Barion Pixel

GA260

 

 

A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása (1923/1924)

 

Alapkőletétel, előadások, beszédek és az alapszabályzat megtárgyalása (1923. december 23. – 1924. január 1.)
Rudolf Steiner, 1924 (GA 260)

 

Tartalom:

 

Rudolf Steiner megnyitó előadása. Az Általános Antropozófiai Társaság alapkövének letétele. Alapító gyűlések. A dornachi vezetőség és a külföldi országok társaságai főtitkárainak ülései. – Előadások: A jövőbeni dornachi épület gondolata. Az istenek irigysége – az emberek irigysége (Visszapillantás a Goetheanum szilveszteréji leégésére). A Goetheanum újraépítése. – Rudolf Steiner záróbeszéde.

 

Fejezetek:

1. Az 1923/24 év vége és az ezredforduló

(Marie Steiner 1944-es előszava a fordításból hiányzik)

Rudolf Steiner euritmia előadás előtt tartott beszéde
1923. december 23.

Kedves Barátaim!

Az euritmia lényegéről nem kell különösebben szólnom, hiszen a megnyitó euritmia bemutatón ma elsősorban a már megérkezett külföldi vendégeink vannak jelen. Barátaink ismerik is, az összefoglaló írásainkban már megjelent leírásokból. Mivel azonban megint csak antropozófiai kezdeményezéshez jöttünk össze, szeretném ezt az euritmia bemutatót is bevezetni néhány szóval.

Az euritmia először is az a művészet, amely teljesen az antropozófia talajából ered. Mármost a világon minden, a civilizáció számára újat hozó, művészi tevékenység mindenkor érzékfeletti emberi törekvésből fakadt. Ha az építészetet, szobrászatot, festészetet, zenét, költészetet nézzük, mindenütt azt találjuk, hogy az emberiség művészi fejlődésének külső folyamataiban elénk táruló impulzusok valamilyen módon mégiscsak okkult, érzékfeletti alapokra vezethetők vissza, olyan alapokra, amelyeket éppenséggel a misztériumok terén kell keresnünk. A művészet bizony csak akkor áramolhat az emberiség fejlődésébe, ha érzékfeletti erőket, impulzusokat hordoz. A jelenkor művészeti nézetei pedig lényegében azzal a teljesen materialista gondolkozási iránnyal függenek össze, amely a 15. század óta kerítette hatalmába Európát és Amerikát. Ha bizonyos fajta tudományos megismerés meg is terem e materializmusban, művészet, igazi művészet nem terem meg benne. Igazi művészet csak spirituális életből fakadhat.

Ezért, mondhatnám, magától értetődőnek tekinthetjük, hogy az antropozófiai mozgalom spirituális életéből külön művészeti irány is eredt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a művészetnek az ember közvetítésével kell megszületnie a szellemiségből. Ha az érzékfelettitől haladunk lefelé a külső érzéki megjelenésig, akkor odafent, ahol az ember, mondhatnám, összefolyik az érzékfelettiséggel, ott az intuíció. Ha az ember már önállóan áll szemben az érzékfelettivel, észleli, megnyilvánulásra készteti, akkor fellép az inspiráció. Ha pedig ezt az inspirációt olyan intenzíven tudja saját lényével összekapcsolni, hogy megformálására is képes, akkor bekövetkezik az imagináció.

A nyelv olyasmi, ami ugyan külső képként jelentkezik, de e külső képében rendkívül hasonló az inspirációhoz. Azt mondhatjuk: beszéd közben lelkünkben valójában az intuícióhoz hasonlót hordozunk és nyelvünkre, szájpadlásunkra, fogunk közül ajkunkra az inspiráció érzékletes képe tolul.

Honnan származik azonban az, ami a nyelv útján törekszik kifelé belső lelki életünkből? Ez mozgékony testi alkatunkból ered, mondhatnám, mozgékonyságban alkotott testünkből. Az ember egészen kisgyermek korában először lábának, karjának, kezének, ujjainak mozgathatóságában érzi kapcsolatát a külső világgal. A lélek tudatába hatoló első élményünk a kar, kéz, láb fizikai mozgása. A többi mozgás jobban összefügg az emberrel, de a világot éppen azon tagjaival érzi meg, amelyeket mintegy messzire nyújtóztat magától. És ahogyan az ember járáshoz, ugráshoz feszíti a lábát, karját fogásra, ujját tapintásra nyújtja, úgy áramlik hozzá ismét vissza, amit így átélt. Visszaáramláskor pedig megragadja a nyelvet, szájpadlást, gégefőt stb. és beszéddé alakul.

Így az ember organizmusában az egész ember mozgó kifejeződése. Ha ezt érteni kezdjük, akkor megérezzük, hogy hogyan mehet le az imaginációba az, ami a nyelvben inkább az inspirációhoz hasonló. Végtagjaink, nyelvünk, gégefőnk, szájpadlásunktól vissza is vehetjük az ajándékot, visszaáramoltathatjuk a következő kérdéssel: miféle érzelmek, miféle érzetek áradnak ki az organizmusból, hogy valamilyen „A” jöjjön létre? Mindig az találjuk: „A” abból jön létre, ami beszédszerveink speciális mozgása révén fejeződik ki így vagy úgy a levegőben, vagy az egymást keresztező szemtengelyekben stb. Ami ilyen módon kiáramlik és hanggá, nyelvelemmé vált, azt ismét visszaküldhetjük a teljes emberbe, a végtagemberbe és annak fejében, ami a nyelvet inspirációhoz teszi hasonlóvá, olyasmit kapunk, ami látható, megformált, imaginációhoz hasonló.

Az euritmia tehát úgy jött létre, hogy ami az emberben öntudatlanul hatva mozgási készségét nyelvvé alakítja, azt ismét visszavisszük a nyelvből a mozgáskészségbe. Így válik az inspiratív elem imaginatív elemmé.

Ezért kapcsolatos az euritmia megértésével, hogy éppen általa ismerjük fel az intuíció, inspiráció, imagináció összefüggését. Természetesen csak képeket kapunk, de a képek világosan beszélnek.

Nézzék, kedves barátaim a verset, pusztán ahogyan a lélekben él. Ha az ember bensőleg teljesen azonosul a verssel, ha mondjuk, annyira, olyan intenzíven felvette, hogy a szavakat már nem is használja, csak érzelmei vannak és ezeket lelkében éli át, akkor intuícióban él. Tegyük fel, hogy a verset előadhatja vagy elszavalhatja. Megkísérli, hogy a magánhangzók csengésében, a harmóniában, ritmusban, a mássalhangzók mozgásában, a tempóban, ütemezésben, tehát a nyelvben fejezze ki előadásával, vagy szavalásával azt, ami az érzelemben rejlik: így az inspirációt éli át. Ezt az idegrendszerben lokalizált tisztán lelki területről az inspiratív elem szorítja le a gégefőbe, szájpadlásra stb.

Most lesüllyesztjük az emberi végtagokba, így az ember saját mozgó alakjának formálásával fejezi ki a nyelvet, ekkor kapjuk az euritmizált versben a 3. elemet, az imaginációt.

Az emberig leszálló, világfejlődés képében van meg, mondhatnám, a mércénk, amin az embernek ismét vissza kell térnie: az imaginációtól az inspiráción keresztül az intuícióhoz. Az euritmizált versben ott az imagináció, az előadásban és szavalásban képszerűen az inspiráció és a csak bensőleg átélt versben, ahol az ember száját sem nyitja ki, csak bensőleg éli át, azonosul vele, eggyé válik vele: az intuíció.

Euritmizált vers esetében tehát, előadását bensőleg átélve, csakugyan előttünk a három fokozat, még ha külsőleges képben is. Az euritmia olyan művészi elem, amely az antropozófiai mozgalomból egészen belső szükségszerűségből jött létre. Az imaginációtól az inspirációhoz, intuícióhoz való felemelkedéshez juttató megismerés lényegének tudatosításáról van szó.

Eddig jegyezték. A programra vonatkozó néhány szó után következett az euritmia előadás.

* * *

A karácsonyi ülést december 24-én nyitották meg, programját itt közbeiktatjuk. Az év folyamán a svájci Antropozófiai Társaság néhány közgyűlése előzte meg, ezeken a közeljövőben megoldásra váró problémákat beszélték meg; különösen élénken a svájci Zweigek küldöttgyűlésén 1923. december 8-án, de már az április 22. és június 10-i előkészítő gyűléseken is. A Goetheanum társasági közgyűlésén, június 17-én, a külföldi csoportok sok képviselője is megjelent már. Nagy sokaság özönlött a nemzetközi küldöttgyűlésre július 20-22-ig, ez a Goetheanum újjáépítésének problémáival foglalkozott és ennek pénzügyi alapjait kívánta biztosítani.

Dr. Steiner hajlandó volt e megbeszéléseken jelen lenni, de elnökölni nem kívánt, véleményét azonban többször kérték. Elsősorban a morális alapvetés szükségességét hangsúlyozta. Néhány akkori hozzászólását megtaláljuk az „Építő gondolatok és véleményalkotás”-ban. Az április 22-i gyűlés jegyzőkönyvében többek közt a következő nyilatkozatot találjuk:

„Csak néhány szóval csatlakoznék a ma már elmondottakhoz, nem is meghatározottan, csak benyomás szerint. A Stuttgartban nemrég lezajlott és a most itt folyó gyűléstől azt várnánk, hogy bizonyos pozitív módon menjenek végbe, hogy a gyűlés akaratából valóban pozitívum jöjjön létre – remélem más országokban is elkövetkeznek. Utaltak arra, hogy milyen a társaság szervezése. Meg kell mondani, hogy az Antropozófiai Társaság azzal tűnik ki, hogy nem szerveződött semmiféle módon és a tagság többsége még emberi szervezésről sem akart eddig hallani. Ez valameddig még csak elment bizonyos fokig. A mostani viszonyokat tekintve azonban képtelenség, hogy így folytatódjék. Szükségszerű, hogy csakugyan létrejöjjön olyasmi, amiről azt mondhatjuk, hogy legalább a tagság többségében a tagok pozitív módon képviselik a társaság ügyeit, először is érdeklődéssel követik.

Mikor nemrég megkérdezték, hogy részemről mit várok ettől a gyűléstől, arra kellett utalnom, hogy az Antropozófiai Társaságnak valóságos feladatot kell magának kitűznie, hogy társaságként létezzék, hogy az antropozófiai mozgalom mellett még másként is legyen, tehát mint társaság tűzze ki feladatát. Mert amíg ez a feladat nincs meg, addig a ma megbeszélt körülmények sem változnak meg, sőt még egyre romlanak. Az ellenfél organizációja megvan, realitás, az Antropozófiai Társaság azonban a tagság nagy részének nem is realitás, mert nem létezik igazán olyan pozitív feladat, amely pozitív akarati elhatározásból fakadhatna. Ezért történtek tárgyalások Stuttgartban és most itt. Stuttgartban a küldöttek gyűlések nem tudta magát rászánni, hogy a társaságnak ilyen feladatot adjon, így mintegy segédeszközül arra igyekezték indítani a tagságot, hogy a német Antropozófiai Társaság kétfelé tagozódjék, hogy e két társaság kölcsönös viszonyából remélhetőleg kifejlődjék fokozatosan az, amit a küldöttgyűlés nem hozott létre. A mai gyűlésnek az volna a nagy és szép célja, hogy példát nyújtson arra, hogy miként lehet magának az Antropozófiai Társaságnak pozitív hatékony feladatot kitűzni, ami a külső emberekben is tiszteletet ébreszt. Ma tehát történhet itt valami nagyszabású, ha nem csak azt hallgatjuk meg, amit egyes személyiségek olyan szépen elmondanak, mint ma történt, hanem ha csakugyan ered a társaságból, a társaság egészéből közös akarás. Különben ez a gyűlés is eredménytelenül végződik.

Kedves barátaim, kérem, ne széledjenek szét ma eredmény nélkül, hanem jussanak el oda, hogy olyan feladatot tűzzenek ki magának az Antropozófiai Társaságnak, amelyet az emberek bizonyos tiszteletben tarthatnak.”

2. A karácsonyi gyűlés programja

A Nemzetközi Antropozófiai Társaság alapító gyűlése Dornachban, 1923 karácsonyán

Hétfő 1923. dec. 24. Kedd 1923. dec. 25. Szerda 1923. dec. 26. Csütörtök 1923. dec. 27. Péntek 1923. dec. 28.
délelőtt 10:00 Albert Steffen előadása: „A Goetheanum sorsának történetéből” dr. Rudolf Steiner leteszi a Nemzetközi Antropozófiai Társaság alapkövét Taggyűlés. Téma: A Nemzetközi Antropozófiai Társaság és az országok társaságainak munkája a jövőben Antropozófia és természetismeret Dr. Guenther Wachsmuth: „A Föld arculata és az emberiség sorsa” Antropozófia és művészet Jan Stuten: „A zene és a szellemi világ”
11:15 dr. Rudolf Steiner megnyitó előadása A Nemzetközi Antropozófiai Társaság alapító gyűlése
délután 4:30 6:00 Paradicsomi színjáték, Paradicsomi színjáték (ismétlés) Krisztus születésének színjátéka Euritmia Három király színjáték Euritmia
este 8:00 1. előadás: Dr. Rudolf Steiner 2. előadás: Dr. Rudolf Steiner 3. előadás: Dr. Rudolf Steiner 4. előadás: Dr. Rudolf Steiner 5. előadás: Dr. Rudolf Steiner

 

Szombat 1923. dec. 29. Vasárnap 1923. dec. 30. Hétfő 1923. dec. 31. Kedd 1924. jan. 1.
délelőtt 10:00 Az Antropozófiai Társaság gyűlése Bevezető referátum Louis Werbeck: Az antropozófia ellenfeleiről. A Társaság problémáinak megvitatása, referátumai, pedagógia stb. Antropozófia és vallás dr. Karl Schubert: „A Krisztushoz elvezető antropozófia” Az Antropozófiai Társaság gyűlése: Referátumok, viták, orvostudomány, kutatás stb. Az Antropozófiai Társaság gyűlése: Referátumok, viták, irodalom, folyóiratok stb.
délután 4:30 6:00 Krisztus születésének színjátéka Euritmia Három király színjáték Gyűlés
este 8:00 6. előadás: Dr. Rudolf Steiner 7. előadás: Dr. Rudolf Steiner 8. előadás: Dr. Rudolf Steiner 9. előadás: Dr. Rudolf Steiner

Előadásciklus: A világtörténelem antropozófiai megvilágításban és mint az emberi szellem megismerésének alapja

Utalunk arra, hogy a rendezvénynek éppen a két első napja a legfontosabb. Hétfőn, december 24-én, dr. Steiner megnyitó előadásában megadja a karácsonyi ülés és az eljövendő munka irányvonalait. Kedden, decembr 25-én, az alapkő letételével avatja fel dr. Rudolf Steiner a Nemzetközi Antropozófiai Társaságot.

Az utána következő alapító gyűlésen kedden, december 25-én, a különböző országok társaságainak főtitkárai, illetve elnökségei beszámolnak a saját országukban folyó fejlődésről és a végbement alapításról, azután a Nemzetközi Antropozófiai Társaság alapítása következik.

3. Rudolf Steiner megnyitja a karácsonyi gyűlést

Dornach, 1923. december 23. délelőtt 10 óra

Az Általános Antropozófiai Társaság alapítógyűlésének karácsonyi ülését december 24-én délelőtt 10 órakor nyitották meg. dr. Steiner üdvözölte a jelenlevőket és bevezető szavakat mondott Albert Steffen „A Goetheanum sorsának történetéből” című előadásához.

Kedves Barátaim!

Bejelenthetem, hogy az Általános Antropozófiai Társaságot megalapító karácsonyi ülésünk ezennel megkezdődött. A jövőben mindig az lesz szívbeli véleményünk, mint önök is helyesnek fogják érezni, hogy az Antropozófiai Társaság fejlődése számára jelentős, hogy itt svájci földön talált központjára és otthonára, ahogyan ez az általam javasolt alapszabályokban is kifejezésre fog jutni.

A társaság nem ölt semmiféle nemzeti jelleget, de tudatában vagyunk annak, hogy kedves svájci barátaink mintegy eszmei vendégként fogadtak be minket és ezt az eljövendő idők során megfelelően tiszteletben tartjuk. Több ízben megvilágítottam, magánbeszélgetésekben vagy barátainkhoz nyilvánosan szólva, annak jelentőségét, hogy Goetheanumunkkal és a születni készülő Antropozófiai Társasággal éppen svájci földön vertünk gyökeret. Ez kellőképpen indokolja, kedves barátaim, hogy karácsonyi ülésünkön az első szó a mi kedves Albert Steffen barátunké legyen. Természetesen az Antropozófiai Társaság tagja és alapítótársaként fog itt beszélni. Amit azonban különösen azért érzünk, mert a Goetheanum az Antropozófiai Társaság központja, itt svájci földön áll, azt szimbolikusan úgy fejezzük ki, hogy most felkérném Albert Steffen urat, kedves tisztelt barátunkat, a kiváló költőt, akinek jelenléte körünkben olyan nagy öröm, hogy elsőnek emeljen szót gyűlésünkön.

Albert Steffen előadása, „A Goetheanum sorsának történetéből”, az Általános Antropozófiai Társaság Közleményeinek 1924. 2., 3. és 6. számában jelent meg.

Dr Steiner:

Kedves Steffen Úr!

Meleg, szép szeretettel áthatott szavai csodálatos bevezetést adtak gyűlésünknek és nem is kaphattunk volna szebb bevezetést, mint amit ön meleg antropozófus szívvel mondott nekünk. Meggyőződésem, hogy az ön elmondott kedves szavai fényes csillagként ragyogják be gyűléseinket és összejöveteleinket és valamennyien bensőséges hálát adunk önnek érző szívvel a gyűlés egész idején azért, amit az első reggelen elmondott nekünk. Biztosak lehetünk felőle: e csodálatos Svájcban mindig meleg fészekben érezhetnénk magunkat, ha ez az igazi svájci érzület – ami az ön szavainak is alaphangja – mindig ilyen szépséges atmoszféraként lebegne körül, mint ebben az órában. Tudom, hogy valamennyiünk szívéből szólok, ha most megbeszéléseink kezdetén a legszívbőljövőbb köszönetet mondom önnek, kedves Steffen barátom, amiért ilyen csodálatosan indította el az elkövetkező napok eseményeit. Fogadja szívből jövő köszönetemet! Úgy gondolom, ez a köszönet az itt összegyűltek mindegyéknek szívéből fakad.

4. Rudolf Steiner nyitó előadása. Az alapszabály felolvasása.

Dornach, 1923. december 24. délelőtt 11:15

Kedves Barátaim!

Az Antropozófiai Társaságot új formában megalapító karácsonyi ülésünket egy éles kontraszt szemlélésével kezdjük. Egy romhalmaz megtekintésére kellett meghívnunk önöket, kedves barátaim. A dornachi Goetheanum dombra felérve, a színhelyen első pillantásunk az egy éve elpusztult Goetheanumra vetődött. És ez a látvány, a szó legigazabb értelmében, szívünkhöz szóló szimbóluma itteni és világba ható munkánk és törekvésünk megnyilatkozásának antropozófiai földön, de a romhalmaz képe ezenfelül a mai világ viszonyaira általánosságban is szimptomatikus.

Az utóbbi napokban, ismét szűkebb körben, egyfajta romhalmazt kellett szemlélnünk. És ezt a romhalmazt is hasonló értelemben kellene nézniük kedves barátainknak, mint a 10 év alatt úgy megszeretett Goetheanum romjait. Kedves barátaim, talán mégis elmondhatjuk, hogy az immár 20 éven át világot járó antropozófiai impulzus nagy részét az a talán túlságosan sok könyv jelentette, amely a berlini Filozófiai-Antropozófiai kiadóból lépett először a világ elé. Megértik, hogy mivel ez a valóban 20 éves munka ahhoz kapcsolódik, amit „Philosophisch-Anthroposophischer Verlag” címen foglalunk össze, ezért azok szíve is beleépült, akik a Filozófiai-Antropozófiai kiadó alapításában és folytatásában részt vettek. Külső tekintetben ennél a Filozófiai-Antropozófiai kiadónál is ugyanúgy romhalmaz előtt állunk, mint a Goetheanumnál. Ebben az esetben csak azért, mert a Filozófiai-Antropozófiai kiadó eddigi helyén uralkodó szörnyű gazdasági viszonyok, a minden lehetőségen teljességgel túlnövekedő adózási körülmények révén a történések hullámai a szó szoros értelmében összecsaptak a kiadó felett.

Marie Steinernek az utóbbi hetekben azzal kellett foglalkoznia, hogy a Filozófiai-Antropozófiai kiadó ingóságait előkészítse a Goetheanumba való dornachi utazásra. A fűtőház és az építésziroda közt már látják a kis épület alakulását, a jövőben ez ad majd otthont a Filozófiai-Antropozófiai kiadónak, vagyis könyvállományának. Ez is egy része annak, amit külsőlegesen egyelőre romhalmaznak kell neveznünk.

És mit más tehetnénk kedves barátaim, minthogy a romhalmazok létrejöttét összefüggésbe hozzuk a mai idők történéseivel. Ennek nyomasztó képe van hát most előttünk. Azt mondhatnánk: A tavalyi újév éjszakájának fizikai és lelki szemünk előtt oly iszonyúan és belénk hasítóan égre törő lángokat szellemünkkel, alapjában véve sok mindenen ott látjuk, amit az utóbbi 20 évben építettünk.

Ez a kép tárul először lelkünk elé. Azt kell mondanom szóban: Talán semmi másnál nem tárul most olyan közvetlenül elénk a régi keleti szemlélet igaza, miszerint a külvilág maja, illúzió. E karácsonyi ülés megfelelő hangulatát úgy találjuk meg, kedves barátaim, ha lelkünkben felkeltjük annak átérzését, hogy az előttünk lévő romhalmaz maja, illúzió, itteni környezetünkben sok minden maja, illúzió.

Most távolodjunk el gondolatban közvetlen helyzetünktől. Ebbe a faépítménybe kellett meghívnunk önöket. Két nap alatt kellett provizórikusan elkészíteni, mert csak ekkor derült ki, hogy e napokon milyen tömegben érkeznek barátaink. Ezt a provizórikus faépítményt kellett mellettünk felállítani. És nem habozhatom annak kijelentésével, hogy gyűlésünk e külső burkolata is romhalmaz közt megjelenő otthon képét nyújtja, borzasztóan szegényes otthonét. A bevezetés azzal is kezdődött tegnap, hogy barátaink rettenetesen fáztak abban, amit itt nyújtani tudtunk. Ez a fagy is sok mindentől eredhetne, amivel itt találkoznak kedves barátaim, de számítson ez is majának, illúziónak. Minél jobban beleilleszkedünk annak a hangulatába, hogy a bensőnket itt körülvevő külvilág maja, illúzió, annál jobban kibontakoztatjuk azt a tetterős kedélyt, amire a következő napokban szükségünk lesz, olyan hangulatot, amely semmiképpen sem lehet negatív, hanem csakis pozitív minden részletében. Azt mondanám: Egy éve csaptak fel a tűz lángjai Goetheanumunk kupolájából és most szívünk, lelki szemünk elé nem emésztő, hanem építő lángok alakjában tárulhat az, ami az antropozófiai mozgalom 20 éves fennállása alatt szellemileg épült. Mert az antropozófiai mozgalom szellemi tartalmából olyan melegség árad felénk mindenünnen, amely éltetni tudja azt a számtalan csírát, amit éppen a dornachi és hozzátartozó talaj rejteget a jövő szellemi élete számára. A bennünket itt körülvevő meleg a jövő számtalan csíráját bontakoztathatja érlelődésre, hogy egykor kiteljesedett termésként táruljanak a világ elé, annak révén, amit értük teszünk.

Megemlékezhetünk ma arról, jobban mint bármikor, hogy az olyan szellemi mozgalom, mint amit az antropozófia név ír körül, nem földi önkény szülötte. Ezzel pedig mindjárt ülésünk kezdetén felhívnám a figyelmet arra, hogy éppen a19. század utolsó harmadában tornyosultak egyfelől a materializmus hullámai, míg másfelől e hullámokba hatalmas kinyilatkoztatás villámlott be: olyan szellemi megnyilatkozás, amelyet a fogékony lelkület magába fogadhat a szellemi élet hatalmaitól. Szellemiség megnyilatkozása tárult fel az emberiség számára. Az antropozófiai mozgalom impulzusa nem földi önkényességből eredt, hanem a szellemi világból elhangzott hívás követéséből, nem földi önkényességből, hanem azoknak a hatalmas képeknek a szemléléséből, amelyeket az emberiség szellemi élete újkori kinyilatkoztatásokul kapott meg a szellemi világból. Ez az antropozófiai mozgalom nem földi szolgálat, ez az antropozófiai mozgalom teljességében, minden részletében isteni szolgálat, istentisztelet. És a helyes hangulatot akkor találjuk meg számára, ha teljes egészében ilyen istentiszteletnek tekintjük. És ilyeténképpen kívánjuk felvenni lelkünkbe ülésünk kezdetén, mélyen szívünkbe vésve, hogy ez az antropozófiai mozgalom valamennyi magát neki szentelő lelket össze szeretné kapcsolni a minden emberinek ősforrásaival a szellemi világban, hogy ez az antropozófiai mozgalom el szeretné vezetni az embert a végső, a földi emberiség fejlődésében egyelőre megnyugtató megvilágosodáshoz, mely az elkezdődött kinyilatkoztatásról e szavakat öltheti: Igen, ez vagyok emberként a Földön, Isten akaratából, emberként a Kozmoszban, Isten akaratából.

Ma ahhoz kapcsolódunk, amihez már 1913-ban szerettünk volna. Ott vesszük fel ismét a fonalat, kedves barátaim, és lelkünkbe azt a legfőbb alapelvet véssük be az antropozófiai mozgalomról, melynek burka az Antropozófiai Társaság lesz, hogy benne minden a szellem akaratából van, és hogy annak beteljesítése akar lenni, ami az idő jeleiben szól ragyogó betűkkel az emberek szívéhez.

Az Antropozófiai Társaság csak akkor marad fenn, ha az antropozófiai mozgalmat ilyen módon tudjuk legmélyebb szívügyünkké tenni. Ha erre nem vagyunk képesek, úgy nem marad fenn. Mert e napok tennivalói közül a legfontosabbat az önök szívében kell megcselekedni, kedves barátaim. A mondottak és hallottak csak úgy tehetők megfelelőképpen az antropozófia fejlődésének kiindulópontjává, ha szívünk vére érte tud dobogni. És valójában azért hívtuk önöket ide, kedves barátaim, hogy igaz antropozófiai értelemben hozzuk létre a szívek harmóniáját. Az a remény él bennünk, hogy éppen ezt a felszólítást megfelelő módon értik meg.

Kedves barátaim, emlékezzenek vissza az antropozófiai mozgalom kezdetére. A legkülönfélébb módon hatott benne a 20. század közeledtének szánt szellemi kinyilatkoztatás és a sok negatívummal szemben erősen kifejezésre juttathatjuk itt azt a pozitívumot, hogy a külső társaság révén a szellemi élet különféle formái így vagy úgy beáramlottak a belső körökbe és valóban rátaláltak kedves antropozófus barátaink szívére. És bizonyos időpontban eljutottunk oda is, hogy a misztériumköltészetben mutassuk meg, hogy a nagy kozmikus történésekhez és az emberiség fejlődésének nagy történelmi eseményeihez intim emberi szívbéli és lelki történések kapcsolódnak. És mégiscsak úgy hiszem, hogy sok minden átsuhant barátaink lelkén a müncheni misztérium-előadások kedves, drága 4-5 éve alatt az egyes emberi léleknek a kozmosz lelki-szellemi-isteni tevékenységével való összefüggéséről.

Azután bekövetkezett az úgynevezett világháború, melynek pusztító hatásait valamennyien ismerik. Minden fáradozás arra irányult, hogy a nehéz időben úgy vezessük az antropozófia ügyét, hogy a világháború során szükségképpen felmerülő nehézségeken és akadályokon túljusson.

Nem tagadható, hogy még antropozófus barátaink köreiben is félreértettek némely dolgot, ami a körülmények szükségszerűségéből történt. Az emberek sokasága majd csak a jövőben alkothat megfelelő ítéletet azokról a hangulatokról, melyek az utóbbi évtizedben annyiféle csoportra szakították az emberiséget, azokról a hangulatokról, melyeket ez a világháború hozott létre. Ma még semmiképpen sem ítélik meg helyesen ezt a szörnyűséget, ami éppen e világháború következtében él valamennyiünk közt. Így azt mondhatjuk, hogy az Antropozófiai Társaság – nem a mozgalom – bizony széttöredezve került ki a világháborúból. Aztán sok minden történt, mint már kedves Steffen barátunk is utalt rá, ami nem kevésbé félreérthető módon iktatódott Antropozófiai Társaságunkba. Ma azonban lényegében csak a pozitívumról szeretnék szólni. Arra szeretném figyelmüket felhívni, hogy ha ez a gyűlés megfelelőképpen zajlik le, ha igazán tudatában van annak, hogy minden működésünk és létünk alapja a szellemi ezotéria, akkor az önök hangulatának és lelkesedésének melegében kivirulhatnak a mindenütt jelen lévő szellemi csírák. Ma tehát egyfelől arra a hangulatra van szükségünk, amely teljes komolyságában fel tudja fogni, hogy a külső az maja, illúzió és a majából, illúzióból csírázik ki az, ami láthatatlan magvak sokaságában élhet köztünk, nem gyöngeségünk gyönyörűségére, hanem kibontakozó erőnk, akaratunk gyönyörűségére. Készítsék fel lelküket e magvak felvételére, kedves barátaim, mert lelkük megfelelő talaja a szellemi magvak csírázásának, kibontakozásának, fejlődésének. És ők az igazság. Napszerűen fénylenek, minden romot beragyogva, amire külső pillantásunk téved. Világítsuk át ma lelkünket az antropozófia és általában minden spiritualitás legmélyebb követelményével: kívül maja és illúzió, belül az igazság teljes kibontakozása, az isteni és szellemi élet teljes kibontakozása. Az antropozófia élje meg azt, amit igazságként ismertek fel benne.

Hol éljük meg a maja és az igazság fényének tanát? Mindenekelőtt karácsonyi ülésünkön éljük meg, és ami saját szívünk és lelkünk révén történik, annak tegyük szimbólumává a karácsonyi ülés folyamán a világ világosságát, mely felragyogott a csak szívük szegénységét hordozó pásztorok és az egész világ bölcsességét hordozó királyi mágusok előtt, ezt a kigyúló karácsonyi fényt, a karácsonyi világ fényét.

Ami még ezeken kívül elmondható, azt holnap az Antropozófiai Társaság úgynevezett alapkőletételénél kell elmondanom. Most azonban arról beszélnék önöknek, kedves barátaim, hogy az utóbbi hetekben az a kérdés nehezedett lelkemre, hogy valójában mi is legyen a kiindulópontunk ezen a karácsonyi ülésen és mire tanítanak az Antropozófiai Társaság fennállásának tíz éves tapasztalatai?

Mindebből alternatív kérdések születtek számomra, kedves barátaim. Hiszen jó okom volt 1912, 1913-ban azt mondani, hogy az Antropozófiai Társaság immár vezesse, irányítsa önmagát és énnekem a tanácsadó szerepére kell visszahúzódnom és nem avatkozom közvetlenül a cselekvésbe. Ma pedig úgy állnak a dolgok, hogy az utóbbi hetekben nehéz belső küzdelem után felülkerekedett bennem annak felismerése, hogy az antropozófiai mozgalmat lehetetlen volna az Antropozófiai Társaságon belül tovább vezetni, ha ez a karácsonyi ülés nem helyeselné, hogy az itt a dornachi Goetheanumban megalapítandó Antropozófiai Társaság elnökségét, illetve vezetését ismét minden formában magam vegyem át.

Hiszen éppen egy stuttgarti ülésen vált szükségessé az a súlyos elhatározás, hogy tanácsomra a németországi társaság két részre váljon szét: a régi társaság folytatásába és a Szabad Antropozófiai Társaságot megalapítva, ahol elsősorban a fiatalság legyen képviselve.

Mondhatom, kedves barátaim, hogy nehéz elhatározással adtam ezt a tanácsot. Azért volt nehéz elhatározás, mert az ilyen tanács lényegében az Antropozófiai Társaság alapjainak mondott ellen. Mert ha nem ez, akkor a földi világ milyen emberi szövetsége lehet az a hely, ahol a fiatalság, a mai fiatalság, teljesen otthon érezheti magát. Anomália volt. És talán egyike a legjelentősebb szimptómáknak, amelyek aztán abba az elhatározásba torkolltak, hogy itt azt mondjam önöknek, hogy az antropozófiai mozgalmat csak úgy vezethetem tovább az Antropozófiai Társaságon belül, ha az itt újjáalapított Antropozófiai Társaság elnökségét magam vehetem át. A helyzet az, hogy a századfordulóval olyasmi történt a szellemi történések mélységében, ami hatásaiban megmutatkozik az emberek földi életének külső eseményeiben.

Az egyik legnagyobb fordulat szellemi téren történt. A hetvenes évek végén készült elő és éppen a századfordulóval érte el kulminációját. A régi indiai bölcsesség a Kali Juga végeként utalt rá. Ezzel nagyon sokat mondtunk, kedves barátaim. Az utóbbi időben különbözőképp találkoztam fiatal barátokkal a világ minden számomra elérhető országában és mindig újra azt mondtam magamban: Ami ezekben a fiatal szívekben dobog és olyan szép és gyakran bizonytalan módon lángol a szellemi tevékenységért, az annak a külső kifejeződése, ami a szellemi világ mozgásának legmélyén ment végbe a 19. század utolsó harmadától a 20. századig. Kedves barátaim, nem negatívumként, hanem pozitívumként mondom: éppen a fiatalsággal találkozva, amint valamilyen célból szövetkezni próbált, az egyesülés formája gyakran nem illett ahhoz, amit valójában akartak. Újra meg újra itt voltak valamiféle feltételek, hogy ilyen egyesülethez tartozva milyennek kell lenni, vagy mit kell tenni.

Látják, mindezek abba a benyomásba sűrűsödtek, hogy a teozófus társaságnak, melyből az Antropozófiai Társaság kisarjadt, alapvető hiányossága három alaptételének megfogalmazásában volt. Ebben hitet kellett tenni valami mellett. A felvételi űrlapok aláírásának módja abszolúte nem illett már korunk emberi lelkületének alapfelfogásához, mert úgy tűnt, hogy dogmatikusan kell valamit vallani. Az emberi lélek érzésétől ma idegen a dogmatika és alapjában véve minden szektariánus jelleg is. Tagadhatatlan, hogy éppen ezt a szektariánus jelleget nehéz levetkőzni az Antropozófiai Társaságban. De le kell vetkőzni. És a jövőben az új, alapítandó Antropozófiai Társaságban egy szemernyi sem lehet belőle. Igazán a világ társaságává kell lennie. Aki csatlakozik hozzá, az érezze, hogy itt megtalálja mozgató impulzusát. Az öregek érezzék, hogy megtalálták azt, amire más emberek szövetségében egész életükben törekedtek. A fiatalember érezze, hogy megtalálta azt, ami fiatalságának megfelel. Mert már a Szabad Antropozófiai Társaság megalapításakor szívesen feleltem volna néhány fiatal barátunk kérdésére, hogy mi a Szabad Antropozófiai Társaságba való felvétel feltétele, szívesen feleltem volna úgy, mint most szeretnék: A feltétel csak az olyan igazi ifjúkor, amikor a jelen minden impulzusa betölti az ifjú lelket.

És hogyan lehetünk jó értelemben öregek az Antropozófiai Társaságban, kedves barátaim? Ha van érzékünk a világ ifjú erejéhez, ami ma szellemi mélységekből tör fel az emberiséghez, fiatalhoz és öreghez, megnyitva életünk valamennyi területét.

Csak hangulatában utalok arra, hogy mi indított ennek a feladatnak az átvételére, hogy magam vezessem az Antropozófiai Társaságot. Ennek az Antropozófiai Társaságnak, – mint ez gyakran megesik – már többféle megjelölése volt. Így például a Nemzetközi Antropozófiai Társaság megjelölése. Nos, kedves barátaim, ne legyen nemzetközi, ne legyen nemzeti társaság, szépen kérném, hogy a nemzetközi társaság nevet sohase használjuk, csak Általános Antropozófiai Társaságról beszéljünk, melynek központja a dornachi Goetheanum. Meglátják, hogy az alapszabályok megfogalmazása olyan, hogy kizár minden hivatalos jelleget, minden valaha is spontán bürokráciához vezető alkalmat. Az alapszabályok iránya tisztán emberi, nem pedig elvek vagy dogmák. Az alapszabályokban mondottak tisztán a tényekhez és az emberihez kapcsolódnak, kedves barátaim. Ezek az alapszabályok kimondják: A Goetheanum itt Dornachban működik. Ezt a Goetheanumot bizonyos módon vezetik. Ebben a Goetheanumban ilyen vagy olyan módon igyekeznek előbbre vinni az emberiség fejlődését. Hogy a helyes vagy helytelen kifejezés milyen mértékben alkalmazható rá, arról az igazán modern értelemben megalkotott alapszabályokban nem szerepelhet semmi. Csak maga a tény szerepel, hogy van egy Goetheanum, a Goetheanumhoz emberek kapcsolódtak, akik ezt vagy azt cselekszik benne és úgy gondolják, hogy tetteikkel előbbre viszik az emberiség fejlődését.

Aki csatlakozni akar a társasághoz, attól nem kívánunk meg semmilyen elvet, nem állítunk elé dogmatikusan semmilyen hitvallást, tudományos meggyőződést, művészi intenciót, csak azt kívánjuk, hogy a Goetheanum tevékenységével összefonódva otthon érezze magát.

Éppen az alapszabályok kialakításánál igyekeztünk azt itt készülő alapítást mindenféle elvi síktól elhatárolni és tisztán emberi alapokra helyezni. Tehát az emberekre tekintsenek, akik az elkövetkező napokban történő alapításokra vonatkozóan javaslatokat tesznek, megbíznak-e bennük vagy sem. Ha az alapító gyűlésen kimondják, hogy egyetértenek a Dornachban készülő tevékenységgel, akkor realitást mondtak ki, semmiképpen sem kötötték meg magukat, átélt realitást mondtak ki. Aztán már a többi dolog is kialakul. Igen, ki fog alakulni. Akkor nem lesz szükség arra, hogy Dornachból is kijelöljenek vagy kinevezzenek egy sereg megbízottat, hanem akkor olyan lesz az Antropozófiai Társaság, ahogyan többször utaltam rá, amikor nagy örömömre jelen lehettem az egyes országok társaságainak alapításánál. Akkor kialakulhat önállóan az Antropozófiai Társaság és az országos társaságok képezik az alapját.

Akkor azonban az egyes országok társaságai is valóban autonómok lesznek. Az Antropozófiai Társaságban kialakult valamennyi csoport valóban autonóm lesz.

Hogy azonban ehhez az emberi állásponthoz eljussunk, kedves barátaim, tisztában kell lennünk azzal, hogy ma két nehézségbe ütközünk egy szellemi alapokra olyan módon épült társasággal, ahogyan azt kifejtettem. Ezeket a nehézségeket kell itt leküzdenünk, hogy a jövőben már ne legyenek úgy jelen, mint ahogy az Antropozófiai Társaság múltjában voltak.

Az egyik nehézség a következő: A mi időnk tudata minden esemény számára teljes nyilvánosságot követel meg, aki helyesen érti ezt a tudatot, gondolom, egyetért ezzel. Szilárd alapokra épülő társaságnak semmi esetre sem szabad a kor követelménye ellen véteni. Talán szívesebben alkalmaznánk egy s más esetben külső formában is a titokzatosságot. De csakugyan ilyen titokzatosságot alkalmazva, éppen olyan társaság kerülne a kor tudatával ellentétbe, amelyik ilyen módon épült az igazság alapjára és továbbhaladása elé a legsúlyosabb akadályok gördülnének. Ezért nem tehetünk ma egyebet, kedves barátaim, mint hogy a legteljesebb nyilvánosságot vesszük igénybe az alapítandó Általános Antropozófiai Társaság számára.

A „Lucifer-Gnózis”-ban megjelent legelső írások egyikében már kifejtettem, hogy úgy kell Antropozófiai Társaságként a világ előtt állnia, mint bármely más társaságnak, amit, mondjuk, természettudományos vagy hasonló célból alapítottak. A többi társaságtól csak a benne lüktető tartalom különböztesse meg. Az emberek összetartozásának formájában nem különbözhet a jövőben más társaságoktól. Képzeljék csak el, hogy mi mindent szüntetünk meg, ha kezdettől fogva kijelentjük, hogy a teljes nyilvánosságot fogadjuk el az Antropozófiai Társaság számára.

Mindenképp a valóság talaján kell állnunk, vagyis korunk tudatának talaján. Ez azonban feltételezi, kedves barátaim, hogy a jövőben ciklusainkra vonatkozóan egészen más szokások lépjenek életbe, mint eddig. E ciklusok története Antropozófiai Társaságunk fejlődésének tragikus fejezete. Megjelenésük kezdetén úgy hitték, hogy megtarthatók bizonyos körön belül, az Antropozófiai Társaság tagjai számára jelentek meg. Ma már régen olyan helyzetben vannak, hogy a dolgok külső információja kapcsán az ellenfelek sokkal inkább érdeklődnek ciklusaink iránt, mint a társaság tagjai. Nem bensőleg, ne értsenek félre, nem bensőleg. Társaságunk tagjai bensőleg foglalkoztak a ciklusokkal. Ez azonban csak belül marad, egoizmus marad, még ha szép társasági egoizmus is. A társaságot a világ előtt megbélyegző, világban kicsapó érdeklődést ma az ellenfél mutat a ciklusok iránt. Azt tapasztaljuk, hogy ma megjelenik egy ciklus és három hét múlva a legádázabb ellenfél írásában idéznek belőle. Homokba dugjuk a fejünket és úgy képzeljük, hogy sötét van – nemcsak nálunk, de a külső világban is, – ha tovább folyatjuk régi szokásainkat a ciklusokkal.

Így mondhatnám, évek óta él már bennem a kérdés, hogy mit is tehetnénk a ciklusokkal? Ma nincs más lehetőség, mint hogy morálisan húzzuk meg a határvonalat, amit eddig fizikailag próbáltunk meghúzni, de sikertelenül.

Ezt az alapszabályok tervezetében kíséreltem meg. A jövőben árusítsák a ciklusokat kivétel nélkül nyilvánosan, úgy, mint a többi könyvet. De képzeljenek el, kedves barátaim, egy parciális differenciálegyenletek integrálásáról szóló könyvet. Ez a könyv igen sok ember számára rendkívül ezoterikus és talán abban sem tévedek, hogy e két teremben is roppant kis ezoterikus kör tud eredményesen parciális vagy lineáris differenciálegyenletek integrálásával foglalkozni. A lineáris vagy parciális differenciálegyenletek integrációjának ezoterikus körét igen kicsire lehet ugyan venni, de a könyvet mindenkinek el lehet adni. Ha azután valaki nemcsak a parciális differenciálegyenletekhez nem ért, de egyáltalán nem is tud differenciálni és integrálni és talán még a logaritmusokról sem ismer egyebet, mint egyik fiának logaritmuskönyvét, amibe belenézett, végignézte a számokat és mit sem értett belőlük. Az apa nem ismerte a logaritmusokat, de a fiúknak tanulniuk kellett róluk. A fiai azt mondták neki, hogy ezek a világ összes városainak házszámai. Apjuk nagyon előnyösnek találta, hogy ilyesmit tanulnak, így Párizsba érve mindjárt tudják majd, hogy mi az egyes házak száma.

Látják, nem okoz kárt, ha valaki teljes tudatlanságból ítél meg valamilyen dolgot. Mert az mondják rá, hogy dilettáns, laikus. Az élet maga húzza meg a határt az ítélőképesség és képtelenség tekintetében.

Így legalábbis megkísérelhetjük, hogy antropozófiai ismereteinken belül most már ne fizikai, hanem morális módon húzzuk meg a határt. A ciklusokat mindenki számára árusítjuk, aki óhajtja őket, de már előre kijelentjük, hogy kit találunk e ciklusok megítélésére olyan kompetensnek, hogy bírálatát figyelembe vesszük; mindenki más laikus a ciklusok tekintetében. És kijelentjük, hogy a jövőben egyáltalán nem foglalkozunk olyan ciklus-bírálattal, ami laikustól származik. Ez az egyetlen morális védelem, amit találhatunk. Eljutnak odáig, ha helyesen valósítjuk meg, hogy a mi dolgainkat is úgy fogják fel, mint a parciális differenciálegyenletek integrálásáról szóló könyveket, az emberek lassanként belátják, hogy a ciklusokat bírálni éppen olyan abszurdum – bármily tudós valaki más tárgyakban – mintha olyan ember bírál, aki még a logaritmusokat sem ismeri és ostobaságnak nevezi, ami a parciális differenciálegyenlet könyvében áll. Oda kell eljutnunk, hogy helyesen jelölhessük meg a különbséget a laikus és szakértő között.

További nagy nehézséget okoz, kedves barátaim, hogy nem mindenütt értékelik helyesen, átfogóan az antropozófiai mozgalom impulzivitását. Hallhatunk itt-ott véleményeket, amik azáltal tagadják meg teljesen az antropozófiai mozgalmat, hogy egyenlővé teszik azzal, amit helyettesítenie kell az emberiség fejlődésében. Csak a legutóbbi napokban történt, hogy valaki azt mondta nekem: Ilyen vagy olyan embereknek hozva az antropozófiát, még a leggyakorlatiasabb emberek is elfogadják, csak antropozófiáról és hármas tagozódásról nem szabad nekik szólni, ezeket el kell tagadni. Látják ezt sokan évek óta művelték. Ez a leghelytelenebb, amit tehetünk. Bármely területen a legteljesebb igazság jegyében kell az antropozófia ügyét képviselnünk és ráébredni, hogyha erre nem vagyunk képesek, akkor nem tudjuk valójában előbbre vinni az antropozófiai mozgalmat. Az antropozófiai mozgalomért semmilyen palástolt síkraszállás nem vezet végül is jóra.

Az ilyen dolgokban természetesen minden egyéni. Nem lehet mindent egy sablonba foglalni, de a következőt gondolom. Néhány példával megvilágítom, hogy mit gondolok.

Itt van az euritmia. Az euritmiát, mint az euritmia-bemutató előtt elmondtam tegnap, igazán az antropozófia ügyének legmélyebb alapjaiból merítik és művelik. Tudatában kell lenni annak, hogy az euritmiával, bármily tökéletlen is ma még, egész eredeti, primér dolgot állítunk a világ elé, amit semmiképpen sem szabad bármi mással összehasonlítani, ami látszólag hasonlóan lép ma fel a világban. Kell annyi lelkesedés ügyünkért, hogy kizárjuk a külsőleges, felületes összehasonlítási lehetőségeket. Tudom, hogy ez félreérthető mondat, mégis kimondom itt körünkben, kedves barátaim; mert az Antropozófiai Társaságban az antropozófiai mozgalom fejlődésének egyik alapvető feltételét fejezi ki.

