynek
Hullámzó tengerével,
S hogy együtt éljek a színeknek
Kiáradó tűzével,
Megsejtve szellemi erők uralmát
A fény anyaggal nem vegyült létében,
A színek szellemmel telitett életében.

(Mária belép, de Johannes nem veszi észre.)

---

Mikor el akar hagyni bátorságom,
Rád gondolok, nemes barátnőm. -
Teremtő kedvem felhevül
És szellemednek fénye
Erőt ad csüggedő hitemnek.

(Meglátja Máriát)

Ó - hát te itt vagy ---
Oly türelmetlenül vártam reád
És jöttedet most mégse vettem észre!

Mária:

Örömmel tölt el, hogy barátomat
Munkájába így elmélyedve látom
Olyannyira, hogy megfeledkezik
Barátnőjéről is.

Johannes:

He mondd ezt - .
Tudod jól, hogy alkotni nem tudok
Semmit, mire áldásodat nem adtad.
Egyetlen művem sincsen,
Mely létét nem neked köszönheti.
Megtisztítottad lényemet
A szeretet tűzében,
Hogy művészetem ábrázolni tudja
Mi néked megnyilatkozik
A szépség ragyogó fényében,
Amely lelket melengetőn,
A létet megdicsőítőn sugárzik
S sugározva a szellemi világot
Nyilatkoztatja meg.
Éreznem kell, hogy alkotó erőm
A te lelked forrásiból
Áramlik az enyémbe;
S aztán érzem a szárnyakat,
Melyek a földről felemelnek
És a szellem magasságába visznek. -
Szeretem azt, ami lelkedben él,
S mert szeretem, azért tudom
Képekben ábrázolni.
Csak a szeretet adhat a művésznek
Olyan erőket, melyek majd művében
Gyümölcsözőn tovább élhetnek.
Ha művészként a szellemvilág képeit
A földi világokba kell lehoznom,
Akkor a világ szelleme
Kell hogy általam megjelenjen,
Saját lényem csak eszköze lehet.
Önzésem béklyóit szét kell feszítenem,
Hogy ne akarjam a szellemvilág helyett
Saját ábrándjaim szülötteit
Ábrázolni művészetemben.

---

Mária:

Ha az én lelki látásom helyett
Önmagadból merítenéd
Művészéted ősképeit,
Ugyanabból a leiekből merítve
A tárgy s a mű szépsége
Egységesebben hatna.

---

Johannes:

Gondolkodásom üres szövedékét
Hajszolhatnám csupán,
Ha azt kutatnám, hogy mi jobb nekem:
Mit szellemileg látsz, megtestesítni,
Vagy képeim forrását
Önmagamban keresni,-
Tudom, hogy így nem tudnám megtalálni.

---

Leszállhatok lelkem mélyére,
S a szellemi világban
Üdvözültnek érezhetem magam;
Leköthet bár az érzékek világa,
S követhetem szememmel
Színek csodáit.
Melyek teremtő tetteket matatnak,
De ha lelkemmel egyedül vagyok csak,
Önmagamban átélt élményeim
Nem indítanak alkotásra.
Csak amikor téged szabad követnem
A magasabb világba,
S meleg boldogságban átélhetem
Nyomodban én is
Mit a te szellemed ott láthatott,
Csak akkor érzem:
A szellemi látásban tűz lobog,
Amely tovább lángol szívemben
És lángolása oly erőket ébreszt,
Amelyek alkotásra kényszerítnek.

---

Ha szavakkal akarnám hírül adni
Az embereknek, hogy mit ismertem meg
A magasabb világban,
Saját lelkemmel emelkedhetnék fel
Olyan szférákba,
Ahol szellem a szellemmel beszél.
De művészként azt a tüzet kell megtalálnom,
Mely a műből sugárzik a szívekbe.
Lelkem csak akkor tudja
A képeimbe rejteni
Azt, ami a szellem tüzét
Mágikusan árasztja a szívekbe,
Ha ő maga előbb
A te szíved mélyéből nyerheti
A szellem megnyilatkozását.

---

Hogy őserők vágytól áthatva sűrűsödnek,
Izzón szikráznak alkotó hatalmak,
S az embert érezvén, létszomjasan,
Már az időknek kezdetén
Magukat Istenekként megteremtik.
Est tárta fel előttem többször is
Barátnőm lelke oly nemes szavakkal,
Hogy láthatatlan módon
Ez engem megragadjon.
A szellemi világ finom
Éter-piros színében
Próbáltam láthatatlant sűrűsíteni
Érezve, hogy maguk a színek vágynak
Átszellemiesülve
Az emberek lelkében tükröződni.
így hát a képeimből
Barátnőm lelki lénye
Éppúgy beszél az emberek szívéhez,
Mint sajátom.

Mária:

Be gondold meg, Johannes,
Hogy minden egyes léleknek külön,
Elválasztva a többiektől,
Világunk kezdetétől fogva
Önálló lényként kell fejlődnie.
A szeretet kapcsoljon össze lényeket,
Ámde sajátosságukat ne ölje meg.
Eljött számunkra az a pillanat,
Midőn lelkünkbe kell tekintenünk
És megvizsgálnunk, merre is vezessük
A szellemi ösvényen lépteinket,
Hogy mindkettőnk javára váljék.

Johannes:

Mit mond barátnőm?
Oly érthetetlenül hangzottak szavai!
Követnélek kell, Mária …

(Megjelenik a három lelki erő alakja.)

Luna:

Sosem találhatod meg önmagad
Más lelkének tükrében.
Saját lénye erőivel
Kell mély gyökeret vernie
A szellemi lét talajában
Annak, ki szellemi magaslatokból
A szépséget a földi mélységekbe
Művészien akarja átültetni.
Merészelj önmagaddá válni,
Hogy erős lelki formaként
Áldozhasd fel magad
A kozmikus hatalmak
Szolgálatára.

---

Astrid:

Világot járó vándorutadon
Ne akard önmagad elveszteni.
A Nap távolságáig nem jut el,
Ki önállóságától
Megfosztja önmagát.
Légy kész tehát reá,
Hogy földi szeretettel
Hatolj el szíved legmélyéig.
Ahol a kozmikus
Szeretet érlelődik.

A másik Philia:

Testvéreimre ó ne hallgass;
Ők távoli világokba vezetnek,
S megfosztanak a Föld közelségétől; --
Nem látják meg a földi szeretetben
Az égi szeretet vonásait.
Lényükből s tetteikből
Hidegség árad,
Erőik minden melegségtől menekülnek.
Az embert lelki mélységekből
Magas, hideg világokba
Akarják elragadni.

(A függöny legördül, mialatt Johannes, Philia, Astrid, Luna még ott áll.)

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként    

Kapcsolat   |    Adatkezelés   |    Impresszum