Ugyancsak vért kellett izzadnom – persze képletesen értve – utóbbi időben a különböző eszmecserék miatt, amelyek az előadás és szavalás társaságunkban Marie Steinertől kialakított formája felől folytak. Ennek a szavalatnak és előadásnak velejét ugyanúgy az antropozófia alapjából merítették és művelték, mint az euritmiáét, és ennél kell maradni. Ezt kell megismerni, nem pedig azt leírni, hogy itt-ott beleiktatva valamilyen foszlányt olyasmiből, ami más hasonló képződményekben jól vagy akár jobban is megvan, valami jobbat kapnánk. Valamennyi területünkön ezt az eredeti, priméret kell tudatosítani magunkban.

Harmadik példa: Az orvosi egyike azon területeknek, ahol az antropozófia különösképpen termékennyé válhat. Bizonyos, hogy az antropozófia terméketlen marad az orvostudomány, főként a terápia részére, ha olyan tendencia áll fenn, hogy az antropozófiai mozgalom orvosi működésében háttérbe szorítsuk magát az antropozófiát és úgy képviseljük ügyünk orvosi részét, hogy az orvostudományt mai szempontból képviselőknél arassunk tetszést. Az antropozófiát minden egyes dologba teljes bátorsággal kell belevinni, így az orvostudományba is. Csak így juthatunk dűlőre azzal, aminek euritmiának, előadásnak, szavalatnak, orvostudománynak kell lennie és még sok egyébbel, ami különállóan él Antropozófiai Társaságunkban – mint ahogyan a szűkebb értelemben vett antropozófiával kell rendbe jönnünk.

Látják, így utaltam legalább azokra az alapfeltételekre, amelyeknek az Általános Antropozófia Társaság alapításához ülésünk végén lelkünk előtt kell állniuk. Mentalitás, nem pedig szabályok társasága legyen, a vázolt értelemben. Az alapszabályoknak csak külsőleg kell kifejezniük azt, ami elevenen él a lelkekben.

Így most felolvasnám az alapszabály-javaslatot, ez olyan irányú, amint még csak felületesen vázoltam eddig:

„Az Antropozófiai Társaság alapszabályai”

1. „Az Antropozófiai Társaság olyan emberek egyesülése legyen, akik a lelki életet az egyes emberben és az emberi társadalomban a szellemi élet igaz megismerésének alapján akarják művelni.”

2. „A társaság bázisát az 1923 karácsonyán a dornachi Goetheanumban összegyűlt személyek alkotják, egyenként, illetve a képviselt csoportok. Azt a nézetet vallják, hogy ma már létezik a szellemi világ tudománya és ennek művelése hiányzik mai civilizációnknak. Az Antropozófiai Társaság feladata ennek művelése lesz. Feladatát úgy igyekszik megoldani, hogy törekvéseinek középpontjába a dornachi Goetheanumban művelt antropozófiai szellemtudományt és annak eredményeit helyezi; ezek az emberi együttélés testvériségére, az emberi lény morális, vallásos, valamint művészi és általános szellemi életére vonatkoznak.”

Észreveszik, kedves barátaim, hogy ezzel nem alapelvekre építünk, hanem emberekre, azokra az emberekre, akik itt összegyűltek. És mit jelentenek ki a többiek, akik csatlakoznak? Hogy lényegében egyetértenek velük abban, ami itt áll. Így minden absztrakciótól eltekintünk és emberekre építjük fel ezt az Antropozófiai Társaságot.

3. „A társaság alapjául Dornachban összegyűlt személyek” – látják, mindenütt a személyek a fontosak – „egyetértően ismerik el a Goetheanum vezetőségének szemléletét a következőkről: A Goetheanumban művelt antropozófia olyan eredményekhez jut, amelyek minden ember szellemi élete számára impulzust jelenthetnek, népi, társadalmi, vallási különbség nélkül. Elvezethetnek egy valóban testvéri szeretetre épült szociális élethez. Csak elfogulatlan emberség szükséges ahhoz, hogy az élet alapjául elfogadjuk őket, tudományos képzettség nem.”

Ez kifejezi, hogy az itt megjelenő eredmények számára minden ember számára érhetőek, olyan értelemben, hogy az elfogulatlan emberi lélek eljuthat hozzájuk. Más a helyzet azonban az eredményekhez vezető kutatással és ez rögtön kifejezésre jut. Ezt a kutatást szigorúan meg kell különböztetni. Ezért így folytatódik:

„Kutatásuk és a kutatás eredményeinek szakszerű megítélése azonban szellemtudományos iskolázást feltételez, ez fokozatosan sajátítható el. Az eredmények a maguk módján éppen olyan egzaktak, mint az igazi természettudomány eredményei. Ha ezekhez hasonlóan általános elismeréshez jutnak, akkor az élet valamennyi területén ugyanolyan előrehaladást fognak hozni, mint azok, mégpedig nem csak szellemi, hanem gyakorlati téren is.”

4. „Az Antropozófiai Társaság nem titkos társaság, hanem teljességgel nyilvános. Tagja lehet mindenki, nemzeti, társadalmi, vallási és tudományos vagy művészi meggyőződésbeli különbség nélkül, aki helyesnek tartja az olyan intézmény fennállását, mint a dornachi Goetheanum Szabad Szellemtudományi Főiskolája.”

Látják, kedves barátaim, még azt az elővigyázatosságot is alkalmaztuk, hogy ahol egzaktan arról van szó, aminek a révén valaki taggá lehet, még ott sem mondjuk, hogy aki tag akar lenni, az a Goetheanum fennállását tartja helyesnek, csak „az olyan intézmény fennállását, mint a dornachi Goetheanum Szabad Szellemtudományi Főiskolája”. Az alapszabály-tervezet minden egyes fordulatát igen alaposan át kell gondolnunk. Rövid. Alapszabályok legyenek rövidek, ne könyvterjedelműek; meglátják azonban, hogy minden egyes fordulatnál arra törekedtünk, hogy a közvetlen tudatból fogalmazódjanak meg.

„A társaság minden szektajellegű törekvést visszautasít. A politikát nem tekinti feladatának.” Ez a mondat szükséges, mert a hármas tagozódás idejében számos félreértés keletkezett, sok tagunk csakugyan nem világos viselkedése folytán. Az antropozófia többször olyan látszatot keltett, mintha a világ politikai ügyeibe kívánna avatkozni – amit sohasem tett és tehet – mivel a hármas tagozódás ügyét barátaink sokszor politikai pártokhoz vitték, ami kezdettől fogva hiba volt részükről.

5. „Az Antropozófiai Társaság működésének centrumául a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskolát tekinti. Ez három osztályból fog állni.”

Ne ijedjenek meg kérem, kedves barátaim, e három osztálytól. E három osztály már eredetileg is megvolt az Antropozófiai Társaságban 1914-ig, csak más formában.

„A társaság tagjait ide kérelmezésükre veszik fel, miután már a Goetheanum vezetősége által meghatározott ideig tagok voltak. Így jutnak a Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztályába. A második, illetve harmadik osztályba való felvétel akkor történik, amikor ennek kérelmezőjét a Goetheanum vezetősége erre alkalmasnak találja.”

6. „Az Antropozófiai Társaság minden tagjának joga van, az elnökségtől közölt feltételek mellett, részt venni valamennyi általa rendezett előadáson, egyéb rendezvényen és gyűlésen.”

7. „A Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakítása mindenekelőtt Rudolf Steinerre tartozik, akinek ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját.”

Már itt megjegyzem, hogy a Szabad Szellemtudományi Főiskolát a jövőben egyes szekciókra szándékozom bontani és ezek vezetésére azután erre alkalmas személyeket fogok meghívni. A dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskola egyes szekcióit vezető alkalmas személyek egyben a megalakuló elnökség tanácsadói is lesznek, erről mindjárt beszélek.

8. „A társaság minden kiadványa ugyanúgy nyilvános lesz, mint más nyilvános társaságé. E nyilvánosság a Szabad Szellemtudományi Főiskola kiadványaira is vonatkozik,” – a ciklusok megjelölése a jövőben: A Szabad Szellemtudományi Főiskola kiadványai – „az iskola vezetősége azonban kezdettől kétségbe vonja ezen írások megítélésének jogosságát, ha az nem az őket létrehozó iskolázásra épül. Ilyen értelemben nem ismeri el semmilyen bírálat jogosságát, ami nem megfelelő előtanulmányokra épül, ahogyan ez az elismert tudományos világban szokásos. A Szabad Szellemtudományi Főiskola írásain” – ezek lesznek a ciklusok a jövőben – „ezért a következő megjegyzés lesz: A Szabad Szellemtudományi Főiskola tagjai részére nyomtatott kézirat, Goetheanum … osztály. Ezen írások kompetens bírálata csak annak lehetséges, aki az iskolában érvényes előismereteket általa vagy a tőle egyenértékűnek elismert módon szerezte meg.”

Bárki megveheti, de csak az bírálhatja, aki ahhoz az osztályhoz tartozik, ami a nyomtatott megjegyzésnél szerepel: „A Szabad Szellemtudományi Főiskola tagjai számára nyomtatott kézirat, Goetheanum … osztály.”

„Egyéb bírálatokat visszautasítunk, amennyiben az illető írások szerzői nem bocsátkoznak róluk vitába.”

9. „Az Antropozófiai Társaság célja a szellemi terület kutatásának előmozdítása lesz, a Szabad Szellemtudományi Főiskoláé pedig maga a kutatás. Az Antropozófiai Társaság semmilyen területen sem tűri meg a dogmatikát.”

10. „Az Antropozófiai Társaság minden év elején rendes évi gyűlést tart a Goetheanumban, ahol az elnökség teljes beszámolójelentést ad. Az elnökség e gyűlés napirendjét az ülés előtt 3 héttel minden taggal a meghívással együtt közli.”

Erről határozatokat is lehet hozni.

„Rendkívüli gyűléseket az elnökség hívhat össze és napirendjüket megállapíthatja. A meghívókat 3 héttel korábban küldje szét a tagoknak. Egyes tagok vagy csoportjaik javaslatait az ülés előtt egy héttel kell elküldeni.”

Itt arról lesz szó, hogy beiktassunk még egy részt, hogy a tagság is kérhet rendkívüli üléseket.

11. „A tagok minden helyi és tárgyi területen képezhetnek kisebb vagy nagyobb csoportokat.”

Az Általános Társaság részére ez a paragrafus minden csoportot, az országos csoportot is tartalmazza. Az Általános Társaság nem internacionális, nem is nacionális, hanem általános emberi – és számára minden egyéb csoport. Így valóban szabadságra épülő életet adunk az Antropozófiai Társaságnak, autonóm életet, ahol csak kibontakozni kíván. Csak így jutunk előbbre.

„Az Antropozófiai Társaság székhelye a Goetheanumban van. Amit az elnökség a társaság feladatának tekint, azt innen kell a tagokhoz vagy tagcsoportokhoz eljuttatnia.”

Ez a mondat egész különösen fontos, kedves barátaim, mert az elnökség önmagáról alkotott felfogását tartalmazza. Nem választottnak tartja magát, hanem olyan emberek csoportjának, aki azt mondják: Itt a Goetheanumban akarunk tevékenykedni, és efelől érintkezésbe lépünk azokkal, akik ezt külön vagy csoportosan kívánják, és tagnak ismerjük el ezt vagy azt a csoportot, aki alapszabályainkat helyesli és egyetért velük.

Ezzel az elnökség kijelenti, hogy teljesen szabad módon illeszkedik a társaságba; nem akar tehát egyéb lenni, mint olyan emberek csoportja, akik kezdeményeznek az antropozófia ügyében. Az antropozófia ügyében élő kezdeményezés legyen az elnökség szívverése. Tehát nem emberek in abstracto képviselete, hanem az antropozófiai ügy képviselése itt a Goetheanumban; az a feladata, hogy az antropozófiai ügyet képviselje itt a Goetheanumban. És annak a társaságnak tagjául szegődni, amelyet ez az elnökség képvisel, az antropozófiai ügy előmozdításához való csatlakozást jelenti. A tagság és elnökség viszonyát a jövőben egészen általános emberinek, teljesen szabadnak gondolom. Ide még nem jutottunk el, ezt kell a világ elé állítanunk. Akkor nem jelentkeznek olyan Leiseganghoz hasonló vélemények, hogy önmagát kinevező, önkényes elnökség létezik az utóbbi tíz évben, amit sehol nem választottak meg. Kezdettől fogva határozottabban kell hangsúlyozni, hogy igazából az Antropozófiai Társaságban lehetetlen választani, csak iniciatíva létezhet. Tehát ez az elnökség: „Kapcsolatba lép az egyes csoportok választott vagy kinevezett tisztségviselőivel.”

Hogy hogyan lesznek azok, ez az egyes csoportok alapszabályaitól függ. A mi számunkra csakis arról van szó, hogy bizalommal kívánunk velük tárgyalni, ennek megteremtjük majd az alapjait.

„A tagok felvételét az egyes csoportok intézik, a felvételek igazolását azonban terjesszék a dornachi elnökség elé és ők írják alá a csoportok vezetői iránti bizalommal. Általában minden tag csatlakozzék egy csoporthoz; csak akinek a csoportba való felvétel teljesen lehetetlen, az vetesse fel magát közvetlenül Dornachba tagként.”

12. „A tagdíjat az egyes csoportok állapítják meg, de minden csoportnak minden egyes tagja után … kell a Goetheanum központi vezetőségéhez juttatni.”

Ide pontokat írtam, bár van már nézetem erről és bizonyos körülmények közt képviselni is fogom, de egyelőre pontokat írtam ide, hogy a holnapi tárgyalásig széleskörű meggondolásra nyíljon lehetőségük. Mert itt pénzre is szükségünk lesz. Az idealizmus nem állhat abból, mint már többször kifejtettem, hogy azt mondjuk: A pénz szörnyű ahrimáni dolog, ennek nem szabad érintenie az ideálokat! Az ideálok legyenek ettől lehetőleg mentesek. A bal kezét a pénztárcára, a jobbat az ideálokhoz emelve! Meg kell hát tenni a jobb kéz kényelmetlen mozdulatát a bal zsebbe, hogy az ideálokat olyan magasra tartsuk, hogy kis áldozatokat is hozunk értük.

13. „Minden munkacsoport maga alkotja az alapszabályait; ezek ne legyenek az Antropozófiai Társaság alapszabályaival ellentétben.”

14. „A társaság közlönye a „Goetheanum” hetilap, ez erre a célra mellékletet kap, ami a társaság hivatalos közleményeit tartalmazza. A „Goetheanum” e nagyobb kiadását csak az Antropozófiai Társaság tagjai kapják meg.”

Ezt a paragrafust is nagyon szívemen viselem, mert ahová csak mentem, mindenütt előfordult, hogy jó ítélőképességű tagok mondták, hogy nem is hallani arról, ami az Antropozófiai Társaságban történik. Ennek az intézménynek a révén pontos levelezést folytatunk, ez egyre inkább lehet minden tag levelezése, és ezáltal egészen benne élhetünk az Antropozófiai Társaságban.

Abban az esetben, ha önök átgondolva olyan célkitűzéshez jutnak, hogy egyetértenek azzal a feltevéssel, hogy én magam vegyem át az Antropozófiai Társaság elnökségét, akkor most még javaslatot kell tennem, kedves barátaim, az elnökségre vonatkozóan, amelyikkel valóban teljesíteni tudom azt a feladatot, amire itt legalább vázlatosan utaltam.

Az antropozófiai ügy igazi, valódi vezetéséhez az elnökség tagjai olyan személyek legyenek, akik itt vannak Dornachban. Ahogyan a társaságot elképzelem, úgy az elnökséget nem szedhetjük össze a világ minden részéből. Ez nem akadályozza meg, hogy az egyes csoportok önállóan válasszák meg tisztségviselőiket. Amikor ezek a tisztségviselők eljönnek Dornachba, ittlétük alatt tanácsadó tagokként fogadjuk be őket az elnökség ülésein. Tehát elevenség hassa át az egészet, nem bürokratikusan az egész világon szétszórt elnökség, hanem az egyes csoportokért felelős tisztségviselők, akik csoportjaikból kerültek ki, de mindig alkalmuk lesz arra, hogy teljes mértékben az elnökség egyenrangú tagjainak érezzék magukat. Az elnökségnek azonban itt Dornachban kell munkáját végeznie.

Az elnökség tagjai természetesen olyanok legyenek, akik életüket maradéktalanul az antropozófia ügyének szentelték, külsőleg és belsőleg. Az utóbbi hetek hosszú meggondolásai alapján legyen szabad a következő személyeket javasolni elnökségül:

Azt hiszem, a leghalványabb ellentmondás sem merül fel, hanem mindenki szívéből a legegységesebb, teljesebb beleegyezés tör fel, ha azt javaslom, hogy az elnök helyettese Albert Steffen úr legyen. (Élénk helyeslés.)

Ezzel egyben az is kifejeződik az elnökségben, amire ma már utaltam: Antropozófiai Társaságunk kapcsolata Svájccal. És meggyőződésemnek, mondhatnám, határozott szavakkal adok kifejezést, amikor azt mondom: Ha arról van szó, hogy az Antropozófiai Társaság elnökségi tagja és elnökhelyettese mindenáron svájci legyen, nála jobb svájcit nem találhatunk.

Azután arról lesz szó, hogy az a személyiség kerüljön az elnökségbe, aki kezdettől fogva összekapcsolódott az Antropozófiai Társasággal, felépítette az Antropozófiai Társaság nagy részét és ma a társaság egyik legfontosabb területén működik éppenséggel antropozófiai módon: Marie Steiner. (Élénk helyeslés.)

Mindent megmondtak és világosan kifejezték, hogy nem kell attól félnünk, hogy ez irányú választásunk nem éri el célját!

További elnökségi tagul, főként az utóbbi hetek eseményei alapján, azt a személyiséget kell javasolnom, akivel jelenleg az igazi antropozófus lelkesedés megfelelő tapasztalására módom nyílt, mert vele dolgozom ki az antropozófia orvosi rendszerét: dr. Ita Wegman. (Élénk helyeslés.)

Munkája – és főként munkájának felfogása – révén megmutatta, hogy ezen a speciális területen helyesen tudja érvényre juttatni az antropozófiát. Tudom, hogy ez áldásosan fog hatni. Ezért is vállalkoztam rá, hogy Wegman doktornővel közösen dolgozom ki az orvostudomány antropozófiai rendszerét már a közeljövőben. A világ szeme előtt lesz; meglátjuk, hogy éppen az ilyen módon dolgozó tagok az Antropozófiai Társaság igazi barátai.

Azután még egy tagot javasolok önöknek, aki a dornachi munkák nagyjában és legkisebb részletében is igazán kiállta a próbát és mindig hűséges tagnak bizonyult. Az elnökség tagjainak kiválasztása, úgy gondolom – ezt nem öndicséretnek szánom – csakugyan helyesen történt. Albert Steffen már születése előtt antropozófus volt, ezt el kell ismerni. Marie Steiner az Antropozófiai Társaság megalakulása óta antropozófus természetesen. Wegman doktornő az egyik legelső tagunk, utánunk lépett be a legelső időkben; hiszen több mint 20 éve tagja az antropozófiai mozgalomnak. Rajtunk kívül ő a legrégibb tag a teremben. Ugyancsak nagyon régi tag az a személyiség, akire most gondoltam, aki igazán hűséges munkatársként állta ki a próbát a legkisebb részletekben is és valóban beleegyezésüket adhatják a legkisebb részletben is, dr. Lili Vreede. (Helyeslés.)

Most szükségünk van még az antropozófiai elnökségben valakire, aki sok gondot levesz rólunk, amit egyedül nem tudunk vállalni, hiszen az iniciatíváknak meg kell oszlaniuk és neki mindenki helyett kell gondolkozni. Erre akkor is szükség van, ha a többiek arra törekszenek, (ez nem öndicséret) hogy kissé megvilágosodott elmével lássák át az antropozófiai ügyeket, de azért kell valaki, aki, mondhatnám, nem üti össze a fejeket, de összetartja őket. Ez olyan személyiség, akinek még sok szempontból ki kell állnia a próbát többek előtt, de úgy gondolom, hogy minden próbát ki fog állni. Ő a mi kedves dr. Guenther Wachsmuthunk, aki igazán minden itteni teendőben számos tanújelét adta már és nem egyszer bebizonyította, hogy rendkívül harmonikusan tud együttműködni. Egyre jobban meg leszünk vele elégedve az idők folyamán. Kérem egyetértésüket dr. Guenter Wachsmuthot illetően is – ő nem kíván pénztáros lenni, de mint titkár és kincstartó fog működni nálunk. (Helyeslés.)

Az elnökségnek kicsinek kell lennie, így vége is van a jegyzéknek, kedves barátaim. Délelőtti időnknek is vége. Még azt a kérésemet fejezném ki, hogy törekedjünk arra, hogy a gyűlésnek mindenekelőtt meglegyen a hangulata. Ebből a hangulatból, ebből az antropozófiai hangulatból fakad az, amire a következő napokban szükségünk lesz. És ha meglesz a következő napokban, akkor a jövőben is meglesz, ami felé az Antropozófiai Társaság halad. Szívükre apelláltam, arra a bölcsességükre, amit szívük át tud forrósítani, lelkesíteni. Bárcsak fenntarthatnánk ezt az érzést, forróságot, lelkesedést a következő gyűléseken, hogy igazán termékeny munkát végezhessünk a következő napokban.

Még két bejelentésünk van: Ma délután az egyik karácsonyi játékot, a Paradicsomi színjátékot, kétszer adjuk elő. Az első előadás 4.30-kor lesz, és akik erre nem jutnak be, azok 6 órakor megnézhetik – ma mindenki láthatja a Paradicsomi színjátékot.

A következő gyűlésünk azután este 8-kor lesz, ahol első előadásomat tartom a világtörténelem antropozófiai megvilágításban témájáról.

Holnap, kedden, 10 órakor itt gyűlünk össze az Antropozófiai Társaság alapkövének letételéhez és ehhez csatlakozik azután az Antropozófiai Társaság alapító ülése.

Azután be kell még jelentenem, hogy a főtitkárok és küldöttek ma délutánra hirdetett gyűlése elmarad, mert jobb lesz, ha az alapítógyűlés után tartjuk meg. Holnap 2.30-kor tartjuk majd meg lent az üvegházban, az építészirodában: az elnökség, a főtitkárok és az ő titkárjaik számára.

5. Az Általános Antropozófiai Társaság alapkövének letétele

Dornach, 1923. december 25. délelőtt 10 óra

Dr. Steiner a következő szavakkal üdvözli a jelenlevőket:

Kedves barátaim, a termet betöltő első szavak összefoglalják ma az utóbbi évek lelkük elé táruló legfontosabb eredményét.

Később még el kell mondani a most összefoglaló szavakról néhány dolgot. Először azonban hallgassuk meg e szavakat, hogy értelmünk a jelen jegyében újítsa meg a régi misztérium-igét: „Ismerd meg önmagadat.”

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Kedves barátaim! Ha ma éppen arra tekintek vissza, amit a szellemi világból meríthettünk, mialatt a világot szörnyű háborús viharok rázták meg, akkor ezt paradigmatikusan ez a hármas mondás fogja össze, ami az imént csendült fel.

Az ember e hármas tagozódása évtizedek óta észlelhető, a hármas tagozódás révén éleszthető új formába az „ismerd meg önmagadat” az ember egész szellemi, lelki, testi lénye számára. Én magam csak az utolsó évtizedben tudtam megérlelni, a háború viharai alatt. Utalni igyekeztem ekkor arra, hogy hogyan él az ember fizikailag is anyagcsere-végtagrendszerében, szív-ritmusrendszerében, gondolkodó és észlelő fejrendszerében. Ha az ember ezt a hármas tagozódást megfelelő módon veszi fel, úgy, hogy (mint tegnap jeleztük) szívét elevenen áthatja az antropozófiával, azután érzésével és akaratával megtanulja felismerni, hogy hogyan is illeszkedik be tagjaival a térbe, míg a világ szellemisége élteti, akkor a világ tevékeny megragadásával – tehát nem tétlen passzív, hanem aktív tevékeny megragadásával, miközben kötelességét, feladatait, élethivatását teljesíti – bizonyosan megismeri a mindenható ember- és világszeretet lényét, a kozmikus szellemiség egyik tagját. És bizonyos, hogy ha az ember bölcsen megismerő szívvel fogja fel ezt a csodálatos titkot, ami a tüdő és szív közt hat, ha belsőleg észleli a világritmusokat, melyek évezredeken, eonokon át hatnak, beledobbannak az érverés és vér ritmusaiba és a világ lelkiségét ébresztik fel az emberben, akkor megadatik neki, hogy a világ ősképeinek erejével nyilatkozzon meg számára. Ahogyan aktív tevékenységünkben a mindenható kozmikus szeretetet értjük meg, úgy foghatjuk fel a világ létének ősképeit, ha a világ és szív-ritmusának rejtélyes határosságát érezzük magunkban és ezáltal ismét az ember ritmusát, mely titokzatosan lelki-szellemi módon játszódik le a tüdő és szív közt. És ha az ember helyesen érezve észleli, amit a vállain jártában is nyugvó fejrendszer nyilatkoztat meg számára, akkor szívének melegét beleárasztva, átérzi önmagát fejrendszerében és átéli saját lényében a hatékony, tevékeny, áramló kozmikus gondolatokat.

Így felismeri a lét hármasságát. Az emberi szeretetben ható kozmikus szeretetet, az emberi organizmusban ható kozmikus imaginációt és az emberiség gondolatainak mélyén titkon ható kozmikus gondolatokat, és e hármasságból érti meg szabad individuális ember voltát a kozmoszt kormányzó isteni tettek közt, és kozmikus ember voltát, amelyben az individuális ember küzd a kozmikus jövőért. A jelenkor jegyében fogja felújítani a régi mondást: „ismerd meg önmagadat”.

A görögök még elhagyhatták a mondat végét, mert náluk az emberi személyiség még nem vált oly absztrakttá, mint nálunk, nem olvadt össze absztrakt én-ponttá, legfeljebb gondolkodássá, érzéssé, vagy akarattá; ők az emberi természet egészét ragadták meg szellem, lélek és testiségben. Így a görögök hihették is, hogy az egész ember szellem-lélek-test mivoltát érintik, ha az ősi napigét, Apolló szavát megszólaltatták: „ismerd meg önmagadat.”

Nekünk azonban azt kell mondanunk, ha az idő jegyében helyesen újítjuk fel e szavakat: Emberi lélek, ismered meg önmagadat a szellemben, lélekben, testben áramló lényedben. Így értjük meg azt, ami minden emberi lét lényege. És ebben az emberi szubsztanciában hat, működik és él a szellem, mely a magasságokból árad le és az emberi fejben nyilatkozik meg. A Krisztuserő, mely áthatva környezetünket a levegővel áramlik a föld körül, és légzésrendszerünkben él és hat. És ha felismerjük a föld mélyéből feltörő erőket is, melyek végtagjainkban hatnak és mindhármat: a magasság erőit, a környezet erőit, a mélység erőit ebben a pillanatban szubsztanciális formába egyesítjük, akkor lelki megértésünk odaállíthatja a kozmikus dodekaéder elé az emberi dodekaédert. Ebből a három erőből, a magasság szelleméből, környezetünk Krisztuserejéből és a mélységből feltörő, teremtően ható Atya tevékenységből formáljuk lelkünkben e pillanatban a dodekaéderi alapkövet és süllyesszük lelkünk talajába, hogy lelki életünk erős jegye és alapja legyen és ezen a szilárd, alapkövön állhassunk az Antropozófiai Társaság eljövendő működésének folyamán.

Tudatunkban megtartjuk az Antropozófiai Társaság ma megalkotott alapkövét. Megőrizzük e szívünk talajába ültetett alapkő emlékét mindannál, amit kint és itt akarunk tenni az Antropozófiai Társaság segítésére, fejlesztésére és teljes kibontakoztatására. A hármasan tagolt emberszeretetet, kozmikus imaginációt és kozmikus gondolatokat tanít nekünk. Keressük meg benne a kozmikus szeretet szubsztanciáját, amit alapul veszünk, keressük meg benne az imagináció ősképét, amely szerint megmintázzuk szívünkben a világ szeretetét. Keressük e magasságok gondolati erejét, hogy igazán sugárzó lehessen ez a dodekaéderi imaginatív szeretetkép! Akkor azt visszük el innen magunkkal, amire szükségünk van, akkor felfénylik lelki szemünk előtt az alapkő. Az az alapkő, melynek anyagát a kozmikus emberszeretet, képszerűségét és alakját a kozmikus emberimagináció, ragyogását pedig a kozmikus emberi gondolatok adják, és biztató fényt sugároz cselekvésünk, gondolkodásunk, érzésünk, akaratunk számára, valahányszor visszaemlékezünk erre a percre.

Helyezzük alapkövünket harmonikusan együttműködő szívek jó talajába, akik közösen, szeretettel áthatott jóakarattal hordozzák az antropozófiai törekvést a világban. Ezt sugározza majd felénk intően a szeretet szívünkbe ültetett dodekaéderi kövének gondolati fénye.

Ezt jól szívleljük meg, kedves barátaim. Ez sugározza be lelkünket melegével és fényével. És megőrizzük ezt a lelki meleget és fényt, amit jó elhatározással ültettünk el szívünkben.

Olyan pillanatban ültetjük el, kedves barátaim, amikor a világot igazán értő emberemlékezet visszatekint az emberiség fejlődésében az idők fordulópontjára, amikor az éjszaka sötétjéből és az emberiség morális érzületének sötétjéből, mint égi villám született meg az az emberiséghez kapcsolódó szellemi isteni lény, aki Krisztus lett.

Lelkünk óhajtott melegét és fényét erősítően és éltetően az a meleg és az a fény sugározhatja be, mely az idők fordulópontjában, mint Krisztus-fény ragyogott fel a kozmikus sötétségben. Ez a két évezrede bekövetkezett őskarácsony éljen szívünkben, értelmünkben, akaratunkban, hogy segítsen bennünket akkor, amikor a világba kívánjuk kivinni azt, amit a kozmosz után mintázott, emberibe átültetett dodekaéderi szeretet-alapkő gondolati fénye sugároz felénk.

Így forduljunk szívünk érzéseivel a régi Palesztina őskarácsonya felé:

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Az őskarácsony újraérzése adhatja meg szívünknek a meleget, értelmünknek a fényt, melyre szükségünk van, hogy helyesen valósítsuk meg antropozófiai munkánkban azt, ami a hármasan tagolt, egységgé harmonizálódott ember ismeretéből következik.

Ezért most jelenítsük meg újra összefoglalva mindazt, ami az „ismerd meg önmagadat szellemi, lelki, testi mivoltodban” igazi megértéséből következik, úgy, amint a kozmoszban hat, hogy amit a világ az emberi lénynek, életnek és tevékenységnek mondhat, az mindenünnen szólni tudjon a szívünk talajába ültetett kőhöz emberi lényünk, életünk és tevékenységünk számára.

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem,
A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ők ezt mondják:
Ex Deo nascimur [1].
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen
Hallják meg az emberek.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata
Működik
A világ ritmusában kegyelmet
Osztva a lelkeknek.
Kürioszok, dünamiszok, exuziák,
Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur. [2] Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek!

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.
Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ez így hangzik:
Per spiritum sanctum reviviscimus. [3] Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek!

És ha ezt, kedves barátaim, szívetekben így halljátok, akkor itt az antropozófia számára az ember igazi szövetségét alapozzátok meg és elviszitek a világba azt a szellemet, amely a szeretet dodekaéderi kövének sugárzó gondolati fényében hat, hogy az emberi lelkek és a világ előrehaladása számára fényt és meleget adjon.

[1] Ex deo nascimur – Istentől születünk
[2] In Christo morimur – Krisztusban halunk meg
[3] Per spiritum sanctum reviviscimus – A Szent Szellem által támadunk fel

6. Az Általános Antropozófiai Társaság alapítógyűlése

Dornach, 1923. december 25. délelőtt 11:15 óra

Dr. Steiner a következő szavakkal üdvözli a jelenlevőket:

Kedves barátaim!

Ezennel megnyitom az Antropozófiai Társaság alapítógyűlését. Első feladatom, hogy az egyes főtitkárok nevét közöljem, akiknek itt az egyes országok társaságainak megbízásából fel kell szólalniuk:

Amerikai Egyesült Államok: Monges úr
Belgium: Müntz asszony
Dánia: Hohlenberg úr
Németország: Az elnökség megbízásából: dr. Unger, A Szabad Antropozófiai Társaság megbízásából: dr. Büchenbacher
Anglia: Collison úr
Finnország: Donner úr
Franciaország: Sauerwein kisasszony
Hollandia: dr. Zeylmans van Emmichoven
Olaszország: Az elnökség megbízásából: Renzis bárónő Rómából, Cesaro herceg, Schwarz kisasszony Milánóból
Norvégia: Ingerö úr
Ausztria: Az elnökség megbízásából: Polzer gróf
Svédország: megbízásból: Henström kisasszony
Svájc: Steffen úr
Csehszlovákia: megbízásból: dr. Eiselt, dr. Krkavec.

Másodszor egy befutott táviratot kell felolvasnom: „Kérem, tolmácsolja a gyűlésnek nagyon szívélyes üdvözletünket, jó eredményt kívánunk szívből, a svéd antropozófusok nevében.”.

Mielőtt a napirendet megkezdjük, megkérdezném, hogy kíván-e valaki hivatalosan a napirendhez szólni. Nem kívánnak.

Akkor az első napirendi ponthoz értünk. Steffen úrnak adom meg a szót, aki egyben mint Svájc általános titkára fog szólni, e terület vendégei vagyunk.

Albert Steffen emelkedik szólásra.

Befejezésül a svájci küldöttek határozatát olvassa fel:

A svájci Zweigek küldöttei úgy döntöttek, hogy ma az alapítógyűlés alkalmából a következő határozatot ismertetik nyilvánosan:

Ma, amikor a világ Általános Antropozófiai Társasága itt Dornachban tartja alapítógyűlését, a svájci Antropozófiai Társaság szeretné háláját és lelkesedését kifejezni, hogy az egész emberiségnek szolgáló Goetheanumot éppen Svájcban szabad újra felépíteni. Országának jó sorsát és nagy megtiszteltetését látja ebben. Szeretné tanúsítani, hogy minden meg akar tenni, hogy a szellemi impulzusok kimeríthetetlen bősége, amit Rudolf Steiner művei közvetítenek a világ számára, továbbáramolhasson innen. A többi ország társaságával közös munkában szeretné remélni, hogy a tiszta és gyógyító forrás minden emberhez eljut, aki keresi.

Dr. Steiner: Kedves barátaim, a gyűlés helyes lefolyása szerintem az, hogy az imént hallottakhoz hasonló közlések megvitatása későbbi időpontra maradjon, amit majd a tárgyalás folyamata szerint határozunk meg.

Másodszorra, a napirend második pontjául most a különböző országok társaságainak különböző titkári beszámolóit szeretném beiktatni. Ha valaki nem ért egyet a napirend felépítésével, kérem, tartsa fel a kezét. Úgy látszik, nincs ilyen.

Akkor ezt a napirendet tartjuk meg. Felkérem a megfelelő főtitkárokat, hogy a dobogóról szóljanak barátainkhoz. Először is Monges úrnak, az Amerikai Egyesült Államok főtitkárának adom meg a szót.

Monges úr elmondja beszámolóját.

Dr. Steiner: Most Belgium főtitkárának, Muntz asszonynak adnám meg a szót.

Muntz asszony megköszöni a megtiszteltetést, valamennyi fejtegetéssel egyetértését nyilvánítja és a legkedvezőbb lefolyást kívánja.

Dr. Steiner: Most Dánia főtitkárának, Hohlenberg úrnak adom meg a szót.

Hohlenberg úr elmondja beszámolóját.

Dr. Steiner: Most dr. Ungernek, a német elnökség képviselőjének adom meg a szót.

Dr. Unger beszámol a németországi társaság munkájáról. A következő, gyorsírásban fennmaradt szavakkal fejezi be:

A társaság egybefoglalására jelenleg némileg terjedelmes apparátusra van szükségünk, ezt azonban az általános társaság megalapítása értelmében teljesen össze kell egyeztetni azokkal az alapszabályokkal, amelyeket dr. Steiner itt előadott. Kijelentjük, hogy a németországi Antropozófiai Társaság az alapszabályok minden pontját felveszi a saját alapszabályába, ezt az alapszabályt, mint egészet helyezi a németországi Antropozófiai Társaság alapszabályai, vagy határozatai elé. Külön megbízásom még, hogy mélységes hálánkat fejezzem ki dr. Steinernek, amiért az Általános Antropozófiai Társaság alapításának súlyos kötelezettségét magára vállalta. Éppen ennek az ülésnek a benyomásai révén kell majd érvényre jutnia, hogy amit olyan nagy társaságban dolgoztunk, mint a német, helyes értelemben tud és akar-e részt venni abban, amit Dornach akar. Amióta dr. Steiner Dornachban lakik, amióta a dornachi munka létezik, azóta természetesen azt tekintjük működése centrumának, ami Dornachban történik. Amit a németországi Antropozófiai Társaság munkájáról még el kell mondani, azt helyesebb, ha gyűléseink folyamán később hozzuk elő. Előrebocsátom, hogy az utóbbi hónapokban egészen intenzív munkát végeztünk a nyilvánosság előtt. Százával tartottunk legkülönbözőbb előadásokat, különösképpen tisztán antropozófiai szándékból is, főként Németország délnyugati részén, egészen kis helységekben is. Minden résztvevő egyetértésével – sokan voltak – egyértelműen megállapítottuk, hogy még a legkisebb helységekben is mindenütt igazán érdeklődtek az antropozófia iránt és szívük mindenütt várja. Ahol nyíltan, világosan mondjuk el, hogy hogyan akarunk a szellemtudomány talaján állni, amit dr. Steiner adott a világnak, ott az emberek valóban azt érzik, hogy emlékeztetik őket arra, hogy lelkük van és ez a lélek ismét létének tudatára kezd ébredni. Így van ez minden emberi lélekben a legkisebb helységben is, és így bizakodva tekinthetünk a további munka elé.

Dr. Steiner: Még meg kell adnom a szót a németországi Szabad Antropozófiai Társaság képviselőjének, dr. Büchenbachernak.

Dr. Büchenbacher beszámol és a következő szavakkal fejezi be: Legmélyebb hálánknak adok kifejezést, amiért dr. Steiner maga vállalta az Antropozófiai Társaság vezetését. Akaraterőt és bátorságot ad ezzel, hogy meglévő erőinkkel együttműködjünk az Antropozófiai Társaság közös erőforrásával. Legmélyebb hálánkat fejezzük ki, amiért ezt megtette. Kérjük, hogy a Szabad Antropozófiai Társaság is képességei szerint működhessen közre a maga részéről azon feladatok teljesítésében, amelyeket dr. Steiner tűzött ki számára.

Dr. Steiner: Most az angol Antropozófiai Társaság főtitkárának adnám meg a szót, Collison úrnak.

Collison úr beszámol.

Dr. Steiner: Most a finnországi Antropozófiai Társaság főtitkárának adom meg a szót, Donner úrnak.

Donner úr beszámol.

Dr. Steiner: Most a franciaországi Antropozófiai Társaság főtitkárának adom meg a szót, Sauerwein kisasszonynak.

Sauerwein kisasszony beszámol.

Dr. Steiner: Most a holland Antropozófiai Társaság főtitkárának adom meg a szót, dr. Zeylmans van Emmichovennek.

Dr. Zeylmans van Emmichoven beszámol.

Dr. Steiner: Most azt kérem, kedves barátaim, hogy még csak néhány percig maradjanak ülve. Először is azt kell közölnöm, hogy ezen az ülésen is vannak különböző itt felejtett talált tárgyak, ezeket összeszedték és a tulajdonosok Kellermüller úrnál a kijáratnál átvehetik őket.

Második közlendőm, hogy a további napi beosztás a következő lesz: ma 2.30-kor az elnökség a főtitkárokkal és a velük jött titkárokkal lent az üvegházban, az építészirodában gyűlnek össze, tehát csak az elnökség, a főtitkárok és esetleg az ő titkáraik.

4.30-kor lesz itt a Krisztus születés színjátékának előadása.

Esti előadásomnak azután 8.30-kor kell kezdődnie egy megtartandó euritmia próba miatt.

Engedjék meg, hogy a tagok mai gyűlését holnap 10 óráig elnapoljuk, akkor fogjuk folytatni. Akkor lesz szerencsém először Honolulu képviselőjének, Ferreri asszonynak megadni a szót, azután az egyes csoportok képviselőinek, akik ma nem beszélhettek. Ezennel tehát holnap 10 óráig elnapoltuk a gyűlést.

7. Az elnökség, az országos társaságok főtitkárai és az ő titkáraik ülése

Dornach, 1923. december 25, délután 2:30 órakor az üvegházban

Dr. Steiner megválaszolja a tisztségviselők feltett kérdéseit a rendelkezések különböző paragrafusaival kapcsolatban.

A 11.§ kérdésére, egyes olyan tagok felvételére vonatkozóan, akik nem akarnak csoporthoz csatlakozni, a következő választ adja:

A paragrafus csak akkor jönne tekintetbe, ha teljesen lehetetlen az ilyen törekvés megvalósítása; csak akkor vetesse fel magát valaki vagy egy csoport tagként magában Dornachban. Tehát először igyekezzen az ország társaságához csatlakozni, és csak ha ez valamilyen okból nem sikerül, akkor vennénk fel őt vagy a csoportot itt Dornachban.

Hohlenberg úr szeretné megkérdezni, hogy hogyan értendő: „Akinek egészen lehetetlen egy csoportnál felvételt nyerni.”

Dr. Steiner: Az alapszabályok megfogalmazása olyan, hogy lehetőleg kevés szóval minden benne foglaltassék. Ennél a mondatnál talán még hozzá kell tenni: „Akinek a számára teljességgel lehetetlen, hogy csoportba vegyék fel, csak az vetesse fel magát tagként magában Dornachban.” Ez természetesen nem csak azt jelenti, hogy a csoport nem veszi fel az illetőt, hanem belsőleg is lehetetlen lehet számára egy csoporthoz való csatlakozás. Akinek tehát például az a meggyőződése, hogy egy bizonyos csoportban nem fejlődik, az természetesen csatlakozhat Dornachhoz is, ha minden erőfeszítés kudarcot vall. Dornachban természetesen igyekszünk meggyőzni az illetőt, hogy csatlakozzék egy csoporthoz. Amikor azonban ezt a mondatot leírtam, nem csak a csoportból kiinduló külső akadályokra gondoltam, hanem az egyéni meggyőződés akadályaira is.

Hohlenberg úr: Minden eddigi tag igazolása is megtörténjék?

Dr. Steiner: Ez már csak azért is kívánatos, mert a régi, nem valami szép tagsági jegyek helyett rendes tagsági jegyeket nyomatunk és minden tag szívesen nézeget olyan tagsági jegyet, amely valamivel nagyobb és tekintélyesebb. Ezért is jó volna, ha az egyes csoportokhoz körleveleket küldenénk, hogy ilyen módon valamennyi régi tagsági jegyet új igazolványokra vagy akár okiratokra cseréljék ki.

Sauerwein kisasszony kérdi: Ha az országokban több személy csoportot akar alakítani és új tisztségviselőt választani, aki az országban eddig nem volt az, joguk van-e ehhez?

Dr. Steiner: Ezt a jogot természetesen senkitől sem lehet elvenni; csak erőfeszítéseket lehet tenni ennek megakadályozására, de senkitől sem lehet a csoportba tömörülés jogát megvonni. Ez természetesen nem az ország csoportja volna, hanem csak privát csoport. Nem lehet az országos csoport, mert hiszen az már megalakult. Ez azonban nem szerepelhet az alapszabályokban. Az alapszabályoknak az elvi dolgokat kell tartalmazniuk. De szerepelhet egy ügyrendben, amit még ki kell dolgoznunk.

Donner úr szeretné még megkérdezni, hogy egy országban az országos csoporthoz nem csatlakozó csoport csatlakozhat-e egy másik ország csoportjához.

Dr. Steiner: Elvben ez sem lehetetlen. Az egyes tagok szabadságát túlságosan korlátoznánk, ha ezt elvileg kizárnánk. Tehát nem zárhatjuk ki, de arra kellene törekednünk, hogy ilyesmi ne forduljon elő, tehát valamely ország egy csoportja ne egy másik csoporthoz csatlakozzék, hanem, ha nem az országos csoportba lép be, akkor közvetlenül Dornachhoz kötődjön. Ez azonban csak szokás révén történhet, elvileg nem zárható ki. Például egyáltalában nem akadályozhatnánk meg, hogy egy Franciaországban alakult csoport a német társaságba iratkozzék be. Nem akadályozhatnánk meg.

Muntz asszony: Törekedjünk-e arra, hogy egyes nem Belgiumban lakó személyek, akik a mi csoportunkhoz tartoznak, azokban az országokban lépjenek be, ahol laknak?

Dr. Steiner: Ilyen esetben ez mégis jó volna, ha szimpátia alapján tették. Akik szimpátiából kötődtek, ott hagyhatjuk a dolgot, úgy amint van. A jövőben azonban nem így fogunk eljárni. Nem kell kicsinyes állásponton lennünk – ez legkevésbé sem szükséges – de valamiféle támpontra mégis szükségünk van.

Dr. Unger: Dél-Amerikában egészen sokan vannak, akik még a német társaság tagjai és az volt a kívánságuk, hogy ott is maradjanak. Már folyamatban van azonban, hogy külön társaság alakuljon a csoportok közt és itt különösen fennforgó feladat, hogy az ott nyilvánított igénynek érvényt szerezzünk és külön dél-amerikai társaságot helyezzünk kilátásba. Egyelőre még Németországnál szeretnének maradni és e csoportok átvezetésének megoldása lassanként lehetséges.

Dr. Steiner: A társaság kialakításánál természetesen mindent tekintetbe kell venni, ami az irányítás számára nem bürokratikusan, de emberi-szükségszerű módon adódik. Például az alapszabály 14.§-ában: „A társaság közlönye a „Goetheanum” hetilap, ez erre a célra mellékletet kap, ami a társaság hivatalos közleményeit tartalmazza. A „Goetheanum” e nagyobb kiadását csak az Antropozófiai Társaság tagjai kapják meg.” Most, ha a dél-amerikai csoportok Németországhoz tartoznának, akkor ez ugyebár azt jelentené, hogy a „Goetheanumot” nem innen kapnák, hanem Németországból kellene átküldeni Dél-Amerikába. Hasonló dolgok előfordulhatnak még. Mivel éppenséggel úgy gondoljuk, hogy a dolgok ne maradjanak megint papíron, hanem a mellékletekben olyan dolgokat közlünk, amit minden tag lehetőleg hamar szeretne tudni: Így azt gondolom, hogy kedvező, ha az országos csoportokon kívül álló csoportok közvetlenül Dornachhoz csatlakoznak, hogy az antropozófiai élet lehetőleg fejlődjék és ne mindenféle kerülő úton jöhessen csak létre.

Dr. Wachsmuth közli, hogy a dél-amerikai társaság még éppen a karácsony előtti napokban írt és hallott az új határozatokról. Felolvas egy ottani közlést.

Leinhas úr: Nekem is ilyen értelemben írtak. Éppen az utóbbi napokban érkezett; megbíztak, hogy képviseljem most az országos társaságot, amelynek Rióban lesz a székhelye.

Dr. Zeylmans van Emmichoven: Az 5. pontban a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskola 3 osztályáról van szó: „A társaság tagjait ide kérelmezésükre veszik fel.” Azt szeretném kérdezni, hogy az országos társaságoknak van-e ehhez egyáltalában valami közük, vagy pedig ez a tagok tisztán személyes ügye.

Dr. Steiner: Amit az 5. pont tartalmaz, az egész vezetését illetően a dornachi Goetheanum ügye lesz. Ami csak hozzátartozik a Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakításához, azt a dornachi Goetheanum vezetőségének kell kézbe vennie. Az itt intézett dolgok közé tartozik természetesen az is, hogy nem csak a tisztségviselőkkel, hanem a tagokkal is érintkezésbe lépünk, akik itt vagy ott, ezt vagy azt a munkát végzik. És akkor mindenütt lesznek a Goetheanum vezetősége által kinevezett első, második, harmadik osztályba tartozó tagok. Hogy hogyan lesznek azzá, az teljesen az individuális eset függvénye, mert ez lényegében ezoterikus jellegű dolog lesz, de modern értelemben kezelt ezoterikus ügy. Ha aztán már folyamatban van a dolog, akkor az is kiderül, hogy a különböző országos társaságokban olyan tagok vannak, akik a Goetheanum valamelyik osztályához tartoznak. Ezek számára azután a Goetheanumból külön vezetőséget neveznek ki az illető országokban, hogy territoriálisan behatároljuk a dolgokat és ne folyhassanak szét. Ezt az ügyet tehát lényegében a Goetheanum vezetője maga intézi – az ülés folyamán még részletezem majd. Itt van hozzá a 7. pont is: „A Szabad Szellemtudományi Főiskola felépítése mindenekelőtt Rudolf Steinerre tartozik, akinek ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját.”

Először az a szándékom, hogy a 3 osztályon kívül szekciókat alakítok ki a szakterületek számára. Így például egy szekciót az általános antropozófia számára, egyet annak, amit Franciaországban régebben „belles-lettres”-nek hívtak, természettudományos, pedagógiai és művészeti szekciót a művészet különböző területei számára. E szekcióknak azután speciális vezetői lesznek és ez lesz a Szabad Szellemtudományi Főiskola Direktóriuma. Az egyes osztályok tagjai ugyebár tagok lesznek; a tanítványság teljesen privát ügy, de tagok lesznek – mindenűvé széjjelszórtan. Ez önálló berendezés, de védelmüket és oltalmukat természetesen az országos társaságok veszik át.

Henström kisasszony: A svédországi antropozófusoknak, azt hiszem, több mint egyharmada nem csatlakozott egyik Zweighez sem. Kis helységekben ez egészen természetes, de Stockholmban is egész sokan vannak, akik nem akarnak a csoportokhoz tartozni. Úgy gondolják, hogy szabadabban tudnak dolgozni, ha különállnak, és egyedül tanulmányozzák az előadásokat. Elég sokan vagyunk, akik megértjük, hogy milyen fontos a szoros összetartozás, és hogy ezért szükséges, hogy a tagok személyesen megismerjék egymást. Képtelen dolognak tartom, hogy a tagok nem illeszkednek be a csoportokba, és azt szeretném kérdezni, hogy nem lehetne-e Dornachból olyan impulzust adni, hogy ilyen vonatkozásban javulás történjen.

Dr. Steiner: Azon fogunk fáradozni, hogy az egyes országokban lakó tagok csatlakozzanak a fő csoporthoz. Ez a legtöbb országban az országos csoport lesz. De nem szeretnénk valamilyen alapszabály révén kényszert alkalmazni. Dornachból semmilyen vonatkozásban sem szeretnénk kényszert alkalmazni, de azon fogunk fáradozni, hogy megértessük, hogy a például Svédországban elszórtan lakó tagok csatlakozzanak a stockholmi vagy az országos társasághoz, ha megszokásuk alapján külön is akarnak maradni.

Henström kisasszony: Én sem helyeslem a kényszert.

Dr. Steiner: Valóban igyekezni fogunk megértetni a dolgot.

Monges úr azt kérdezi, hogy a főtitkárokat az egyes esetekben hogyan kívánják megválasztani, demokratikusan vagy milyen más módon.

Dr. Steiner: Ezt sem szeretném semmiképpen sem alapszabályokkal rögzíteni a világ egyes csoportjai számára. Egész jól el tudom például képzelni, hogy vannak olyan országos társaságok, akik teljességgel demokratikusan kívánnak eljárni. El tudom képzelni, hogy mások a legarisztokratikusabbak akarnak lenni, valamilyen személyiséghez csatlakozni és rábízni, hogy más tisztségviselőket kinevezzen és ehhez hasonlókat. Ezért gondolom, hogy először az elnökség általam némileg – hogy is mondjam – arisztokratikusan intézett beiktatását fogják esetleg lemásolni. Az is lehet, hogy ezt itt vagy ott nagyon ellenszenvesnek találják, akkor demokratikusan is választhatnak. A választás persze annál könnyebb lesz, minél kisebb a csoport: míg például olyan gyűlésben, mint most az itteni, szerintem a választásnak semmi jelentősége sem volna. Lehetetlen valakinek a jelölése és megválasztása, ha egyelőre kölcsönösen olyan kevéssé ismerik egymást. Itt tehát nem volna lehetséges. De egészen jól el tudom képzelni, hogy például itt vagy ott valamilyen demokratikus intézkedésnek adnak helyt. Ez a kérdés azonban szerintem általában elvileg nem olyan különlegesen lényeges. Mert vagy úgy választanak, hogy a választás, mondhatnám, nem meggondolt: akkor a társaságok nem virulnak ki, akkor nem lesz belőle semmi, ha egyszerűen csak jelölnek valakit, hogy gyorsan túlessenek a választáson, mint a politikai választásokon történik. Akkor semmi sem lesz belőle, nem lehet nálunk semmi.

A másik lehetőség, hogy azokra tekintenek, akiknek már vannak érdemeik, elvégezték ezt vagy azt a munkát és megfigyelik, hogy hogyan dolgoznak: akkor általában önként adódik egy többség. Ha valamiféle választás előzményeit megteremtik, akkor nem hiszem, hogy bármilyen demokrácia lehetetlenné tenné a munkát nálunk, ahol igazán arról van szó, hogy dolgozzunk. Szerintem tehát a gyakorlatban nem lesz olyan nagy különbség demokrácia és arisztokrácia közt. A következő napokban egyszer példaképpen megkísérelhetnénk megkérdezni, hogy az általam javasolt elnökséget megválasztják-e vagy sem. Akkor meg is volna a demokratikus feltételünk; mert feltételezem, hogy megválasztják, különben én is visszalépnék! Szabadságnak kell ugyebár uralkodnia, kedves barátaim, de nekem is szabadnak kell lennem. Nem hagyhatom, hogy bármit rám erőszakoljanak. Annak is szabadságot kell kapnia mindenekelőtt, aki a funkciót végzi. Nem igaz? Tehát szerintem mindenütt az adódik általában, ami most mondok: demokrácia vagy arisztokrácia, a társaságon nem sokat változtat.

Monges úr: Mi Amerikában nagyon politikusak vagyunk.

Dr. Steiner: Ha Dornach némileg szóhoz juthat, akkor megy a dolog.

Schwarz kisasszony: Korábban azt mondták, hogy a régi Teozófus Társaság tagjai nem lehetnek antropozófusok, vagyis ne tartozzanak az Antropozófiai Társasághoz. Legyen ez továbbra is így?

Dr. Steiner: Ezt ki mondta? Én sohasem! Én ezt sohasem mondtam. Hogy valakit felveszünk-e vagy sem, azt az embernek megfelelően individuálisan kell eldönteni és mindig hangsúlyoztam, hogy csak az embert kell tekinteni és nem azt, hogy az asztalosok egyletébe tartozik-e vagy biztosítótársaságba, természettudományos társaságba vagy teozófusokéba. Tehát sohasem mondtam azt, hogy egy másik társaságba tartozás bélyege akadálya lehet az Antropozófiai Társaságba való felvételnek. Egyéni esetben persze előfordulhatna, hogy a Teozófus Társasághoz való tartozás akadályt jelentene. Egyéni esetben előfordulhat éppen; természetesen mégiscsak kérdéses volna, ha például Besant asszony vagy Leadbeater úr folyamodna az Antropozófiai Társaságba való felvételért, hogy felvennénk-e őket vagy sem. Tehát az egyes esetekben fel kell merülnie a kérdésnek, de elvileg nem lehet érvényes, mert akkor olyan alapelvekhez jutnánk, amelyek nem illenének egy modern stílusban kialakítandó társasághoz.

Cesaro herceg a tagok szavazati számának kérdését veti fel. A régi Teozófus Társaságban előfordult például, hogy egyik nemzeti szekcióban kellemetlenségek adódtak; akkor szétszabdalták az egész csoportot, hogy több szavazó legyen. Ilyesmit nem kellene lehetővé tenni.

Dr. Steiner: Természetesen kívánatos, hogy a herceg úr által említett dolgok ne történjenek meg. Másfelől természetesen elég nehéz a tagok számának alsó határát megszabni. Akkor ahhoz a kérdéshez jutunk, hogy milyen legyen egy csoport taglétszáma? Erről a kérdésről eddig egészen határozott nézetünk volt. Talán felmerülhet a probléma: Mindazt belefoglaljuk a 3.§-ba, ami a modern szokásokból adódik, hogy minden ezoterikus dolgot tartalmazzon. Vagy jelöljünk bizonyos számú tagot, akik csak egy csoporthoz tartozhatnak. Akkor 7 volna a minimális létszám, mert csak 7 ad valóságos többséget. Természetesen 3 és 5 tag esetén is van látszólagos többség. Aki azonban ismeri az emberi természetet, az tudja: három tagból kettő-egy arány, öt tagból három-kettő arány, akkor az egyik nem jól tájékozott stb.! Csak négy aránya a háromhoz ad lehetséges többséget, ami akkor áll fenn, ha egyik oldalon hárman vannak, a másikon egyharmaddal többen. Ez ad lehetőséget igazi többségre. Akkor 7 tag volna a minimális létszám. Nem volna ellenemre, hogy felvegyem ide ezt a számot, de meggondoltam, hogy ezek az alapszabályok inkább megállnak ma a világ előtt, ha nem teszünk bele ilyesmit, mint ez a hetes szám. Ezzel, úgy gondolom, hogy az ön indítványa, herceg úr, az ügyrendbe kerülhet, hogy praktikusan mégis így intézhetnénk a dolgot. Így talán mégis megtaláljuk a kiutat.

Prof. dr. Maurer: Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg az osztályokra vonatkozó másik paragrafust is meg lehetne-e nyirbálni, tehát inkább nem bocsátanánk a nyilvánosság elé. Attól tartok ugyanis, hogy mindenféle történelmi és egyéb párhuzamokat fognak belőle meríteni és esetleg ellenünk fordítani.

Dr. Steiner: Vegye elő az 5.§-t ahogyan itt szerepel és tegye fel magának a kérdést, hogy nem alkalmazhatnánk-e bármely egyetemre, úgy amint itt van. Minden egyetemre alkalmazható volna, úgy amint itt van, és semmiképpen sem kelthet megütközést. Minden egyéb alkalmazás.

Prof. dr. Maurer: Igen, alkalmazható, de vannak mégis egyéb támadási felületek. Emlékezés arra, ami egyszer megvolt a történelem folyamán, ahogyan általában felfogják.

Dr. Steiner: A történelemben nem mondtak „osztályokat”, hanem „fokokat”.

Prof. dr. Maurer: De természetesen mindjárt fordítva fogják azonosítani a dolgot, csak meg akartam előzni, hogy ilyen téves és hamis azonosítások előforduljanak.

Dr. Steiner: Az volna a leghelytelenebb, amit tehetnénk, ha olyasmit vennénk be az alapszabályokba, ami valami azonosításból fakadna. Nem kerülhetjük el, hogy félreértéseket tulajdonítsanak nekünk. Aki azonban tévesen értelmezni az 5.§-t, annak ezt akarnia kell. Ezt nem akadályozhatjuk meg, de az 5.§ megfogalmazása olyan, hogy senki sem mondhat egyebet, mint hogy a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskolának 3 osztálya van, mintha Freiburgban lenne egy főiskola, amelynek 4 orvosi osztálya, 4 évfolyama van. Tehát egészen pontosan a külső, létező főiskolák mintájára írja le, így senki sem akadékoskodhat, még látszólagos joggal sem. Ilyen az ügyintézés is. Egyetemen sem történik másként, gondolja meg, mint hogy a vezetőség bírálja el, hogy továbbjut-e valaki egy évfolyammal vagy sem.

Prof. dr. Maurer: Ez régebben nem így volt. A filozófiai fakultásokon sohasem létezett ilyen feljutás az osztályokba, sem Strassburgban Windelbank professzornál, sem másutt. Jöttek, bemutatkoztak, bejutottak. Természetesen a meglevő képességekhez igazodtak. Most már persze történt valamilyen osztályos beosztás a tanítványok érdekében. Csak utalni kívántam erre, mert az ellenfelek rögtön rámutatnak majd.

Dr. Steiner: Persze azért az éppen egyetemre került medikust nem bocsátjuk az anatómia speciális tanulmányaira. Osztályos tanítás is van azért. Nem hiszem, hogy mindjárt odaengedik.

Prof. dr. Maurer: Bizonyára nem.

Dr. Steiner: A filozófiai fakultáson megvan ennek az alapos oka, éppen történelmi alapon. Ezek a dolgok csakugyan mindig indokolhatóak. A filozófiai fakultás eredetileg nem volt egyetemi fakultás, három fakultás létezett: teológiai, orvosi és jogi. Ezek már osztályokra tagozódtak. A filozófiai részleg mindháromnak az alapja volt. A filozófiai fakultásra kerültek legelőször. Ide került a teológus, a jogász, a medikus; azután emelkedett ettől a filozófiai fakultástól az egyes fakultásokhoz. És itt osztályonként lépett tovább. Nem hiszem, hogy bármely országban másként volna. Ha konstitúciónkat általános antropozófiai-filozófiai fakultásnak nevezi, akkor a három osztály erre épül. Teljesen az egyetemnek megfelelő berendezés. Szigorúan ügyeltem rá, hogy abszolút megtámadhatatlan legyen. Csak hát a filozófiai fakultásban kiderült ugyebár, hogy külön fakultássá szervezték és akkor egyre több előadást tartottak, anarchiává és káosszá lett az egész. Ha valaki bekerül a filozófiai fakultásra, azt sem tudja, mit hallgasson, mert bizonyos körülmények közt olyan előadásokat hallgathat, amelyekből egy szót sem ért. Ez kaotikus módon illeszkedett az egyetembe.

Ami itt van, az egészen pontosan megfelel annak a szokásnak, ami az egyetemeken, pl. Bécsben, egészen 1848-ig fennállt. Ez teljességgel támadhatatlan. Azt hiszem, Párizsban a mai napig is ez a helyzet, Olaszországban is akadnak, akik még így intézkednek; a német egyetemeken vannak kaotikusan alakult dolgok. Ami azonban itt áll, az teljességgel támadhatatlan. Ha nem vesszük fel az alapszabályokba és mégis megtesszük – márpedig kénytelenek vagyunk rá, mert különben mindjárt meg kellene változtatni a ciklusokról szóló 8.§-t – akkor máris olyasmink volna, ami nem válna hasznunkra. De ilyennek kell lenni és a 8.§-nak szintúgy. Természetesen lehetnek valamiféle változtatási javaslatok a részleteket illetően, de a Szabad Szellemtudományi Főiskolát három osztályával nem volna helyes teljesen elkendőzni.

Prof. dr. Maurer: Egészen természetesen, hogy tovább kell jutni. Csak az volt az aggályos, hogy az ellenfelek akadékoskodhatnak.

Dr. Steiner: Az egyetlen, amire hajlandók lehetünk, hogy azt mondjuk: „Az Antropozófiai Társaság működésének egyik centrumául a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskolát tekinti. Ez más főiskolák mintájára három osztályból fog állni.” Ha úgy kívánja, ez természetesen szerepelhet itt.

Renzis bárónő: Beszéljünk itt az olaszországi munkáról vagy a munkánk célzatáról vagy pedig csak az alapszabályokról?

Dr. Steiner: Ha szabad kérnem, az olaszországi munkáról holnap beszéljünk.

Renzis bárónő a munka általános célkitűzéseiről szeretne érdeklődni.

Dr. Steiner: A beszámolót holnap kérném.

Renzis bárónő: Jelentsük-e be a priori mozgalmunkból származó minden vállalkozás vagy kezdeményezés antropozófiai jellegét, vállalva a visszautasítást, vagy úgy próbáljunk antropozófiai nézetet a nyilvánosság előtt terjeszteni, hogy ne keltsünk elutasító bírálatot? Ez a döntés szükséges, hogy a jövőben a csoportok beállítottságának meghatározó tényezőjét ismerjük.

Dr. Steiner: A helyzet természetesen az, hogy nem az antropozófia szón van a hangsúly, hanem egyéb dolgokon. Például a következőt mondom. Gondoljunk egy par excellence példára, az orvostudományra. Az orvostudományt nem lehet ma mostani formáján túlvezetni, ami pedig nem elegendő, ha nem kezdünk el az ember étertestéről, asztráltestéről, én-organizációjáról beszélni, mert a betegségek igazi okai ezekben rejlenek. Az antropozófiai tartalmat tehát egyszerűen a világ elé kell vinni. És itt is igazán nagyon tanulságos tapasztalatokat szereztünk. Wegman doktornő kurzusokat rendezett velem Bécsben, Londonban és Hágában. Az egyik kurzus dr. Zeylmans hollandiai intézetében folyt és az előadásokat orvosoknak tartottam, teljességgel antropozófiai témáról beszélve, vagyis a megfelelő helyeken szükség szerint asztráltestről, étertestről stb. beszéltem. Egészen alárendelt szerepe volna annak, hogy a terminológiát így vagy úgy alakítjuk-e. Ha az ember csakugyan alkalmazza a dolgokat, akkor néha még arra is hajlik, hogy egyik helyen az étertest elnevezést használja, másutt pedig körülírja. Étertest helyett például azt mondhatja: azok a szubsztanciális hatások, amelyek nem a Föld centrumából indulnak ki, hanem a világ perifériájából hatnak részleteikben. Tehát csak az kötődik meghatározott terminológiához, aki a dologban nincs igazán benne. Mégis úgy találtuk, hogy az emberek tudnak kapcsolódni ebben az esetben ahhoz, ami elhangzott, tudják, hogy valami új lépett a világ elé. Ha ellenben kerüljük ezt, úgy az emberek így vélekednek: Szép elméletek mindig voltak az egyes gyógyszerek emberi organizmushoz fűződő kapcsolatáról, ezek el is múltak és jött egy másik elmélet. Mármost úgy ítéljék meg a dolgot, hogy ha valamilyen külső klinikai beszámolót vagy tanulmányt látnak és azután a mi klinikai tanulmányunkat, akkor nem tudják őket megkülönböztetni. Ha azonban azt hozzuk, ami igazán a betegség centrumához vezet, akkor ezt csak úgy tárgyalhatjuk, hogy étertestről stb. beszélünk, még ha netán más terminológiával is. Akkor tudják az emberek, hogy miről van szó. És ez vezetett is legtovább. Nem az antropozófia nevén van a hangsúly, hanem azon, hogy sehol sem riadjuk vissza attól, ami objektíve szükséges. Ha abba öltöztetjük az antropozófiát az emberek számára, „amit a pap is mond”, akkor egyáltalában nem értik, hogy mit akarunk tőlük. Egyszer magam is szolgáltattam példát, Bécsben tartottam egy 12 előadásból álló kurzust, ami minden antropozófia tartalomra kiterjedt, a gyakorlati alkalmazásokra is. Elővehetik ma ezt a ciklust: az antropozófia szó elő sem fordul benne. Bizonyára meg lehet rá valamikor az indíték, hogy ne használjuk az antropozófia kifejezést, de szerintem a dolog szellemén múlik minden. Mit gondol, hány jó szándékú ember jött hozzám, mondván: az étertest kifejezéstől borzadnak az emberek! Nem mondhatnánk: az emberi organizmus működése? Ez azonban semmit sem jelent. „Az emberi organizmus működésével” semmit sem mondtunk. Míg, ha étertestről beszélünk, úgy az a különbség, hogy a fizikai testnél végül is minden erőt mechanikusan a gravitációra redukálhatunk, amelynek az iránya megegyezik a gravitációéval; ezzel szemben az étertestben minden erő a perifériára transzponálható, minden sikló, csúszó. Ez a különbség. De ha azt mondjuk, hogy az emberi organizmus működése – akkor ezen nem ezt a radikális ellentétet értjük. Tehát nem vehetjük tekintetbe ezeket a jó szándékú javaslatokat, amelyek néha éppen kívülállóktól származnak.

Renzis bárónő: Elegendő, ha a fontosról, a lényegesről beszélünk?

Dr. Steiner: Az antropozófia kifejezést nem kell az emberek fejéhez vágni, de ha azt kérdik, hogy antropozófusok vagyunk-e, helyes volna nem tagadni!

A gyűlést holnap folytatjuk. Az ülés folyamán úgy kell a dolgot szervezni, hogy kissé lélegzethez is jussunk.

8. Az alapítógyűlés folytatása – december 26.

Dornach, 1923. december 26. délelőtt 10 órakor

Téma: Az Általános Antropozófiai Társaság és az országos társaságok munkája a jövőben.
A főtitkárok beszámolóinak folytatása.

Kedves Barátaim!

A főtitkárok és a különböző helyeken működő csoportok képviselőinek beszámolói közepette tartunk. Csak engedjék meg, hogy a beszámoló jelentések közepette néhány szót szóljak. Ehhez éppen az adja az indítékot, amit tegnap az egyes beszámolók olyan igazán örvendetes módon közöltek. Amiről itt informáltak, abból látjuk, hogy milyen odaadóan dolgoznak mindenütt, és amit tegnap közöltek, azt azokhoz a nevekhez sorolhatjuk, akikről tegnapelőtt beszélhettem, és akikről úgy hihetjük, hogy az előttünk álló romok ellenére sem valami pesszimizmusra, hanem a legigazabb, talán tetterős optimizmusra lelkesíthetnek bennünket ezen az ülésen.

Ezen az ülésen valójában mindig valamennyi területen az építésre kell gondolnunk, nem pedig a lebontásra. Ezért már ma felhívnám a figyelmet arra, hogy talán az egész ülés bizonyos vonatkozású orientálását kellene tekintetbe vennünk. A következő napokban tagjaink gyűlésein természetesen lehetőség nyílik egy és más megbeszélésére. De már ma szeretném megmondani: láthattuk a tartalmukban szükségszerűen adódó alapszabályokból, hogy az Antropozófiai Társaságnak teljesen a nyilvánossághoz kell kapcsolódnia. Ezt a jelenkor megnyilvánulásai nem engedik másként, kedves barátaim. A mai kor nem visel el semmiféle titokzatosságba burkolódzást. Éppen ebből adódik számunkra, mondhatnám, a megoldandó alapprobléma.

Nem úgy gondolom, hogy az ülés során kell róla nagyon sokat vitáznunk, oldjuk meg ezt az alapproblémát a lelkünkben. Legyünk tisztában azzal, hogy éppen társaságunk osztályrésze az a feladat, hogy összekapcsolja a lehető legszélesebb nyilvánosságot az igazi, valóságos ezotériával.

Kedves barátaim, minden vonatkozásban átéltük ennek a problémának a felmerülését, először a szörnyű háborús időszak akadályai és nehézségei közt, majd pedig a különféle belső bajok közepette. Alapjában véve egyetlen gyűlés sem folyt le az utóbbi időben az Antropozófiai Társaságban, ahol a háttérben, ha sokan nem is vették észre, minden mögött ott volt a kérdés: hogyan kapcsoljuk össze a teljes nyilvánosságot a legmélyebb, komolyabb, bensőségesebb ezotériával. Ezért szükséges, hogy a jövőben csakugyan száműzzünk minden gyűlésünkből mindenféle egyletesdinek nevezhetőt. Az antropozófiának nincsen szüksége az egyleti jellegre a szó átlagos értelmében. Ahol igazán szívükben értik az antropozófiát, ott a szívek összedobbanhatnak, anélkül, hogy a fejek összeütköznének. Ha megoldjuk ezt a tisztán emberi problémát, hogy a szívek harmonizáljanak a fejek összeütközése nélkül, akkor csakugyan megtettünk emberi részről mindent, ami ahhoz szükséges, hogy felkészüljünk rá, hogy a jelzett dolgokat az Antropozófiai Társaság vezetésében is elérjük.

És el kell érnünk, el kell érnünk, hogy minden tettünket a szellemi világgal való összekapcsolódás érzése kísérje. Ez legyen éppen a különbség az Antropozófiai Társaság és bármely jelenleg fennálló más egyesület közt. A különbség az legyen, hogy az antropozófia ereje megadja annak lehetőségét, hogy a lehető legszélesebb nyilvánosságot a legigazabb, legbensőségesebb ezotériával kössük össze. Az ezotéria nem hiányozhat a jövőben a legkülsőségesebb cselekedeteinknél sem. Ezen a területen még tanulnunk kell egyet s mást az utóbbi tíz évből.

Amit mondok, az a felelősségre is vonatkozik. Gondoljuk meg, kedves barátaim, a következőt: Mint kis társaság vagyunk a világon és jelenleg ennek a társaságnak különös a sorsa. Ha akarna, sem térhetne ki a nyilvános jelleg elől, amit most annyira hangsúlyozok. Mert ha valamilyen rokonszenv folytán úgy határoznánk, hogy csak zártan dolgozunk a csoportokban, ami bizonyára igen szép volna, és nem törődnénk a nyilvánossággal, úgy kiderülne, hogy a nyilvánosság egyre nagyobb mértékben fordulna ellenséges módon felénk. Mennél kevésbé törődünk az idők jelével, annál ellenségesebben fordul felénk mindenki, aki csak ellenfelünk lehet. Az Antropozófiai Társaság hajóját ma csak úgy kormányozhatjuk át a körülötte örvénylő és zajló nagyon viharos hullámokon, ha bátran megtaláljuk az utat, az egyenes utat a következőkhöz: A következőt kell megtalálnunk: Kis társaságként nézünk szembe a világgal és a világ – tudják, melyikre gondolok – valójában nem szeret bennünket. Nem szeret. Ezen a tényen nem tudunk változtatni. De nem kell ahhoz sem hozzájárulnunk, hogy a lehető legnépszerűtlenebbek legyünk. Ezt nem triviálisan értem, hanem mélyebb értelemben, igazán az okkult élet alapjaiból szólva. Ha mindegyre azt kérdezzük: Mit kell tennünk a világ ennek vagy annak a körének a szeretetéért, mert ma nem szeret bennünket? Milyen legyen a magatartásunk ezen vagy azon a területen, hogy teljes értékűnek fogadjanak el? Akkor egészen biztosan nem fogadnak el teljes értékűnek. Csak akkor fogadnak el annak, ha cselekvésünkért minden pillanatban felelősséget érzünk a szellemi világ előtt, ha tudjuk, hogy a szellemi világnak a történelmi fejlődés e pillanatában célja van az emberiséggel az élet legkülönbözőbb területein, és rajtunk múlik, hogy tisztán és igazán kövessük a szellemi világ impulzusait. Ha az első pillanatra megütközést kelt is, huzamosabban ez egyedül üdvös. Ezért önmagunkkal is csak úgy jutunk dűlőre, ha minden alkalommal áthatjuk magunkat a szellemi világból érkező impulzusokkal.

Ezeket az utalásokat ki fogom egészíteni a következő napokban és ezután legalább részben elismételném önöknek azokat a szavakat, amelyeket a szellemi világ akaratából tegnap elmondtam, hogy bevezetésül legyenek ma is lelkünk előtt, míg megkezdjük a tárgyalásokat.

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Az ilyen világ-igéből kihallott mondásokkal úgy jutunk révbe, ha saját lelkünkkel úgy eggyé válnak, hogy többé nem hagyhatnak el. Akkor válhatnak eggyé, ha az elhangzottakból kiemelik azt, ami a ritmust adhatja. Felírom önöknek, kedves barátaim, először annak egy részét, ami a ritmust adhatja: Az első szakaszban szellemre emlékezést, a második szakaszban szellemről gondolkodást, a harmadik szakaszban szellem látását. Nézzék ezt meg ritmikus összefüggésben azzal, ami a megszólított, vagyis önmagához szóló emberi lélekben történik, ha azt mondja: a saját én
az isteni én-ben él.

Nézzék meg a szellemről gondolkodás összetartozó ritmusát, ha azt mondja: a saját ént a világ-én-nel egyesítik – és a szellem látásánál, ha azt mondja: a saját én-t a szabad akaratnak ajándékozzák.

szellemre emlékezés szellemről gondolkodás szellem látása
o o o
a saját én a saját én-t a saját én-t
az isteni én-ben a világ-én-nel a szabad akaratnak
él egyesítik ajándékozzák

Vegyenek ebben az összefüggésben minden egyes szót olyan módon, hogy csak úgy állhat a helyén, ahogyan van. Vegyék azt, ami a világ ritmusából ritmizál: saját én az isteni énben, saját ént a világ-énnel, saját ént a szabad akaratnak, és ami felemelkedik: „emlékezés” – „gondolkodás” – „látás”, míg morális átérzéssé válik. Érezzék át a szellemre emlékezés-, szellemről gondolkodás-, szellem látásával való összefüggést: akkor ez a belső ritmus azt adja meg önöknek, amit a szellemi világ hoz nekünk ezekben a napokban, szívünk felemelkedésére, gondolataink megvilágosodására, akaratunk szárnyaló lelkesedésére.

Most egy táviratot kell felolvasnom: Karácsonyi üdvözlet, szerencsekívánat, Ethel Morgenstierne. És most szeretném megadni a szót Honolulu képviselőjének, Ferreri asszonynak.

Ferreri asszony beszámol.

Dr. Steiner: Most talán felkérhetném szólásra Olaszország képviselőjét, Renzis bárónőt.

Renzis bárónő beszámol.

Dr. Steiner: Talán megmondhatnám, hogy az itt megpendített kérdések egyikéhez hasonlókat, mint a levélváltás útján történő tagfelvételt, majd az alapszabályok későbbi megtárgyalásakor beszélünk meg.

Olaszországról még Cesaro hercegnek van beszámolni valója a római Novalis-csoport felől.

Cesaro herceg elmondja beszámolóját.

Dr. Steiner: Egy másik olasz csoport felől Schwarz kisasszonynak adnám meg a szót.

Schwarz kisasszony beszámol a milánói csoportról.

Dr. Steiner: Hahlt urat, a jugoszláviai munka képviselőjét kérem szólásra.

Hahl úr beszámol.

Dr. Steiner: Ingerö úrnak, a norvég társaság képviselőjének adnám meg a szót.

Ingerö úr beszámol.

Dr. Steiner: Most az osztrák társaság elnökségét képviselő Polzer gróf úrnak adnám meg a szót.

Polzer gróf beszámol.

Dr. Steiner: Most a brazíliai Porto Alegre-i csoport képviselőjének, dr. Ungernek adnám meg a szót.

Dr. Unger: Néhány szóval tennék eleget nagy örömmel vállalt megbízatásomnak. Hosszabb ideje kapcsolatban vagyunk az ottani barátokkal, mivel főként németek vándoroltak ki oda és kezdtek antropozófiai munkát. Különösen Brandtner úrral, aki utóbbi időben megírta, hogy sokat fáradozott, hogy ott Porto Alegre-ben megindítson valamit. Ezzel kapcsolatos az is, hogy más dél-amerikai városokban is megindult a munka. Ez lassanként összekapcsolódik majd, hogy önálló kiindulópontokat hozzon létre. Ezért hívták meg az ottani barátok Mayen urat is Breslauból, először Rióba; majd fokozatosan át fogja venni a munkát különböző városokban. Itt éppen az a feladatom, hogy kifejezzem az ottani barátok részvételét. Minden ottani megnyilvánulásból kitűnik a bensőséges érdeklődés a Dornachra vonatkozó és onnan származó dolgok iránt. Amikor csak lehet, átjön valaki Európába és nagyon reméljük, hogy az antropozófiai élet rövidesen a legintenzívebb módon virágzik náluk. Remélem, hogy Porto Alegre-be üzenve jelenthetem jó kívánságaikat munkájuk sikeréhez, ahogyan az ottani barátok üdvözletét tolmácsolom az ittenieknek.

Dr. Steiner: A svéd Antropozófiai Társaság megbízottjának, Henström kisasszonynak adnám meg a szót.

Henström kisasszony beszámol.

Dr. Steiner: Most a svájci Antropozófiai Társaság képviselőjének, Aeppli úrnak adnám meg a szót.

Aeppli úr beszámol.

Dr. Steiner: Most a csehszlovák elnökség képviselőjének, Krkavec doktornak adnám meg a szót.

Dr. Krkavec beszámol.

Dr. Steiner: Most a csehszlovák elnökség másik képviselőjének, Eiselt doktornak adnám meg a szót.

Dr. Eiselt beszámol.

Dr. Steiner: A beszámoló jelentéseket ezzel befejeztük és úgy hiszem, elmondhatom, hogy velem együtt önök is rendkívül hálásak a tisztelt jelentést tevőknek, különösen azért, mert most megalapozhatjuk új munkánkat, mert már tudjuk, hogy mennyi igazán nagy, odaadó, sokféle munkát végeznek és végeztek már az Antropozófiai Társaságban.

Most szeretném megtalálni az átvezetést napirendünk harmadik pontjához, az alapszabályok megtárgyalásához. Ezt természetesen az alapszabályok felolvasásának kell megelőznie. Bár ezek mindenki kezében vannak, mégis kérném, hogy még egyszer felolvashassuk őket, hogy azután megkezdjük a megfelelő megbeszéléseket. Megkérem Wachsmuth doktort, hogy harmadik napirendi pontként olvassa fel az alapszabályokat.

Dr. Wachsmuth felolvassa az Antropozófiai Társaság alapszabályait.

Dr. Steiner: Mint különböző fejtegetéseimből kiderülhetett, igazán helyes, ha egyfelől lehetőleg szabadon engedjük érvényesülni gyűlésünk következő napjain az egyes tagokat. Bizonyos dolgok szükségesek azonban egy megbeszélés létrejöttéhez, ezért kérem, ne tekintsék pedantériának, hanem a gyűléshez szükséges dolognak, ha a vitát a következőkben csakugyan igen egzakt módon kívánjuk vezetni. Ma már nem folytathatjuk a gyűlést, mert letelt az idő és ezért az a kérésem, hogy holnap dr. Wachsmuth előadása után folytassuk. Tehát holnap 10 órakor kerül sor dr. Wachsmuth előadására és utána negyedórás szünetet tartva folytathatjuk a gyűlést. E holnapra kitűzött gyűlésnél, kérem, intézzük úgy a vita vezetését – igazán nem a pedáns végrehajtás, hanem a tárgyilagosság kedvéért -, hogy először kezdjünk általános jellegű vitát az alapszabályokról, vagyis megbeszéljük általánosságban az alapszabályok egész tartását, értelmét, szellemét.

Azután legyen szabad megkérdeznem, hogy helyeslik-e az alapszabályokat általánosságban, utána pedig részletes vitát kezdünk, vagyis paragrafusonként haladva meghallgatjuk hozzászólásaikat minden egyes paragrafushoz. Azután kerül sor a befejező vitára, hogy eljussunk az alapszabályok teljes elfogadásához. Így szeretnék holnap eljárni az alapszabályok megtárgyalásánál.

Még be kell jelentenem, hogy az ülésen a továbbiakban ma délután 4.30-kor euritmia bemutató lesz, este 8-kor pedig az én előadásom. Holnap 10 órakor dr. Günther Wachsmuth természettudományos tárgyú előadására kerül sor: „A Föld arculata és az emberi sors”, majd negyedórás szünet után folytatjuk ezt a gyűlést. Még van néhány közlendőm. Mint már bevezetőben a gyűlés megkezdése előtt hangsúlyoznom kellett, igazán roppant nehéz a dolgokat ilyen, természetesen örvendetesen nagyszámú kedves barátunk jelenléte mellett összefogni. Az ember nem látja, hogy milyen nehéz, ha csak eljön a gyűlésekre. Ezért szabad kérnem, bármilyen mélységesen sajnálatos természetesen, hogy primitív berendezésünk folytán kedves barátainknak annyi kényelmetlenségben van részük, hogy a jövőben egy személy legfeljebb csak három helyet foglaljon le. Meg kell ezt említenem, mivel előfordult, hogy egy valaki egész sorokat foglalt le. Ez az utána jövők számtalan vitáihoz vezet.

Még egyszer fel szeretném hívni a figyelmet elhangzott kérésünkre, hogy az első két sort csak olyan kedves barátaink részére tartsuk fenn, akik bénaság, nagyothallás vagy más ok miatt nagyobb kíméletre szorulnak. Ha még maradnak helyek, ami megesik, akkor ezeket az első két sorban engedjük át az egyes országok főtitkárainak és velük jött titkáraiknak. Már a következő napokban szükségesnek látszik, hogy a főtitkárok mintegy áttekinthetően kéznél legyenek, nem szétszórtan az egész teremben.

Harmadszorra talán még hangsúlyoznám, hogy újra azt kérjük, hogy a dornachi barátok – igazán nem valami bosszúvágy ez – kinn foglaljanak helyet az esős és havas időben kétségtelen barátságtalan „villában”. Nem tehetünk azonban mást, mint hogy dornachi barátainkat kérjük arra, hogy most ázzanak az esőben, hogy külső barátaink itt ülhessenek a teremben és ne ázzanak meg.

Aztán megemlíteném még, hogy mostantól esténként a felső kantin nyitva lesz azoknak a barátainknak a számára, akik tömegszálláson vagy hasonló barátságtalan módon laknak, így mégis találnak egy tűrhető, fűtött tartózkodási helyet. Ételt, italt ezekben az órákban nem szolgálnak ugyan fel, de remélem, annál felvillanyozóbb és lelkesítőbb beszélgetéseket folytatnak majd. Tehát az előadásom után este 11 óráig tartózkodhatnak ott, anélkül, hogy éhüket és szomjukat olthatnák, de lehetőleg jó melegben.

Azután még a következőre hívnám fel figyelmüket: Pyle úr elismerésre méltóan nagyon szép perselyt mintázott és csináltatott. Ezeket a perselyeket megtalálják odakint. Ha jól megnézik őket, szép formájuk arra csábítja önöket, hogy legyen ilyen perselyük. Megvásárolhatók, itt kapják meg, haza lehet vinni, hogy minden nap beledobjanak valamit, és ha megtelt, a Goetheanum újjáépítésére vagy általában a Goetheanum céljaira fordítsák a kisebb összeget. Felhívom figyelmüket, hogy ha csak 10 centet dobnak bele naponta – gondolják meg, hogy ezt mire költik egy nap alatt! -, úgy egy év alatt ez egész tetemes összegre rúg. Látom, a tisztelt barátok már számolnak! Meglátják, hogy egészen jó dolog sül ki ebből. De nem arra szeretnék ezzel buzdítani, hogy csak 10 centet dobjanak bele, hanem amit éppen jónak látnak, vagy amire kötelezettséget éreznek, még ha nem is látják jónak.

Ha azonban a persely hazavitele valamilyen okból kényelmetlen, úgy alkalom kínálkozik, hogy az itt felállított perselyekbe dobjanak valamit. Persze, ha nincs saját perselyük, akkor jó lesz erőteljesen belenyúlni a pénztárcába, hogy megtöltsük ezeket a perselyeket. Majd mi gondoskodunk a gyors kiürítésükről.

Még azt is kérném, hogy a karácsonyi játékok látogatásánál ne foglaljanak le helyeket az esti előadásokra.

Látják, milyen sok kérésünk van, – ne nevezzük azonban tilalomnak -, de másképpen nem tudunk itt rendet tartani.

Ezzel kedves barátaim, szeretném gyűlésünket holnapig, a megadott óráig, elnapolni.

9. Az alapítógyűlés folytatása – december 27.

Dornach, 1923. december 27. délelőtt 10 óra

Téma: Antropozófia és természetismeret.
Dr. G. Wachsmuth előadása: „Antropozófia és a Föld sorsa”.
11.15: Az alapkőletétel szavai, utána az alapszabályok megtárgyalása.

Kedves Barátaim!

Engedjük ismét szívünkbe hatolni a szavakat, amelyek a szükséges önismeretet helyesen adják meg számunkra az idők jeléből:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik;
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

E világ-igékből ismét ritmust írunk lelkünk elé, hogy lassanként megközelítsük szellemileg struktúrájukat. Az elsőből a következő szavakat vegyük:

A saját Én
Az Isteni Énben
él;

A második mondásból, amely egy második lelki folyamatot tartalmaz:

A saját Ént
A Világ-Énnel
egyesítik;

A harmadik mondásból:

A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák

Ezzel a megfelelő ritmusba egyesítjük a szavakat, amellyel ezek a szavak mindig összecsengenek és belső lelki összefüggésük van azzal, amit a táblára írtam:

És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

A második mondásból:

És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

A harmadik szakasz ennek harmóniájába cseng ki:

És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Ha megfigyelik, kedves barátaim, e mondások belső ritmusát, azután megjelenítik lelkükben e belső ritmusokat és megfelelő meditációt végeznek magukban róla, vagyis gondolati elmélkedést, akkor azt fogják találni, hogy e mondásokat a kozmikus titkok elmondóinak érzik, amennyiben ezek a kozmikus titkok emberi önismeretként támadnak fel az ember lelkében.

a saját én a saját én-t a saját én-t
az isteni én-ben a világ-én-nel a szabad akaratnak
él egyesítik ajándékozzák
él érez gondolkodik
emberi világban emberlélek működésében emberi szellem mélyén

Kedves barátaim, most hozzákezdünk az alapszabályok – engedelmet e csúf kifejezésért – általános megvitatásához és felhívnám figyelmüket az elején, hogy ennél milyen pontok jönnek tekintetbe. Az alapszabályok egyes paragrafusaihoz fűződő, speciális kérdéseket azután – bocsánat a még csúfabb kifejezésért – valamilyen speciális vitában tárgyaljuk meg.

Az első, amit figyelembe veszünk, a következő: A jövőben a Dornachban tartózkodó választmányi elnökség valóban olyan elnökség legyen, amely a minden egyes esetben szükséges központi iniciatívát tekintetbe veszi ennél vagy annál.

Tehát ennél az elnökségnél nem annyira azon múlik a dolog, hogy tudjuk, hogy itt vagy ott van egy elnökség, ehhez fordulhatunk ezzel vagy azzal – természetesen azt is lehet és kell is – hanem arról lesz szó, hogy az elnökség kifejleszti azt a képességét, hogy az antropozófiai mozgalom ügyeiben önállóan, iniciatívan legyen tevékeny és olyan indítványokat adjon, amelyeket az utolsó pont értelmében kell adni, az alapszabályok utolsó pontja szerint.

„A Társaság közlönye a „Goetheanum” hetilap, ez erre a célra mellékletet kap, ami a társaság hivatalos közleményeit tartalmazza. A „Goetheanum” e nagyobb kiadását csak az Antropozófiai Társaság tagjai kapják meg.”

Ebben a mellékletben minden megtalálható lesz, amit az elnökség kigondol, tenni szeretne és itt-ott talán meg is tehet. Úgy, hogy a „Goetheanum” e melléklete révén az elnökség állandó eleven kihatását kell tervbe venni. Tudják azonban, hogy a vérkeringéshez nemcsak centrifugálisan ható erők kellenek, hanem centripetálisan visszahatók is. Ezért arról is gondoskodni kell, hogy a tagok egy része mintegy lelkében kötődjön szorosan az elnökséghez, mindabban, ami nemcsak az Antropozófiai Társaságot érinti szűkebb értelemben, hanem a jelenlegi egész szellemi életet az Antropozófiai Társaság működésével összefüggésben; tehát a tagok egy része, az elnökséggel szoros lelki közösségben, közvetítse azt, ami kívül történik a világban. Ezáltal az Antropozófiai Társaság teljesen szabad, szabad érintkezésen alapuló konstitúciójához jutunk. Így eljutunk oda, hogy minden irányból kiinduljanak a kezdeményezések. E kezdeményezések úgy hozzák meg eredményeiket, amilyen módon a dolgokat megismerik. Tehát gondoskodni kell a Dornachban tartózkodó és dolgozó elnökség levelezőiről.

Most arról van szó, hogy az Antropozófiai Társaság fejlődésének e pillanatában intézkedéseinket nem az elv, hanem a realitás alapján hozzuk létre. Ugye, nem mindegy, hogy elgondoljuk, hogy egy társaságnak milyen lehet a legkedvezőbb struktúrája és azután megvalósítjuk, de ezzel egy elvi, sematikus struktúrát kapunk; ilyesmiből elegünk volt az utóbbi időben; semmire sem voltak jók, csak roppant súlyos nehézségekbe sodortak számos területen. Ezért arra törekszem, hogy a jövőben úgy alakítsuk a dolgokat, hogy a társaság meglévő, működő, reális erőiből fakadjanak, amelyek fennálló összefüggéseiből látni, hogy hatni képesek. Ezért úgy gondolom, hogy helyes volna, ha először legalább az intézmény szellemével tisztába jönnénk, az elnökség olyan levezőit illetően, akiknek önként vállalt kötelezettsége, hogy levelükben hetente megírják nekünk, amit a szellemi életben kint a világban figyelemre méltónak ítélnek, ami érdekelheti az Antropozófiai Társaságot. Bizonyos számú ilyen kötelezettséget már most vállalni kellene néhányuknak, ezeknek a számát természetesen egyre növelhetnénk. Néhány személyt részemről máris javasolnék, ezek tehát a központi erejű elnökséggel mintegy teljesen egyenértékű külső erejű elnökséget alkotnak. Előbbinek, mint már mondottam, itt kell lokalizálódnia, vagyis nem lehet olyan tagja, aki nem lakik Dornachban. Így azután valóságos vérkeringésünk jönne létre. E célból azt javasolnám, hogy az elnökséggel, ahogyan gondolom, eleven, hetente periodikusan lebonyolódó kapcsolatban a következő jellegű személyek legyenek: – elnézést az általánosításért, még beszélhetünk erről – először olyan személyiségre kellett gondolnom, aki elhatározta, hogy a közeljövőben más területen is nagyon erősen dolgozik a periférián antropozófiai ügyünkért: van Leerre úr. Másodsorban a következő személyekre kell gondolnom: Monges úr, Collison úr, Mackenzie asszony, Ingerö úr, Zeylmans úr, Sauerwein kisasszony, Renzis bárónő, Ferreri asszony, Schwarz kisasszony, Polzer gróf, dr. Unger, Leinhas úr, dr. Büchenbacher.

Mindenekelőtt azért mondtam az ő nevüket, mert véleményem szerint, ha önként vállalkoznának arra, hogy a „Goetheanum” vezető szerkesztőségének hetenként referáló levelet írnak, úgy értem, nemcsak arról, ami esetleg antropozófiai területen történik, hanem mindarról, ami a világ szellemi és egyéb életéből érdekelheti az antropozófusokat, akkor jó lehetőséget kapnánk arra, hogy a „Goetheanum” e mellékletét igen termékeny módon alakítsuk ki.

A második dolog, ami az alapszabályok általános megvitatásához tartozik az, hogy az általam javasolt elnökség intézménye valóban az Antropozófiai Társaságot reprezentálja és ezáltal az antropozófiai ügy előmozdítására fennálló más kapcsolatok, egyesülések mindenütt ehhez a központi elnökséghez igazodhatnak. A központi elnökségnek csupán az alapszabályok realizálását kell feladatának tekintenie; tennivalója lesz mindaz, ami az alapszabályok realizálására irányul. Ezzel nagy szabadságot kaptak. Egyben azonban azt is tudjuk, hogy ez a központi elnökség mit jelent számukra, mert megvannak az alapszabályok és ezekből teljes képet alkothatunk arról, amit valaha is tenni fog. Ezzel megteremtődött annak a lehetősége, hogy mindenütt reális talajon álljunk, ahol például a Goetheanum-építés egyesületéhez hasonló egyesülések jönnek létre. A következő napokban az lesz a feladatunk, hogy a megalakult elnökség és a Goetheanum-építés egyesülete közt kialakítsuk a megfelelő relációt. De ma is felvethető – éppen az alapszabályokra támaszkodva – az ilyen irányú probléma, az alapszabályok általános megvitatásához.

A harmadik dolog az lesz, hogy a svájci Antropozófiai Társaság svájci tagjainak küldöttgyűlésén rendezzük az Antropozófiai Társaság szorosabb értelemben átmenetileg vagy tartósan a Goetheanumnál tartózkodó tagjainak, valamint a svájci Antropozófiai Társaság tagjainak helyzetét. Joggal elmondhatjuk, amit svájci barátaink mondtak itt nemrég egy küldöttgyűlésen: hogy ha véletlenül – vagy mondjuk nem véletlenül, de átmenetileg – itt lévők túlságosan intenzíven szólnak bele a svájci társaság ügyeibe, úgy ez nyomasztja svájci barátainkat tárgyalásaikon. Arról lenne tehát szó, hogy a Goetheanum Zweigjének olyan helyzetet biztosítsunk, – bár jól felfogható okokból mindenképp a svájci Antropozófiai Társaságban kell lennie -, hogy nem svájci tagjai ellenére se válhasson sohasem valami többségi- vagy rábeszélő-eszközzé. Főként ez okozta a svájci tagok nyomasztó érzését egyik itteni küldöttgyűlésükön. Ez a dolog a következők miatt vált némileg bajossá: Az én kezdeményezésem volt, hogy országos társaságok alakuljanak, és ezekre alapozva alapítsuk meg azután itt karácsonykor az Általános Antropozófiai Társaságot. Ezek az országos társaságok meg is alakultak, éspedig szinte kivétel nélkül valamennyi országban, ahol vannak antropozófusok. Ezeken az antropozófiai alapító gyűléseken voltaképpen mindenütt azt mondták ki, hogy olyan országos társaságot alapítsanak, mint ami Svájcban már van. Tehát mindenütt a svájci Antropozófiai Társaság mintájára alapították meg az országos társaságokat. Szükséges azonban, hogy a történő dolgokat valóban világosan fogalmazzák meg; akkor nem érthették volna olyannyira félre, hogy most kijelentették: Ha mindenütt megalakulnak az országos társaságok, úgy alakulnia kell egy svájci országos társaságnak is. Hiszen a svájci országos társaság volt éppen a többiek mintája. Mindenesetre az volt a helyzet, hogy a svájci országos társaságnak valójában nem volt elnöksége, hanem a Zweigek elnökségeiből alakította ki elnökségét, ami mindesetre rugalmas, bár bizonytalan képződmény. Hogy ezek a dolgok tehát rendeződjenek a jövőben, a svájci Antropozófiai Társaságnak úgy kell elnökségével alakulnia, akár főtitkárával is, mint a többi antropozófiai országos társaságnak. Akkor rendezni lehet viszonyát a Goetheanum Zweigjével. Ezt csak indítványnak szánom. Ezzel kapcsolatban azért mondanék még valamit.

Ahogyan itt a Goetheanumban működő központi elnökség teendőinek végzését elgondoltam, szükségszerűnek látszik, hogy az elnökség megbízatása és az Antropozófiai Társaság más megbízatásai közt inkompatibilitás álljon fenn, úgy, hogy az Antropozófiai Társaság itt javasolt elnökségének tagja ne foglalhasson el más tisztséget az Antropozófiai Társaságon belül. Bizony, kedves barátaim, ha dolgozni akarunk, nem szabad tisztséget tisztségre halmozni. A jövőben mindenekelőtt eltekintünk a tisztséget tisztségre halmozástól. Ezért az is szükséges lesz, hogy kedves svájci barátaink főtitkáruk megválasztásával foglalkozzanak, mert Steffen úr, ahogy valamennyien igazán jogos örömmel üdvözölték, a jövőben a központi társaság másodelnöke lesz a svájciak reprezentánsaként, akiknek, mint világtársaság, mintegy vendégei vagyunk. Nem azt mondom, hogy ez egyéb tisztségekkel nem egyeztethető össze, csak az Antropozófiai Társaságon belüli más tisztségekkel.

További mondanivaló még, hogy az 5. pontot úgy szándékozom realizálni, hogy a dornachi Szellemtudományi Főiskolát szekciókra tagolom, éspedig a következőkre. Ezek a szekciók mások lesznek, mint az osztályok: az osztályok keresztezik egymást a szekciókkal. Engedjék meg, hogy dr. Wachsmuth rajzához hasonlót készítsek, nem ugyanazt – remélem ez is átfogja úgy a Földet. Az osztályok így lesznek: Általános Antropozófiai Társaság, Szabad Szellemtudományi Főiskola I. osztálya, II. osztálya, III. osztálya.

A szekciók felülről lefelé átfogják, így minden szekcióban lehet a megfelelő osztályban lenni. A következő szekciókat szeretném alapítani:

Először is egy általánosat, amely együtt lesz a pedagógiaival, ezt összekapcsolnám a Szabad Szellemtudományi Főiskola egész vezetőségével. Aztán úgy tagolnám a Szabad Szellemtudományi Főiskolát, hogy az egyes szekciókat felelős vezetők alá rendelném, mert azt hiszem, hogy ilyen szekciók vezetésére alkalmas személyek csak itt találhatók. Egyik szekció a „szép tudományokat” foglalja magában, ezt Franciaországban „belles lettres”-nek nevezik. A másik a beszélő művészeteket, a zenei művészeteket foglalja magában az euritmiával kapcsolatosan. A harmadik foglalja magában a képzőművészeteket. A negyedik az orvostudományt. Az ötödik szekció a matematikai-asztronómiai. A természettudományos szekció lesz egyelőre az utolsó. Így tehát meglesz a megfelelő képviselete annak, amit egyelőre itt felelősséggel illesztünk az általános antropozófia ügyébe, ami hozzám fog tartozni. Természetesen a szekciók vezetőinek is itt helyben kell tartózkodniuk.

Ezzel a vezérfonallal szeretném az általános vita alapját megadni. Most arra kérek felvilágosítást, hogy a már befutott bejelentések ezt az általános vitát érintik-e. Hozzászólások érkeztek: Leinhas úr, dr. Kolisko, dr. Stein, dr. Palmer, Werbeck úr, Cross kisasszony, Rihouët kisasszony, Hart-Nibbrig asszony, de Haan úr, Stibbe úr, Tymstra úr, Zagwijn úr, Ljungquist asszony részéről. Svájc részéről a munkabizottság, Csehszlovákia részéről Dr Krkavec, Pollak úr, Dr Reichel, Freund asszony. Azt kérdezném, hogy ezek a bejelentések érintik-e a most kezdődő vitát? (Több oldalról elhangzik: Nem.)

Dr. Steiner: Akkor kérem a hozzászólásokat és az illető szónokokat arra kérem, hogy innen a dobogóról beszéljenek. Kérem tehát a hozzászólásokat az általános vitához.

Dr. Zeylmans: Igen tisztelt hallgatóság! Csak azt szeretném megmondani, hogy nagyon szívesen vállalom azt a feladatot, amit dr. Steiner rám rótt és igyekszem minden héten hírt adni a hollandiai munkáról Dornachnak.

Dr. Steiner: Ezt az ügyet talán úgy intézhetnénk, hogy az először említett személyek – a listának nem kell teljesnek lennie – szíveskedjenek kezüket feltenni. (Valamennyien felteszik a kezüket.) Van közöttük valaki, aki nem kívánja ezt a kötelezettséget vállalni? Kérem, hogy most az tegye fel a kezét. (Senki sem jelentkezik.) Látják, az első pontot illetően nagyon jó példával jártak elő. Valamennyien készek arra, hogy átvegyék annak kötelezettségét, hogy minden héten beszámolót küldjenek ide a „Goetheanum” szerkesztőségébe. Ezzel Steffen úrnak igazán munkát adnak, de hát ezt meg kell tenni. A jelentéseket el is kell olvasni. Kíván-e még valaki az általános vitához szólni? Ha nem, úgy arra kérem barátainkat, ha egyetértenek vele, hogy először elvileg vegyük szemügyre az alapszabályokat, mint az Általános Antropozófiai Társaság alapszabályait – elvileg, a különböző paragrafusok speciális megvitatásáról azután a második felolvasáskor lesz szó. Aki tehát elvileg egyetért velük, kérem, tegye fel a kezét. (Megtörténik.) Kérem, tegyék fel a kezüket azok, akik az alapszabályokat elvileg szeretnék elutasítani. (Senki sem teszi fel a kezét.)

Ezzel az alapszabály-tervezetet első olvasásra elfogadták. (Élénk helyeslő taps.)

Most a speciális megvitatáshoz értünk, a második felolvasáshoz, és kérem dr. Wachsmuthot, hogy olvassa fel paragrafusonként a további speciális vitához. Tehát kérem, olvassa fel először az 1.§-t.

Dr. Wachsmuth felolvassa az alapszabályok 1.§-át.

„1. Az Antropozófiai Társaság olyan emberek egyesülése legyen, akik a lelki életet az egyes emberben és az emberi társadalomban a szellemi élet igaz megismerésének alapján akarják művelni.”

Dr. Steiner: Most megkérdem barátainkat, kíván-e valaki az alapszabályok 1.§-ának tartalmi vagy stiláris, alaki megfogalmazásához hozzászólni? Kedves barátaim, az alapszabályokat több mint három napja kapták kézhez. Meggyőződésem, hogy mélyen elgondolkoztak rajtuk.

Kaiser úr, Solothurn: Csak a „lelki élet” kifejezésre szeretnék utalni. Felmerülhet a kérdés: Miért nem az egész élet? Ez az egyik mondanivalóm. A „lelki”-t talán más kifejezéssel helyettesíthetnénk, esetleg valami átfogóbbal.

Dr. Steiner: Javasolna valamit, hogy szándékait jobban megismerjük?

Kaiser úr: A helyzet az, hogy csak az imént tűnt fel nekem ez a kifejezés. Bíznom kell segítségükben, e pillanatban nem jut eszembe jobb. Csak arra utalnék, hogy a nyilvánosságban talán megütköznek azon, hogy így lelki egérlyukba bújunk és ebből lesz a fecsegés, (mint a svájciak mondják).

Dr. Steiner: A következőről van szó: Ha az 1.§ alaki megfogalmazását nézzük, stilárisan úgy rendeződik, hogy bár részleteiben utal a lelki élet bizonyos ápolására, de nem mondja ki, hogy melyek legyenek az Antropozófiai Társaság tevékenységének egyes tartalmai. Azt hiszem, éppen a mai korban elsőrendűen fontos ráutalni arra, hogy az Antropozófiai Társaságban a lelki életnek központi helye van. Ezért mondtuk, hogy az Antropozófiai Társaság olyan emberek egyesülése, akik a lelki életet így ápolják. A többi kifejezést még később megbeszélhetjük; hogy még mivel foglalkozik, az a következő pontokban jön. Beszélünk róla még. Ez az első paragrafus. Már az első paragrafusban lehetőleg konkrétumot kellene nyújtanunk. Nézzék kedves barátaim, ha meg kell mondanom, hogy mi egy író, úgy azt mondom: író az, aki gondolatainak kifejezésére a nyelvet használja; vagy ehhez hasonlót. Nem mondtam ezzel, hogy ebben egész emberi tevékenysége benne foglaltatik, hanem arra a konkrétumra utaltam, aminek a révén író. Így szerintem az 1. pontban arra utalunk, hogy az Antropozófiai Társaság egyéb tevékenységei közt, amelyek a további pontokban következnek, úgy ápolja a lelki életet az egyes emberben és az emberi társadalomban, hogy ez a szellemi világ igaz megismerésén alapszik. Azt hiszem, Kaiser úr inkább úgy gondolta, hogy ez a pont az összes következő pont valamilyen áttekintését adja. Éppen így nem akarunk eljárni, hanem mindig a konkrétumnál maradni. Az első pont csak annyit mondjon ki, hogy a lelki életet hogyan akarják ápolni. Azután következik a többi, amit tenni akarunk és nem akarunk. Ha így értjük a dolgot, nem hiszem, hogy kifogásolnivaló ezen a paragrafuson. Vagy mégis? Szívesen kész vagyok mással helyettesíteni a lelki kifejezést, ha indítványozzák. De látják, Kaiser úr rövid ideig gondolkozott ezen és nem talált más kifejezést. Én igazán jó sokáig, hetekig gondolkoztam és én sem találtam más kifejezést e paragrafusra. Roppan nehéz is lesz más kifejezést találni arra, ami jobban rámutat az Antropozófiai Társaság univerzális tevékenységére. Mert a lelki élet tényleg belenyúl mindenbe. Tekintsék egyfelől az életpraxist: Úgy akarjuk a lelki életet ápolni, hogy az ember az életben gyakorlatias emberré váljék. Vegyék azután a tudományt. Úgy akarjuk művelni, hogy az emberi lélek elégedett legyen általa. Tehát a „lelki élet” kifejezéssel, ha jól értjük, valóban az univerzálisat kapjuk.

Kíván még valaki az 1.§-hoz szólni? Ha nem, úgy szavazatra bocsátom az alapszabályok első pontját. Kérem azokat a tisztelt barátainkat, akik a pont elfogadása mellett vannak, tegyék fel kezüket. Nyomatékosan jegyzem meg, hogy ezzel a szavazással csak egy pontot érintenek, tehát nem kötelezik el magukat az alapszabályokban semmi egyébhez. (Megtörténik a szavazás.)

Akik elutasítják az 1.§-t, tegyék fel a kezüket. (Senki sem teszi fel a kezét.) Első pontunkat ezzel elfogadták. Kérem az alapszabályok 2. pontjának felolvasását.

Dr. Wachsmuth felolvassa a 2.§-t.

„2. A társaság alapját az 1923 karácsonyán a dornachi Goetheanumban összegyűlt személyek alkotják, egyenként, illetve a képviselt csoportok. Azt a nézetet vallják, hogy ma már létezik a szellemi világ tudománya és ennek művelése hiányzik mai civilizációnknak. Az Antropozófiai Társaság feladata ennek művelése lesz. Feladatát úgy igyekszik megoldani, hogy törekvéseinek középpontjába a dornachi Goetheanumban művelt antropozófiai szellemtudományt és annak eredményeit helyezi; ezek az emberi együttélés testvériségére, az emberi lény morális, vallásos, valamint művészi és általános szellemi életére vonatkoznak.”

Dr. Steiner: Ez a paragrafus először is kifejezi azt, hogy mi egyesíti az Antropozófiai Társaság egyes tagjait. Már elmondtam néhány napja egy általános megbeszélésen, hogy itt most nem gondolatokra és elvekre, hanem tényekre akarunk építeni. Az első tény, ami tekintetbe jön az, hogy Dornachban most örvendetes módon 800 ember gyűlt össze, akik kijelenthetnek valamit. De ne eszmei elveket jelentsenek ki, amelyekre támaszkodni kívánnak, hanem azt jelentsék ki, hogy a dornachi Goetheanumban bizonyos alapvető meggyőződés uralkodik. Ezt az ebben a pontban kifejezett alapvető meggyőződést lényegében osztjuk és így az Antropozófiai Társaság bázisát képezzük. Tehát ma nem elvekről, hanem emberekről van szó. Itt olyan emberek ülnek önök előtt, akiknek ez a meggyőződése és már hosszabb ideje dolgoznak e meggyőződésük folytán a Goetheanumban. önök azért jöttek, hogy megalapítsák az Antropozófiai Társaságot. Az alapszabálynak megfelelően jelentik ki hozzájárulásukat ahhoz, ami a dornachi Goetheanumban történik. Ezzel megalakult a társaság, emberileg alakult meg; emberek csoportosultak emberek köré, nem paragrafusokhoz járulnak hozzá, amelyek aztán így vagy úgy valósíthatók meg és így tovább. Kíván-e valaki a 2.§-hoz szólni?

Dr. Unger: Kedves barátaim! Abból kiindulva, ami az itt találkozó embereket egymáshoz vezette, úgy kell tekintenünk ezt a 2. pontot, hogy ezt az Antropozófiai Társaság itt összegyűlt tagjainak egésze mondta ki. A fontos éppen, hogy valljuk azt, ami bennünket egymáshoz vezetett. Arra gondolok, hogy ezt nem lehetne-e ezen a helyen erőteljesebben kifejezni: „Azt a nézetet vallják, hogy ma már létezik a szellemi világ tudománya …”. Talán mégis úgy hangzik, mintha ez a szellemtudomány csak így létezne, holott már évek óta felépült, ezt itt mindenki ismeri és ismertetését magára vállalta. Tűnődöm, hogy lehetséges volna-e olyan megfogalmazás, amely évekre visszamenő széleskörű működésre utal. Tudatában vagyok annak, hogy dr. Steiner nem kívánja, hogy nevét itt megemlítsük, mivel hamis látszatot kelthetne. A társaság révén kellene képesnek lennünk arra, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a szellemi világ e tudománya megvan, terjedelmes irodalomban létezik, minden ember elé tárult. Így talán éppen az emberek elé tárulás révén jut még erősebben kifejezésre az, ami a társaságot egybefűzi.

Dr. Steiner: Nos kedves barátaim, gondolhatják, hogy ennek a mondatnak a megfogalmazása természetesen nekem is okozott némi fejfájást. Nem hiszik? – De dr. Unger javasolhat valamit.

Dr. Unger javasolja: „évek óta irodalmi művek tárják minden ember elé”. Ezt egyszerűen beiktathatnánk ebbe a megfogalmazásba.

Dr. Steiner: Megfelelne kezdeményezésnek, ha itt azt írnánk: „Azt a nézetet vallják, hogy ma már létezik a szellemi világ igazi, évek óta kidolgozott és lényeges részeiben publikált tudománya”?

Dr. Unger: Igen.

Dr. Steiner: Tehát: „… évek óta kidolgozott és lényeges részeiben …”. Szót kér még valaki?

Dr. Schmiedel „évek óta” helyett „évtizedek óta”-t kíván mondani.

Dr. Steiner: Azt hiszem, sokan hitelesíthetnék, hogy két évtizedről van szó, ha a szellemtudományt a „Szabadság filozófiájá”-ig számítják vissza. De én úgy gondolom, hogy nem az erős kifejezésen múlik. Ha már mondunk ilyen vonatkozásban valamit, akkor nem „évtizedek óta”-t javasolnék, hanem „sok éve kidolgozott és lényeges részeiben publikált”. Szót kér még valaki?

Dr. Peipers: Nem látom be, hogy miért ne szerepelhetne ezen a helyen dr. Steiner neve. Ellenjavaslatom volna, hogy iktassuk be: „a dr. Steinertől alapított szellemtudomány”.

Dr. Steiner: Kedves barátaim, ez lehetetlenség, mert ami itt történt, azt csakugyan „forma optima” a legjobb formában kell érvényre juttatni és ilyen módon képviselni. Nem volna helyes, hogy a világ tudomására jusson, hogy az alapszabály-tervezet koncepciója tőlem származik, és hogy a nevem ezen a helyen szerepeljen. Ez a legnagyobb félreértésekre és támadási felületekre adna alkalmat. Azt hiszem, teljesen elegendő, ha a mondatot meghagyjuk általánosságában: „sok éve kidolgozott és lényeges részeiben publikált …”. Kétségtelen, hogy ez az egész folyamat ismertté válik itt és akkor valóban egyeznie kell belsőleg a dolognak. Szót kér még valaki?

Van Leer úr: Itt említés történik a Goetheanumról, holott nincsen Goetheanumunk.

Dr. Steiner: Nem vélekedünk úgy, hogy nincsen Goetheanumunk. Nézze kedves van Leer úr, az a véleményünk, hogy nincs épületünk, de mielőbb lesz. Nézetünk szerint megmaradt a Goetheanum. Éppen ezért kellett tavaly szívünk óhajának megfelelően, már másnap folytatni a munkát, anélkül, hogy aludtunk volna, amikor kint még égtek a lángok, mint Steffen úr mondta, hogy éppen a világ előtt dokumentáljuk: Lélekben a Goetheanum ott áll, mint szellemi Goetheanum, amelynek természetesen mielőbb külső épületet kell kapnia.

Van Leer úr: A külső világban vagy 20 év múlva azt is fogják azonban mondani: 1923-ban nem volt Dornachban Goetheanum.

Dr. Steiner: Szerintem így igazán nem lehet beszélni. Azt lehet mondani: Lelkileg megmaradt az épület. Nem éppen az a fontos, kedves van Leer úr, hogy érvényre juttassuk – itt és mindenhol-, hogy a szellemit helyezzük az előtérbe? Hogy a fizikai látvány nem akadályoz tehát abban, hogy „Goetheanumban”-t mondjunk. Szellemi tekintetünk előtt ott van a Goetheanum!

Van Leer úr: Igen, igen!

Dr. Steiner: Szót kér még valaki a 2.§-hoz?

Leinhas úr: Csak azt a kérdést szeretném felvetni, hogy tanácsos-e a „lényeges részeiben már publikált” szavakat meghagyni? Míg a napi jelentések azt említik, hogy léteznek részben titkos írások, mint az azóta nem publikált ciklusok, amelyek titokban tartása azonban az alapszabályok folyamán megszűnik. Helyes-e vajon, hogy e pontban utalunk az azóta nem publikált írásokra?

Dr. Steiner: Éppenséggel nem is erre gondoltunk. Csak arra, hogy még vannak más, a ciklusokban nem is szereplő igazságok, amelyek még nem kerültek nyilvánosság elé, a ciklusokban sem. De azt hiszem, ezen segíthetünk: „sok éve kidolgozott és lényeges részeiben már publikált” vagy „már publikálva is”. Akkor számításba veszik ezt. A „már” mindenképp számításba veszi ezt az aggodalmat. Kíván még valaki az alapszabályok 2.§-ához szólni?

Ingerö úr: Tisztán gyakorlati kérdés: Itt vannak egyes tagok, valamint csoportok képviselői is. Természetes, hogy a magukat képviseltető csoportok elfogadják ezeket az alapszabályokat. De úgy értendő-e ez, hogy hazaérve még formálisan ratifikáljuk ezeket az alapszabályokat, újra elfogadásra terjesztve a tagok elé és azután írjuk meg ide, hogy elfogadták?

Dr. Steiner: Nem. Feltételeztem, hogy az egyes csoportok itt megjelent képviselői teljes mandátummal jelennek meg, tehát felhatalmazták őket, hogy csoportjaik nevében teljes mértékben döntsenek. A mondat megfogalmazása éppen erre vonatkozik. (Tetszésnyilvánítás, egyetértés.) És ez volt a felfogásom valamennyi országos csoport megalapításánál, ahol jelen voltam. Tehát teljesen elegendő, ha az országos csoportok képviselői teljes mandátumukkal beleegyezésüket adják, hiszen egyébként nem is volna most teljes értékű az elfogadásuk.

Dr. Kolisko: Azt szeretném kérdezni, hogy mi a helyzet azzal, hogy Antropozófiai Társaság mégiscsak létezett már, mint Antropozófiai Társaság ismerte korábban a nyilvánosság, itt azonban teljességgel mint új alapítás szerepel. A 2.§-ban tehát nem történik utalás arra, ami eddig Antropozófiai Társaságként létezett. Így tudatosan teljesen új alapítást tüntetünk fel. Most mégis meggondolnám, hogy esetleg azért kifogásolható, hogy utalás sem történik az évtizede fennálló Antropozófiai Társaságra, hanem egy egészen újra.

Dr. Steiner: Ezen a kérdésen én is gondolkoztam. És arra gondoltam, míg az alapszabályok nyomdában voltak, hogy ehhez a ponthoz talán megjegyzést fűznénk: „Az itt megalapított Általános Antropozófiai Társaság elődje az 1912-ben alapított Antropozófiai Társaság.” Így valahogy. Ezt a megjegyzést azonban még szó szerint fogom javasolni a speciális vita végén. Most jó lesz talán magát a paragrafust megbeszélni. Ezt függelékül csatolom az alapszabályok megjegyzéseihez. Azt gondolom egyébként, hogy intenzíven tudatára kell ébrednünk annak, amit az utóbbi napokban észrevehettünk, és amit néhány napja úgy fejeztem ki, hogy ott vesszük fel a fonalat, ahol 1912-ben igyekeztünk elindítani, A karácsonyi ülésen valóban éles fény vetüljön ezáltal az Antropozófiai Társaság megalapításának momentumára. Nem szeretném tehát, hogy az alapszabályokban történelemmel foglalkozzunk, – egyszerűen utalunk egy történelmi tényre -, hanem legfeljebb egy megjegyzésben, amit még javasolni fogok. Azt hiszem, ez elegendő. Kér még szót valaki a 2.§ megfogalmazásával kapcsolatban? Ha nem, úgy kérem azokat a kedves barátokat, akik a 2.§ elfogadása mellett vannak, hogy tartsák fel kezüket. (Megtörténik.) Kérem, azok tartsák fel a kezüket, akik nem fogadják el a 2.§-t. – A 2.§-t ezennel elfogadták. Kérem a 3.§ felolvasását.

Dr. Wachsmuth felolvassa a 3.§-t.

„3. A társaság alapjául Dornachban összegyűlt személyek egyetértően ismerik el a Goetheanum vezetőségének szemléletét a következőkről: A Goetheanumban művelt antropozófia olyan eredményekhez jut, amelyek minden ember szellemi élete számára impulzust jelenthetnek, nemzeti, társadalmi, vallási különbség nélkül. Elvezethetnek egy valóban testvéri szeretetre épült szociális élethez. Csak elfogulatlan emberség szükséges ahhoz, hogy az élet alapjául elfogadjuk őket, tudományos képzettség nem. Kutatásuk és a kutatás eredményeinek szakszerű megítélése azonban szellemtudományos iskolázást feltételez, ez fokozatosan sajátítható el. Az eredmények a maguk módján éppen olyan egzaktak, mint az igazi természettudomány eredményei. Ha ezekhez hasonlóan általános elismeréshez jutnak, akkor az élet valamennyi területén ugyanolyan előrehaladást fognak hozni, mint azok, mégpedig nem csak szellemi, hanem gyakorlati téren is.”

Dr. Steiner: Kérem, vegyék tekintetbe, kedves barátaim, hogy itt a nyomtatásban valami nem jutott kifejezésre. A paragrafus így szólna: A társaság alapjául Dornachban összegyűlt személyek egyetértően ismerik el a Goetheanum vezetőségének szemléletét a következőkről: – itt most idézőjel következik és a paragrafus végén ismét – „A Goetheanumban művelt …-től.. hanem gyakorlati téren is”-ig. Ez azzal kapcsolatos, hogy azt mondtam, hogy itt a tisztán emberire építsünk. Gondolják meg a különbséget az előzővel szemben. Régebben azt mondták: Az Antropozófiai Társaság olyan emberek egyesülése, akik elismerik az emberi testvérisége nemzetiségre való tekintet nélkül és így tovább és a több pont. Ez elvekhez való hozzájárulás, ez már erősen dogmatikus hitvallás ízű. Az ilyen dogmatikus hitvallást azonban ki kell zárni a lehető legmodernebb társaságból, mert éppen az itt alakuló Antropozófiai Társaságnak kell a legmodernebb társasággá lennie. Ami itt idézőjelben áll, az a Goetheanum vezetőségének véleménye és 3.§. arra emlékeztet, hogy egyetértünk a Goetheanum vezetőségének ezzel a véleményével. Nem elvvel van dolgunk, hanem emberekkel, akiknek ez a meggyőződése, véleménye. Ezekkel az emberekkel akarunk Antropozófiai Társasággá egyesülni. A legfontosabb mondat az, hogy a szellemtudomány eredményeit, mégpedig az összes eredményeit, kivétel nélkül minden ember kedélye megértheti, a kutatási eredmények megítéléshez ezzel szemben iskolázás szükséges, ennek művelése történik a Szabad Szellemtudományi Főiskola három osztályában. Tehát nem azt mondja ki, hogy valaki ezt a testvériséget nemzetre, fajra stb.-re való különbség nélkül vallja, hanem, hogy a Goetheanum vezetőségével eddig megbízottak meggyőződése, hogy amit itt művelnek, az testvériséghez és ahhoz vezet, amiről itt szó van. És ezzel értünk egyet, ha elfogadjuk ezt a paragrafust. Ezt mondanám még interpretációképpen.

Dr. Trimler: Nem szükséges-e a nyilvánosság miatt, hogy itt megadjuk a Goetheanum vezetőségét? Különben absztrakt fogalom van a mondatban: „Goetheanum vezetősége”.

Dr. Steiner: Az alapszabályok következő paragrafusában van szó a Szabad Szellemtudományi Főiskola vezetőségéről és az alapszabályok egy helyén szó lesz az elnökségről; ott szerepel az elnökség tagjainak a neve. Megfelel ez az ön intencióinak? Azonban valószínűleg az alapszabályok utolsó pontjának tekintjük az elnökség megemlítését, annak kimondását, hogy az elnökség azonos a Goetheanum vezetőségével. Ha azonban megfelelőbbnek tartja, úgy azt lehetne mondani:

„A társaság alapjául Dornachban összegyűlt személyek egyetértően elismerik az alapítógyűlésen kinevezett elnökség által képviselt Goetheanum vezetőség szemléletét a következőkről”. Ezt természetesen beiktathatjuk. Tehát: „egyetértően elismerik az alapítógyűlésen megalakult elnökség által képviselt Goetheanum vezetőség szemléletét …”. Ez elegendő lesz. Szót kér még valaki?

Leinhas úr: Nem kerül ezáltal ellentmondásba a 7.§-sal, ahol arról van szó, hogy Rudolf Steiner berendezi a Szabad Főiskolát és ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját, ha a most megalakult elnökséget munkatársaknak nevezi ki?

Dr. Steiner: Miért kerülne ellentmondásba? Nézze, a helyzet az – már említettem is -: A most alakult elnökség a Goetheanum vezetőségeként létezik majd és ehhez elnökséghez csatlakoznak tanácsadókul a Szabad Szellemtudományi Főiskola egyes szekció-vezetői. A jövőben tehát ez lesz a Goetheanum vezetősége. Még mindig ellentmondást lát ebben?

Leinhas úr: Nem.

Schmidt úr: Egy meggondolásom van: Úgy képzelem, hogy ha valaki elolvassa ezt a mondatot: „Kutatásuk és a kutatás eredményeinek szakszerű megítélése azonban szellemtudományos iskolázást feltételez …”, úgy az a képzete támad, hogy itt mintegy betanítanak.

Dr. Steiner: Mit tanítanak be?

Schmidt úr: Az elképzelés lehetséges. Nekem személy szerint jobban tetszene, ha így írnánk: „a fokozatosan elsajátítható szellemtudományos iskolázást feltételezi, amelyet dr. Steiner ajánl publikált műveiben.” Hogy ne támadhasson az a benyomás, hogy a dolog nem teljesen világos, érthető a kívülálló számára.

Dr. Steiner: Ezzel azonban elimináljuk a lényeget, aminek éppen a ciklusok feldolgozása miatt kell benne lennie. Amit ugyanis el kell érnünk – említettem már – az a következő: Meg kell alapoznunk az ítéletet. Nem úgy értem, hogy logikusan alapozzuk meg, hanem valóságos bázist kapjon, hogy létrejöhessen: hogy vannak tárgyi és szaktudással rendelkező emberek, valamint laikusok, nem az eredmények elfogadásában, hanem a kutatás megítéléséhez. A laikusokat a következő paragrafusban egyáltalában visszautasítjuk, nem bocsátkozunk velük vitába. Ezt a különbséget, mondottam, egyszerűen bevezetjük, pontosan úgy, mint a parciális differenciálegyenletek integrálásának területén. Ezzel morálisan kivédjük annak lehetőségét, hogy valaki azt mondja: Olvastam dr. Steiner könyvét: „Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” és mindenben illetékes vagyok, amit itt publikálnak. Ezt vissza kell utasítanunk. Tehát éppen azt a megoldást kell elvetnünk, hogy az általam publikált írások alapján ítélőképességre tesznek szert minden további közlést illetően. Hiba volna, ha ezt el nem vetnénk.

Schmidt úr úgy érzi, hogy félreértették.

Dr. Steiner: Itt az szerepel: „Kutatásuk és a kutatás eredményeinek szakszerű megítélése azonban szellemtudományos iskolázást feltételez, ez fokozatosan sajátítható el.” Mi nem világos ezen? Betanításról nincs szó, sokkal inkább arról, hogy a világban másutt is tanulni kell, mielőtt ítéletünk volna. Éppen azt kell visszautasítani, hogy az antropozófiai dolgok más szempontokból megítélhetők. Nézze, ennek is megvan a története. Elmesélem a dolgot. Ezekben a fogalmakban ugyanis az említett évtizedek tapasztalatai rejlenek. Valamikor Brémában tartottam előadássorozatot. Ezt bizonyos körnek szántam, nem éppen intellektuális, de morális érettségük folytán bebocsátott személyekből állt. Ekkor egy nagyon ismert platonikus filozófus, abból kiindulva, hogy ha valaki Platónt olvasta, akkor az antropozófiát is meg tudja ítélni, olyan embereket küldött hozzám, akikről azt mondta: Jó filozófusok, voltaképpen be kell őket bocsátani, mert megvan az ítélőképességük. Természetesen kevesebb ítélőképességük volt, mint valamiféle egyszerű embereknek, akiknek lelki beállítottságuk révén volt meg az ítélőképességük. Ki kellett zárnom őket. – Tehát arról van szó, hogy éppen ennél a paragrafusnál rendkívül egzaktak legyünk, és nem volnánk egzaktak, ha azt mondanánk, hogy az iskolázás az általam publikált írások alapján elsajátítható. Hanem azon múlik a dolog ennél az iskolázásnál, hogy interpretációjánál a 8.§-t vegyük tekintetbe: „A társaság minden kiadványa ugyanúgy nyilvános lesz, mint más nyilvános társaságé. E nyilvánosság a Szabad Szellemtudományi Főiskola kiadványaira is vonatkozik; – a jövőben ciklusoknak nevezzük – az iskola azonban kezdettől kétségbe vonja ezen írások megítélésének jogosságát, ha az nem az őket létrehozó iskolázásra épül. Ilyen értelemben nem ismeri el semmilyen megítélés jogosságát, ami nem megfelelő előtanulmányokra épül, ahogyan ez az elismert tudományos világban szokásos. Ezért … és így tovább. – Tehát a 3.§. követelményének összhangban kell lennie a 8.§-sal. Ha tudnak erre megfogalmazást, úgy kérem! De amit ön javasolt, az egészen lehetetlen.

Schmidt úr: Talán hivatkozni lehet itt a 8.§-ra, esetleg olyan megjegyzéssel, hogy az iskolázás elvei az ott publikált írások révén ismerhetők meg.

Dr. Steiner: Ezt természetesen közölni lehet egy megjegyzésben. Ez a megjegyzés azonban oda tartozik akkor, ahol az áll, hogy minden írás nyilvános lesz, tehát az iskolázás feltételeiről szóló írások is. Ott lehet. De úgy gondoltam, hogy ezt már magában foglalja az, hogy minden írás nyilvános lesz, minden közlemény nyilvános lesz – tehát az iskolázásra vonatkozóak is.

X kisasszony: Nem úgy kellene szólnia: „Az antropozófiai szellemtudomány és kutatási eredményeinek szakszerű megítélése az antropozófiai szellemtudomány iskolázását feltételezi.”?

Dr. Steiner: Amit kíván, az egészen világosan kiderül, amennyiben a 8.§ Dornachra utal. Ha „antropozófiait” mondunk, akkor megint absztrakt kifejezést választottunk. Itt éppen azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy minden konkrét, tehát a szellemtudományos iskolázás, amire gondolunk, – kitűnik az alapszabályból – az, amit Dornachban képviselnek. Ha „antropozófiai” szellemtudományt mondanak, az nem véd meg, mert természetesen mindenki antropozófiának nevezheti azt, amit szellemtudománynak tekint.

Van Leer úr: Azt szeretném, ha a befejező mondatban „nemcsak szellemi, hanem gyakorlati téren is” helyett „mind szellemi, mind gyakorlati téren” álljon.

Dr. Steiner: Ezt a mondatot azért fogalmaztam meg így, mert az életnek megfelelően gondoltam el. Úgy gondoltam: Abból, amit itt mondunk, az emberek könnyen belátják, hogy haladást feltételez szellemi téren. Ez kevesebb ellenállással találkozik – valamennyivel persze, de kevesebbel -, mint az, hogy az antropozófia gyakorlati téren is hozhat valamit. Ez több ellenszegüléssel találkozik. Ezért fogalmaztam így a mondatot; különben olyan egyenértékű absztrakt módon van egymás mellett: „mind szellemi, mind gyakorlati téren”. Ez azonban az életnek megfelelő elgondolás. Sok antropozófus ismeri el könnyedén, hogy szellemi téren nagyon sokat lehet tenni. Hogy gyakorlati téren is tehetünk valamit, azzal már nagyon sok antropozófus nem ért egyet. Ezért fogalmaztam így a mondatot.

Kaufmann úr: Elnézést kérek, de mégis úgy tűnik, hogy a 3.§ és 7.§ közti ellentmondás, amiről Leinhas úr beszélt, még mindig fennáll. A 7.§ azt mondja: „A Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakítása mindenekelőtt Rudolf Steinerre tartozik, akinek ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját.” Az volt a benyomásom, hogy a dr. Steiner által ajánlott elnökséget ez a gyűlés in toto megválasztotta. Ha már most a 3.§ az alapítógyűlésen választott elnökséget említi a Goetheanum vezetőségeként, úgy ez ellentétben látszik a 7.§-sal. A 3.§-t úgy fogtam fel, hogy a Goetheanum vezetősége dr. Steiner és olyan személyek, akiket már kinevezett vagy ki fog nevezni, és akik benne mint a Goetheanum vezetőjében bízva, a 7.§-nak megfelelően, a 3.§-ban idézőjelben megjelölt nézetet vallják, amit a jelenlévők elfogadva ismernek el. Ha azonban ez az Antropozófiai Társaság itt megválasztott elnöksége révén történik, úgy ez látszólagos ellentmondásnak tűnik, legalábbis szó szerint.

Dr. Steiner: Azt kérdezném, hogy mikor választották meg az elnökséget? Mikor választották meg?!

Kaufmann úr: Az volt a benyomásom, hogy az ön javaslatára fogadták el és tetszésüket igen világosan kifejezték.

Dr. Steiner: Ezt ugye nem fogom fel választásnak, ezért nem javasoltam az imént: … az alapítógyűlésen „választott” elnökség által képviselt Goetheanum vezetőség, hanem „megalakult” elnökséget.

Kaufmann úr: Azonos ez az elnökség a 7.§-ban említettel?

Dr. Steiner: Az elnökség, ugyebár, nem lehet azonos az én különálló személyemmel, ha öt különböző tagból áll!

Kaufmann úr újra kérdez.

Dr. Steiner: Nem, nem azonos vele. A 7.§ a Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakítására vonatkozik, amit előbb vázoltam. Az elnökséget még megnevezzük egy utolsó paragrafusban. Ezt az elnökséget azonban úgy tekintem, hogy abszolúte az alapszabályok egész konstitúciójához kötődik. Ezt az elnökséget nem olyan emberek csoportjául javasoltam, akik netán csak tőlem függenek, hanem mint mondottam, olyan emberekként, akiknek mindegyike teljes felelősséggel cselekszik. Az elnökség megalakulásának jelentőségét éppen abban látom, hogy a jövőben valóban azok alkotják, akikről én magam úgy gondolom, hogy megfelelően lehet velük dolgozni. Az elnökség tehát először a társaság elnöksége; amit a 7.§ említ, az a Szabad Szellemtudományi Főiskola a vezetősége. Ez két dolog. De a jövőben a Szabad Szellemtudományi Főiskola fog működni; vezetője én leszek. Az egyes szekciók vezetői mintegy a főiskola kollégiumát alkotják. Aztán elnöksége lesz az Antropozófiai Társaságnak, ezt most ismerik, és ezt kiegészítik a Szabad Szellemtudományi Főiskola szekcióinak azok a vezetői, akik különben nincsenek az elnökségben. Nem érthető?

Kaufmann úr: De igen, de a szövegben még mindig ellentmondást érzek.

Dr. Steiner: Hol az ellentmondás?

Kaufmann úr: Azt hiheti az ember, amikor olvassa, hogy az elnökséget ön személyesen nevezte ki. Ez nem volna összehangolva a 7.§-sal.

Dr. Steiner: De miért nem elegendő ez? Ennek semmi köze a 7.§-hoz. A 7.§ csak a megelőző 5.§-ra vonatkozik, a Szabad Szellemtudományi Főiskolára. A 7.§-hoz semmi köze annak, amit most szabályozunk. Csak arról van szó, hogy az elnökség megalakult. Az elképzelhető legszabadabb módon alakult meg. Azt mondtam, hogy vállalom a társaság vezetését, de csak akkor, ha a társaság jóváhagyja számomra ezt az elnökséget. A társaság jóváhagyta az elnökséget, így most megalakult. Azt hiszem, a dolog a lehető legegzaktabb. Természetesen, a legrosszabb, ami történhet, ha itt az alapszabályban azt fejezzük ki, hogy az elnökséget én „neveztem ki”. Ez nem is igaz ez esetben, mikor az egész társaság olyan módon adta beleegyezését, ahogyan itt történt.

Kaiser úr: Elnézést, hogy megint olyan szerénytelen vagyok és átveszem a szót. Egy szót sem változtatnék e paragrafus megfogalmazásán. Az 1.§-hoz csak annyit javasolnék, hogy egyszerűen írjunk „életet”, semmi mást, nem „intellektuálisat”, nem „lelkit”, csak életet.

A 3. pont megfogalmazásán egy szót sem változtatnék, ezt dr. Steiner szinte matematikai pontossággal adta meg. Hogy tisztelt barátunk meggondolásainak eleget tegyünk, csak egyszerűen a „fokozatosan sajátítható el” szavak elhagyását javasolnám.

Dr. Steiner: Igen, de akkor nem fejezzük ki azt, amit kell: hogy az iskolázás valóban fokonként sajátítható el. Ugye a ciklusokra rányomtatjuk, hogy 1., 2., 3. osztály. Egyébként is szükséges, hogy valahogy kifejeződjék az, hogy az iskolázásnak fokozatai vannak. Ez egyszerűen így van a szellemtudományban. Különben igazán nincs lehetőségünk, hogy megkülönböztessük az iskolázását a dilettantizmustól. Aki még csak az iskolázás első fokánál tart, az dilettáns a második és harmadik fokhoz képest. Tehát úgy gondolom, hogy ezt a megfogalmazást nem kerülhetjük ki.

Dr. Unger: Szeretném a 3. pont vitájának befejezését indítványozni.

Egy hozzászóló: Azt gondolom, hogy méltányos volna, ha az 1.§ megfogalmazását úgy ismernénk el, ahogy a tárgyalásból kikerült.

Egy másik: Csak egy kis indítványom volna. Egy szó kiigazítható: az „ugyanolyan”, az „ugyanolyan előrehaladást” a 3.§ utolsó mondatában, ezt törölném és helyette”ugyanúgy előrehaladást” mondanék.

Dr. Steiner: Ezt természetesen megtehetjük, de ezzel nem választunk igazán – hogy is mondjam – tartalmas beszédet. Az „ugyanolyan” olyan szép szó, amit német nyelven éppen ilyen összefüggésben egyre pongyolábban használnak és helyesebb volna, ha igazán úgy fejeznénk ki magunkat, hogy még íze legyen a dolognak – ha nem absztrakt kifejezéseket használnánk, hanem lehetőleg mindenütt konkrétakat. Nézze, „ugyanolyan előrehaladást fognak hozni”-ra gondoltam. Ugye így van: „Az eredmények a maguk módon éppen olyan egzaktak, mint az igazi természettudomány eredményei. Ha ezekhez hasonlóan általános elismeréshez jutnak, akkor az élet valamennyi területén ugyanolyan előrehaladást fognak hozni, mint azok…”. Természetesen nem ragaszkodom hozzá, de úgy találom, hogy nem helytelen, ha a német nyelv eredeti csengő kifejezését tartjuk meg vagy ismertetjük el újra, semhogy absztrakt kifejezéssel helyettesítsük. Sajnos, ugyanis az absztrakció felé haladunk nyelvünkben is.

Most tehát: ha még beszélnünk kell a 3.§-ról, akkor ezt a vitát a következő paragrafushoz kellene holnapra elnapolni, miután a vita befejezését javasolták. Nem juthatunk el a szavazásig. Kérem azonban, vegyék tekintetbe, hogy a vita befejezésének indítványát azonnal szavazásra kell bocsátanom. A napirendnek megfelelően tehát kérem azokat a barátokat, akik a vita befejezését indítványozták, adják beleegyezésüket.

Dr. Unger: Csak a 3. pontról van szó. Hiszen a speciális vita folytatódik.

Dr. Steiner: Kérem, tegyék fel a kezüket, akik a vita befejezése ellen vannak. – Hát nem megy, bocsánat! Most a 3.§ elfogadásáról vagy elvetéséről szavaznak. Kérem tisztelt barátainkat, akik a 3. pont elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.)

Kérem tisztelt barátainkat, akik ellene vannak, tegyék fel a kezüket. (Senki sem teszi fel a kezét.) – A 3. pontot ezzel második felolvasásra elfogadták, holnap a 4. ponttal kezdjük.

A gyűlést úgy mint ma, Jan Stuten úr „Zene és szellemi világ” című előadása után kezdjük el. A speciális vita folytatása tehát a holnapi gyűlésen történik ugyanabban az időben, mint ma. Délután 4.30-kor lesz a Három király színjátéka.

10. Az alapítógyűlés folytatása – december 28.

Dornach, 1923. december 28. délelőtt 10 óra

Téma: Antropozófia és művészet

Előzőleg dr. Steiner ismertet néhány dolgot a terem rendjére vonatkozóan.

Kedves barátaim, mielőtt mai ülésünket megnyitom, elnézésüket szeretném kérni a tegnapi összeütközések miatt a beeresztést és kint várakozást illetően. Természetesen roppant kellemetlen dolog volt, de igazán egy sor félreértésen alapult és kérem, nézzék el. A következőkben gondoskodunk arról, hogy barátaink fél órával valamilyen gyűlés megnyitása előtt mindig nyitva találják a bejáratot. Igyekszem elérni, ahogy lehet, hogy az éjszaka még két fűtőcsövet építsenek be, hogy holnap már ne fázzanak kint annyira. A meglevő primitív berendezéseink mellett igazán nehéz minden szempontból kielégítő állapotokat teremteni. Higgyék el, ezek az állapotok legkevésbé az elnökség meg az én számomra kielégítőek. Remélem, hogy el tudjuk kerülni ezeket a dolgokat a következő napokban.

Most felkérem Stutent urat, hogy vegye át a szót. Ma a „Zene és a szellemi világ” című előadásával örvendeztet meg bennünket.

Stuten úr megtartja előadását: „Zene és szellemi világ”.

15 perc szünet után folytatódik az alapszabályok megtárgyalása. dr. Steiner nyitja meg.

Kedves Barátaim! Ma is elmondom azokat a szavakat, amelyek megadják tevékenységünk alapját most itt és a továbbiakban odakint.

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem, a Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik;
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata működik
A világ ritmusában kegyelmet osztva a lelkeknek.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.

Most, kedves barátaim, ismét írjuk le lelkünkbe azt a belső ritmust, amely közel hozhatja azt, hogy éppen ezek a szavak, hogyan hangzanak fel a világ ritmusából.

Első mondás:

Gyakorold a szellemre emlékezést.

Ez az a tevékenység, ami saját lelkünkben mehet végbe. A nagy világmindenségben annak felel meg, amit a következő szavak fejeznek ki:

Mert uralkodik az Atya-Szellem, a Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.

A második:

Gyakorold a szellemről gondolkodást

a bensőkben lejátszódó folyamat, amelynek kint a világmindenségben ez felel:

Mert körötted Krisztus akarata működik
A világ ritmusában kegyelmet osztva a lelkeknek.

A harmadik:

Gyakorold a szellem látását

odakint felel:

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.

Dr. Steiner: Gyűlésünk folytatásával az alapszabályok 4.§-ának megbeszéléséhez értünk:

Kérem dr. Wachsmuthot, olvassa el a 4.§-t.

Dr. Wachsmuth felolvassa a 4.§-t.

„Az Antropozófiai Társaság nem titkos társaság, hanem teljességgel nyilvános. Tagja lehet mindenki, nemzeti, társadalmi, vallási és tudományos vagy művészi meggyőződésbeli különbség nélkül, aki helyesnek tartja az olyan intézmény fennállását, mint a dornachi Goetheanum Szabad Szellemtudományi Főiskolája. A társaság minden szektajellegű törekvést visszautasít. A politikát nem tekinti feladatának.”

Dr. Steiner: Először Collison úr jelentkezett.

Collison úr: Engedelmet kérek, mint nagyon öreg tag, amiért néhány szót szólok az alapszabályokhoz. Még csak a 4. pontnál tartunk. Azt hiszem, nem lehet az a szándékunk, hogy kijavítsuk az alapszabályokat. dr. Steiner úr olyan sokat fáradt velük és igazán teljesen átfogóak. Úgy érzem, hogy az egyes pontok megvitatásának csak az legyen a célja, hogy a pontok jelentősége és fontossága felől tegyünk fel esetleg kérdéseket. (Hosszantartó tetszésnyilvánító taps.)

Dr. Steiner: Ki kér szót a 4.§-hoz? – Azt javasolják, hogy felkiáltással fogadják el az alapszabályokat.

Dr. Steiner: Mégis meg kell kérdeznem: Ki kér szót a 4.§-hoz? Ennél a 4.§-nál lényegében arról lesz szó, hogy az Antropozófiai Társaságot a közeljövőben a szó teljes értelmében nyilvános társaságként állítjuk a világ elé. Ami e nyilvánosság ellenére ezoterikus tartalmú az Antropozófiai Társaságban, azt az 5. és a következő paragrafusok biztosítják.

Még egyszer megkérdezném: Ki kér szót az alapszabályok 4.§-ához? Úgy látszik, senki. Akkor megkérem azokat a barátainkat, akik a 4.§ elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Ki van a 4.§ elvetése mellett? (Senki sem jelentkezik.) A 4.§-t második olvasásra elfogadták.

Kérem dr. Wachsmuthot, olvassa fel az alapszabályok 5.§-át.

Felolvassa az 5.§-t:

„5. „Az Antropozófiai Társaság működésének centrumául a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskolát tekinti. Ez három osztályból fog állni. A társaság tagjait ide kérelmezésükre veszik fel, miután már a Goetheanum vezetősége által meghatározott ideig tagok voltak. Így jutnak a Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztályába. A második, illetve harmadik osztályba való felvétel akkor történik, amikor ennek kérelmezőjét a Goetheanum vezetősége erre alkalmasnak találja.”

Dr. Steiner: Nos, kedves barátaim, ebben a paragrafusban arról van szó, hogy az Antropozófiai Társaság valóban megkapja a közeljövőben azt a természetének megfelelő lelket, amit a dornachi Goetheanumban megkaphat. Az alapszabály e paragrafusa egészen konkrétan annak tudatára ébressze a tagokat vagy a még belépőket, hogy az antropozófiai mozgalom lelke a Goetheanumban rejlik. Ezzel adhatjuk meg az Antropozófiai Társaság számára szükséges ezoterikus impulzusokat. És úgy jutunk előbbre, ha az alapszabály 5.§-a szellemébe igyekeznek elmélyedni.

Elmondanék néhány dolgot arról, hogy hogyan gondolom a jövőben a dornachi Goetheanumban a Szabad Szellemtudományi Főiskola felépítését. Egyre inkább arról lesz szó, hogy az iskolázásban való valamilyen továbbhaladásnál nem pusztán az intellektuális tulajdonságok jönnek tekintetbe, legkevésbé a külső világban szokásos intellektuális és empirikus képzés, csak amennyiben ez valamelyik speciális területhez abszolút szükséges. Ezt egészen jól felismerhették azok, akik hosszabb ideje éltek és dolgoztak az Antropozófiai Társaságban. Arról lesz szó, hogy az érzelmek, az ezotériát és okkultizmust közvetlenül felfogó képességek, morális kvalitások és így tovább, játszanak nagy szerepet. A teljesen nyilvános Antropozófiai Társaság bázisát képező 3 osztály tevékenységének magától értetődő fővonása a szellemtudomány lesz. Éppen ehhez kell a Szabad Szellemtudományi Főiskola tevékenységét a világ elé tárni, mégpedig úgy, hogy az egyes civilizációs, megismerési, művészi stb. területeket megtermékenyítő hatása megnyilatkozzék. Semmi esetre sem uralkodhat kezdettől fogva valami sematikus gondolat. Mit értünk sematikus gondolaton? Sematikus gondolaton azt a gondolatot értjük, ha azt mondjuk: A Szellemtudományi Főiskola a fogalom, az eszme szerint osztódik: I., II., III., IV., V. szekció és így tovább, ahogy az ilyen logikus tagolásnál történik; nagyon szépen ki lehet gondolni. Aztán mi történik általában? Hát fellegvárat építettünk. És ezt az építményt igazgatni is kell? Akkor megfelelő embereket keresnek, itt-ott körülnéznek, nem az embereknél, ezeket aztán I., II., III.-ba skatulyázzák valamilyen válogatás alapján. Aztán általában az derül ki, hogy begubóznak a séma megfelelő részlegeibe: begubóznak, de a lepke nem bújik ki. Itt ne absztrakt módon járjunk el, hanem úgy, hogy a meglevő tevékenységet vesszük elő és a már meglevő tények köréből állítjuk össze először a szekciókat: azt, ami már megvan. Mert, kedves barátaim, éppen az igazgatás jellegű intézkedés vezetésére, az eges területeken, legmagasabb szellemi értelemben sem hivatott az, aki nem tartósan itt helyben tevékenykedik. Mert, ha ugyebár nemcsak beszélni akarunk a munkáról, hanem teljes felelősséggel dolgozni, akkor először is mindenkinek a számára mindig kéznél kell lennie annak, aki dolgozik, másodszor pedig az egész vezetőségnek mindig elérhetőnek kell lennie azok számára, akik a felelősséget viselik. Ezért tisztán szellemi empíriából úgy gondoltam el a dolgot, hogy a Szabad Szellemtudományi Főiskolát a dornachi Goetheanumban minden ezoterikus tekintetben én vezetem és a vezetésben azok a személyek állnak mellettem, akik éppen itt Dornachban működtek közre szellemi módon bizonyos körökben az antropozófiai mozgalom épületének létrejöttén. Így a következő tisztán a dornachi természetes, magától értetődő körülményekből adódna.

Először is az egész áttekintése, az egész vezetéseként, a speciális antropozófiai és pedagógiai vezetéssel az én részem lenne.

A további vezetést pedig olyan módon végezném, hogy az egyes szekciók élére azok a személyek kerüljenek, akik az előzmények folytán, az eddig történtek alapján abban a helyzetben vannak, hogy az antropozófiai mozgalom bizonyos ágazatát vezethetik.

Itt először is az jön tekintetbe, amit – mint mondtam – Franciaországban talán még mindig „belles lettres”-nek neveznek. Nem tudom, ismerik-e még a kifejezést. Már nem? Kár! Németországban a 19. századig még beszéltek „szép tudományok”-ról – aztán letűnt -: az emberi megismerésbe szépséget vivő szép tudományok, esztétika, művészetek. Nagyon jellemző, hogy még Franciaországban sem ismeretes már a „belles lettres” kifejezés!

Közbekiálítás: „Académie des lettres”!

Igen, de hát a „belles”-t elhagyták! És éppen ezen múlik. Tudomány van elég, de „szép tudomány”! Nem tudom, hogy az itt egybegyűlt, különösen fiatalabb, tudománnyal foglalkozók mit szólnak ehhez, de hát itt Dornachban nemcsak a legkésőbbi múlthoz, de a legrégebbi múlthoz is kapcsolódunk. Ezért lehet és kell itt szekciót alapítanunk a Franciaországban „belles lettres”-nek és Németországban „szép tudományok”-nak nevezett területnek, még ha talán a világ számára alkalmasabb címet is kell keresnünk – még eddig nem találtam ilyet. Ismét elmondhatom: Magától értetődő, mert itt van az a személyiség, aki e terület vezetésére hivatott, amennyire csak lehetséges: ez a mi kedves Albert Steffen barátunk, aki e területen egész biztosan csakis azt fogja művelni, ami eminens módon a szellemtudományos mozgalom értelmében történik, a dornachi intencióknak megfelelően. (Élénk helyeslő taps.)

További területként a beszélő, zenei művészeteket kell említenem az euritmiával együtt. Itt ismét önként adódik a személyiség. Nem kell erről sokat beszélnem. Ezt a területet az én útmutatásom alapján dr. Steiner asszony fogja vezetni. (Élénk helyeslő taps.)

Azután arról lesz szó, hogy tisztán természettudományos részleget, szekciót alapítsunk itt. Tudják, a természettudománysággal úgy vagyunk, hogy valami rendkívül mélyet keresünk benne, de a természettudomány jelenlegi gyakorlatát nagyon más formába kell alakítanunk. A természettudomány ezen átalakításának kedves dr. Guenther Wachsmuth barátunk szentelte magát teljes buzgalommal, mint már csaknem kinyomtatott irodalmi munkájából látni fogják. Így a tisztán természettudományos részleget dr. Guenther Wachsmuth úrra bízhatjuk a leggyümölcsözőbb módon. (Helyeslő taps.)

Ezzel lesz kapcsolatban az a részleg, amit egész különösképpen gondoznunk kell, mert az igazi szellemi megismerésre törekvő korokban területe valójában nem is a szellemtudomány egy fejezetének mondható, hanem teljesen organikusan kötődött hozzá. Régebbi korokban elképzelhetetlen volt, hogy az emberiségbe hozott szellemi látás, szellemi megismerés az orvostudománytól független legyen. Meglátják, éppen abból a rövidesen nyilvánosságra kerülő munkából, amit Wegman doktornő végez most velem, hogy a világ valóban antropozófiai felfogása számára milyen teljesen magától értetődően adódik ez a – nem csupán szintézis, de organikus fejlődés. Ezért megint csak egészen magától értetődő, hogy az orvosi részleg, orvosi szekció irányítását az én segítségemmel „Wegman doktornő” végzi. (Helyeslő taps.)

Nos, kedves barátaim, ha emlékeznek a régi Goetheanumra, ha emlékeznek azokra a szép szavakra, amit ma Stuten úr barátunk mondott róla kitűnő előadásában, akkor látják, hogy itt a képzőművészetek is nagy szerepet játszottak. Úgy kell a jövőben is és éppen képzőművészeti szekcióra lesz szükségünk. Tudják, hogy Miss Maryon évek óta mellettem áll a Goetheanum képzőművészeti tevékenységében. Sajnos a közgyűlésen nem vehet részt, mert igen hosszadalmas betegségben szenved, és arra sincs lehetősége, hogy erre az összejövetelre eljöjjön. Remélem azonban, hogy ha idővel ismét meggyógyul, akkor ennek a munkának szentelheti magát, amiről itt beszélek. Ami itt a szobrászatban és általában a képzőművészet szobrászati terén teendő, azt ennek a szekciónak a vezetőjeként Miss Maryon fogja intézni. (Helyeslő taps.)

Van még egy személyiségünk, aki nagyon intenzív módon jelölte ki a helyét a világban, így mindenütt tanácsot és segítséget nyújt, ahol matematikai, asztronómiai téren kell valamit tudnunk. Különösen a dornachiak láthatják a legutóbbi előadásaim tartalmából, és a legutóbbi ciklus előttiekből is, hogy milyen lényeges éppen az asztronómiának régebbi felfogásokra történő visszavezetése. Ha megnéznek a „Goetheanum”-ban megjelelő emlékirataimban egy kis jegyzetet éppen a ma este megjelenő cikk elején, úgy látni fogják, hogy milyen alapos oka van, hogy a platóni iskolán az állt, hogy „Isten geometrizál”. Platóni tanítás mélyébe csak matematikával hatolhatunk be – természetesen a platóni tanításról beszélek, nem a szellemtudományról. Amit e téren helyére kell tenni, azt meg kell tennünk. És azt hiszem, ugyanolyan lelkesen egyetértenek, mint az előbbi esetekben, ha azt mondom, hogy ezt a területet dr. Vreede kisasszony vezetésére bízom a jövőben. (Helyeslő taps.)

Kedves barátaim! Eszmék szerinti beosztás esetén még biztosan volna más is, de hiányoznának azok a személyek, akik éppen itt helyben valamennyi alapfeltétel szerint elláthatnák ezeket. Elhihetik, hogy ez itt nemcsak négy hét gondolkozáson alapszik, mint az alapszabályok, mostani közlésem bázisát az éves tapasztalatai adják meg. Így hát ebben kell maradnunk.

Később, amikor az elnökséget beillesztjük az alapszabályokba utolsó pontként, arról kell beszélnem, hogy hogyan gondolom az iskolát vezető kollégium és az Antropozófiai Társaságot iniciatívan vezető elnökség viszonyát.

Kérem, aki az alapszabályok 5.§-ához kíván szólni, tegye meg. (Senki sem jelentkezik.) Collison úr szavai úgy látszik feltűnően mérséklő hatást gyakorolnak!

Ingerö úr: Tisztelt barátaim! Csak egy rövid kérdést: az 5.§ megjelölése: „a Goetheanum vezetősége által meghatározott ideig”, individuális vagy általános?

Dr. Steiner: Teljesen individuális, teljesen individuális! Ha elképzeli a dolog kialakulását: Valaki tagja akar lenni az Antropozófiai Társaságnak vagy pedig már most az, vagy a múltban is az volt; tehát az itt ülők legnagyobb része számára megvannak az előzmények. Itt „kérelmezésükre” szerepel, vagyis kifejezik akaratukat, hogy az iskola tagjai legyenek. Most a Goetheanum vezetősége dönti el, hogy ez már a mostani időpontban lehetséges-e, vagy csak a jövőben. Ez lesz a dolog konkrét intézése.

Kíván még valaki az 5.§-hoz szólni? Ha nem, kérem, tegyék fel a kezüket, akik az 5.§-t el kívánják fogadni. (Megtörténik.) Kérem, tegyék fel a kezüket azok a barátaink, akik el akarják vetni. (Senki sem jelentkezik.) Akkor az 5.§-t is elfogadták második olvasásra.

Kérem a 6.§ felolvasását.

Dr. Wachsmuth felolvassa az alapszabályok 6.§-át:

„6. Az Antropozófiai Társaság minden tagjának joga van, az elnökségtől közölt feltételek mellett, részt venni valamennyi általa rendezett előadáson, egyéb rendezvényen és gyűlésen.”

Dr. Steiner: Kedves barátaink! Talán megütköznek a mellékmondaton: „az elnökségtől közölt feltételek mellett”. Ezen a mondaton is sokat gondolkoztam. Azt mondtam magamban: A mondat legtermészetesebb megfogalmazása ez volna: „Az Antropozófiai Társaság minden tagjának joga van részt venni valamennyi általa rendezett előadáson, egyéb rendezvényen és gyűlésen.” – Valóban így szólhatott volna ez a paragrafus, de akkor elvileg nem tehetnénk meg, amit sajnos mégiscsak meg kell tennünk: például nem állapíthatnánk meg a rendezvények belépődíjait. Ilyen mellékkörülményekre gondoltunk. Mégpedig elsősorban a belépődíjakra kellett gondolnom. Baj, hogy elsősorban erre kell, de így van; ahogyan az ember nem élhet csak levegőből, úgy az antropozófiai mozgalom sem létezhet, ha az idealizmus olykor nem érinti a pénztárcát is. Természetesen más ilyen feltételek is adódhatnak, de mégiscsak szükségesnek kell találnom, hogy a társaság nyilvánosságát érintő felvételi feltételeket ebben a paragrafusban szögezzük le. Szólni kíván valaki a 6.§-hoz? (Senki sem jelentkezik.) Collison úr igazán varázsló! Szólni kíván valaki a 6.§-hoz? Ha nem, úgy kérem azokat a kedves barátokat, akik második olvasásra hajlandóak elfogadni a 6.§-t, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.)

Kérem azokat a barátokat, akik nem hajlandók rá, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 6.§-t második olvasásra elfogadták. (Tetszés.)

Kérem dr. Wachsmuthot, olvassal fel a 7.§-t.

Felolvassa a 7.§-t:

„7. A Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakítása mindenekelőtt Rudolf Steinerre tartozik, akinek ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját.”

Dr. Steiner: Imént fejtettem ki önöknek, hogy hogyan gondolom a vezetőséget. Egyéb különösebb mondanivalóm nincs e paragrafushoz. Kérem azokat a tisztelt barátokat, akik e paragrafushoz kívánnak szólni, jelentkezzenek. Szót kér valaki a 7.§-hoz? Úgy látszik, nem. Akkor megkérem azokat a barátainkat, akik második olvasásra el akarják fogadni a 7.§-t, hogy tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem, tegyék fel a kezüket, akik el kívánják utasítani. (Senki sem jelentkezik.) A 7.§-t második olvasásra elfogadták.

Kérem dr. Wachsmuth urat, olvassa fel a 8.§-t.

Felolvassa a 8.§-t:

„8. A társaság minden kiadványa ugyanúgy nyilvános lesz, mint más nyilvános társaságé. E nyilvánosság a Szabad Szellemtudományi Főiskola kiadványaira is vonatkozik, az iskola vezetősége azonban kezdettől kétségbe vonja ezen írások megítélésének jogosságát, ha az nem az őket létrehozó iskolázásra épül. Ilyen értelemben nem ismeri el semmilyen bírálat jogosságát, ami nem megfelelő előtanulmányokra épül, ahogyan ez az elismert tudományos világban szokásos. A Szabad Szellemtudományi Főiskola írásain ezért a következő megjegyzés lesz: A Szabad Szellemtudományi Főiskola tagjai részére nyomtatott kézirat, Goetheanum … osztály. Ezen írások kompetens bírálata csak annak lehetséges, aki az iskolában érvényes előismereteket általa vagy a tőle egyenértékűnek elismert módon szerezte meg. Egyéb bírálatokat visszautasítunk, amennyiben az illető írások szerzői nem bocsátkoznak róluk vitába.”

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Ezzel megkíséreltem annak megvalósítását, amiről, hogy időpontot említsek, elmondhatom, hogy valójában 1913. óta, már a Goetheanum alapkőletétele előtt gondolkoztam. Tisztában kell lennünk azzal, hogy nagyon is kínálkozó dolog az antropozófiához hasonló mozgalomnál, hogy a mozgalmat hordozó társaságot valamilyen szektajelleggel alakítsuk ki. Az ilyen társaság résztvevőitől ez nem is vehető zokon, hiszen tudjuk, hogy régi atavisztikus impulzusok folytán az emberben még mily sok szektás hajlandóság rejlik. Az emberek gyakran nem is tudják, mégis magukban hordozzák a szektás impulzusokat. Így történt, hogy a ciklusok kinyomtatásának, mondhatnám, kissé zűrzavaros intézkedései közepette, éppen a ciklusok nyomásával kapcsolatban került olyasmi a társaságba, ami a gyakorlatban mégiscsak szektás benyomást kelt. Mert a modern tudat számára egyszerűen érthetetlen, hogy nagyobb – 100-on felüli – példányszámban nyomtatott dolgok bármely közösségen belül elszigetelhetők volnának. Ez egyszerűen lehetetlen. Látják, némely területen igencsak kiderül az ilyen elszigetelés eredményessége, de mégsem valósítják meg. 1888-ban például arról beszéltem a tudatalatti ismert filozófusával, Eduard von Hartmann-nal, hogy az ismeretelméleti írásokat általában kevesen olvassák és megjelenésükkor mégis mindig 500, néha 1000 példányt nyomnak. Eduard von Hartmann azt mondta, hogy ilyen írásokat egyáltalában nem kellene kinyomtatni, hanem legfeljebb 60-70 példányt terjeszteni belőlük a világon, mert igazából csak 60-70 ember érti az ismeretelméletet. – Éppen azokra gondolok, akikben Eduard von Hartmann reménykedett. Egyébként úgy hiszem, hogy saját új kiadásban megjelent ismeretelméleti könyvecskémben, a „Goethe világnézetének ismeretelméleté”-ben, olyasmit nyújtottam az ismeretelmélet terén, amit mindenki elolvashat. De úgy gondolom, hogy valamilyen nyomtatvány eltitkolásának az elve nem valósítható meg. Hogy nem lehetséges, azt a gyakorlat mutatta meg. Mert éppen az a helyzet alakult ki, hogy az ellenség ma sokkal hamarabb beszél nyilvánosan az újonnan megjelentekről, mint az antropozófusok. Ilyen tényekkel számolnunk kell. Nagy céljainkat csak úgy vihetjük előbbre, ha másfelől teljességgel számot vetünk a kor szellemével. A kor szelleme nem tűri a külső titkot, a belső azonban egészen jól elviseli. Mert az igazán ezoterikus antropozófiai írások még sokáig igen-igen nagy titkok lesznek az emberek számára. És külső fizikai titkolózásra nincs szükségünk, ha így morálisan tartunk titkot, amennyiben egyszerűen a bírálat világi elismerésére törekszünk: ezen a téren is érvényes, ami az elismeréshez minden területen lehetséges: hogy szakember és laikus közt határt vonunk. És a laikussal mindig elbánhatunk, mondván: nézzétek meg a bírálatát, olyan, mint a paraszt bírálata a differenciálszámításról. Ha ilyen alapon dolgozunk, úgy a ciklus probléma megfelelő megoldása lassanként – ha nem is azonnal – mégiscsak sikerülni fog. Ugye, azt mondtam önöknek: Valójában tíz évig gondolkoztam ezen, most megoldást kellett találni. Csak ezt a morálisat tudom találni. Még be szeretném iktatni oda, ahol ez áll: „A társaság minden kiadványa ugyanúgy nyilvános lesz, mint más nyilvános társaságé.”: „A szellemi iskolázás elérésének feltételeit is nyilvánosan írjuk le és a továbbiakban is nyilvánosan taglaljuk.” Ezt megjegyzésként fűzzük hozzá, hogy félreértés ne essék, mint tegnap utaltunk rá. Természetesen fenn kell tartanom, hogy a belenyomott szövegen esetleg még némi stilisztikai javítás történjék. Ez azonban stilizálás kérdése lesz. Talán azt kell még mondani:” A Szabad Szellemtudományi Főiskola tagjai részére nyomtatott kézirat”: de a teljes nyilvánosság részére hozzáférhetően” vagy ilyesmit. Ez még adódhat. A kérdést hamarosan végleg el kell dönteni, mert a már kinyomtatott és még nyomásra kerülő ciklusokhoz el kell készíteni a bélyegzőt és már a legközelebbi jövőben be kell vezetni e szokást, amint megalakítottuk itt az ülésen az Antropozófiai Társaságot. Most kérhetem: Ki kíván a 8.§-hoz szólni?

Dr. Büchenbacher: Az utolsó előtti mondatban „megismert” helyett „elismert”-nek kellene állni?

Dr. Steiner: Természetesen. Ez sajtóhiba.

Dr. Büchenbacher: Bátorkodom megkérdezni, hogy a már évek óta a tagok birtokában lévő ciklusokat is a Szellemtudományi Főiskola publikációiként kell-e kezelni.

Dr. Steiner: Valamennyi ciklust. A kor tudata előtt nem tehetünk egyebet, mint hogy valamennyi ciklusra kiterjesztjük ezeket a rendszabályokat. A tagok számára persze olyan lesz a kérdés, hogy bizony egy kis piétásnak kell köztünk élni. Ez ne legyen indíték arra, hogy a ciklusokat a lehető leggyorsabban antikváriumban értékesítsék.

Simon kisasszony kérdezi: A ciklusokhoz hasonló valamennyi írásra is vonatkozik, hogy ezt a bepecsételt vagy nyomtatott megjegyzést kapják?

Dr. Steiner: Lényegében csak a ciklusok és a velük azonos jellegű írások.

Werbeck úr: Mi a helyzet az itt tartott nemzetgazdasági kurzussal? Ez is ciklusnak számít?

Dr. Steiner: Hát ez úgy van ezzel a néhány munkával, amit alapjában véve nem én magam vagy az antropozófiai kiadó adott ki, hanem nyomtatásuk bizonyos kört illet. Ezeknél a dolgoknál mások a szempontok. Egyrészt még örülök is neki, hogy e kellemetlen ügy megbeszélésére alkalmat ad. Ezeknél tekintetbe vesszük, hogy természetesen csak azok használhatják, akiknek engedélyük van rá. Ide tartozik ez a nemzetgazdasági kurzus, az orvosi kurzusok és a többi. Míg, ha valahogyan tovább kell terjeszteni őket, akkor először visszaszáll rám a szerzői jog és így: ha az írások ciklus alakra hozására kellene gondolni, ezzel a megjelöléssel, akkor az illető írásoknak vissza kellene származniuk hozzám és azután csak a Philosophisch-Anthroposophischer Verlag adhatja ki ciklus formában, ezzel a megjegyzéssel. Itt természetesen a magától értetődő szerzői jogszokásokból adódó egyéb dolgok jönnek tekintetbe. Szót kér még valaki ehhez a paragrafushoz?

Dr. Kolisko: A dr. Steiner úr legvégül megpendített kérdéséhez a következőt szeretném mondani: A szakmai kurzusokhoz, dr. Steiner Stuttgartban tartott három természettudományos kurzusához és az orvosi kurzusokhoz azt szeretném mondani, hogy nagyon szívesen visszaadnám őket a Philosophisch-Anthroposophischer Verlagnak, mert meggyőződésem, hogy ha egyáltalában megtörténik, úgy legjobb, ha a Szabad Szellemtudományi Főiskolán publikálják őket, amennyiben dr. Steiner úrnak ez a szándéka. E bizonyos értelemben kellemetlen ügyben ezt szeretném itt kifejezni.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki a 8.§-hoz?

Leinhas úr: Itt az áll, hogy „az illető írások szerzői nem bocsátkoznak róluk vitába”. Ez azt a szándékot jelenti, hogy a Szabad Főiskola megfelelő osztályának tagjai nem bocsátkoznak másokkal vitába?

Dr. Steiner: Igen, természetesen.

Goyert úr: Azt kérdezném, hogy arra törekszünk-e, hogy a ciklusokba kerülő megjelölés a már most a tagok birtokában lévő példányokban is benn legyen?

Dr. Steiner: A „Goetheanum” mellékletében felhívást fogunk az ilyen ciklusok birtokában levő tagokhoz intézni, hogy ők maguk írják be a ciklusaikba ezt a megjelölést és a még tárolt ciklusokba is mindenütt bepecsételjük. Voltaképpen minden ciklusnak ezt a megfelelő megjelölést kell viselnie, akár régebbi eredetű vagy akár a jövőben jön majd létre.

Dr. Peipers: Nem volna kívánatos a félreértések elkerülésére annak megjegyzése, hogy e publikációk közé értendők a speciális tudományos kurzusok is?

Dr. Steiner: Milyen félreértések jöhetnének itt létre? Tiszavirág életű dolgok ugyebár nem szerepelhetnek alapszabályban. Úgy vélem, alapszabályban lehetetlen azt mondani: Hogy félreértés ne essék – magától értetődő dologról és ez példaképpen az orvosi kurzusra érvényes. Hiszen magától értetődő, hogy az orvosi kurzust feltételek, záradékok mellett adtuk. És ha ilyen záradékok mellett tartottuk, akkor énhozzám származik vissza, amennyiben publikációra kerül. Úgy vélem, hogy ez magától értetődik. Sok minden oda nem való dolgot kellene az alapszabályokba felvennünk, ha mindenféle jogszokást kellene taglalnunk. Úgy hiszem, hogy ez nem tartozik az alapszabályokba.

Kaufmann úr: Javasolható-e a jövőben a ciklusok olvasása az új tagoknak, ha még nem tartoznak a Főiskola megfelelő osztályához?

Dr. Steiner: Ez teljesen individuális és személyes ügy! Erre vonatkozóan nem lehet direktívákat adni. Idekerülnek olyan tagok, akiknek nyugodtan ajánlható a ciklusok olvasása, mivel nyilvánosak lesznek és idekerülnek olyan tagok, akiknek nem ajánlható, és ha adnak valamit a tanácsra, úgy abbahagyják, vagy pedig annak ellenére olvassák. Úgy vélem, ilyen irányban roppant nehéz direktívákat adni. Ilyen vonatkozásban egészen különös tapasztalataim vannak. Ismertem például egy Zweiget, ahol a tanácsadás odáig terjedt, hogy a tagokat egy-egy könyvre is rábeszélték, vagy lebeszélték róla. Egyeseknek, már tagoknak, még a Theosophie-t sem engedték olvasni, mert nem találták őket alkalmasnak rá. Ha mármost ezek a tagok olyan tekintélynek tisztelték az illető csoportvezetőt, hogy lelkükben engedelmeskedtek neki, ám jó! Vagy nem tették. Általános direktívákat nem lehet adni.

Sauerwein kisasszony: A ciklusok eddig alakjukban jelennek meg vagy pedig könyvkereskedelem útján is kaphatók lesznek akkor?

Dr. Steiner: A ciklusok a Philosophisch-Anthroposophischer Verlagban jellennek meg és a tulajdonoson múlik, hogy milyen úton szert tesz rájuk. Ha a könyvkereskedelmen át kívánja valamilyen úton megkapni – bár természetesen nem adjuk bizományba, mint mondják -, de ha valaki könyvkereskedőnél rendel meg egy ciklust, úgy nyugodtan eleget teszünk a megrendelésnek. Ez a szokásos.

Müntz asszony: Ha kívülállók kérnek tőlünk ciklust, odaadjuk?

Dr. Steiner: Ez már máig is olyan nagymértékben történt meg, hogy nem tudnám megmondani, hogy mi módon akadályozhatnánk meg. A szektajellegből csak a nyilvánosság szigorú hangsúlyozásával szabadulunk meg. Kíván még valaki az alapszabályok 8.§-áról beszélni? Ha nem, akkor szavazásra bocsátom a 8.§-t. Kérem azokat a barátainkat, akik a 8.§ második olvasásra történő elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat a barátainkat, akik ellene vannak, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 8.§-t második olvasásra elfogadták.

Kérem dr. Wachsmuth urat, olvassa fel a 9.§-t.

Felolvassa a 9.§-t:

„9. Az Antropozófiai Társaság célja a szellemi terület kutatásának előmozdítása lesz, a Szabad Szellemtudományi Főiskoláé pedig maga a kutatás. Az Antropozófiai Társaság semmilyen területen sem tűri meg a dogmatikát.”

Dr. Steiner: Gondolom, ennek a paragrafusnak a tartalma könnyen áttekinthető. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy nem ismétlése az előző paragrafusok tartalmának, hanem szükség van rá, mert ezzel az Antropozófiai Társaság célját adjuk meg, tudniillik a szellemi téren való kutatás előmozdítását, amennyiben ezt a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskolán művelik. És hangsúlyozni kell már végre, hogy az Antropozófiai Társaság igazgatásából mindenféle dogmatikát kizártunk.

Szót kér valaki a 9.§-hoz? Ha nem, úgy kérem azokat a barátainkat, akik a 9.§-t második olvasásra el kívánják fogadni, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat a barátainkat, akik ellene vannak, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 9.§-t második olvasásra elfogadták.

A 10.§-hoz értünk. Megkérem dr. Wachsmuth urat, olvassa fel a 10.§-t.

Felolvassa a 10.§-t:

„10. Az Antropozófiai Társaság minden év elején rendes évi gyűlést tart a Goetheanumban, ahol az elnökség teljes beszámolójelentést ad. Az elnökség e gyűlés napirendjét az ülés előtt 3 héttel minden taggal a meghívással együtt közli. Rendkívüli gyűléseket az elnökség hívhat össze és napirendjüket megállapíthatja. A meghívókat 3 héttel korábban küldje szét a tagoknak. Egyes tagok vagy csoportjaik javaslatait az ülés előtt egy héttel kell beküldeni.”

Dr. Steiner: Szót kér valaki a 10.§-hoz? Éppen az volt a törekvés, hogy annyit mondjunk az alapszabályokban, amennyi szükséges.

Hohlenberg úr: Azt szeretném kérdezni, hogy szükséges-e, hogy a rendes évi gyűlés feltétlenül az év végére essék, vagy választhatnak más időpontot is?

Dr. Steiner: Nem kötöm magam az év elejéhez, ha megfelel önnek, hogy nincsen biztosíték arra, hogy egy bizonyos idővel számolhatnak, hanem bizonyos körülmények közt egyszer januárban, máskor december lesz. Megfelel ez önnek? Hiszen mindezt nem absztrakcióból fogjuk meríteni, hanem megpróbálunk itt-ott tapogatózni. Ha ez megfelel önnek, úgy azt mondhatjuk: „Az Antropozófiai Társaság minden évben rendes évi gyűlést tart a Goetheanumban”. Ezt csak azért iktattam be, mert úgy véltem, hogy éppen az kelt tiltakozást, ha nem tudják, hogy mikor kerül sor a gyűlésre.

Dr. Kolisko: Én éppen amellett vagyok, hogy ez benne maradjon.

Dr. Steiner: Miért?

Dr. Kolisko: Mert sok beszélgetésből azt vettem észre, hogy igen sok barátunk számára lényeges, hogy karácsonykor legyen, ahogyan most a karácsonyi ülés.

Dr. Steiner: Nézze, talán mégis ajánlatos volna, hogy ez általánosságban kívánságként szerepeljen, nem alapszabályokban. Az ilyesmit másként intézhetjük el.

Az alapszabályok megtárgyalásának a végén közölnöm kell, hogy alkalmas időben – remélem még az ülés folyamán lehetséges – az elnökség ügyrendet terjeszt elő. Ez egynémely alfejezetet tartalmaz majd, ezek nem tartoznak az alapszabályok közé, mert az alapszabályokat úgy kellene megfogalmazni, hogy körülbelül negyedóra alatt bárki elolvashassa, eközben még az átgondolásukra is maradjon 5 perce. Ezért arra törekszem, hogy az alapszabályokat a lehető legrövidebbre fogjam. Rövidek legyenek, így speciális pontokat nem tartalmazhatnak. Tehát úgy hiszem, ez nyugodtan kimaradhat. Szót kér még valaki?

Donner úr, Helsingfors úr: Felmerül ennél a pontnál, hogy először az országos társaságok tartsák meg közgyűlésüket, csak azután kerül sor az Általános Antropozófiai Társaság közgyűlésére. Praktikus vajon, hogy ez mindig így történik?

Dr. Steiner: Talán egészen praktikus volna, ha az a szokás alakulna ki, hogy az országos társaságok először gyűlést tartanának, ezen kijelölnék küldötteiket az itteni gyűlésre és azután egy további gyűlésen referálnának nekik arról, ami itt történik. Talán ez adódik a legalkalmasabbnak.

Merry asszony: Úgy találom, hogy a meghívásra nem elegendő a 3 hét.

Dr. Steiner: Kérem, akkor mondjuk 6 hetet. Már mondtam az elnökségben, hogy 6 hét is lehet. Akkor itt még be kell iktatnunk egy mondatot. Ezt a mondatot akarom beiktatni: „A tagok időről időre ügyrendileg megállapítandó számának joga van mindenkor rendkívüli közgyűlést kérni.” Ezt a lehetőséget is nyitva kell hagyni.

Dr. Leinhas: Csak azt szeretném ajánlani, hogy a rendkívüli gyűlésre 3 hétben maradjon az értesítési kötelezettség; tehát a rendesnél 6 hét, a rendkívüli rövidebb idő.

Dr. Steiner: Jó, megtehetjük, hogy 3 hét elegendő a rendkívülinél. Szót kér még valaki a 10.§-hoz? Nem kérnek. Akkor megkérem azokat a barátainkat, akik a 10.§ elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat, akik ellene vannak, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 10.§-t elfogadták.

Kérem dr. Wachsmut urat, olvassa fel a 11.§-t.

Felolvassa a 11.§-t:

„11. Az Antropozófiai Társaság székhelye a Goetheanumban van. Amit az elnökség a társaság feladatának tekint, azt innen kell a tagokhoz vagy tagcsoportokhoz eljuttatnia. Kapcsolatba lép az egyes csoportok választott vagy kinevezett tisztségviselőivel. A tagok felvételét az egyes csoportok intézik, a felvételek igazolását azonban terjesszék a dornachi elnökség elé és ők írják alá a csoportok vezetői iránti bizalommal. Általában minden tag csatlakozzék egy csoporthoz; csak akinek a csoportba való felvétel teljesen lehetetlen, az vetesse fel magát közvetlenül Dornachba tagként.”

Dr. Steiner: Szót kér valaki ehhez a ponthoz? Természetes, hogy éppen ennek a pontnak a magyarázata az ügyrendbe kerülhet, ezért úgy hiszem, hogy ennek tartalmát nem kell általánosságban elmondanunk. Ebből a paragrafusból megtudható a felvételek intézése, a többi valójában szokás, amit időnként nyugodtan meg is változtathatunk.

Szót kér valaki ehhez a 11.§-hoz? Úgy látszik, nem. Akkor megkérem azokat a barátainkat, akik a 11.§ elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat a barátainkat, akik a 11.§ elvetése mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 11.§-t második olvasásra elfogadták.

Kérem dr. Wachsmuth urat, olvassa fel a 12.§-t.

Felolvassa a 12.§-t:

„12. A tagdíjat az egyes csoportok állapítják meg, de minden csoportnak minden egyes tagja után … kell a Goetheanum központi vezetőségéhez juttatni.”

Dr. Steiner: Azt kérném, hogy az ide iktatandó összegről ne most tárgyaljunk, hanem az elnökség javaslatai után holnap, a főtitkárok 8.30-kor sorra kerülő gyűlésén. A következő taggyűlésen azután referálni lehet, hogy a főtitkárok mit tartanak lehetségesnek és szükségesnek. Csak azt kérem, hogy általános értelemben fogadják el ezt a paragrafust. Szót kér hozzá valaki? Ha nem, úgy kérem azokat a barátainkat, akik ilyen értelemben elfogadják a 12.§-t, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat a barátainkat, akik a 12.§-t el kívánják utasítani, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 12.§-t második olvasásra elfogadták.

Kérem dr. Wachsmuth urat, olvassa fel a 13.§-t.

Felolvassa a 13.§-t:

„13. „Minden munkacsoport maga alkotja az alapszabályait; de ezek ne legyenek az Antropozófiai Társaság alapszabályaival ellentétben.”

Dr. Steiner: Szót kér valaki a 13.§-hoz? Azt hiszem, ez a lehető legtermészetesebb. – Úgy látszik, nem. Kérem azokat a barátainkat, akik elfogadják a 13.§-t, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat a barátainkat, akik a 13.§-t el kívánják utasítani, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 13.§-t második olvasásra elfogadták.

Kérem dr. Wachsmuth urat, olvassa fel a 14.§-t.

Felolvassa 14.§-t:

„14. „A társaság közlönye a „Goetheanum”, ez erre a célra mellékletet kap, ami a társaság hivatalos közleményeit tartalmazza. A „Goetheanum” e nagyobb kiadását csak az Antropozófiai Társaság tagjai kapják meg.”

Dr. Steiner: Már beszéltem erről a 14.§-ról és kérem azokat a tisztelt barátokat, akik szólni kívánnak hozzá, jelentkezzenek. Kíván valaki a 14.§-hoz szólni?

Kérdés: A „Goetheanumot” csak Svájcból lehet majd megrendelni?

Dr. Steiner: A terjesztés szokását a leggyakorlatibb feltételek szerint állapítjuk meg. A német részleggel már megtörtént a megállapodás. Ott Stuttgartból küldik szét. Így mindenütt úgy csinálják, ahogy a legpraktikusabb. Ez magától értetődik.

Egy hozzászóló: A rend kedvéért úgy kellene írni: A társaság közlönye a „Goetheanum” hetilap.

Dr. Steiner: Hetilap. Felőlem. Szót kér még valaki?

Goyert úr: Ha a hetilapot más folyóirattá változtatják, úgy ez már nem helyes.

Dr. Steiner: Reméljük, hogy ez nem következik be. Talán egész jó, ha így eszközünk van rá, hogy úgy hagyjuk a hetilapot, amint van, és ne változtassuk meg. Szót kér még valaki? Ha nem, úgy megkérem azokat a barátainkat, akik a 14.§ elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat a barátainkat, akik ellene vannak, tegyék fel a kezüket. (Senki sem jelentkezik.) A 14.§-t második olvasásra elfogadták.

Most még 15.§-ként be kell iktatni:

„15. Az 1923-as karácsonyi alapítóülésen a következők alkotják az alapító elnökséget:

Rudolf Steiner mint elnök
Albert Steffen mint elnökhelyettes
Dr. Wegman asszony mint jegyző
Dr. Guenther Wachsmuth mint titkár és kincstartó
Dr. Steiner asszony mint ülnök
Dr. Vreede kisasszony mint ülnök.”

Még csak azt említeném meg, hogy ez a társaságért felelős elnökség, de az Antropozófiai Társaság lelkének, a goetheanumi Szabad Szellemtudományi Főiskola vezetésével kapcsolatos valamennyi ügyben mindig bevonjuk a tárgyalásokba és ülésekbe a Goetheanum azon szekcióvezetőit is, akik nincsenek az elnökségben. Hiszen egyetlen kivétellel az egész elnökség az iskola vezetésével is foglalkozik. Szólni kíván valaki ehhez a ponthoz? Ez azt mondja: Az egész elnökséget alkotják, Ez arra utal, hogy nem választották és nem is nevezték ki, hanem ezen az alapítógyűlésen alapozták meg, mint magától értetődő, az említett okokból kijelölt elnökséget, az ügy kijelölt elnökségét.

Kérdés: A tisztségek halmozása nem lehetséges?

Dr. Steiner: Tegnap kifejezetten azt mondtam, hogy az elnöki tagság és az Antropozófiai Társaság más megbízatásai közt álljon fenn inkompatibilitás. Tehát például nem kívánatos, hogy valamelyik elnökségi tag bármely szekció főtitkára vagy, mondjuk, Zweig vezetője stb. legyen, azért, hogy kizárólag feladatának szentelhesse magát. Az iskola vezetésére azonban természetesen azokat kell meghívni, akik erre a legalkalmasabbak. És az iskola vezetése lényegében éppen az elnökség hatékonyságának nagy részét alkotja majd; ezért van ez a kumuláció, hogy az iskola vezetői egyben az elnökség tanácsadói is lesznek. Szólni kíván még valaki a 15.§-hoz? Nem kívánnak. Akkor azt kérem, hogy most nem olyan értelmű szavazással, mint az előzőek voltak, hanem érzésükkel: helyeslik egy valódi Antropozófiai Társaság vezetésének alapjellegét, kérem, adják beleegyezésüket, hogy az Antropozófiai Társaság vezetésére ez az elnökség megalakuljon. (Hosszan tartó tetszésnyilvánítás.)

Dr. Steiner: Kedves barátaim, most, gondolom, a mellettem álló nem kiskorú, de túlságosan is nagykorú elnökségi tagok nevében is a legszívélyesebb köszönetemet fejezem ki beleegyezésükért és ígéretet teszek arra, hogy az Antropozófiai Társaság vezetése a szellemtudomány alapjainak és feltételeinek értelmében fog történni.

Most a befejezéshez érünk. Miután elvégeztük a második felolvasást, az egész alapszabályzat harmadik olvasásra történő elfogadásához értünk. Kérem, kíván valaki az egyes paragrafusok speciális megvitatása után még egyszer az egészről szólni? Csak megjegyezném, hogy szeretném a következő, tegnap kívánt, történelmi megjegyzést fűzni a 2.§ után. „Az Antropozófiai Társaság az 1912-ben alapított Antropozófiai Társasághoz kapcsolódik, de az akkor megállapított célok számára önálló, a jelenkor igaz szellemének megfelelő kiindulópontot szeretne teremteni.”

Ezzel a megjegyzéssel fűzhetjük hozzá, amit tegnap mondtak erre vonatkozóan. Kérem, kíván valaki az alapszabályokhoz még egyszer mintegy en bloc szólni? Ha nem, úgy megkérem azokat a tisztelt barátainkat, akik az alapszabályok harmadik olvasásra való elfogadása mellett vannak, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem azokat, akik ellene vannak, szintén kezük felemelésével jelezzék. (Senki sem jelentkezik.)

Ezzel, tisztelt barátaim, elfogadták az Antropozófiai Társaság alapszabályait és holnap Werbeck úr előadása után ugyanúgy folytatjuk a tagok gyűlését, ahogyan eddig ezeket a gyűléseket folytattuk. Csak azt szeretném még bejelenteni – kérem, maradjanak még néhány másodpercig a helyükön -, hogy 1. a következő rendezvényünk az euritmia bemutató ma délután 4.30-kor, teljesen új programmal fog szerepelni. 2. Szombaton 8.30-kor újra megkérjük a főtitkárokat, hogy gyűljenek össze lent az üvegházban, úgy, mint az elmúlt kedden 2.30-kor. Az egyes svájci Zweigek képviselőinek jelenlétét is kérném, mert a svájci Antropozófiai Társaság érintett kérdését kell előbb szűkebb körben megbeszélnünk.

Továbbá azt is közlöm, hogy a svájci szabadon oktató és nem nevelő iskolák egyesületének ma délutánra kitűzött tagösszejövetelét sajnos nem tarthatjuk ebben a teremben, mert itt még euritmia próbáknak kell folyni. Így nem lesz olyan helyiség, ahol valamennyi tag meghallgathatja a gyűlést. Az adott körülmények közt bármily kellemetlen is ez természetesen, azt kell kérnünk, hogy ma délután a lenti üvegházban tartandó gyűlésen csak a svájci iskolaegyesület tagjai jelenjenek meg és még azok a barátaink, akik nem német nyelvű országokból jöttek, tehát Amerikából, Angliából, Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Norvégiából, Hollandiából stb.. Kérem azokat, akik egészen valutaszegény országokból jöttek, maradjanak most távol a mai gyűléstől – sajnos valahol el kell vágni a gyerekeket – tehát valamennyi német tag és ha nem férne be, úgy esetleg az osztrák tagok is. Azután figyelmeztettek, – ilyesmi úgy látszik, mindig előadódik -, hogy az utcán, villamoson, szálláson történő beszélgetéseknél óvatosak legyünk. Bizony helyes is, ha nem bosszantjuk az embereket különféle furcsa megjegyzésekkel. Ezzel minden lehetőt közöltem. A továbbiakat még közöljük, ha az elnökség benyújt itt valamilyen ügyrendet. Ezt a holnapi taggyűlésen megmondhatjuk.

Délután 4.30-kor euritmia bemutatóra kerül sor. Ma este 8.30-kor lesz az én előadásom. Az előadást mindig 8.30-ra kell halasztani. Holnap reggel 8.30-kor lesz a főtitkárok és svájci Zweig-vezetők bejelentett gyűlése, 10 órakor azután Werbeck úr előadása az Antropozófia ellenfeleiről és rövid szünet után ezt a gyűlést folytatjuk.

11. Rudolf Steiner svájci Iskola Egyesület ülésén tett megjegyzései

Dornach, 1923. december 28. este

Az ülés vége felé dr. Steiner a következőt mondta:

A svájci tanároknak tartott legutóbbi kurzusomhoz fűzött megjegyzéseimet még talán kiegészíteném egy és mással, a svájci iskolai mozgalom nehézségeiről. Úgy vélem, mégiscsak függ valami attól, hogy itt Svájcban hogyan művelik az antropozófiával kapcsolatos pedagógiai mozgalmat.

Németországban a Waldorf-iskola lényegében elszigetelt maradt. Igaz, hogy léteznek egyes más iskola alapítások Hamburgban, Kölnben és így tovább, de Németországon belül, tehát elég nagy területen belül egyelőre mint iskola mégiscsak szórványos maradt. Az a kérdés, hogy vajon elszigetelten marad-e az Angliában alapítandó Waldorf jellegű iskola és az, amit három osztállyal már megnyitottunk Hollandiában.

Minden egyébtől eltekintve valóban azt kell mondanunk: Tény, hogy már kitűnt az iskolák elszigeteltsége, vagy pedig feltehető az adottságokból, hogy még sokáig így lesz; mindezeknek elsősorban az az oka, hogy a jelenlegi szociális viszonyok közt csakugyan lehetetlen olyan szemlélethez jutni, ami nagyszámú ilyen iskolát finanszírozna. Ezt az évek tapasztalatai egészen világosan megmutatták. Ez legalábbis arra indít, hogy elgondolkozzunk pedagógiai mozgalmunk egész követendő menetén.

Ez különösképpen Svájcban szükséges. Mert Svájcban uralkodik valóban legintenzívebben az, amit állami tudatnak nevezhetünk. És úgy vélem, hogy amióta a szabad nevelés és oktatásügy svájci iskolaegyesület fennáll, legfőbb nehézségei mégiscsak a svájci állami tudatból adódnak majd. Legkevésbé itt Svájcban látszik valószínűnek, hogy elfogadtassuk azt a meggyőződést, hogy a valóban szabad iskola egykor mintaszerű pedagógiát jelent, vagy hogy ilyen iskolák nagyobb számban alakulnának. Ilyen dolgokban nem ringathatjuk magunkat illúziókban. Igen nagy itt az averzió a szabad iskola ügyével szemben.

Emellett azonban természetesen fennáll az, amit Gnädinger úr mondott az imént: hogy megnézik majd, hogy egy mintaiskola hogyan működik.

Itt Svájcban kívánhatják legkevésbé, hogy a svájci iskolaegyesület elnöke, akiről beszéltek, más értelemben érdeklődjön iránta, mint éppen mintaiskola iránt. Olyan irányban azonban mégis érdeklődik, hogy metodikai vonatkozásban esetleg befolyásolja a svájci állami iskolát azzal, amit az ilyen mintaiskolából meríthet. Ez azután az egyetlen érdeklődés, gondolom, amire itt Svájcban számíthatunk. Ezért látom lényegesnek, hogy az ilyen önök által említett egyesületek alapításánál egészen világosan mérjük fel ezt a két dolgot. Sokat kellene alapítani, egyre többet.

Második feltétel, hogy az antropozófiai pedagógia a tanítás metodizálását célozza. Iskolamódszerről van szó, nem valamiféle politikai irányzatról, hanem tisztán tárgyilagos iskolamódszerről. Nem is hitvallásról van szó, nem az antropozófiáról, mint hitvallásról, hanem iskolamódszerről.

Már az előadás ciklusomhoz fűződő vita alkalmával is olyan értelemben válaszoltam az ilyen irányban felvetett kérdésekre, hogy az itt képviselt pedagógiai metodikát valójában bárhol be lehet vezetni, ahol megvan hozzá a jóakarat.

Ha ezt egyfelől megtesszük és másfelől viszont intenzíven hangsúlyozzuk a szélesebb körben való belátás elérésére, hogy ez helyes módszer és mintaiskola; ha ezt a két programpontot állítjuk az előtérbe, tehát annak hangsúlyozását, hogy minden iskola megkaphatja a módszert, de a módszer eredményességét mintaiskolán tapasztalják, és valóban tisztán dolgozzuk ki a dolgokat, akkor, úgy hiszem, Svájcban is elérhetnénk azért valamit. E két szempont alapján kellene azután mindenütt pedagógiai egyesületeket alapítani. Mindenkinek tudnia kellene azonban, hogy nincs szándékunkban – ezt itt Svájcban bogarasságnak tekintenék – minél több privát iskolát alapítani, hogy az állami iskolákkal konkuráljunk; ezt itt Svájcban sohasem értenék meg. Olyan mintaiskola eléjük állítását azonban megértik, amely minden iskola számára mintegy metodikai iskola forrásul szolgálhat. Másként nem jutunk előre. Fontos, hogy ilyen elvi dolgot állítsunk mindig újra az emberek elé, ahol csak alkalom nyílik rá.

Úgy hiszem, ezt a két szempontot mindig helyes volna előtérbe állítani. Hiszen éppenséggel megfelelnek a valóságnak és sokat ártott nekünk, hogy minduntalan azt hangsúlyozták, hogy a Waldorf iskolai pedagógia csak elszigetelt iskolákban valósítható meg. Ezzel szemben mindegyre azt mondtam, hogy a metodikát minden iskolában megvalósíthatják.

Ez a mondanivalóm, mert minden egyéb ezzel kapcsolatos. Úgy vélem, pénzügyi alaphoz is csak akkor jutunk, ha ezek a dolgok megértésre találhatnak. Szabad iskolák nem számíthatnak sok megértésre Svájcban, ha nem a mondottakkal kapcsolatosan képviselik őket. Akkor azonban, úgy hiszem, a fáradozások valóban több eredményt hoznak, mint most. Hiszen eddig nincs lehetőség a fennálló pénzügyi helyzet alapján baseli iskola megteremtésére.

12. Az Általános Antropozófiai Társaság elnökségének, az országos társaság főtitkárainak, valamint titkáraik és a svájci Zweigek ülése

Dornach, 1923. december 29. délelőtt 8:30 óra, üvegház

Dr. Steiner:

Kedves barátaim!

Ezennel szeretném megnyitni a főtitkárok és a svájci Zweigek képviselőinek gyűlését. Leghelyesebb, ha ma mindjárt a svájci Antropozófiai Társaság rendjének megbeszélését tűzzük napirendre. A legutóbbi küldöttgyűlésen ilyen irányú kívánságukat nyilvánították és most tovább tárgyalva az Általános Antropozófiai Társaságról, helyes, ha tekintetbe vesszük a különböző kívánságokat, hogy esetleg rendezni tudjuk viszonyukat a goetheanumi Zweiggel vagy egyáltalán az Általános Antropozófiai Társasággal. Most megkérem barátainkat, szóljanak ehhez a napirendi ponthoz. Hiszen annak idején igen erélyes javaslatokat tettek.

Dr. Hugentobler nyilatkozik e pontról és kérdéseket tesz fel.

Dr. Steiner: Ezeknél a kérdéseknél tekintetbe kell vennünk, hogy alapjában véve, az egész tárgyilagos alapjánál, igazából a tapintat kérdéséből indultak ki. Ez a kérdés abból a benyomásból keletkezett, hogy a svájci Antropozófiai Társaság nyáron tartott küldöttgyűlésén a Svájcban tartózkodó tagok túlharsogták a svájci tagokat. Háttérbe szorítva érezték magukat. Tehát az egész benyomás alapja valójában a tapintat kérdése. A svájciak akkor úgy érezték, hogy a többiek túl sokat beszéltek és ők maguk nem jutottak szóhoz; különféle külső tanácsokat adtak nekik, amelyek nem számoltak a svájci külső körülményekkel. Láthatóan ebből indult ki az egész ügy. A legutóbbi küldöttgyűlésen már valóban jól kitűnt a dolog nyomóssága, de másfelől sok olyan is felmerült, ami abszolúte érthetetlen volt. Mivel éppen ezen a küldöttgyűlésen elnököltem, így tudom, hogy egyes akkor elmondott dolgok abszolúte érthetetlenek voltak és ezért érthető formában kellene kifejezni, hogy valójában mit is kívántak akkor. Ezt várom a mai megbeszéléstől. Ki kér még szót?

Geering-Christ úr kifejti álláspontját.

Dr. Steiner: Helyes. Igazán nem komplikált, ha megragadjuk a tényeket, Geering úr ismét világosan megmutatta. Ha megfogjuk a dolgot, igen egyszerűen megoldható. Még megjegyzem ehhez, hogy az Általános Antropozófiai Társaság megalapításával az elnökség beiktatása az egész kérdést új alapra helyezi, mert Steffen úr, mint elnökhelyettes képviseli a svájci elemet az Általános Antropozófiai Társaságban. Mert ha az egész struktúráját megnézzük, ez részben onnan eredt, hogy a rossz vért szülő nyári küldöttgyűlésen a német elnökség még úgy vélekedett, hogy ő a világ egész társaságának az elnöksége és ehhez tartotta magát. Ez sértette a svájciakat. Nem így van? Tehát egyfelől a svájci Antropozófiai Társaság megoldandó igazgatási kérdéséről van szó, ez természetesen a svájci tagok gyűlésén oldható meg talán olyanféleképpen, ahogy Geering úr utalt rá beszéde végén. Másfelől két dologról van még szó: a svájci társaság ügyeiről és a tapintat kérdéséről. Remélem, hogy a tapintat e kérdései a közeljövőben rendeződnek.

Most az Általános Antropozófiai Társaság keretében tárgyalunk és ennek számára természetesen csak a Goetheanum Zweigje és a svájci Antropozófiai Társaság viszonya a probléma és valójában ma csak erről kellene beszélnünk és minden egyebet a svájci Antropozófiai Társaság gyűlésére hagyni. A Goetheanum Zweigje és a svájci Antropozófiai Társaság viszonyának rendezése nagyon is foglalkoztathat bennünket. 1923. december 8-án, a legutóbbi küldöttgyűlésen merültek fel a megfelelő kívánságok és akkor arra a következő megoldásra gondoltam, hogy a Goetheanum Zweigje belső irányítását úgy rendezzük be, hogy ne legyen helye és szava, vagy legalábbis szava a svájci Antropozófiai Társaság küldöttgyűlésein. Hiszen azt beláthatják, hogy ki nem válhat a svájci társaságból a nyilvánosság előtt, külső és belső okokból benne kell lennie a külvilág szempontjából.

Azonban ma úgy hiszem, hogy Geering úr imént kifejtett nézete rendkívül indokolt: hogy alapjában véve nincs is szükség ilyen irányú változtatásra. Ha svájci barátaink általános véleménye az volna, hogy a goetheanumi Zweiggel egészen jól meg lehet férni, ha egyéb dolgok nem játszanak bele, abban a pillanatban úgy hiszem, semmit sem kell változtatnunk. Kérem, beszéljenek mindenekelőtt arról a kérdésről pontosan, hogy ilyen irányban vannak-e valamiféle kívánságok. Ha ezt a kérdést megbeszélték, akkor az egész ügy a svájci Antropozófiai Társaság problémája lesz, és majd megválasztja főtitkárát vagy amilyen tisztségviselőt kíván. Ha ezt megbeszéltük, akkor a svájci ügyek megbeszélésével ma voltaképpen elkészültünk. A nehézség szerintem az, hogy a svájci elnökség eddig kevéssé konszolidálódott. A különböző Zweigek vezetőit nevezték ki egyszerűen elnökséggé. Tudvalevőleg rugalmas elnökség és valójában senki sem tudja, hogy micsoda, mert az elnökség nem működik. Ha svájci társaság valóban működő elnökséget alakít ki, akkor rendbe jön a dolog. Nem hiszem, hogy túlsúlyba juthatnak a dornachi külföldiek. Tehát kérem szavakba foglalni, hogy elérjük a goetheanumi Zweig és a svájci Antropozófiai Társaság viszonyának megváltozását.

Schweigler, St. Gallen úr nyilatkozik erről.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki e kérdéshez?

Geering-Christ úr: Talán mindjárt rátérhetnénk a svájci küldöttek szavazására?

Dr. Steiner: Éppen az volt a szándékom, hogy megkérdezzem svájci barátainkat, egyetértenek-e dr. Hungentobler, Geering úr és Schweigler úr kifejtett intencióival. Kérem, ezek a svájci barátaink, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.)

Tehát világosan kitűnt, hogy svájci barátaink azt kívánják, hogy a goetheanumi Zweig maradjon meg a svájci Antropozófiai Társaság kebelében. Minden egyéb a svájci Antropozófiai Társaság problémája és nem tartozik ide. Megtettük tehát azt, amit az Általános Antropozófiai Társaság keretén belül kell intézni.

Szót kér még valaki e kisebb körben megtárgyalandó kérdésekkel kapcsolatban?

Vreede kisasszony, mint a goetheanum Zweig titkára közli, hogy a Zweig 150 tagja közül 70 egyébként is svájci.

Dr. Grossheintz jelentkezik szólásra.

Dr. Steiner: Helyes. Éppen mienkhez hasonló társaságban soha sem kerülhetjük el, hogy legnagyobb mértékben fel se merüljenek olyan problémák, amelyeket csak tapintattal lehet elintézni. Gondolják meg, hogy a „Philosophie der Freiheit”-ben a tapintat speciális szerepet játszik a morális princípiumok között. Ha mégoly sokat szabályoznak is alapszabályok, meggyőződésem, hogy pedáns alapszabályokból csak annál több tapintatkérdés burjánzik elő. Úgy vélem, ha a dolgokat úgy valósítjuk meg, amint dr. Grossheintz szólt róla az imént, akkor tényleg tapintatosan egyenesbe jutnak. És ettől igen sok függ majd.

Weiss asszony kérdéseket tesz fel.

Dr. Steiner: Úgy gondolom, hogy ezt dr. Grossheintz nem alapszabályszerűen értette, hanem mint olyan egyes esetekben alkalmazott dolgot, amikor szükségesnek találják. Éppen ezt értem „tapintat-kérdésen”. Ujjhegyünkben kell megéreznünk, hogy ez vagy az szükséges-e. Általában az a véleményem, hogy pedáns ésszel nem sokra megyünk egy társaság igazgatásánál; ez más egyébre persze nagyon is jó lehet, de azt itt alapítandó társaság igazgatásánál igen káros a pedáns ész. Itt érzékeny ujjhegyeken múlik a dolog. Minél inkább tudjuk a társaságot a jövőben érzékeny ujjbegyekkel igazgatni, annál jobb.

Monges úr azt kérdezi, hogy például Honolulu is olyan viszonyban lesz-e az Általános Antropozófiai Társasággal, illetve a Goetheanummal, mint a goetheanumi Zweig.

Dr. Steiner: Honolulu az Általános Antropozófiai Társasághoz tartozik. Az egész kérdéskomplexumhoz semmi köze. Amit most megbeszéltünk, az mind csak a svájci Antropozófiai Társaság és a goetheanumi Zweig viszonyának szabályozására vonatkozik. A honolului Zweignek semmi köze a goetheanumi Zweighez és a svájci Antropozófiai Társasághoz.

Szót kér még valaki olyan kérdéshez, amit fel kell vetni a taggyűlés általános megbeszéléseinek előkészítéséhez? Hiszen kívánhatja valaki, hogy ezt vagy azt előbb szűkebb körben beszéljük meg.

Leinhas úr: Beszélnünk kellene az Általános Antropozófiai Társaság részére fizetendő hozzájárulás megállapításáról.

Dr. Steiner: Talán megkérhetném dr. Guenther Wachsmuthot, hogy vállalja ennek referálását.

Dr. Wachsmuth referál.

Dr. Steiner: Nemigen segít rajtunk, kedves barátaim, ha azon tanakodunk, hogy minden ország részt akar-e venni a tagdíjfizetésben; csak az segít rajtunk, ha valamennyien befizetik. Igazán nem azon múlik, hogy most tudjuk-e, hogy befizetik-e vagy sem, csak az lehet eredményes, ha az általános képet alapul véve próbálunk olyan számot megadni, amiről elvárhatjuk, hogy esetleg elegendő az Általános Antropozófiai Társaság kötelezettségeinek fedezésére. Így amellett volnék, hogy állapítsunk meg először átlagos díjat és hagyjuk nyitva ezzel kapcsolatban természetesen a csoportok és különösen az országos társaságok hozzájárulását. Ez ezután korlátlanul növekedhet aszimptotikusan közelítve a Carnegie féle viszonyokhoz, de egészen valutaszegény országoknál esetleg le is csökkenhet, mint a 0 pont a matematikában. Ezt a gyakorlat mutatja meg. Nem tudom, mennyire tart majd a végtelenbe, Carnegie féle viszonyokhoz közelítve, de a matematikában említett 0 pont, biztosan tudom, szerepet fog játszani. Úgy vélem tehát, hogy egész mostani értesülésünk alapján kell az átlagos hozzájárulást megállapítani, ez egyedi megbeszélésekben le is csökkenthető. Úgy gondolnám, hogy leghelyesebben leszögeznénk, hogy minden csoport 12 schillinget fizessen tagonként, ez havonta 1 schilling. Biztosíthatom önöket, ha csakugyan befizetik ezt a schillinget, az elhatározott dolgok megvalósítása úgy is nagy nehézséget jelent. Ez sem lehet nyomasztó: ha valaki nem tud fizetni, úgy csökkenteni kell és takarékoskodás után nézni. Abban azonban megegyezhetünk, gondolom, hogy az egyes csoportok átlagosan 12 schillinget fizessenek minden egyes tagjuk után. Ha másképp szögezünk le valamit, az csak oda vezet, hogy az Antropozófiai Társaság sem élni, sem halni nem tud és pénzügyi okok miatt nem képes semmi rendeset létrehozni. Kritizálni fognak bennünket, de nem látják be, hogy gúzsba kötve nem lehet cselekedni.

Ez tehát nem lesz abszolút követelmény, hanem a szokásos általános irányelv. Ha nem volna lehetséges, úgy egyszerűen azt fejezi ki, amennyire szükségünk volna, és akkor csökkenteni kellene. Ezt meg lehet akkor tenni. De úgy vélem, nyilatkozásra szükség van.

Collison úr a felvételi díjról érdeklődik.

Dr. Steiner: A felvételi díj megszűnne; feltételezhetjük, hogy visszahozza az árát. Kiszámíthatjuk a következő díjaknál. Havonta csak 1 schillinggel számolok tagonként, tehát évente 12 schillinggel. Talán elárulhatom, hogy az elnökség csak fontolóra vette és képekben beszélt a dolgok rendezéséről, e képek eredményeképpen nekem személyesen ez adódott.

Sauerwein kisasszony kifejti álláspontját.

Renzis bárónő: Ez 50 lírára rúgna. Ez Olaszországban teljesen lehetetlen!

Sauerwein kisasszony válaszol.

Dr. Steiner: Hiszen ez lehetséges, de éppen az egyes csoportok átlagos hozzájárulásának meglehetős lecsökkentését eredményezné és szerintem ez nem indíthat bennünket arra, hogy ne ezt állapítsuk meg, átlagos hozzájárulásként, amit valóban igen alapos mérlegelés folytán szükségesnek látunk. Milyen lesz a folyamat a valóságban? Képzeljék csak el kérem! Tehát azt mondhatom; a fennálló körülmények közt egészen biztosan legfeljebb 3-4 ezer tag fog fizetni, vagyis legfeljebb 3-4 ezer tagért fognak fizetni. Ha képet alkotnak arról, úgy arról is képük van, hogy évente mennyit költhetünk itt el. Csak annak van értelme, ugyebár, ha költségvetésnek megfelelően állapítjuk meg a tagdíjakat. A jövőre való tekintet nélkül nincs értelme a tagdíj megállapításának, ha számolunk, akkor összegekkel kell számolnunk. Számolnunk kell: ennyi bevételre van szükségünk. Ha nem folyik be, úgy a hiányt kénytelenek vagyunk más módon pótolni, valamiféle önkéntes adományokkal és így tovább. Képtelenségnek találom, hogy olyasmit állapítsunk meg, aminek nincs semmi köze az itteni szükséges megállapításokhoz. Ha egyáltalán megadnak egy összeget, úgy szerintem ennek csak az lehet az alapja, hogy itt mennyire van szükség – különben mindjárt önkéntes adományokat állapíthatnánk meg. Semmilyen más alap nem hoz eredményt.

Schwarz kisasszony kérdéseket tesz fel.

Dr. Steiner: A „Goetheanum Egyesület” csak a Goetheanum felépítésére kaphat adományokat. A Goetheanum felépítésének pedig semmi köze az Antropozófiai Társaság igazgatásához. Ez tehát két teljesen különálló dolog. ön ugye a „Goetheanum Egyesület” tagdíjaira gondol? Az Antropozófiai Társaság és a Goetheanum építési egyesületének viszonyát még megbeszélhetjük a napokban. Gondolom, csak meg kell találnunk a tagdíjak valamiféle módját, ha ez valamelyest az itt összegyűltek szándékában áll. A „Goetheanum Egyesület” tagdíjai tudniillik igazán olyan csekélyek a Goetheanum felépítéséhez, hogy alig vehetők tekintetbe. A tagdíjak alig vehetők tekintetbe! És a jövőben már csak azért sem jönnek tekintetbe, mert a múltban nagyrészt kölcsönök kamataira kellett vagy kellett volna őket fordítani. A jövőben azonban a Goetheanum építése nem bocsátkozhat kölcsönökre, csak a fonds perdu adományokra; a „Goetheanum Egyesület” tagdíjait tehát egyébre kell fordítani, mint kölcsönök fedezésére, kamatozására. A jövőben a Goetheanum építésével kapcsolatban arról lesz szó, – beszélnünk kell erről -, hogy lehetséges-e valahogy egységre jutni az Általános Antropozófiai Társasággal. Ez azonban olyan kérdés, mely e pillanatban túlságosan messzire vezetne, mert még nem vagyunk túl a tagdíj kérdésén.

Szót kér még valaki a tagdíj kérdéséhez?

Kaufmann úr kijelenti, hogy dr. Wachsmuth annak idején mintegy 7 schilling összeget jelölt meg és az angol küldöttek is ilyen felhatalmazással jöttek el.

Dr. Steiner: Ha az általam javasolt módot választják, akkor ez minden más módot kizár. Úgy vélem, képtelennek tűnik eleve olyan hozzájárulást megadni, amelyről tudjuk, hogy semmire sem megyünk vele. Nem is annyira azon múlik, hogy kötelező vagy sem, hanem hogy mindenféleképpen számíthassunk az összegre. A kialakult kép mellett például számításba vettük, – én legalábbis számításba vettem -, hogy a valutában gazdag országok részéről a hozzájárulás szinte kötelező jellegű marad. A helyzet éppen az, hogy ha lecsökkentik a hozzájárulást, úgy ez szerintem csakis egyes tárgyalások útján történjen. Ha azonban most csökkentenénk, úgy voltaképpen helyesebb lett volna legelőször a hozzájárulásról tárgyalni, rögtön ezzel kezdeni a vitát, – tudom, hogy ez ellenére lett volna a morális érzéknek -, és ha a vita eredménye szerint nem tudjuk eltartani az Általános Antropozófiai Társaságot, akkor úgy határozhattunk volna, hogy nem alapítjuk meg. Csak reálisan lehet gondolkodni. Nem alapíthatunk olyan társaságot, amely nem tud fennmaradni. De mint mondtam, ez abban nyilvánul meg, hogy azt mondom: Tetszés szerint csökkenthetünk, a centrumnak lesz itt a feladata, hogy a hiányzó összeget valami más módon fedezze – így a tagdíjfizetés legkevésbé sem ridegség, csak megadjuk, hogy valójában mennyire van szükség. Sajnálnám, ha éppen a tagdíjfizetés okozna általános elkedvetlenedést. Ez nem is szükséges, kedves barátaim. Másfelől azonban szükséges, hogy az ügy iránti jogos általános lelkesedés, ami az utóbbi napokban kifejezésre jutott, ne éppen a tagdíjfizetés semmisségén törjön meg. Ez „ahrimáni”, kedves barátaim, mint egyébként oly sokszor mondják az emberek!

Dr. Büchenbacher elbeszéli, hogy a stuttgarti Szabad Antropozófiai Társaság egy munkatársuk létfenntartását a heti befizetések 2,5 vagy 10%-ának átadásával tette lehetővé; bár a németországi viszonyok igen nehezek, de ha mindenki összefog, akkor boldogulnak.

Dr. Steiner: Csak meg szeretném jegyezni, hogy az ide vágó megbeszélés alapjában véve nem tartozhat a napirendünkhöz, mert meggyőződésem, hogy ha a tagdíj fizetéséről vagy nem-fizetéséről meghallgatjuk az indoklásokat pro és kontra, úgy annyi jogos nézetet hallhatunk, ahány barátunk van, az általános taggyűlésen pedig 800 jogos nézetet. Ez azonban nem lehet a valóságos érdembeli téma, ha tovább folytatjuk a vitát, akkor csak afelől, hogy hogyan jöjjünk ki másként. Meg kell tehát vitatnunk az Általános Antropozófiai Társaság szempontjából, hogy hogyan jöjjünk ki másként. Nem látok rá más lehetőséget, hogy egyáltalán kijöjjünk. Valószínűleg ebből sem lesz semmi, de nem látom lehetségesnek, hogy kevesebből jöjjünk ki. Lehetségesnek látom azonban, hogy minden speciális kívánságra tekintettel legyünk. Tegyük fel, hogy egyetlen csoport sem tudja az összeget kifizetni. Akkor hát 36 000 schilling helyett 5 000 schilling kapunk és utána kell néznünk, hogy a 31 000 schillinget mással pótoljuk. Az ügy tehát mindenekelőtt sima, világos és áttekinthető lesz. Nem járhatunk el másként, mint ahogy másutt eljárnak, amikor költségvetést állapítanak meg. Képzeljék el, hogy egy állam évi költségvetését úgy szabnák meg, hogy minden honpolgár, állampolgár annyit fizet, amennyit akar! Így nem lehet állami költségvetést megállapítani! Vagy lehet, Cesaro herceg? Megkérdezhetnek minden polgárt, hogy mennyit akar évente fizetni, vagy úgy kell megszabni, hogy megmondják, mennyit kell fizetnie?

Cesaro herceg: Mindenesetre. De kényszeríthetik rá.

Dr. Steiner: Igen, de az a helyzet, hogy mi nem kényszeríthetünk. Ez oka lehet annak, hogy sokkal könnyebben egyetértenek az üggyel, mint kényszerítő körülmények között. Már számoltunk a nem-kényszerítéssel.

Collison úr megkérdezi, hogy ez nem gátolja-e némileg az új tagok belépését.

Dr. Steiner: Felteszem, hogy valamilyen csoport azt találja megfelelőnek, hogy tagonként csak 4 schilling vagy 4 frank folyjon be évente, így természetesen nem fizethet nekünk 12 schillinget vagy 12 frankot, talán csak 2 schillinget vagy semennyit. A csoportoknak tehát egészen szuverén módon kell eldönteniük a felvételre kerülő tagokkal szemben való magatartás kérdését. Egyesek azt mondják majd: tagonként csak ennyit meg ennyit tudunk fizetni. Tehát éppen ilyen körülmények közt mindig át tudunk vergődni.

Ingerö úr kijelenti Norvégia nevében, hogy mintegy évi 3 000 schillinget tudnak fizetni.

Dr. Zeylmans van Emmichoven kijelenti, hogy Hollandiában nagyjából meglesz az összeg.

Dr. Steiner: Mindig ehhez tartottuk magunkat ugyanis, míg a Teozófiai Társaság német szekciója voltunk. Nem az egyes tagokat kényszerítettük a dolog megfizetésére, hanem a csoportok egyes tagok nagyobb hozzájárulásának átcsoportosításából fizették a központi díjakat a német szekciónak. Akkoriban sokkal csekélyebb hozzájárulásokkal számolhattunk. Ez ma már nem lehetséges. Már elbeszéltem egyszer vagy többször azokat a körülményeket, amelyek mellett kijöhettünk a régi, csekély díjakból. Elmondtam, hogy hogyan történt például a „Lucifer Gnosis” elkészítése és postázása az első időkben. Ilyen körülményeket ma már nem valósíthatunk meg. Tehát végső fokon mindent áttekintve csak az a kép alakulhat ki, hogy az Általános Antropozófiai Társaság egy-egy tagja részéről 12 schillingre lesz a jövőben szükségünk. Valamelyik elnökségi tag más nézetet vall?

Dr. Steiner asszony: Éppenséggel nem. – Amint most felszámoltam Berlinben a kiadót és a lakást, igazán érdekes volt újra megtalálni a mérhetetlen sok borítékot, amit dr. Steiner maga címzett, minden általam készített postautalvány bejegyzést; tehát minden apróságot magunk végeztünk el és az egész szállítmányt ruháskosárban gyalog vittük a postára. Ez jutott eszembe most Berlinben. Ezt ma nem szívesen csinálják. De érdekes volt visszapillantva átélni, hogy akkor minden apróságot dr. Steiner meg én végeztünk el.

Dr. Steiner: Ezek a dolgok kialakulnak, és nem lehet róluk vitatkozni. Nem vitatkoztunk róla és nem is beszéltük meg; ezeket a dolgokat a szükségszerűség hozza létre és megvannak. De ha vitatkozni kell valamiről, akkor egyszerűen meg kell mondani, hogy mennyire van szükség. Csak ilyen alapon lehet vitatkozni. Szót kér még valaki erről?

Prof. Bürgi asszony: Kötelezni szeretném magam a berni Zweig nevében, hogy vállalja a hozzájárulás teljesítését.

Hahl úr: Aláhúznám a fejtegetéseket.

Dr. Steiner: Kedves barátaim, most el kell napolnunk a tárgyalásokat, mert az előadásra kell mennünk. A folytatását majd bátorkodom közölni.

13. Az alapítógyűlés folytatása – december 29.

Dornach, 1923. december 29. délelőtt 10 óra

Dr. Steiner:

Kedves Barátaim!

Napirendünket azzal kezdjük, hogy meghallgatjuk az előadást, amivel ma Werbeck úr örvendeztet meg bennünket.

Louis Werbeck megtartja referátumát: „Az antropozófia ellenfeleiről”.

Dr. Steiner: Most 15 perc szünetet tarthatunk, kedves barátaim, aztán folytatjuk a tegnap megszakított taggyűlést.

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Hallgassuk meg ma ismét a szavakat, hogy visszhangozzanak lelkünkben és amikor majd elmegyünk, vigyük magunkkal itteni szándékainkat:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem,
A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ők ezt mondják:
Ex Deo nascimur [1].

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata
Működik
A világ ritmusában kegyelmet
Osztva a lelkeknek.
Kürioszok, dünamiszok, exuziák,
Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur. [2]

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.
Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ez így hangzik:
Per spiritum sanctum reviviscimus. [3]

[1] Ex deo nascimur – Istentől születünk
[2] In Christo morimur – Krisztusban halunk meg
[3] Per spiritum sanctum reviviscimus – A Szent Szellem által támadunk fel

Ragadjuk meg ismét a szavak belső ritmusát lényeges részeiben. Itt:

Gyakorold a szellemre emlékezést

Ami az emberi lélekben történik, annak kapcsolata van a szellemi-lelki-testi kozmosz összes lényeivel. Ezért utal éppen ez az „Übe Geist-Erinnern” arra, ami Szeráfokat, Kerubokat, Trónokat szólítva kozmikus tevékenységi módjuk jellemzésére felcsendül:

Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;

Úgy van voltaképpen helyes kozmikus elképzelésünk, ha lelkünk elé állítjuk azt a képet, amint a magasságból felhangzik a Szeráfok, Kerubok, Trónok hangja a kozmikus Igében és a világ létének legmélyebb alapjaiból visszhangozva hallják őket és a magasságokból ihletetett kozmikus Ige lentről megcsendülve a Szeráfoktól, Keruboktól, Trónoktól indul el.

A második mondásunk:

Gyakorold a szellemről gondolkodást

A második hierarchiára vonatkozik: kürioszok, dünamiszok, exuziák. Az jellemzi őket, ha hangjukat e szavak értelmében képzeljük a kozmikus igében:

Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;

Az emberi lét harmadik tagja:

Gyakorold a szellem látását

Ez utal rá, hogy hogyan illeszkedik a harmadik hierarchia a kozmikus Igébe:

Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;

Az első hierarchia ellentétét kapjuk, ott a hangok alulról visszhangozva közelednek lentről felfelé. Itt a lentről kérlelő lényeg hangját fogadják be, ez meghallgatásra talál felülről alá. Fentről alá: a magasságoktól a mélységekhez; köröskörül: kelet és nyugat; lentről felfelé: a mélységekből a magasságokba.

Kedves barátaim! Utólag közölnöm kell még, hogy az itt nem képviselt lengyel Antropozófiai Társaság részéről megemlítendő a következő, a dornachi Antropozófiai Társaság elnökségének szóló átirat: „A lengyelországi krakkói, lembergi, varsói munkacsoportok elhatározták, hogy megalapítják a lengyel Antropozófiai Társaságot. A társaság az antropozófiai eszméket szolgálja, amennyiben legszélesebb kör számára tisztázza a szellemi tanítás kincseit és eljuttatja a lengyel népet végzetes korszakában missziójának felismeréséhez. Az újjáalapított lengyel Antropozófiai Társaság legmélyebb odaadásának kifejezését küldi dr. Steiner úrnak a nemzetközi antropozófiai mozgalom vezetőjének és megalapítójának, az alapkőletétel ünnepére. A lengyel Antropozófiai Társaság nagy kérése, hogy viselje gondját, ne vonja meg tőle védelmét és irányítását és a maga részéről arra kötelezi magát…” (a vége zajok miatt nem hallható).

A varsói, lembergi és a többi kör megbízásából: Luna Drechsler

Azután Köln am Rheinből: „Az alapkőletétel 1923-as ünnepére azt kívánom önnek és … (elmosódott), hogy az egész világ számára nyilatkozzon meg az, amit ez az alapkőletétel jelent. Szívélyes üdvözlettel Gottfried Husemann.”

Kedves barátaim! Úgy gondolom, az elnökség részéről egyelőre megtörtént, amit nagy vonalakban elő kellett terjesztenünk. Arról lesz szó, hogy a következő napokban még benyújtsanak az alapszabályokhoz valamiféle ügyviteli rend- vagy kivitelezési határozat-tervezetet. Kívánatos lesz azonban, hogy minden további tárgyalás előtt most egyes kedves barátaink mondanivalói jussanak kifejezésre. Itt is van azoknak a küldötteknek a jegyzéke, akik szóban referálásra jelentkeztek és leghelyesebbnek tartom, ha itt sem járnak el sematikusan – csak időt veszítünk, ha sematikusan járunk el -, hanem leghelyesebb lesz, de tisztelt kedves barátaink mondanivalóját most megfelelő formában abszolváljuk. Meg szeretném ezért kérdezni, hogy megfelel-e önöknek, ha most azoknak a barátainknak adom meg a szót, akik már előzőleg jelentkeztek szólásra.

Ők Leinhas úr, dr. Kolisko, dr. Stein, dr. Palmer, Werbeck úr, dr. Lehrs, Crows kisasszony, Rihouët kisasszony, Collison úr, Hart-Nibbrig asszony, de Haan úr, Stibbe úr, Zagwijn úr, Ljunquist asszony.

Dr. Wachsmuth közli, hogy ezek a jelentkezések már az elején történtek, nem speciális témához, hanem csak általánosságban.

Dr. Steiner: Akkor most azoknak a barátainknak a nevét kérem, akiknek előterjesztésük van. Természetesen szükséges a gyűlés folytatásához, hogy említésre kerüljön barátaink köréből, ami az ő vagy az ideutazott küldöttek szívét nyomja. Tehát abban a pillanatban kérem a szóbeli jelentkezéseket, amikor úgyszólván egészen átfogó általános vitában beszélhetünk karról, ami az itt megalapított Antropozófiai Társasággal kapcsolatban szívüket nyomja.

Collison úr: Utána, kérem, a nevelésről.

Dr. Steiner: Szót kérnek valami teljesen általános dologról? Ha nem, úgy az egyes területek megbeszélésére térünk át, kedves barátaim. Mára a társaság problémáinak és a pedagógia problémáinak megvitatását tűztük ki. Talán még Werbeck úr előadásával kapcsolatosan is van mondanivalója egyik-másik barátunknak és így tovább. Szót kér ehhez valaki?

Hohlenberg úr szólásra jelentkezik.

Dr. Steiner: Hohlenberg úr az ellenfelekről fog szólni.

Hohlenberg úr hozzászól.

Dr. Steiner: Leghelyesebben járunk el, ha a barátok hozzászólásai után foglalom majd össze ilyen irányú mondanivalómat. Hiszem, még sok mindent kell szóba hozni a következő napok során.

Dr. Lehrs a következő bejelentett hozzászóló társasági ügyekről és a fiatalok mozgalmáról. Talán megkérhetem dr. Lehrset, hogy vegye át a szót.

Dr. Lehrs a Szabad Antropozófiai Társaságról beszél.

Dr. Steiner: Kedves Barátaim! Nem szeretném, ha félreértenék az itt néhány napja elmondott szavaimat. dr. Lehrs úr helyesen interpretálta szavaimat és valójában semmilyen más interpretáció nem volna találó. Nem úgy értettem, hogy az akkori javaslat már veszített volna jelentőségéből, hanem azt mondtam, hogy természetesen tragikusan érintett, hogy a németországi Antropozófiai Társaság és a Szabad Antropozófiai Társaság szétválását kellett javasolni. Mégis meg kellett tenni a javaslatot az akkori tényekből adódóan. Ugyancsak feltétlenül szükséges, hogy ez a Szabad Antropozófiai Társaság fennálljon továbbra is és olyan értelemben működjön, ahogyan ezt fiatal barátunk különböző szempontokból vázolta. Tehát csak azt szeretném kérni, hogy tekintsék dr. Lehrset néhány napja elhangzott szavaim találó interpretálójának.

Felteszem, hogy Hans Ludwig Pusch úr kér szót dr. Lehrs beszédéhez. Kérem tehát vegye át talán mindjárt a szót Hans Ludwig Pusch úr.

Hans Ludwig Pusch, Hamburg, a hamburgi német fiatalság céljairól és törekvéseiről beszél.

Dr. Steiner: Megkérném, hogy holnap itt ezen a ponton folytassa beszédét. Meg kell tartanunk a sorrendet.

Dr. Steiner: Az ülést holnap dr. Schubert „A Krisztushoz elvezető antropozófia” tárgyú előadása után folytatjuk. Kérem azokat a barátainkat, akik hajlandók referátumot adni vagy objektív okokból szükségét érzik, jelentsék ezt nekem ma este az előadás után, hogy áttekinthessem a megtartandó referátumokat, ezeket be kell majd iktatnunk a napirendekbe. Kérem, vegyék tekintetbe, hogy ezeket a napokat a lehető legeredményesebben kell töltenünk. Még arra is szükség lesz, hogy a három utolsó előadásommal kapcsolatban a bejelentetteken kívül még speciális kis összejöveteleket tartsunk az itt összegyűlt orvosokkal. Más kis összejövetelre is számítani kell.

Most közölni szeretném a napirend további részét: Ma délután 4.30-kor Krisztus születésének színjátéka; este 8.30-kor az én előadásom. Reggel 10-kor dr. Schubert előadása: „A Krisztushoz elvezető antropozófia”. Azután folyamatosan a mai gyűlés folytatása, hiszen egy beszéd közepén kellett megszakítanunk; ezt a jövőben is meg kell azonban tennünk, mert a tárgyalások racionális levezetése csak így lehetséges. Ezzel a gyűlést holnapig elnapoljuk.

Még csak néhány bejelentésem van, kérem, maradjanak addig ülve. Először is: A lehető legnagyobb mértékben kerüljék bemenetkor a tolongást. Hallom, hogy ez veszélyes az idősebek számára, akik törődöttebbek a fiatalságnál és kérem, kerüljük ezt el, törődjünk embertársainkkal.

Továbbá közölnöm, kell, hogy dr. Im Obersteg úr (Basel, Centrallbahn-Platz 9), aki már gyakran beszerezte vonat- és hajójegyeinket, elvállalja a beszerzést, ha hazautazásukhoz szükségük van rá. Az a tapasztalatunk, hogy különleges pontossággal végzik ott az ilyesmit. Főként nyugati országok hajó- és vonatjegyeinek átvételéről van szó, Norvégia, Svédország, Anglia, Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és a többi. Elintézhető személyesen vagy általunk is. Ha ilyen irányú kívánságaik vannak tisztelt barátainknak, szíveskedjenek dr. Wachsmuthnál jelentkezni.

14. Az alapítógyűlés folytatása – december 30.

Dornach, 1923. december 30. délelőtt 10 óra

Téma: Antropozófia és vallás

Dr. Steiner: Napirendünk első pontja, hogy dr. Schubert úr örvendeztet meg bennünket Krisztusról és a szellemi világról szóló előadásával: „A Krisztushoz elvezető antropozófia”. Ezzel úr dr. Schubert úré a szó.

Dr. Schubert elmondja előadását. 15 perc szünet után.

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Ismét az idő szelleméből eredő emberi önismeret szavaival kezdjük:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik;
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

És foglaljuk ma össze, kedves barátaim, azt, ami háromféleképpen szólalhat meg az embernél:

Gyakorold a
szellemre emlékezést
Gyakorold a
szellemről gondolkodást
Gyakorold a
szellem látását

Ezt csak az a kapcsolja igazán egybe az ember szívben, ami valóban az idők fordulópontján jelent meg, ennek szellemében akarunk itt tenni és továbbhaladni.

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Gyakorold a
szellemre emlékezést
Gyakorold a
szellemről gondolkodást
Gyakorold a
szellem látását
Hogy jó legyen,
Amit Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Hans Ludwig Pusch úr, tegnapi előadónk átadja a szót. Helyette dr. Lehrs úr szól néhány szót az illető témáról. Kérem, adjuk meg neki a szót.

Dr. Lehrs hozzáfűzi az ifjúsági mozgalom kérdéséhez, amit Pusch úr előző nap kívánt még elmondani.

Dr. Steiner: Most talán megkérhetem Merry asszonyt, hogy vegye át a szót.

Merry asszony az angliai munkáról beszél és kimenti Dunlop urat, aki nem tudott eljönni.

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Már többször kifejeztem különböző helyeken rendkívüli elégedettségemet a penmaenmawri nyári iskolával és a sokszor elmondottakhoz talán még hozzáfűzhetem, hogy szerintem valóban rendkívül jelentős haladást jelent az antropozófiai mozgalomban, ha megvalósul minden, amire Merry asszony utalt, kicsíráznak az elkövetkező években a penmaenmawri magvak. Elhihetjük, hogy a legjobb erők viszik ilyen irányba az antropozófiai mozgalom munkáját, mert Dunlop úr rendkívül aktívan és benső belátással, mondhatnám ezoterikusan vett kézbe ezt a penmaenmawri nyári iskolát. Penmaenmawrban kezdettől teljesült, amit másutt még soha sem láttunk és ez kellett sikerességükhöz.

Tudják, kedves barátaim, vártuk Dunlop urat Stratfordban, Oxfordban, egyszer még Londonban is és itt Dornachban, így az a képzetem támadt, hogy Dunlop úr mindegyre azt mondja, eljön, és aztán nem jön el. Nos Penmaenmawrba eljött! És ez rendkívül jól sikerült, olyannyira, hogy szeretném, ha ma itt volna és személyesen mondhatnánk igaz szívből jövő köszönetet. De csakugyan azt hittem, hogy itt lesz, mert Londonban Dunlop úr még azt mondta, legközelebb másképp csinálja: nem mondja, hogy jön, és aztán mégis eljön. Londonban pedig nem mondta, hogy eljön és mégse jött! Így mindezek ellenére Merry asszonyt kell szépen kérnem, hogy tolmácsolja őszinte köszönetünket, a gyűlés köszönetét, amiért az antropozófiának oly rendkívül jelentős mozgalmát indította el reménykeltően a penmaenmawri nyári iskola révén. Gondolom, egyetértenek velem, éppen a penmaenmawrról szóló elbeszéléseim szellemében, ha az önök nevében is megkérem Merry asszonyt, hogy tolmácsolja Dunlop úrnak legőszintébb köszönetünket a penmaenmawri nyári iskola felavatásáért és kérem, hogy ezt a munkát továbbra is aktívan vegye kézbe, mert az ő kezében sikeres lesz.

Megadhatom a szót most van Bemmelen úrnak, a holland iskola képviselőjének?

Van Bemmelen úr a hágai iskola munkájáról számol be.

Dr. Steiner: Most megkérném dr. Ungert úr, hogy vegye át a szót. A társaság problémáihoz jelentkezett szólásra.

Dr. Unger elmondja előadását a társaság problémáiról és végül kifejti: Igen tisztelt barátaim, ahogyan az új alapszabályok felelősséget rónak például az egyes társaságokra és nagyobb csoportokra, ezt a bizalmat és felelősséget szükségképpen még tovább kell terjeszteni. Az ehhez kialakuló formáknak nem szabad a megrögzött sémához tapadniuk, hanem olyan embereket kell eleven változásukkal találniuk, akiknek lénye előre tudja vinni a központi impulzusokat. Így látszólag szervezési kérdésen túl mindjárt az a kérdés ötlik fel, hogy hogyan léphetünk fel ezzel az impulzussal a nyilvánosság előtt? Itt is arról lesz szó, hogy a tapasztalat érvényesüljön. Nemrég bátorkodtam említeni néhány dolgot a nyilvános tevékenységről. Éppen van Bemmelen úr iménti szavai utalnak Hollandia részéről is arra, hogy az emberek mindenütt várják, hogy alkalmas formában, megfelelő módon halljanak az antropozófiáról, az emberi lélekről, a lélek ápolásának lényegéről, ezt igénylik az emberek. Azután azon múlik, hogy megtaláljuk a közvetlen nyilvánosság útján azokat az embereket, akik tovább akarnak dolgozni ezen a területen. Mindenütt van tehát lehetőség arra, hogy az ilyen emberek előtt kitárjuk a kapukat, és mint társaság fogadjuk be őket. Ehhez mindenekelőtt emberismeret szükséges, ez a komoly antropozófiai szellemű munka során ki is fejlődhet az emberszeretet melegéből. Széles körben társasági problémának érezzük az utánpótlás kérdését is. Mindig az volt a nehézség, hogy olyan embereket találjunk, akik továbbra is dolgozni akarnak, és hogy meg is teremtsük a társaságban annak előfeltételeit, hogy fiatalabb emberek megtalálhassák ezeket a kapcsolatokat.

Ma ugyanis az a helyzet, ilyen vonatkozásban főként Németországra utalnék, hogy a régi kor, a korábbi élet sok támasza és viszonya általánosan összeomlott és fiatal emberek, például tanulmányaikat befejező főiskolások, vagy akik művészi impulzusból kívánják az antropozófiai munkát, arra kényszerülnek, hogy életük fenntartására behúzódjanak a szokványos és összeomló gazdasági élet egy sarkába. A társaság problémája volna, különösen egyes csoportoknál, mint például nálunk, hogy olyan alapot találjon, ahol fiatalemberek mintegy a stúdiumnak élhetnek. És így tornyosul éppen a legfontosabb probléma: Hogy vehetjük fel a Szabad Szellemtudományi Főiskolába az ide törekvő fiatal, igyekvő életet sugárzó erőt? Milyen formában lesz lehetséges? Éppen a jövőben együttműködőket juttatni stúdiumhoz, itt Dornachban vagy másutt, hogy későbbi együttműködésüket remélhessük! Ez a probléma is éppen Németországban jelentkezik egyre inkább, ahol intenzíven nő az új együttműködőkre az igény, és ahol olyan nyomorban élnek azok az emberek, akik voltaképpen a mozgalomhoz tartoznának. Rájuk kell találnunk a nyilvánosságban és nyilvános fellépésünkkel.

Így éppen a Szabad Főiskola eddig grandiózusan előttünk álló megalakítása kelt olyan reménységet, ami számunkra a legeslegfontosabb. Az itt felmerülő problémák megoldására is megkapjuk a bázist a társaság és a kisebb-nagyobb csoportokba tömörült egyes emberek számára.

Hasonlók érvényesek az intézményekben folyó tudományos jellegű munkára. A pedagógiát van Bemmelen úr már érintette és a tudomány felől hasonlóképpen érdeklődhetünk. Mert éppen e napok hatására lobban fel különösképpen az útkereső munkakedv. Bizonyára még több barátunknak lesz itt kérdeznivalója. És szeretnénk remélni, hogy lakóhelyükre visszatérve e megbeszélések élménye alapján konkrét válaszokat tudunk adni minden kérdésre. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a problémákat valóban úgy vessük fel, ahogyan felmerülnek – ahogy bátorkodtam néhány dologra utalni. Ha különböző országokból jött barátaink a legkülönbözőbb oldalról hozzák ide ezeket a problémákat, úgy az Általános Társaság új impulzusa remélhetőleg gyorsan eljut szétágazva valamennyi csoportba és mindenkihez, aki a társaság tagja vagy az akar lenni.

Dr. Steiner: Most van Leer urat kérném meg, hogy a szót átvegye.

Van Leer úr a Steffen úr számára tervezett információkról beszél. A beküldések rubrikákra való osztását javasolja.

Dr. Steiner: Úgy gondolom, e levelezés célja úgy érhető el legjobban, ha a következőt mérlegeljük. Úgy hiszem, közvetlenül, Steffen úrral való megbeszélés nélkül olyan interpretációt nyújtok, ami nagyjából talán megegyezik Steffen úr nézetével, utólag még esetleg korrigál engem. Az ilyen információk akkor a legjobbak, ha lehetőleg az egyes levelezők egyéniségéből fakadnak. Valamennyi akkor név szerint említett barátunkról és még néhányukról feltételezem, hogy érdeklődik az iránt, amire gondoltam: a társaság élete, a szellemi élet iránt általában. És hogy legalább nagy részük alkalomadtán hetente, naponta egyszer elgondolkozik azon, amire itt-ott rábukkan. Eszükbe ötlik – valamelyik nap leülnek és egyszerűen megírják, ami eszükbe ötlött. Mondjuk esetleg 15-20 négyoldalas levél fut be ide be. Némi munkát jelent az elolvasásuk. Nos, Steffen úr lesz olyan kedves és 20 befutott levélből 10-et megtart, 10-et nekem ad át, majd csak győzzük. De legjobban akkor győzzük, ha semmi esetre sem kapunk rubrikákat, hanem mindenki igazi szívből jövő levelet ír, ha emberekkel van dolgunk, nem pedig sémákkal. Lehet tarka-barka összevisszaság, akkor ez az illető egyénisége és éppen ez fog érdekelni bennünket. Remélhetőleg éppen ezáltal kapjuk a megfelelő anyagot: emberi anyagot, amivel úgy tölthetjük ki a mellékletünket, hogy az is emberi benyomást keltsen, emberi gyengeségekkel együtt.

Tehát úgy gondolom, hogy mintegy négy oldalon, olykor nyolc oldalon, egyszerűen írják meg úgy, ahogyan érzik. Mert bennünket itt mindig az ember érdekel barátainkban a legjobban. Emberileg szeretnénk az emberekhez viszonyulni és emberi kapcsolatokból tenni még azt is, aminek át kell mennie a csúf nyomdafestéken. Erre gondolok. Szerintem úgy lesz a legjobb, ha mindenki emberileg nyilvánul meg az emberek előtt. Steffen úr most korrigál engem.

Albert Steffen: Nem. Teljesen az én lelkemből szólt. Csak azt mondanám, hogy ez a munka nem lehet túlságosan sok nekem, mert írói képességemnek nagyon is megfelel, hogy ilyen beszámolókat szívesen olvassak. Csakugyan mindig azt kutatom, ami az emberek lelke mélyén történik és így semmilyen levél sem túlságosan hosszú. Nem is hiszem, hogy túlságosan sok lenne. Naponta ugyanis szívesen olvasok sok-sok újságot, és ha barátainktól érkeznek érdekes dolgok, ezt természetesen sokkal szívesebben olvasom. Ami a rubrikát illeti, a szerkesztőnek vagy írónak csak egy vagy két rubrikája van; az egyik az, amire szüksége van, a másik, ami nem kell. Ezt akartam mondani.

Dr. Steiner: Gondolják csak, mit is jelentene, ha a beszámolók e vita után még regényre vagy drámára ihletnék Steffen urat! Ez volna a legszebb, amit elképzelhetek.

Collison úr: Szeretném tudni, hogy kapunk-e „olykor” választ.

Dr. Steiner: Remélem, hogy a mellékletben minden héten ott lesz a válasz. Ha speciálisan szükség lesz rá, úgy remélem, megvalósulhat.

Most Stibbe úrnak adnám meg a szót.

Stibbe úr a holland ellenfelekről számol be, különösen Prof. de Jongról.

Dr. Steiner (Stibbe referátumához Prof. de Jonggal kapcsolatban): Megkísérelte ugyebár, hogy a misztériumokat módszeresen úgy ragadja meg, hogy különféle spiritiszta jelenségekre vezesse vissza, éppen az ő könyvében!

Nos, kedves barátaim, a következő napokban még módunk lesz a vitából adódó problémák további megbeszélésére. Ahogy látom, a vitából adódó problémák: a beszámolók és az ellenfelek. Ezek a kézzelfogható problémák adódtak eddig. A többit nem érzem plasztikusan kialakulva.

Holnap már 10-kor megkezdjük a gyűlést és holnap először majd azoknak a barátainknak adom meg a szót, akik kutatási eredmények referálását jelentették be: dr. Kolisko asszonynak és dr. Maier úrnak, Stuttgartból. Most még dr. Schwebsch urat kérem, hogy vegye át a szó, ő jelentkezett egy kérdéshez. Utána kérem az amerikai euritmiáról szóló beszámoló felolvasását.

Dr. Schwebsch kifejezi a Waldorf iskola köszönetét a sokoldalú segítségért.

Dr. Steiner: Ehhez kapcsolódva hadd érintsek néhány dolgot. Az első az, hogy amint a Waldorf iskolák nehéz anyagi helyzete ismeretes lett, valóban mindenütt érdeklődéssel fordultak az iskola felé. Láttuk mindenekelőtt, hogy a svájci iskolaegyesületek tagjainak fáradozása nyomán számos gyámság alakult meg Svájcban. Mackenzie asszony Angliában igyekezett olyan bizottságot létrehozni, mely gyűjtéseket rendez a Waldorf iskolák finanszírozására. Az első hozzájárulást már megkaptam és megkérem majd a Waldorf iskola vezetőit, hogy vegyék át a szerény kezdetet.

Most még egy mondanivalóm van. A Waldorf iskoláért a világnak oly sokat kell megköszönnünk, – dr. Schwebsch említett már néhányat -, hogy igazán nem is lehet egy perc alatt áttekinteni és csakugyan hosszú jegyzékbe kellene foglalni mindazokat, akiknek hálával tartozunk valamiért. Nagy az érdeklődés. Mégis mindegyre az érdeklődés növelését kell kérnünk. A támogatást eddig főként maga az iskola kapta. Eddig kevésbé gondolhattak a tanulókra, amennyiben Waldorf iskolai tanulók lehetnek. Most itt van egy vagy két eset, amit csakugyan szívünkre kell vennünk. Tudják, a Goetheanum két munkása indítékot érzett annak a nagyon dicséretes gondolatnak a megvalósítására, hogy fiukat Waldorf iskolába adják, abban az időben, amikor Svájcban lakva nagyon kívánatosnak tűnt, hogy Németországban néhány frankkal nagyon sokat ki lehet fizetni és Pastor Geyer úr barátunk bizonyos áldozatkészsége folytán el is vállalták az iskolásfiúk ellátását. Mi a Goetheanum részéről úgy fogjuk fel a dolgot, hogy a tandíjat és az iskolához szükséges dolgokat ugyanúgy fedezzük, mint ahogyan más vállalatok, például a „Kommender Tag”, a „Waldorf Astoria” kezeskednek fiúgyermekeikért. De miután a gyermekek élete Németországban hamarosan olyan drága lett, vagy még drágább, mint itt Svájcban, így a hozzátartozók már nem tudják a két fiú ellátását fizetni. Így az a szomorú kényszer áll a család és a gyermekek előtt, hogy a karácsonyi szünet után nem tudnak most a Waldorf iskolába visszatérni. Ezért vetném fel itt a kérdést, hogy lehetne-e gyűjtést rendezni, amivel legalább a következő időben kifizethetnék a két fiú havi ellátását Stuttgartban, hogy tovább látogathassák a Waldorf iskolát. Arról lesz szó, hogy a két fiúért havonta összesen 140 frankot kell fizetni. Perselyt is próbálunk felállítani; Pyle úr talán hajlandó lesz perselyt kölcsönözni, ebbe különösen ilyen célokra lehet adakozni. Így talán megy a dolog.

Most megkérném dr. Wachsmuthot, hogy olvasson fel még egy beszámolót az amerikai euritmia munka rezüméjéről.

Dr. Wachsmuth felolvassa Neuscheller asszony beszámolóját az észak-amerikai euritmia munka alakulásáról.

Dr. Steiner: Kedves Barátaim! Most azt szeretném mondani, hogy külföldi barátainkat arra kérjük, ha jegyet kívánnak venni a holnapi Három király előadáshoz, már ma szerezzék be, hogy holnap a dornachi barátoknak adhassuk ki a jegyeket.

Másodszor, szeretném tudomásukra hozni, hogy a három utolsó esti előadásom néhány olyan orvosi témába torkollik, amely megfelel az általános hallgatóságnak, utánuk pedig orvosi kérdéseket beszélek meg a jelenlevő orvosokkal. Ezért csak azt ittlevő gyakorló orvosokat kérem holnap reggel 8.30-kor az első összejövetelre lent az üvegházban. Január 1. után más formában azoknak is alkalmuk lesz erről hallani, akik orvosi kérdések iránt érdeklődnek.

Holnap 10 órakor azután a mai gyűlés folytatásával kezdünk. A már említett két referátumot kérem akkor előrevenni. Azután én bátorkodom holnap és holnapután Dornach építésének gondolatáról szólni és vitát is szeretnék esetleg indítani ennek az építési gondolatnak a megvalósításáról. Mert nem ajánlatos, hogy ez az összejövetel egyáltalán ne érintse Dornach építési gondolatának pénzügyi oldalát. önöknek engedem át azonban, hogy az én témámhoz csatlakozva ehhez szóljanak, én holnap és holnapután művészi vonatkozásban beszélek egészen röviden Dornach építésének gondolatáról.

Délután 2.30-kor szeretném az időt a svájci tagok illetve küldötteik gyűlésének rendelkezésére bocsátani. Ezt a gyűlést Aeppli úr kívánta és megkért, hogy vegyek részt illetve elnököljek. Tehát akkor megkérem a svájci tagokat, hogy holnap délután 2.30-kor bonyolítsák le ezt a gyűlést. Csak a svájci tagok, olyan megbeszélés lesz, ami csak a svájci Antropozófiai Társaságot érinti.

Ma délután 4.30-kor tehát euritmia előadás lesz, este 8.30-kor pedig az én előadásom.

A gyakorló orvosok gyűlése 1923. december 31-én délelőtt 8.30-kor volt az üvegházban.

15. Az alapítógyűlés folytatása – december 31.

Dornach, 1923. december 31. délelőtt 10 óra

Referátumok, viták, orvostudomány, kutatás stb.

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Most is megint az elfogadott mondásunkkal kezdjük:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

És az egészet a golgotai történés emlékezetében összefoglalva: ez adja meg az egész földfejlődés értelmét:

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Isteni fény,
Krisztus-Nap.

Ezt úgy bevéssük, hogy a holnap ismét hármas tagozatban elmondandó befejező szavakat különösképpen arra vonatkoztatjuk, ahogyan ez az isteni fény, ez a Krisztus-Nap világít, hogy fénylő Napként hallják őket keleten, nyugaton, északon, délen. Az első napon elmondott befejező szavakat különösképpen erre az isteni fényre, erre a Krisztus-Napra vonatkoztatjuk:

Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek!

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek!

Dr. Steiner: Kedves barátaim, most elérkeztünk a bejelentett referátumokhoz. Megkérném dr. Maier urat, hogy először ő referáljon.

Dr. Rudolf Maier, Stuttgartból, a fény és mágnesesség összefüggéséről beszél.

Dr. Steiner: Kedves barátaim, egész különlegesen jelentős lesz, hogy a tudományos élet egyes ágazataiban igazi antropozófiai metodika nyer polgárjogot olyanok révén, akik hivatottak erre antropozófus sorainkban. Ez bizonyos szempontból igazán roppant lényeges. Ha ugyanis megnézik, hogy honnan ered korunk nagy ellenállása mindenfajta szellemtudományos szemlélettel szemben már évtizedek óta, úgy azt találják, hogy az ellenállás az egyes természettudományos területekről származik. Egészében véve ezek az egyes természettudományos területek általában mindenfajta világszemlélet nélkül fejlődtek.

A 19. század közepe táján a világ globális szemléletével kapcsolatos általános meghasonlás lépett fel. Azt mondták: valamennyi korábbi globális szemlélet ellentmond egymásnak, nem vezetett semmire. A tudományokat most már mindenféle világszemlélettől függetlenül, tisztán és egzakt alapokra kell helyezni.

Ezzel ismét több mint fél évszázad telt el és azt mondhatjuk, hogy az emberi elméből mindenfajta hajlam kiveszett, hogy összekapcsolja a világnézetet a tudománnyal. És még ha a tudományos kutatás sürgetésére próbálják is meg ma, úgy kiderül, hogy teljességgel képtelenek rá, mert szellemtudományos területen nem tudnak eléggé elmélyülni.

Ha az antropozófia egyes területein meghatározott kutatási eredményeket mutató metodikai impulzusok jöhetnek létre, úgy eltávolítottuk a szellemi kutatás egyik fő akadályát a világban. Ezért olyan fontos, hogy egyes területeken valóban igazi antropozófiai értelemben dolgozzunk.

Ma szakadék tátong a művészet és tudomány közt, de a tudományon belül megint újabb szakadék például a fiziológia és fizika között. Mindezeket a szakadékokat át lehet hidalni, ha sorainkban megfelelő értelemben végzik a tudományos munkát. Ezért már csak általános antropozófiai nézőpontból is érdeklődnünk kell az egyes dolgok iránt, amennyire ismereteink és képességeink megengedik. Tudományos impulzusnak kell az Antropozófiai Társaságból kiindulnia. Ennek érvényre kell jutnia abban a pillanatban, amikor úgyszólván egészen új vizekre evezünk az Antropozófiai Társasággal.

Nos, kedves barátaim, miután a szellemi-lelki táplálkozás fogásai közt a gyomornak is szüksége van közben egy kicsiny időre, így 2-3 perc múlva kérem majd dr. Kolisko asszonyt, hogy referátumát közölje.

Dr. Steiner: Most megkérném dr. Kolisko asszonyt, hogy speciális területéről referáljon.

Dr. Kolisko asszony a stuttgarti kutatóintézet biológiai munkáiról beszél: „A legkisebb entitások hatékonyságáról”.

Dr. Steiner: Látták, kedves barátaim, hogy csendben dolgoznak nálunk a tudományos problémákon és az antropozófiai kutatás indítékot is adhat a tudománynak, olyan értelemben, ahogyan ma valóban szüksége van indítékra. Jelenleg azonban, mármint az antropozófiai mozgalom jelenében, ilyen dolgok valóban csak úgy lehetségesek, ha olyan odaadó, az üggyel közvetlenül foglalkozó munkatársaink vannak, mint például dr. Kolisko asszony. Mert ha idővel talán elgondolkoznak a dolgon, fogalmuk lesz róla, hogy az áttekinthető görbén található, a szükséges eredményt megadó, egyes egymást követő adatok megállapítása milyen óriási munkát igényel.

De valamennyi kísérlet, éppen az antropozófiai szemlélet számára, alapjában véve olyan egység építőköve, amire a tudománynak ma a lehető legsürgősebben szüksége van. És ha kutatóintézetünkben így folytatódik a munka, ahogy eddig végezték, akkor 50-75 év múlva talán eljutunk oda, ahová valójában el kell érnünk: hogy a sok részlet egységgé kapcsolódik össze. Ez az egység azután nem csak a megismerési élet számára lesz nagy fontosságú, hanem az egész gyakorlati élet számára is.

Ma nincs fogalmunk róla, hogy a dolgok milyen intenzíven hathatnak az egész gyakorlati életben, az ember számára szükséges termékek gyártásában, de különösen a gyógyászatban és hasonlókban.

Most azt mondhatják: Az emberiség haladása mindig lassan történt és ezen a területen nem lesz ez másként. Könnyen lehet azonban, hogy a mai civilizáció mostani törékenysége, morbiditása mellett 50 és 75 év múltán nem találnak olyan kapcsolódást, hogy elvégezhető legyen, amit feltétlenül el kell végezni. Ezért kimondhatnám, talán nem kívánságképpen, még csak nem is lehetőségképpen csak, mondhatnám illúzióképpen mondanám ki: ha ilyen iramban halad a munka, ami csak olyan odaadó munkatársak révén lehetséges, mint például dr. Kolisko asszony, úgy lehetséges, hogy ami lassabban 50 vagy 75 év alatt érhető el, azt 5 vagy 10 év alatt elérhetnénk. És meggyőződésem, hogy ha beszerezhetnénk a szükséges műszereket, megalapíthatnánk a szükséges intézeteket, ilyen szellemben dolgozó nagyobb számú munkatársunk volna, úgy 5-10 év alatt végezhetnénk el, amit egyébként talán 50 vagy 75 év alatt lehet elvégezni. Semmi egyébre nem volna szükségünk a munkához, mint 50-75 millió frankra. Akkor csakugyan elvégezhetnénk a munkát talán az idő tizedrésze alatt. Mint említettem, ez nem kívánság, nem lehetőség, csak illúzió, de nagyon reális illúzió. Ha megvolna a78 millió frankunk, úgy valóban elvégezhetnénk, amit feltétlenül el kell végezni. Ezt legalábbis meg lehet talán gondolni.

Most néhány perc múlva folytatom, és ma azzal kezdem, hogy Dornach felépítésének eljövendő gondolatára utalok némiképpen és holnap majd folytatom ezeket az utalásokat.

(Rövid szünet következik dr. Steiner utána következő előadása előtt.)

16. Rudolf Steiner előadása Dornach felépítésének eljövendő gondolatáról

Dornach, 1923. december 31. délelőtt

Kedves barátaim!

Gondolhatják, hogy az utóbbi időben mennyire foglalkoztatott Dornach felépítésének gondolata és teljességgel a körülmények szükségszerűségében rejlik, hogy ezt az építési gondolatot minél hamarabb megvalósítsuk.

Önök nagyrészt jelen voltak nyáron, amikor a leendő Goetheanum finanszírozásáról beszéltünk. Mindaz, ami akkor megnyilvánult, miközben barátaink határtalan áldozatkészségről tettek tanúságot és mindaz, ami a körülmények megfigyeléséből szűrődött le azóta, arra a meggyőződésre késztet, hogy egyetlen lehetőség, minél hamarabb Goetheanumot építeni itt, még ha ennek a Goetheanumnak a külseje nem is nyújt olyan képet, amilyet talán szívesen elvárnánk.

Szükségesnek látom ugyanis, hogy ezt a Goetheanumot úgy építsük fel, hogy utána a legmegfelelőbb módon tarthassuk üzemben.

Ha most az épületre vonatkozóan a nyári gyűlésen elhangzott gondolat realizálódik, úgy elkészülte után egészen biztosan nincsen lehetőség a megfelelő működésre. Mert tudják, a dolog mégis úgy áll, hogy minden tekintetbe jövő dolognak át kell kissé látni, mondhatnám, a falakon, tudniillik kedves barátaink pénztárcájának falain. Jól tudom, hogy mostani közlésemmel szemben legjobb szándékkal sok mindent felhoznak majd. Mégis úgy gondolom, hogy a körülmények végül nekem adnak igazat, ha azt mondom, hogy mégis leghelyesebb a Goetheanumot úgy tervezni, hogy maga az építkezés ne vegyen 3-3.5 millió franknál többet igénybe. Mert nagy áldozatkészség mellett is csak így leszünk abban a helyzetben, hogy mostani alapszabályainkkal megalapozott szándékainkat valóban eredményesen szolgálhassuk itt.

Nem volna racionális gondolkodásmód, ha már az építkezéssel mintegy utolsó fillérig kiköltekezne az Antropozófiai Társaság. Nem volna helyes. Így szerintem helyes gondolat, ha az épületre mintegy 3-3.5 millió frankot fordítunk. Az épületnek, ha már egyszer a fennálló körülmények közt jön létre, károsításokkal szemben a lehető legbiztosabbnak kell lennie, hiszen a régi Goetheanum sajnos ezeknek esett áldozatul. Azonkívül, mint már a „Goetheanum” folyóiratban kifejtve utaltam rá, módot kell adnia antropozófiai tevékenységre szolgáló hely megfelelő kihasználására. Tehát össze kell kissé húzódnunk. De úgy gondolom, hogy éppen így jöhet létre annál biztosabban az, amire tegnap a fiatalok is utaltak: hogy itt mindenekelőtt szellemi Goetheanumnak kell léteznie, mégpedig a lehető leghamarabb.

Ma először a Goetheanum alaprajzát fejteném ki önöknek, holnap beszélek majd inkább a homlokzatról, a külsejéről. Az alaprajzot, a Goetheanum egész terének felosztását a következő módon szeretném kialakítani.

A Goetheanum a jövőben kevésbé legyen középület, min a régi Goetheanum volt. Ma könnyen mondhatjuk, kedves barátaim, miért nem állítok modellt szemük elé? Ne feledjék el azonban, hogy ezt az új Goetheanumot relatíve új anyagból, betonból kell építeni. Betonépületeket rendkívül nehéz igazán megfelelő művészi stílushoz juttatni, a probléma megoldása roppant sokat követel.

Tudják, hogy megpróbáltam betonstílusban házat építeni, amit dr. Grossheintz készített magának itt a közelben. Ha azonban ma úgy gondolom is, hogy ez a stílus lakóház részére legalább bizonyos fokig – csak bizonyos fokig – kielégítőnek mondható, másik ugyanilyen házat mégsem lehetne felállítani. Ezzel még semmi esetre sem volt meg egy betonból épült Goetheanum stílusa és arról lesz szó, hogy az új Goetheanumnál eltérünk a lényegében középülettől, hogy ne középületet kapjunk, hanem inkább derékszögű, tehát sarkos épületet.

Hogy ezzel az építési stílussal mit lehet elérni, azt látják a lenti kis épületen, ami euritmia gyakorlóteremnek épült. Ez természetesen más anyagból készült, de látják rajta, hogy sarkos épülettel is elérhetünk valamit.

Mivel az euritmiához és a misztériumjátékokhoz színpadra lesz szükség, így a sarkos épületet természetesen középülettel kell kombinálni. Az új Goetheanumnak azonkívül tartalmaznia kell a különböző tevékenységekre szolgáló helyiségeket. Műtermekre lesz szükségünk, előadótermekre lesz szükségünk, mert az egyetlen kis fehér terem, ahol a tűz egy évvel ezelőtt kitört, valóban olyan helyiségnek bizonyult, ami céljainknak egyáltalán nem felel meg. Így a következő Goetheanumot úgy kellene építeni, hogy alsó szintje, földszintje és felső emelete legyen. A felső emelet volna lényegében a nagy előadóterem, az euritmia-, misztérium- és egyéb előadások nézőtere. A földszinten azután, az előadóterem alatt, falakkal elválasztott kisebb termek volnának, hogy helyet adjanak a művészi és tudományos munkáknak.

Olyan helyiség létesítésére is gondolok, ami az Általános Antropozófiai Társaság igazgatását szolgálná, hogy közvetlenül a Goetheanumból lehessen irányítani.

Most éppen az építés gondolatának kapcsán szeretnék egy bizonyos problémát megoldani, ez szerintem ilyenformán praktikus megoldásra talál. Az alaprajz úgy alakul, hogy hátrafelé lesz egy színpadunk, kör alakban – kérem, most a méretviszonyokat ne tekintsék. Ez a színpad lényegében félkör alakú lesz. Raktárak és tároló helyek kerítik körül. És az egész elöl folytatódik, fent a nézőtérben, alul az egyes termekben, ezek közt a jövőben folyosó lesz, így az új Goetheanumban szabadabban lehet mozogni, mint a régiben. A régi Goetheanumban közvetlenül bent voltunk, ha egy előtéren át kívülről beléptünk. Itt fűtött folyosónk legyen a szabad mozgásra, ahol különféleképpen beszélgethetünk és így tovább, innen nyílnak a földszinten az egyes termek.

Fent a felvezető lépcső útján találjuk meg a nagytermet, ahonnan a színpadra látni, illetőleg az előadások és egyéb tevékenységek színhelyére.

Az imént említett gyakorlati probléma a következő: A régi Goetheanumban főként az volt kellemetlen, hogy az euritmia gyakorlásának közvetlenül a színpadon kellett történnie. Mármost mindig jöttek kinti látogatók, hogy megnézzék a dolgokat, remélhetőleg a jövőben is jönnek, de a munkához szükségünk volt a nézőtérre és sohasem lehetett elkülöníteni, ahogyan ez a gyakorláshoz és az előadások megfelelő előkészítéséhez valójában szükséges.

Ezt a problémát most úgy szeretném megoldani, hogy a földszinten, tehát az alsó szinten, ugyanolyan színpadi térség legyen, mint fent az első emeleten. Csakhogy az első emeleten, ugyanolyan méretviszonyok mellett az előadásra szolgáljon, az alsó szinten csak gyakorlásra. Tehát lesz egy alsó gyakorlóterem, ahol a főpróbáig gyakorolni lehet, így a felső helyiség mindig szabad lesz. Az alsó szinten a próbák résztvevői számára előtér lesz, ahol leülhetnek, tartózkodhatnak. A felső szinten a színpad közvetlenül átmegy a nézőtérbe. A nézőtér ugyanakkora lesz, mint a sarkos épület alaprajza.

Ilyen módon lehetőségünk lesz arra, hogy igazán praktikusan dolgozzunk a helyiségben. Az új Goetheanumnak nem kell lényegesen magasabbra készülnie, mint a régi volt, mivel nem akarok ismét kupolás épületet kialakítani, hanem térben összehangolt felületekből összeállított lezárást kísérlek meg felfelé, ez szerintem esztétikailag nem fest kevésbé vonzóan, mint egy kupolás épület.

Egyik oldalról tehát a holnap még leírásra kerülő homlokzaton át léphetünk be a főoldal felől a Goetheanumba; lépcsőt találunk, hogy a felső helyiségbe menjünk; folyosónk lesz az egyes termek megközelítésére és így tovább. Kétoldalt is lesznek bejáratok és ennek a térnek az elrendezését főként úgy tudjuk megoldani, hogy a színpadtér megfelelően kisebb, alaprajzában kisebb, mint a raktárhelyiség, amit falakkal kívánok előrefelé folytatni, hogy megkapjuk az egyes termeket. Ezáltal felfelé olyan lezárást nyerhetünk, hogy tetőablak révén az egész teret nappali fénnyel is megvilágíthatjuk, így váltogathatjuk a nappali fényt, amikor van, a mesterséges világítással, ha szükséges.

Ilyen módon praktikus épületünk lehet, a lehető legjobban kihasznált köbtartalommal. Egyidejűleg sok mindent folytathatunk az épületben, míg a régiben voltaképpen csak egy ténykedésre volt lehetőség.

Gondolják meg, kedves barátaim, hogy ez nem csak javítás lesz, amit némelyek talán rontó javításnak foghatnak fel, hanem ez az egész fejlődéssel összefügg. Már gyakran hangsúlyoztam önöknek, hogy a realitásban és nem az eszmékben élve, az idő realitását egészen különösen figyelembe kell venni. Az idő realitás. Csak nehéz az idő realitását megérteni. Vannak ma olyanok, akik a szociális organizmus hármas tagozódását ugyanazokkal a mondatokkal képviselik, ahogyan 1919-ben képviseltem a kor viszonyainak megfelelően. Igen, a történelem, most olyan gyorsan halad, hogy voltaképpen úgy tűnik: Ha ma valaki úgy képviseli a dolgokat, ahogyan ez 1919-ben történt, akkor évszázadokkal maradt el. És így valóban nem lehet 1924-ben ugyanúgy építeni, mint 1913-1914-ben, miután már történt valami az antropozófiai mozgalomban. 1913-1914-ben a Goetheanum ideája kizárólag annak belátásából indult ki, hogy a misztériumjátékok számára művészi termet kell alkotni és akkor voltaképpen csak a misztériumjátékokra és az előadásokra gondoltunk. Azóta sok minden történt, csak azt kívánom, bárcsak még több történt volna, de remélem, hogy az említett 75 millió frank nélkül is történik még rövidesen egy és más. És ezt mindenesetre tekintetbe kell venni.

Az történt, hogy az euritmia 1913 óta fejlődött csak ki. 1913-ban még nem volt, csak fejlődött, így nem mondhatjuk, hogy ami akkor jó volt, az jó ma is. Azonkívül, bár akkor biztosítottak róla, hogy az építés jóval egy millió német márka alatt kivitelezhető, mint tudják, az idők folyamán legalább 7-8-szorosába került. Így nem fogunk ismét absztrakt módon számolni, hanem most egészen konkrét számokkal. Az épületet most úgy kell felépíteni, hogy a lehető leghamarabb megvalósíthassuk az alapszabályainkban foglaltakat. Ez azonban csak akkor történhet, ha az épületet úgy építjük fel, ahogyan utaltam rá.

A merev betonból is lehet azért olyan formákat kapni, amelyek újat tudnak nyújtani a művészi szemléletnek. A régi Goetheanum formáit már át kell adni a történelemnek kedves barátaim, vagyis az önök szívének – ma este még szólnom kell ezekről egy és mást. A betonformáknak egészen másoknak kell lenniük és meg is kell tenni egyfelől egy és mást a beton merev anyagának leküzdésére, úgy hogy az ember lelki szeme művészileg követhesse formáit. Másfelől azonban művészileg, festőileg, plasztikusan kell megformálni azt, ami látszólag dekoratív, de a beton anyagából ered, hogy éppen a beton anyagát is művészileg nyilatkoztassuk most meg. Kérem, tekintsék ezt a gondolatot a Goetheanum kialakítás csírájának. Érvényre juttattam, hogy egyedül dolgozhassam a Goetheanum művészi kialakításán és nem lehet szélesebb körben innen-onnan kapott ajánlatokat vagy tanácsokat elfogadni, ahogyan már – természetesen jóindulatúan – felajánlották. Nem segít, ha azt mondják: Itt vagy ott húztak fel betonépületeket, itt vagy ott racionálisan működő gyár van és így tovább. Ha a Goetheanum betonépítménye létrejön, úgy eredeti gondolatból kell fakadnia, és amit a betonépítkezésben eddig létrehoztak, az valójában nem alapozza meg azt, aminek itt létre kell jönnie.

Ezt szeretném először is előterjeszteni, kedves barátaim, de ezzel nem állítottam olyasmit, ami kedves van Leer barátunk és más országok képviselőinek gyűjtőakcióit leállíthatná. Mert az akkor kilátásba helyezett összeg ennek ellenére szükséges lesz, ha akarjuk megvalósítani, amit kell. De éppen, hogy ilyen irányú buzgalmukat talán még fokozzam, megmondanám, hogy az a törekvésünk, hogy a befolyó pénzt azáltal alkalmazzuk legkedvezőbben, vagyis az antropozófiai munkára is, a Goetheanum működéséhez, hogy a Goetheanumot előbb az elképzelhető legkisebb összegből építjük fel, olyan kivitelben, ami az elképzelhető legkisebb összeggel éppen lehetséges. Azon fogunk itt fáradozni, hogy a lehető legrövidebb időn belül létrehozzuk a Goetheanumot.

Holnap azután beszélnem kell még a Goetheanum külső leírásáról, főként a homlokzatról.

Most még csak vissza szeretnék térni valamire, ami sokfelől, mint a rémület eredménye, jut el hozzám. Mindenünnen azt kérdezik, hogy mi lesz az eljárás a goetheanumi Szabad Szellemtudományi Főiskola szekcióival és három osztályával kapcsolatban? Kedves barátaim, a szekciók először egyáltalán senkire sem tartoznak. A szekciók az itteni munkára alakultak. Tehát a szekciókról nem is kell beszélgetnünk. Megtalálják őket, ahogyan a megfelelő teljesítmény szerint megtalálhatók. Így voltaképpen csak az alapépítményt adó Általános Antropozófiai Társaságról és a három osztályról lehet beszélni. Erről szerintem az alapszabályainkban minden szükséges dolog abszolút világosan szerepel, kedves barátaim. Az 5.§-ban ez áll: „…ide”, tehát ebbe az iskolába „kérelmükre veszik fel, miután már a Goetheanum vezetősége által meghatározott ideig tagok voltak. Így jutnak a Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztályába. A második, illetve harmadik osztályba való felvétel akkor történik, amikor ennek kérelmezőjét a Goetheanum vezetősége erre alkalmasnak találja.”

„7.§. A Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakítása mindenekelőtt Rudolf Steinerre tartozik, akinek ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját.”

Úgy hiszem, ezek a mondatok teljesen világosan kimondják, hogy személyesen hozzám kell fordulni valamilyen írásos vagy szóbeli jelentkezéssel; leghelyesebben kezdettől fogva nekem címzett írásos jelentkezésekkel – szóbeli jelentkezéseket csakugyan nem lehetne áttekinteni. És elintézzük a dolgot. – Ez áll itt. Azt hiszem, a megrohanás nem azon múlik, hogy a dolog nem világos, hanem hogy lassanként rá kell szokni a világosságra, kedves barátaim. Néhány oldalról talán kívánják is a tisztázatlanságot. De legalábbis az a szándékunk, hogy valamennyi innen eredő dologban az abszolút világosság uralkodjon – annak ellenére, hogy a jövőben minden pedantériát kizárunk és kitoloncoljuk a bürokráciát. Ami itt szerepel, abból kivehető, hogy csak egy levélke írásával lehet jelentkezni. A levélkét személyesen hozzám kell intézni. Majd kiderül, milyen lesz a válasz. Bizalommal kell lenni.

Ez a mondanivalóm. A továbbiakban Hahl urat jelentették, hogy a Goetheanum felépítéséről beszéljen. Most megkérem Hahl urat, vegye át a szót.

Hahl úr hozzászól a témához.

17. Svájci küldöttek kötetlen megbeszélése

Dornach, december 23. délután 2:30 órakor

December 31-én, délután 2.30-kor került sor a svájci országos társaságok küldötteinek gyűlésére az építészirodán Aeppli úr kezdeményezésére, aki megkérte dr. Steinert, hogy személyesen vegyen részt és elnököljön.

Az Általános Antropozófiai Társaság elnökségéből dr. Steiner, Albert Steffen, Vreede kisasszony, dr. Wachsmuth vannak jelen; később még dr. Steiner asszony is.

Aeppli úr üdvözli dr. Steiner urat és megkéri az elnöklésre.

Dr. Steiner megnyitja az ülést, amit kötetlen megbeszélés céljából hívtak össze a svájci Antropozófiai Társaság küldötteinek kívánságára:

Nagyon köszönöm Aeppli úr imént elmondott szavait és ezzel minden formaság nélkül megnyitom a gyűlést. Kérem a szóbeli jelentkezéseket a bejelentett kötetlen megbeszélésre. Tehát megkérem barátainkat, akik szólni kívánnak, vegyék át a szót.

Prof. Bürgi asszony, Bernből, megkéri dr. Steinert, hogy vegye át a svájci országos társaság elnökségét.

Dr. Steiner: Prof. Bürgi asszony javaslata kissé meglep. Mert a továbbiakban annál kell maradnunk, hogy – tartósan legalábbis – inkompatibilitás áll fenn a központi elnökség tisztségei és más tisztségek közt, így én sem vállalhatnék tartósan valamilyen tisztséget az Antropozófiai Társaság valamelyik részében. Ettől eltekintve megkérdezném: Ha már ilyen módon provizórikus állapotot hoznak létre, nem volna-e akkor Steffen úr alkalmasabb svájci főtitkár? Úgy vélem, hogy ha már provizóriumot hozunk létre, akkor ezt egyelőre Steffen úrral kellene létrehozni. Természetesen teljesen tetszésükre bízom, hogy ezt megvitassák. De ugyebár, szinte problematikusnak tűnik, valójában indokolatlan, hogy átvegyem a svájci társaság elnöki tisztségét, amikor Steffen urat csak az gátolja ebben, hogy a központi elnökség tagja. És én ugyanebben a helyzetben vagyok. Talán még megbeszélik a dolgot, kérem.

Steffen úr: Le szeretném mondani. Azt hiszem, ez nem helyes.

Dr. Steiner: De miért nem, kedves Steffen úr? Nem látom be – ha már provizóriumot hozunk létre! Gondolom, talán másként is áthidalhatjuk ezt a kellemetlenséget. A dolog valóban úgy áll, hogy mindkettőt elérhetjük, kedves barátaim: a svájci Antropozófiai Társaság vezetésének maximálisan svájci formáját és – a lokális viszonyok folytán – szoros kapcsolatot a központi Antropozófiai Társasággal. Vagy nem volna lehetséges szoros kapcsolat a Svájcban tartózkodó központi Antropozófiai Társaság és a svájci Antropozófiai Társaság közt? Így talán úgy hidalhatjuk át a kellemetlenséget, hogy mi ebben fenntarthatnánk az inkompatibilitást és önök kifejezik, hogy noha választanak főtitkárt rajtunk kívül, az elnökséget azonban mi kettőnkre is ráruházzák mint a központi Antropozófiai Társaság elnöklőire. Tehát gyűlési határozat folytán a svájci társaság ma egyszerűen magától értetődő eredménynek tekintené küldöttgyűlésének kebelében, hogy a központi elnökség egyidejűleg a svájci Antropozófiai Társaság elnöksége is. És a svájci Antropozófiai Társaság azután igazgató főtitkárt nevez ki magának. Ha ugyanis ilyen módon járunk el, nincs szükség provizóriumra és úgy hiszem, voltaképpen a lehető legszebbet juttattuk kifejezésre: a svájci tagok nem féltik függetlenségüket, amennyiben egyszerűen keblükbe fogadják az egész Antropozófiai Társaságot. Tehát szerintem így talán megoldhatnánk a problémát. Akkor Steffen úr és én együtt elnökölünk az Antropozófiai Társaság elnökségi minőségében.

Dr. Hugentobler: Azt hiszem, jobb megoldást csakugyan nem javasolhattunk volna!

Dr. Steiner: Szót kér ehhez valaki?

Keller úr azt javasolja, hogy a főtitkár választását engedjék át az elnökségnek.

Dr. Steiner: Azt hiszem, az elnökség számára természetesen kissé nehéz a választás, ha nem beszéljük meg először a dolgot. Mert ugye nem árulok el ezoterikus titkokat, ha azt mondom: Ma rendkívül nehéz megállapítani, hogy melyik személyiség örvend Svájc minden részén olyan nagy közszeretetnek, hogy magától értetődő irányítónak fogadják el. Egy kis megbeszélés talán már hozzájárulna az eredmény megközelítéséhez. A tisztséget azután szoros együttműködésben gyakorolja Steffen úrral és velem. Akkor már valószínűleg nem érvényes úgy, amit Prof. Bürgi asszony felvetett, mintha önálló főtitkárt választottak volna. Prof. Bürgi asszony azt mondta ugyanis, hogy a svájci társaság exponált helyzetben van, mivel közvetlenül a Goetheanumnál van és így tovább, tehát fontos, hogy éppen ezt a feladatot nagyon megfelelő módon lássuk el. Miután önök voltak szívesek ezt a tisztséget ránk ruházni, az érvek talán már nem érvényesek olyan élesen. Gondolom, most már csak a közkedveltség jön tekintetbe. De talán szót kér ehhez valaki?

Dr. Grossheintz úgy véli, hogy a mostani elnökség mellett talán nincsen szükség főtitkárra.

Dr. Steiner: Nem kívánják esetleg mégis, hogy az igazgatási ügyek jobb intézésére olyan személyiséget helyezzünk ide, akit a gyűlés kebeléből nevezhetnénk ki? Nem kívánják esetleg mégis? Kérem, mégis nyilatkozzanak erről.

Edgar Dürler: Mi az „Új generáció”-ból dr. Oskar Grossheintzet javasoljuk.

Dr. Steiner: dr. Oskar Grossheintzet javasolják. Kíván még valaki javaslatot tenni?

Thut úr a kérdés tisztázására azt szeretné javasolni, hogy ennek a személynek a teendői jussanak kifejezésre.

Dr. Steiner: Ne valósítsunk meg inkább – most az újjárendezéskor – alapos újjárendezést és tekintsünk el az eddig tisztségektől? Tehát akasszuk szögre a régi dolgokat és valósítsuk meg a szervezést alapjaitól? Úgy hiszem, objektív szempontból nem kifogásolható, ha a svájci Antropozófiai Társaságot úgy alakítjuk ki, hogy fő képviselete bizonyos mértékig az Általános Antropozófiai Társaság legyen, ahogy most éppen elhatároztuk. Tisztán csak érzésből, szeretném elkerülni, hogy később az a benyomása támadjon valakinek, hogy a svájci Antropozófiai Társaság felett valamilyen formában gyámkodunk, vagy másodrendű gyerekként kezeljük. Valójában nem is lehet: ha keblünkre öleljük, úgy alapjában véve elsőrendű gyermekünk. És ennek valóban érvényre is kellene jutni. De szerintem mégis felmerülhetne a gyanú, hogy a svájci társaság csak az Általános Antropozófiai Társaság függeléke. Természetesen ez tapintat kérdése is volna, és úgy hiszem, a gyakorlatban nem fordul elő. Ha azonban ez a gyanú élne itt valakinek a szívében, úgy kérem, mondja ki nyugodtan, hogy most valóban megállapodásra juthassunk a kérdés felől. Különben valószínűleg az volna a leghelyesebb, ha úgy járnánk el Svájcban, hogy tekintettel volnánk a régtől megkedvelt dolgokra és az általános igazgatást magunktól intéznénk. Úgy hogy valóban Thut úr indítványa volna a helyes: egyszerűen az Általános Antropozófiai Társaság igazgassa a svájci Antropozófiai Társaságot is; és hívjuk be az egyes Zweigek kiküldött képviselőit minden konstitucionális ügyben, aminek belső szubsztanciális jelentősége van a társaság számára. Ha ezt időnként megtesszük, úgy kifejeztük a Svájcban régtől kedvelt demokratikus jelleget. És úgy hiszem, azzal jutunk legjobban előre, ha ilyen módon mindig az egyes tagokra apellálunk, ami Svájc kis területén lehetséges – más országos társulatnál ezt nem tehetnénk meg. Nem is szükséges, hogy ezt a gyűlést mindig itt a Goetheanumban hívjuk össze; más helyen is lehet, hiszen nagyon könnyen oda lehet jutni. Sőt igen jó volna, ha a tagok köréből alakult gyűlések mondjuk, úgynevezett vándorgyűlések volnának. És ha így időnként Bernben, Zürichben, Oltenban stb. tartanánk a gyűléseket – valószínűleg mindig egy előadásom kapcsán – úgy haladnánk Svájcban éppen a legjobban.

Thut úr: Nem volt szándékomban mindenáron ragaszkodni a régi organizációhoz, csak tisztázni, hogy ez milyen módon maradjon vagy ne maradjon fent, hogy lehetőleg tisztán lássuk a még kérdéses dolgok funkcióit.

Dr. Steiner: Akkor úgy gondolom, hogy megfelel Thut úrnak és valószínűleg a jelenlevők többségének, ha a svájci társaság képviseletét itt az Általános Antropozófiai Társaságból intéznénk? A folyó ügyeket az igazgatás könnyen el tudja intézni; ehhez nem szükséges külön titkár. És talán mégis leghelyesebbnek bizonyul, ha ezenkívül az itteni elnökség tanácsadójául bizalmi emberek vagy asszonyok 3-4-5 tagú kollégiumát nevezzük ki – hogy mintegy kontaktusunk legyen Svájc legkülönbözőbb helységeivel – és szükség esetén hozzájuk fordulunk, és velük együtt rendezünk ilyen vándorgyűléseket. Nem is lesz erre túlságosan gyakran szükség, de mindenképp megalapíthatjuk a „tanácsot” azzal, hogy bizalmi kollégiumunk van egész Svájcban. Talán ez volna kívánatos?

Storrer úr: Ebben az esetben az „Új generáció” Zweig elnöksége nevében kijelenteném, hogy javaslatunkat természetesen visszavonjuk.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki?

Dr. Usteri kérdést tesz fel.

Dr. Steiner: Ami ugye az ön programhoz fűződő kérdését illeti, a helyzet az, hogy ez tisztán napirendi kérdés. Úgy érti, hogy ma reggel megjött és talán nem azt találta a teremben, amit várt? Így van? Mármost a programtól azért kellett eltérni, mert az általános gyűlésen nem adódott igazán minden elintézendő kérdés kimerítő megbeszélésére lehetőségünk, ha e gyűléseket nem napoltuk volna mindig el és folyamatos napirendünk lett volna a taggyűlés számára. Így magam tértem el a napirend összefoglalásában az eredeti tervtől, de előző nap minden alkalommal pontosan bejelentettük a következő nap napirendjét, így tehát az illető orvos-gyűlésre ma reggel mégis sor került. Kár, hogy már nem volt alkalma, hogy valamelyik tagot megkérdezze, aki tegnap már itt volt. Bármelyik tag megmondhatta volna, hogy a gyakorló orvosok gyűlése 8.30-kor volt itt az üvegházban.

Mert tudja éppen a karácsonyi gyűlést akartuk a lehető legeredményesebbé tenni és lehetőleg nem csak általános vitákban szétforgácsolni a dolgot, ezért akartuk az orvosi dolgokat valóban csak gyakorló orvosok között megbeszélni. Így kiemeltük az általános gyűlésből és külön tárgyaljuk három összejövetelen, az első ma reggel 8.30-kor volt, a második holnap és a harmadik valószínűleg szerdán reggel 8.30-kor – ezt még bejelentjük. A jelzett dolgokra tehát még kedvezőbben kerül sor, mint ahogyan jeleztük. Mert a taggyűlés általános diszkussziója nem nyújtott volna semmi jobbat. De úgy intézkedtem, hogy még a tagoknak csak egy csoportját érintő gyűléseket is bejelentjük a teljes taggyűlésnek, mint ez esetben, hogy az is tudjon róla, akinek nincs keresnivalója valamelyik gyűlésen. Hogy ön nem értesült róla, azt csak az a körülmény okozta, hogy valószínűleg nem volt itt 8.30 előtt, hogy megkérdezhessen valakit. Egyébként nem hiszem, hogy egy főtitkár jobb információt adhatott volna, mint bármely tag, ha ön ma reggel megérkezik. A Friedwart-házban egészen pontos információt kaphatott volna erről.

Természetesen azért alapos okok lehetnek főtitkár kinevezésére. Ezt még megbeszélhetnénk. Nem jutott szavazásra a dolog, de mégis szeretném szavazásra bocsátani. Kérem azokat a svájci barátainkat, akik amellett vannak, hogy a svájci Antropozófiai Társaság elnökségét a továbbiakban Albert Steffen és én lássuk el, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.) Kérem, ugyancsak tegye fel a kezét, aki ellene van. (Senki sem jelentkezik.) Tehát az indítványt elfogadták. Arról volna szó, hogy azt a módot választjuk-e, hogy az Általános Antropozófiai Társaság igazgatósága veszi át a svájci Antropozófiai Társaság folyamatos ügyintézését is, és a legidősebbek vagy legifjabbak olyan kollégiumát iktatja be, amelyhez időnként szükség esetén fordulhat, vagy pedig határozzunk valami egyebet.

Dr. Usteri egyetért a javaslattal.

Geering úr dr. Usterit támogatja.

Thut úr, Bernből, megkérdezi, hogy a főtitkár képviselete nem volna-e kedvezőbb a Zweig képviselőknél.

Dr. Steiner: Szerintem az volna a leghelyesebb, ha az egyes Zweigek javasolnák küldötteiket is. A küldött-kollégium akkor lehet, mint a Zweigek száma. Mert eddig csak az volt a hátrányos, hogy a Zweigek képviselői számítottak egyszersmind elnökségnek is. Ilyen elnökséggel nincs mit kezdeni. Ha azonban az Antropozófiai Társaság vezetősége derekasan kezébe veszi itt az irányítást, – talán kérkedem, de ez a szándékunk -, akkor a vezetőségen múlik, hogy megragadja a kezdeményezést és összehívja az egyes Zweigek küldötteit. Akkor valószínűleg nagyobb küldött-kollégium sem jelent valamiféle nehézséget. Ezért úgy gondolom, úgy járhatnánk el egész helyesen, hogy minden egyes Zweig kinevezi képviselőjét a kollégium számára. Úgy vélem, ez lesz a legjobb. Ha az volna a tendencia, hogy egyes Zweigek társulnak az ilyen képviseletre, azt is lehet. Nem kell azonban ma megtörténnie, talán ajánlatos volna, hogy az egyes Zweigekben alaposan megtárgyalják a dolgot és a következő 2-3 hét folyamán közöljék velünk a Zweigek képviseletét. Akkor teljesen demokratikus irányításunk van, ahogyan ezt Svájcban kedvelik.

Most még csak kérném, hogy nyomja-e a szívüket valamilyen ügy. Mégsem gondolhatom, hogy szívüket több kívánság, vágy, sóvárgás nem nyomja.

Aeppli úr tudni szeretné, hogy most így megoldódott-e az ügyintézés kérdése.

Dr. Steiner: Most úgy történne, hogy a tisztán adminisztratív ügyekben ennek a kollégiumnak számolnának be – az összejövetelekre ennek ellenére sor kerülne -, így az igazgatóság tehermentesítve érezné magát, ha a kollégium tehermentesíti. Szót kér még valaki?

Dr. Usteri: A két pontról most már nem is szükséges formális szavazás, miután megtapsolták?

Dr. Steiner: Mégis kérném, ha már senki sem kér szót, szavazzanak. Szót kér tehát valaki a kollégiumról, illetve ahhoz, amit az általa történő tehermentesítésről mondtam?

Storrer úr: Azt indítványoznám, hogy a kis Zweigek egy küldöttet vagy képviselőt küldjenek, a nagyok kettőt.

Dr. Steiner: Tehát azt indítványozzák, hogy a kis Zweigek egy küldöttet, a nagyobb Zweigek kettőt küldjenek. Akkor azonban természetesen definiálnunk kellene, hogy mi a „nagy” vagy „kicsi”.

Trinnler úr úgy véli, hogy nem az egyen vagy kettőn múlik, hanem, hogy megfelelőek legyenek!

Dr. Steiner: Szót kér ehhez még valaki? Indítványoz valamit? Az a javaslat, hogy a kis Zweigek tehát egy küldöttet állítanak, a nagyok egyet vagy kettőt.

Trinnler úr kifogásol valamit. (Nem érthető.)

Dr. Steiner: De mégis definiálnunk kell a „kisebb és nagyobb Zweiget”. A két javaslat összhangban van, nem ellentétes. Tehát mi a nagy és mi a kis Zweig?

Storrer úr: Ha megnézzük a svájci Zweigeket: nagy Zweigek vannak például a Goetheanumban, Bernben, Bázelben, Zürichben, St. Gallenban.

Dr. Steiner: De elképzelhető, hogy a mostani kis Zweig idővel nagy lesz! Tehát meg kellene adni egy számot, ahol a Zweig már nagynak számít.

Storrer úr: Kis Zweig, amelyiknek 10 tagnál kevesebbje van.

Dr. Steiner: Tehát a kis Zweignek 10 tagja vagy annál kevesebb, a nagy Zweignek 11 tagja van vagy annál több.

Tinnler úr úgy gondolja, hogy egy Zweignek lehet 100 tagja és mégsem produkál többet, mint egy kicsi…

Thut úr: Nem a Zweig produkciójáról van szó. 40 vagy 50 tag számíthatna a nagy Zweig létszámának.

Schweigler úr, St. Gallenből, kérdi, hogy hogyan kell felfogni a küldöttek dolgát: szavazás vagy impulzív beleegyezés? Mi jobb?

Dr. Steiner: A viszonyok különbözőek az egyes országokban. Talán hallották, hogy Angliában azt javasoltam, hogy ne Zweigek szerint képviseljék magukat, hanem a tagok bizonyos létszáma szerint, ami úgy jön ki, hogy az egész országos társaságot 7-tel osztják! Mármost úgy hiszem, hogy ez Angliában nagyon megfelelő, de Svájcban az itteni gondolkodásmód számára nem volna az. Gondolom, célravezető volna, ha a küldöttség úgy alakulna, hogy talán az ötven tag feletti Zweigek küldenek két képviselőt, az ötven tag alattiak egyet; egyébként ugyanis nem olyan lényeges a különbség. Tehát szerintem ez jöhetne talán leginkább tekintetbe. Persze nyugodtan mondhatjuk, hogy egy tíztagú Zweig esetleg jobban dolgozik, mint egy kétszáz tagú, bizonyára. De ez mindenféle demokratikus képviseletre érvényes és nem hiszem, hogy ezzel meg lehetne indokolni valamiféle szabályt. Különben azt kellene mondani: A jól dolgozó Zweigeknek két képviselőjük van, a rosszul dolgozóknak egy! Ezt mégiscsak igen nehezen lehetne meghatározni! A rosszul dolgozó Zweigek semmi esetre sem hinnék el, hogy ők rosszul dolgoznak. (Derültség.)

Dr. Hugentobler: Azt hiszem, Schwegler úr nincs eléggé tisztában azzal, hogy vannak dolgok, amelyek felől nem lehet szavazni.

Schwegler úr ellentmond. dr. Hugentobler válaszol. (Nem érthető.)

Dr. Steiner: Ha tehát jól értettem, az volna a javaslat, hogy a küldöttség-képviselet úgy történjen, hogy először is kialakítják a küldöttek csoportját, másodszor pedig elhatározzák, hogy az ötven tag feletti Zweigek két küldöttet választanak, az ötven tag alattiak egyet.

Egy úr kérdi: Nem az elnökségek a megfelelő személyek?

Dr. Steiner: De az elnökséget nem ez a küldöttgyűlés jelöli ki, hanem a Zweig! Tehát úgy gondolom, hogy a jelenlegi elnökséghez ennek semmi köze.

Az úr: De hiszen azt mondják, hogy…(Nem érhető.)

Geering úr: Ez félreértés!

Dr. Steiner: Arról van szó, hogy valakinél meglegyen a kezdeményezés. A kezdeményezés itt lesz nálunk Dornachban és a küldöttek lesznek a támaszaink: ez a küldöttség valamiféle ellenőrző testület lesz. Akkor nem kell elnökségképpen működnie. Hiszen az ilyen világszerte szétosztott elnökséggel az a nehézség, hogy valójában soha nem csinál semmit. Ez a nehézség.

Usteri úr: Elfogadják Hugentobler javaslatát a szavazásra?

Dr. Steiner: Az a javaslat, hogy szavazzunk. Kérem. dr. Hugentobler javaslata ment legmesszebb, hogy tehát az egyes Zweigek maguk válasszák meg a küldötteiket és közöljék velünk. Éspedig úgy, hogy az 50 tag feletti Zweigek két küldöttet választanak, az 50 tag alattiak egyet. Kívánja valaki, hogy két részre osszam a javaslatot? Ha nem, úgy a javaslatot osztatlanul bocsátom szavazásra és kérem azokat a barátainkat, akik emellett az eljárás mellett vannak, tegyék fel a kezüket. Ki van ellene? Úgy látszik, elfogadták.

Ezzel voltaképpen a svájci társaság egész igazgatása és vezetése kialakult.

Szót kér még valaki a svájci társaságot érintő valamilyen ügyben?

Stokar úr: Csak meg szeretném kérdezni dr. Steiner urat, mostani elnökünket, hogyan látja a svájci társaság állásfoglalásának kérdését az alapszabályzattal kapcsolatban? Hiszen, mint az alapszabályokból kitűnik, most alapszabály-megbeszélésbe kell fognunk, hogy az országos társaságunk részére az általános alapszabályok megfelelő formáját, esetleg pótlásokkal megtaláljuk.

Dr. Steiner: Természetesen ez lesz az első küldöttgyűlés tartalma és az lesz a feladatunk, ha már elnökség vagyunk, hogy kötelezettség nélküli alapszabály-tervezetet dolgozzunk ki. Akkor az első küldöttgyűlés alkalmat adhat, hogy megtárgyaljuk ennek az alapszabály-tervezetnek elfogadását, módosítását és így tovább. Gondolom, a mai határozat után, ez teljes rendben megtörténhet.

Stokar úrnak van még egy kérdése: mi legyen az álláspontunk? Hivatalosan informálnak innen nyilvánosan vagy elvárják, hogy a különböző helységekben a képviselők informálnak valamiről?

Dr. Steiner: A hivatalos értesítés a „Goetheanum” első mellékletében jelenik meg és ettől a hivatalos értesítéstől eltekintve számos barátunk volt itt, akik mindezt átélték. Ők elbeszélik mindazt, amit helyesnek tartanak. Tehát így képzelem a dolgot. Úgy képzelem, hogy a társaság körében kötelességük is az itteni élmények elbeszélése, de másutt tapintatosan történjen az itt történtek elbeszélése, ahogyan ezt a nyilvánosság számára szükségesnek tartják.

Hugentobler úr a Dornach-al való kapcsolat jobb megvalósítását kívánja.

Geering úr: Semmi sem kerül nyilvánosságra?

Dr. Steiner: Ez már benne volt abban, amit előbb mondtam: Érezzék kötelességüknek, hogy átadják a tagok körében, amennyit átéltek. Amennyit átéltek! De érezzék szükségét, hogy a világ elé – hogy is nevezzem – csak tapintatos formában vigyék a dolgokat. Ehhez tartozik a sajtó. Lehetséges lesz megfelelő formában, és megfelelő formában gondoskodunk is róla. Szeretném általában megjegyezni: az udvariasságot nagymértékben a társaságunkban megkívánt dolgok közé számítom, és amennyire az elnökséget ismerem, melynek létrejöttében annyi részem van, az egész elnökség is ide számítja. Szükségünk van az udvariasságra. Némelyek az egyik legrosszabb előfordult dolognak tartják, hogy egyik legértékesebb svájci tagunkat, méghozzá elnökségi tagot, úgyszólván elveszítettük és az általa felhozott okok közt szerepelt például az is, hogy egyszer megjelent a Goetheanumban, bement a Goetheanumba mint elnökségi tag és ott kidobták. Tehát az „udvariatlanság” változatos esetei fordultak elő! És valóban sürgős feladatunk lesz, hogy az íratlan, írásba nem foglalt alapszabály-paragrafusok között az udvariasság valóban ne az utolsó helyen szerepeljen. Nagyon-nagyon törekednünk kell erre. És ebben sok minden benne foglaltatik abból, amire dr. Hugentobler gondolt.

Bizony nem volt most csekély feladat az itt dolgozó provizórikus elnökség számára, hogy valamennyi idejelentkezett embert, részben mindenesetre silány szállásokon és rettenetes módon, elhelyezzen. De ment a dolog. És a munka azért nem volt kisebb! És mindehhez lassanként még az is hozzájárulhat – csak legyenek türelemmel, hagyjanak egy kis időt. Eljutunk odáig is, hogy igazán udvariasak legyünk, úgy Svájccal szemben, mint a külföldiekhez, minden tekintetben.

Egy hozzászóló azt mondja, hogy talán jobban kellene vigyázni és tekintetbe venni egyes dolgokat. Tegnap este Dornachba érkezett valaki, aki már két-három éve elveszítette az igazolójegyét. Minden szék foglalt volt, nem lehetett helyet találni és így tovább.

Dr. Steiner: Ebben az esetben nem segített volna, ha a svájci társaságnak képviselője vagy elnöksége lett volna, mert hiszen ez az Általános Antropozófiai Társaság gyűlése volt. És nagyon örültünk volna, ha odajön az elnöki asztalhoz! Mindjárt a gyűlése elején feltételül szabtam, kifejezetten ilyen célokra, hogy az elnökség észrevehető legyen. A jövőben is észrevehető lesz minden gyűlésen és remélem, ahogy az elnökséget ismerem, udvarias is lesz majd! Ha tehát ezen a rendezvényen az elnökséghez szíveskedik fordulni, akkor rendben lesz a dolog. Van még kérdése valakinek?

Általános válasz: Nincs.

Dr. Steiner: Úgy is gondolom, hogy napirendünket lényegében kimerítettük, és ami az udvariasság kérdést illeti, hát majd inkább a praxisban gyakoroljuk! Gondolom, akkor ezzel most lezárhatjuk a rendezvényt. Kérem tehát, hogy lezárhassam az ülést.

18. Rudolf Steiner előadása: Istenek irigysége – emberek irigysége (visszapillantás a Goetheanum éjjelére 1922/1923 szilveszter éjjelén)

Dornach, 1923. december 31. este 8:30 óra

Kedves barátaim!

Ma fájdalmas emlék jegyében állunk és a mai előadás tartalma mindenképp e fájdalmas emlék jegyéből merít. A régi épületünkben pontosan egy éve elmondott előadásom – akik önök közül jelen voltak, emlékeznek rá – a földi, természeti körülmények leírásából kiindulva haladt tovább a szellemi világokba és e szellemi világok csillagírásban való megnyilatkozásáig, azután összefüggésbe hozhattuk az emberi szív, lélek, szellem egész lényegét azzal, amit akkor találunk meg, ha a földiektől nemcsak a csillagok messzisége felé haladunk, hanem a szellemit kozmikus írással megrajzoló csillagos távolságokig. Legutoljára az emberi lélek szellemi magasságokba emelkedéseit írhattam annak a teremnek a táblájára, amit nemsokára elvettek tőlünk. Így éppen azon az esetén voltaképpen közvetlenül ahhoz kapcsolódtam, aminek a Goetheanum épületünket kell egész lényében szentelnünk. Éppen az egy éve elmondott előadásomnak mintegy folytatásaképpen, hadd beszéljek ma először arról, amihez akkor kapcsolódtam.

Ha az Epheszosz égését megelőző időkben misztériumról beszéltek, úgy valamennyi, a misztériumokat lelkében némiképpen megértő ember nagyjából azt mondta: a misztérium az emberi tudás, emberi bölcsesség helye, otthona. És ha a világ szellemi vezetői beszéltek ebben a régi korban a misztériumokról, akkor ez nagyjából így hangzott: A misztériumokban az emberek olyan helyeket építenek, ahol mi istenek rátalálhatunk az áldozó emberekre, akik az áldozatban megértenek bennünket – használhatom ezeket a kifejezéseket, bár természetesen csak képletesen fejezik ki, hogy az érzékfeletti világokból hogyan gondolnak és hatnak az érzékire. Mert a régi világban valóban ez a tudat volt az általános azoknál, akik tudták, hogy a misztériumhelyeken istenek és emberek találkoznak, és hogy mindaz, ami a világot hordozza és fenntartja, attól függ, ami a misztériumokban istenek és emberek közt lezajlik.

Van azonban egy mondás, ami külsőleg történelmileg is ránk maradt és ebből a történelmi tradícióból szólhat megrendítően az ember szívéhez, de különösen akkor szól megrendítően, ha látjuk egészen speciális történésekből való alakulását, mint pillanatnyilag, csak szellemben látható ércbetűkkel írva az emberiség történetébe. És úgy gondolom, ilyen mondás mindig látható, ha szellemi tekintetünket Hérosztratosz tettére, Epheszosz égésére vetjük. Ezekben a lángokban található a régi mondás: az istenek irigysége.

Mindenesetre azt hiszem, hogy a régi időkből ránk hagyott különféle mondások közül, melyek e régi korok életében úgy láthatók, amint az imént leírtam, a fizikai világban ez egyike a legiszonyúbbaknak: az istenek irigysége. Azokban a régi időkben istennek neveztek minden érzékfelettiségben élő lényt, ha sohasem volt szüksége arra, hogy fizikai testben jelenjen meg a Földön, és legkülönfélébb istengenerációkat különböztették meg a régi korokban. Azok az isteni szellemi lények, akik úgy kapcsolódtak az emberiséghez, hogy az ember legbensőbb lényét hozták létre és bocsátották bele az idők menetébe. Ezeket az isteni szellemi lényeket a külső természet fenségében és legapróbb jelenségeiben érezzük. Azáltal érezzük, ami bensőnkben él. Ezek az isteni szellemi lények egészen biztosan nem tudnak irigykedni. A régi korokban mégis nagyon reális dolgot értettek az istenek irigységén. Ha követjük az emberi nem fejlődésének Epheszosz előtti idejét, úgy azt találjuk, hogy a fejlettebb emberi individuumok mindenesetre sok mindent felvettek abból, amit a jó istenek a misztériumokban szívesen nyújtottak neki. Mert feltétlenül találó, ha azt mondjuk: a jó emberi szív és a jó istenek közt bensőséges kapcsolat van és ezt a misztériumokban egyre szorosabbra fűzték. Így bizonyos egyéb luciferi és ahrimáni isteni lények lelkében feltűnt, hogy az ember egyre közelebb került a jó istenségekhez. És az istenek irigykedni kezdtek az emberre. A történelemben minduntalan azt kell hallanunk, ha szellemhez törekvő ember tragikus sorsra jut, hogy a régi korok megjelölése szerint, tragikus sorsát az istenek irigységével hozzák kapcsolatba.

A görögök tudtak az isteni irigység létezéséről és az emberiség-fejlődés számos külső történését az istenek irigységére vezették vissza. Epheszosz égésével valójában nyilvánvaló lett, hogy az emberiség bizonyos szellemi továbbfejlődése csak úgy lehetséges, ha az emberekben tudatossá válik: vannak istenek, vagyis érzékfeletti lények, akik irigylik az emberek további előrehaladását. Ez adja meg végül is az Epheszosz égése utáni – mondhatom, Sándor születése utáni – egész történelem különleges színezetét. És a golgotai misztérium helyes felfogásához ez is hozzátartozik: tekintsünk a világra, ezt bizonyos istennemzetségek irigysége tölti be. Igen, Görögországban voltaképpen már nem sokkal a perzsa háborúk ideje után, az isteni irigység hatásai töltötték be a lelki atmoszférát. Amit azután a makedóniai korban tettek, azt annak teljes tudatában kellett megtenni, hogy az istenek irigysége hat a Föld színén a szellemi atmoszférában. De bátran, merészen cselekedtek, dacolva az istenek és emberek félreértéseivel.

És az isteni irigységgel telt atmoszférába merült bele annak az Istennek a tette, aki képes volt a világon lehetséges legnagyobb szeretetre. A golgotai misztériumot csak akkor látjuk helyes megvilágításban, ha minden egyébhez még hozzá tudjuk fűzni: az istenek irigységét kifejező felhők képét a régi világban, Hellászban, Makedóniában, Elő-Ázsiában, Észak-Afrikában, Dél-Európában. És ebbe a felhőkkel telt atmoszférába hull a golgotai misztériumból áramló, csodálatosan melegítő, szelíden sugárzó szeretet.

Ami akkoriban az istenek és emberek közt lejátszódó ügy volt, ha így mondhatom, annak a mi korunkban, az emberi szabadság korszakában, inkább idelent kell lejátszódnia, a fizikai emberi életben. És le is lehet írni, hogy hogyan. Ha a régi korokban misztériumokra gondoltak, a Földön így beszéltek róla: A misztérium az emberi megismerés, emberi bölcsesség otthona. Istenek közt szólva, azt mondták: Ha leszállunk a misztériumokba, akkor rátalálunk az emberek áldozataira és az áldozó emberben megértésünkre.

Alapjában véve Epheszosz égése volt annak a korszaknak a kezdete, ahol a misztériumok régi alakja lassanként eltűnt. Beszéltem róla, hogy itt-ott fennmaradt például nagyszerű módon a hyberniai misztériumokban, ahol a kultuszban a palesztinai fizikai történéssel egyidejűleg ünnepelték a golgotai misztériumot. Palesztina és Hybernia közti értesülésüket csak szellemi közvetítés révén kapták, nem fizikai úton. A misztériumjelleg azonban mégis egyre inkább lehanyatlott a fizikai világba. Az istenek és emberek találkozásának külső otthonai mindinkább veszítettek fejlettségükből. A 13, 14. század utáni évszázadban szinte teljesen elveszítették. Mert aki például a Szent Grálhoz kereste az utat, annak a szellemi utakon való haladást tudnia kellett. Epheszosz égése előtt a régi korban fizikai utakon jártak. A középkorban szellemi utakon kellett járni.

Különösképpen szellemi utakon kellett azonban járni, ha igazán rózsakeresztes tanításhoz akartak jutni, a 13., 14., de főként a 15. századtól kezdve. Mert a rózsakeresztesek temploma mélyén elrejtőzött a külső fizikai átélés elől. A templomot sok igazi rózsakeresztes látogatta, de külső fizikai emberi szem nem találhatta meg. Voltak azonban tanítványok, akik eljöttek a régi rózsakeresztesekhez, őket megtalálhatták a tudás és szent emberi cselekvés remetéiként, ha szelíden fénylő szemükben meghallották az istenek szavát. Nem beszélek átvitt értelemben. Nem képletesen beszélek, olyan valóságot akarok mondani, melynek csakugyan nagy jelentősége volt az említett korban. A rózsakeresztes mestert akkor találták meg, ha előbb megszerezték azt a képességet, hogy a szelíd fizikai szem fényében meghallják az égi nyelvet. Akkor megtalálták ezeket a különös személyiségeket, éppen a 14., 15. századi Közép-Európában, a legegyszerűbb környezetben, legegyszerűbb emberi viszonyok közt, lelküket Isten töltötte be, valóságos szellemi templomokkal voltak kapcsolatban, de ezekbe csakugyan olyan nehéz volt bejutni, ahogyan az ismert legenda ábrázolja a Szent Grálhoz való bejutást.

Mert ha megnézzük, ami egy ilyen rózsakeresztes mester és tanítványa közt lejátszódott, úgy számos olyan beszélgetést hallgathatunk meg, ami az újabb kori formájában is földön járó isteni bölcsességet reprezentál. A tanítások mindenképp mélységesen konkrétak voltak. Olyan tanítvány találta meg magányában a rózsakeresztes mestert, aki fáradtságot vett a keresésére és megtalálására. Akkor egy ilyen tanítvány belenézett szelíd tekintetű istenek nyelvén szóló szemébe és egyszerű formában mintegy a következő tanítást kapta.

Tekints, fiam, saját lényedre. Testet hordozol, ezt külső fizikai szemed látja. Ennek a testnek a Föld középpontja küldi erőit és láthatóvá teszi. Ez a fizikai tested. De nézz körül földi környezetedben. Köveket látsz, ezek itt lehetnek a Földön magukban, itthon vannak a Földön. Ha alakot öltöttek, a Föld erői révén tarthatják meg ezt az alakot. Nézd meg a kristályt: alakját magában hordja, saját lényének formáját a Föld révén tartja meg. Erre fizikai tested nem képes. Ha lelked elhagyja, akkor a Föld elpusztítja, porrá omlasztja szét. A Földnek nincs hatalma a fizikai testeden. Hatalma van az átlátszó, csodálatosan formált kristályhegységek kialakítására és megtartására; fizikai tested alakjának megtartására nincs hatalma, porrá kell omlasztania. Fizikai tested nem a Földről való. Fizikai tested magasztosan szellemi. Szeráfoké, keruboké és trónoké a fizikai tested formája és alakja. Ez a fizikai test nem a Földé, ez a fizikai test a számodra hozzáférhető legmagasabb szellemi hatalmaké. A Föld el tudja pusztítani, felépíteni sohasem.

Fizikai testedben él az étertested. Eljön a nap, amikor fizikai testedet pusztulásra veszi át a Föld. Akkor étertested a Kozmosz messzeségében oldódik fel. A Kozmosz messzeségei fel tudják ugyan oldani étertestedet, de felépíteni nem tudják, Csak az exuziák, dünamiszok és kürioszok hierachiájába tartozó isteni szellemi lények tudják felépíteni. Nekik köszönheted étertestedet. Fizikai testeddel azonban a Föld fizikai anyagait egyesíted. Ami azonban benned van, az úgy átalakítja a Föld fizikai anyagait, hogy mindattól eltér, ami fizikai tested fizikai környezetében van. Étertested mozgat benned minden folyékonyat, minden vizet. Az itt keringő, cirkuláló nedveket étertested befolyásolja. De nézd meg véredet: exuziák, dünamiszok és kürioszok cirkuláltatják ereidben ezt a vért, mint folyadékot. Csak a fizikai testedben vagy ember. Étertestedben még állat vagy, de olyan állat, amit a második hierarchia hat át szellemiséggel.

Amit most önöknek kevés szóban összefoglalok, az hosszú tanítás tárgya volt a mesternél, akinek szelíd tekintetében a tanítvány az ég szavát hallotta meg. Azután az emberi lény harmadik tagjára hívta fel a tanítvány figyelmét, amit asztráltestnek hívunk. Megmagyarázta a tanítványnak, hogy ennek az asztráltestnek az impulzusa a lélegzés és mindaz, ami levegő az ember organizmusában, ami levegőként lüktet az emberi organizmusban. Az ember a halál kapuján való áthaladása után a földi jelleg még hosszú ideig próbál mintegy mozgolódni a levegőszerűben és a szellemi látás évekig észleli a Föld atmoszférikus jelenségeiben az elhaltak asztráltestének raját, de a Föld mégsem tehet környezetében az asztráltest impulzusával egyebet, minthogy feloldja. Mert kialakítani csak a harmadik hierarchia lényei tudják, az archék, arkangyalok, angyalok.

És, a tanítvány szívét mélyen megrendítve, azt mondta a mester: Fizikai tested szerint a szeráfok, kerubok és trónokhoz tartozol, amennyiben felveszed és átalakítod az ásványvilágot, amennyiben felveszed és feldolgozod az emberek birodalmát. Amennyiben étertest vagy, az éteriben az állatokhoz hasonlítasz, de a második hierarchiának nevezett szellemekhez tartozol: Kyriotetes, Dynamis, Exusiai, és amennyiben a folyékony elemben tevékenykedsz, úgy nem a Földhöz tartozol, hanem az angyalok, arkangyalok és archék hierarchiájához.

És miután a tanítvány megfelelőképpen megkapta ezt a tanítást, már nem érezte magát a Földhöz tartozónak. Mintegy olyan erőket érzett fizikai-, éter-, asztráltestéből kiindulni, amelyek az ásványvilág útján az első hierarchiához kapcsolják, a vizes föld útján a második hierarchiához, a légkör útján a harmadik hierarchiához. És megértette, hogy a Földön csakis annak a révén él, amit hőelemként hordoz magában. Ezzel azonban a magában hordott meleget, a magában hordott fizikai meleget érezte a rózsakeresztes tanítvány a valójában földi-emberinek. És megtanulta, hogy ezzel a fizikai meleggel egyre rokonabbnak érezze a lelki és szellemi meleget. És míg a későbbi ember egyre jobban félreismerte fizikai, éteri, asztrális tartalmának az istenivel való összefüggését a szilárd, cseppfolyós, légnemű révén, addig a rózsakeresztes tanítvány nagyon is tisztában volt ezzel és tudta, hogy a hőelem az igazán földi-emberi. A rózsakeresztes mester tanítványa emberi mivoltát abban a pillanatban tudta a szellemihez kapcsolni, amikor megértette a hőelem és az emberi-földi összefüggésének titkát.

És azokban a sokszor nagyon igénytelen otthonokban, ahol a rózsakeresztes mesterek laktak, a tanítványt belépése előtt előkészítették, sokszor magától adódó, sőt csodálatosnak tűnő módon, amennyiben felhívták figyelmét – egyiknek így, másiknak úgy, gyakran külsőleg véletlennek tűnt -, hogy meg kell keresned, szellemed hol kapcsolódhat a kozmikus szellemiséghez. És ha a tanítvány megkapta a tanítást, amiről imént beszéltem, akkor azt mondhatta mesterének: most a legnagyobb vigasztalással távozom tőled, ami e Földön osztályrészem lehetett. Mert megadtad a lehetőséget, hogy fizikai mivoltomat a lelki- és szellemihez kapcsoljam, azzal, hogy megmutattad, hogy a földi embernek valóban a meleg az eleme: A szilárd csontokba és a folyékony vérbe a levegő belélegzésével nem a lelkiséget viszem bele. A hőelemet viszem bele.

Mérhetetlen nyugalommal távoztak mestereiktől ezekben az időkben ezek a tanítványok. És a nagy vigasztalás következményét kifejező arc nyugalmából alakult ki lassanként az a szelíd tekintet, melyből az ég szava beszélhet. Így alapjában véve egészen a 15. század első harmadáig létezett a mélységes lelki tanítás, elrejtve a külső történelem elbeszélt folyamatai elől. De ez olyan tanítás volt, ami az egész embert ragadta meg és az emberi lélek önnön lényét a kozmikus szellemi szférához kapcsolta.

Az utóbbi évszázadok során elveszett ez az egész szellemi hangulat. Nem maradt meg civilizációnkban. És külsőséges, istentől elidegenedett civilizáció terül el a helyeken, melyek valaha olyasmit szemléltek, amit az imént írtam le önöknek. Ma az imént elbeszéltekhez hasonló számos jelenetnek csak a szellemileg, asztrális fényben felidézhető emlékezete él. Ma ez adja meg alaphangulatunkat e sokszor olyan sötétnek ábrázolt korba visszapillantva és azután saját korunkra tekintve. E pillantásnál azonban, az embernek a 19. század utolsó harmada óta megnyilatkozó szellemiségből, mélységes vágy ébred szívünkben, hogy ismét szellemi módon szóljunk az emberekhez. És ez a szellemi mód nem csak absztrakt szavak útján szólaltatható meg, hanem sokféle jelet igényel, hogy átfogó módon szólalhasson meg. És a modern emberiséghez szóló szellemi lények számára talált nyelv alakját jelentették az egy éve elégett Goetheanumunk formái. Valóban ezekben a formákban kellett továbbszólnia annak, ami a pódiumról gondolatok alakjában szólt a hallgatósághoz. És ezzel bizonyos módon olyasmi élt a Goetheanumban, ami teljesen új formában valóban megint a régire emlékeztetett.

Ha a beavatásra kerülő belépett Epheszosz templomába, akkor pillantása arra a szoborra vetődött, amiről a napokban beszéltem és a szobor szívének szavával voltaképpen e szavakat mondta neki: egyesülj a világéterrel és tekints a földiekre éteri magasságokból. Így tekintett némely epheszoszi tanítvány éteri magasságokból a földiekre. És bizonyos isteni nemzetség megirigyelte. A golgotai misztérium előtti századokban bátor emberek mégis megtalálták a módját annak, hogy az istenek irigysége ellenére továbbfolytassák azt, ami az emberiség fejlődésének ősi-szent éveiből Epheszosz égéséig hatott, még ha gyengébben is, de azért továbbra is hatékonyan. És ha Goetheanumunk egészen elkészült volna, akkor a nyugati bejárattól arra a szoborra vetődött volna a tekintet, amely az embert saját kozmikus lényének felismerésére hívta volna fel, odaállítva a luciferi és ahrimáni hatalmak közé lényének belső, istenség-hordozta egyensúlyában. És az oszlopok, párkányok formáira tekintve, ezek olyan nyelven szóltak volna, mely folytatása a pódiumról a szellemiséget eszmékben interpretáló szónak. A szavak plasztikusan kialakított formák mentén csengtek tovább. Fent a kupolában azokat a jeleneteket láthattuk, melyek az emberiség fejlődését hozhatták közel szellemi tekintetünkhöz. Aki megérezte, az láthatta ebben a Goetheanumban az epheszoszi templon emlékét.

De az emlékezés iszonyúan fájdalmas lett, amikor a Goetheanumra, fejlődésének éppen azon pontján, amikor önmagától kellett volna a szellemi élet megújulásának hordozójává válnia, a régitől nem is különböző módon gyújtó fáklyát vetettek.

Kedves barátaim, fájdalmunk mélységes volt. Fájdalmunk leírhatatlan volt. De elhatároztuk, hogy továbbdolgozunk a szellemi világért, nem gátol ebben a legszomorúbb, legtragikusabb dolog, ami bennünket érhetett. Mert szívünkben azt gondolhattuk: ha az Epheszoszból feltörő lángokra nézünk, a lángokban az istenek irigysége íródott bele olyan korban, amikor az embereknek szabadság nélkül kellett a jó és gonosz istenek akaratát követni.

A mi korunkban az emberek a szabadságnak megfelelően organizálódtak. És egy esztendeje, a szilveszter éjjelén emésztő lángokra tekintettünk. Ég felé szállt a vörös lobogás. Sötétkékes, vörösessárga lángnyelvek kígyóztak az általános tűztengerben, a Goetheanumban rejlő fémeszközökben eredt az óriási tűztenger különféle színes tartalma. És ebbe a színes nyelvekkel átszőtt lángtengerbe nézve, lelkünk fájdalmához szólóan, azt kellett olvasnunk: az emberek irigysége.

Így még a legnagyobb csapásban is összerendeződik, ami az emberiség fejlődésének korszakai során megnyilvánul. Az egyik mondás: az istenek irigysége, abban a korban fejezte ki a legnagyobb csapást, amikor az emberek még szabadság nélkül tekintettek fel az istenekhez, de ki kellett szabadulniuk e kötöttségből. Szellemi fejlődés fonala húzódik ettől a csapástól, amikor a lángokba „az istenek irigysége” íródott, át a mi szerencsétlenségünkhöz, amikor az embernek önmagában kell rátalálni a szabadság erejére és a lángokba „az emberek irigysége” íródott bele. Epheszoszban az istenszobor, itt a Goetheanumban az emberszobor, az emberiség képviselőjének Jézus-Krisztus szobra, akiben vele azonosulva úgy szándékoztunk teljes alázattal a megismerésbe oldódni, mint valaha epheszoszi Dianában oldódtak fel a maguk módján, az emberiség számára ma már nem teljesen érthető módon, az epheszoszi tanítványok.

A fájdalom nem csökken, ha történelmi megvilágításban nézzük azt, amit az elmúlt év szilveszter estje hozott számunkra. Hiszen, amikor utoljára állhattam azon a pódiumon, amit ott az egész épülettel összhangban állítottak fel, akkor az akkori hallgatók lelki tekintetét földi területről szellemi Kozmosz akaratát, bölcsességét, fényét kifejező csillagok körébe kellett felemelni. Tudom, hogy egynémely olyan szellem vállalta akkor a keresztapaságot, akik úgy tanították tanítványaikat a középkorban, ahogyan leírtam. És az utolsó szó elmondása után egy órával értem jöttek, hogy a Goetheanum ég. És az elmúlt év szilveszter éjjelét az égő Goetheanumnál töltöttük.

Csak ki kell mondani ezeket a szavakat, kedves barátaim, és kimondhatatlan, ami valamennyiünk szívében, valamennyiünk lelkében végbemegy. Amikor azonban az emberiség fejlődése során ilyesmi ért valamilyen szent dolgot, akkor mindig voltak néhányan, akik megfogadták, hogy a fizikai felbomlása után annak szellemében tevékenykednek tovább, aminek ezt a fizikait szentelték. És úgy gondolom, hogy Goetheanum-katasztrófánk évfordulójának pillanatában összegyűlve, meggondolhatjuk, hogy együttlétünkhöz úgy kapjuk meg lelkünk megfelelő hangulatát, ha valamennyien megfogadjuk, hogy szellemileg továbbhordozzuk az emberiség fejlődésének hullámverésében azt, amit a Goetheanum állított fizikai formában, képben, alakban a fizikai szem elé, míg hérosztratoszi tettel el nem vették tőle. Fájdalmunk a régi Goetheanumhoz fűződik. Csak úgy leszünk méltóak ahhoz, ami mindenképp ránk hárul azzal, hogy ezt a Goetheanumot átépíthettük, ha ma emlékezve valamennyien fogadalmat teszünk a lelkünkben hordozott isteni-legjobb előtt, hogy hűek maradunk azokhoz a szellemi impulzusokhoz, amelyek a Goetheanumban öltöttek külső alakot. Ezt a Goetheanumot elvehették tőlünk. E Goetheanum szellemét azonban nem vehetik el, ha igazán becsülettel és őszintén akarjuk. Akkor veszik el tőlünk legkevésbé, ha ebben a komoly ünnepélyes órában, mely csak kevéssel választ el attól az időponttól, amikor egy esztendeje lángok csaptak fel szeretett Goetheanumunkból, ha e pillanatban nemcsak fájdalmunkat érezzük át újólag, hanem e fájdalom alapján megfogadjuk, hogy hűek maradunk ahhoz a szellemhez, amelynek tíz éven át építettük ezt a hajlékot. Ha ez a belső fogadalom ma becsülettel, őszintén fakad szívünkből, kedves barátaim, ha fájdalmunkat, szenvedésünket a tett impulzusára tudjuk váltani, akkor a szomorú történést is áldássá változtatjuk. A fájdalom nem csökkenhet ez által, de éppen az a kötelességünk, hogy a fájdalomból találjuk meg a tett, a szellemi tett impulzusát.

Így tekintünk vissza, kedves barátaim, arra az iszonyú lángolásra, ami olyan kimondhatatlan bánattal töltött el. Ma azonban, bensőnk legjobb isteni erőinek felesküdve, érezzük szívünk szent lángját, ez világosítson és melegítsen szellemileg abban, amit a Goetheanummal akartunk, továbbhordozva ezt az akaratot az emberiség előrehaladásának hullámverésében. Így elmélyítve ismételjük meg e pillanatban a szavakat, melyeket odaát egy esztendeje ez idő tájt mondhattam el. Akkor nagyjából azt mondtam: szilveszterben élünk, életünknek új világév felé kell tartania. Ó, bárcsak itt állna még nálunk a Goetheanum, akkor ebben a pillanatban megújíthatnánk ezt a felhívást! Már nem áll itt velünk. Úgy hiszem, éppen azért mondhatjuk ki sokszoros erővel a mai szilveszterestén, mert már nem áll itt velünk. Vigyük át a Goetheanum lelkét az új világévbe és legyen az új Goetheanum építése testének méltó dokumentuma, méltó emlékműve!

Ez fűzze szívünket a régi Goetheanumhoz, kedves barátaim, amit az elemeknek kellett átengednünk. Ez fűzze azonban szívünket a Goetheanum szelleméhez, lelkéhez. És bensőnk legjobb lényének tett fogadalmunkkal éljünk tovább, nem csak az új esztendőben, hanem tetterősen, szellemet hordozva, lelket vezérelve, az új világévben is.

Kedves barátaim, a régi Goetheanumra emlékezve, felállva fogadtak engem. E régi Goetheanum emlékében élnek. Álljunk most fel annak jeléül, hogy megfogadjuk, hogy a Goetheanum szellemében tevékenykedünk tovább emberi lényünk ideáljában található legjobb erőinkkel. Igen, úgy legyen, ámen.

És ezt megtartjuk, kedves barátaim, amíg csak tudjuk, az emberi lelkünket az istenek lelkével összekötő akarat szerint és hűek leszünk hozzájuk annak szellemében, ahogy életünk egy bizonyos idején kerestük ezt a hűséget, amikor a Goetheanum szellemtudományát kerestük. És legyünk képesek megtartani ezt a hűséget.

19. Az alapítógyűlés folytatása – január 1.

Dornach, 1924. január 1. délelőtt 10 óra

Dr. Steiner:

Kedves barátaim, hadd hatoljon még egyszer lelkünkhöz, ami erőt adóan lelkesítsen bennünket a gyűlés folyamán:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem,
A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ők ezt mondják:
Ex Deo nascimur [1].

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata
Működik
A világ ritmusában kegyelmet
Osztva a lelkeknek.
Kürioszok, dünamiszok, exuziák,
Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur. [2]

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.
Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ez így hangzik:
Per spiritum sanctum reviviscimus. [3]

[1] Ex deo nascimur – Istentől születünk
[2] In Christo morimur – Krisztusban halunk meg
[3] Per spiritum sanctum reviviscimus – A Szent Szellem által támadunk fel

Ma egyszerű ritmust írunk lelkünkbe:

A végtagokban élsz

Mert uralkodik az Atya-Szellem, A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.

A légzésben és szívverésben élsz

Mert körötted Krisztus akarata működik
A világ ritmusában kegyelmet osztva a lelkeknek.

A fej nyugalmában élsz

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.

Azért írom fel önöknek így összhangzásukban a ritmusokat, mert ebben valóban csillagkonstellációk képmása rejlik. Azt mondják: a Szaturnusz az oroszlán jegyében áll, a Szaturnusz a skorpió jegyében áll. Ettől olyan ritmusok függenek, melyek áthatják a világot. Szellemi eredet képe rejlik az ilyen ritmusokban, ahogyan e napok során felírtam őket teljességgel szellemi-lelki struktúrájú mondásainkból.

Folytatva gyűlésünket, elsőnek Krebs úr konzult jelentették be.

Krebs konzul átveszi a szót.

Dr. Steiner: Az ellenfelek kérdéséhez Wolfgang Wachsmuth urat, majd Hardt urat jelentették be.

Wolfgang Wachsmuth úr könyvekről és az ellenfelek kérdéséről beszél.

Dr. Steiner: Világos, hogy ha ilyen csoport alakul, akkor ez a csoport megtalálja itt tanácsainkat, ha valamiképpen tanácsra szorul valamely irányban. Ezt mondanám közvetlen válaszképpen.

Szót kér még valaki éppen az ellenfelek kérdéséhez?

Werbeck úr szól az ellenfelek kérdéséről.

Dr. Steiner: Most Hardt úré a szó. (Nem jelentkezik.) Leinhas úr következik szólásra.

Emil Leinhas úr az ellenfelek kérdéséről és a sajtóról beszél.

Dr. Steiner: dr. Stein úr következik szólásra.

Dr. Walther Johannes Stein az ellenfelek kérdéséről beszél.

Dr. Steiner: Meg fogjuk nézni, hogy tudunk-e tenni valamit a kérdés kezelése érdekében.

20. Rudolf Steiner előadása a Goetheanum újjáépítéséről

Dornach, 1924. január 1. délelőtt

Most megkérem önöket, hogy rátérhessek a Goetheanum újjáépítése problémájának tárgyalására és bátorkodom a tegnap elmondottakhoz még hozzáfűzni egy keveset, azután megadom a szót a tisztelt barátoknak, akik kérték.

Emlékeznek rá, hogy a Goetheanum külsejének kialakítását építészeti problémaként igyekeztem megoldani, amennyire akkor sikerült. Egyes dolgokat mindenesetre a kelleténél jobban megnehezített az épület megvalósításának sürgetése, de még úgy hiszem, hogy akkor lényegében megtaláltam a körépület számára a homlokzat, kapu, ablak, párkányzat stb. olyan kialakítását, mely megnyilatkoztatja a Goetheanum tartalmát.

Most az épületnek lényegében úgy kell majd hatnia, ahogyan tegnap igyekeztem elmagyarázni, tehát alaprajzában nem középületként, hanem részben mint kerek, részben mint szögletes épület. Éppen ezeknek a formáknak kell majd megfelelő modern stílust találni a beton anyagából.

Az ilyesmi mindig rendkívül nagy nehézséget jelent. Természetesen könnyebb a formákból mintegy absztrakt módon dolgozni és azután megkeresni az anyagot, mint az anyagot szükségszerű adottságának elfogadni és a formákat az anyagból megkeresni; ezeket a körülmények részben meghatározzák, mint tegnap vázoltam önöknek. Mivel többre nincsen időnk, csak egy lényeges dolgot szeretnék mintegy elvében közölni, a kapu és ablak formáját, hogy lássák a régi formában rejlő belső alakító erő érvényesítésének kísérletét a merev betonanyag új formájában.

Szeretném elérni – amint a beton megköveteli, ha felfelé sík lejtésünk van, ereszkedő falaival bizonyos nyomóerőt jelezve szemünknek – hogy ezt a nyomóerőt szemünk valóban felfogja a kapu, illetve az ablakpárkányok révén és szeretném elérni, hogy egyúttal bensőleg, szellemileg is kitűnjék, hogy itt valami kapuként fogad be bennünket, vagy mint ablak a fényt fogadja be és ereszti át a belső térbe. Egyben azt is el szeretném azonban e formával érni, hogy bizonyos módon megnyilatkoztassa, hogy a Goetheanum egyfajta védelme annak, aki benne a szellemiséget keresi. Ennek már a kapuban is ki kell fejeződnie. Így azt szeretném, ha mintegy a következő nyilvánulna meg.

Ha például a nyugat felé, előre ezt a tető, ilyen módon emelkedik ki, akkor azt szeretném, ha a tető után valami ilyen kis forma növekednék ki a tetőzetből. Különböző színekkel rögzítem le itt az egy színben megjelenő dolgokat, hogy könnyebben meglássák. Ez itt előrenyúlik (zöldessárga), tehát a kapun belépő feje fölé kerül, ha közvetlenül a kapubejáratnál áll. Alatta feltűnik egy rész, amit a pentagram egy darabjának tarthatnak, de csak egy darabjának (vöröses). Hiszen a pentagram csak alatta volna készen. És az egészet egy visszahúzódó alakzat tartja (kék). Tehát ami a korábbi Goetheanumról kerek formák alakjában él az emlékezetünkben, itt szögletesen jelenik majd meg. Úgy kell tehát elképzelnünk, hogy ez itt tetőszerűen előrenyúlik, ez visszahúzódik, ez a háttérben látható (a rajzon világosan vonalkázva) és az egészet jobbról és balról nagyjából ilyen alakú oszlopalakzat tartja. Úgy, hogy ez az oszlop vagy pillér egyúttal a belépő feje feletti védő formát veszi fel, tehát egyfelől a védőformát veszi fel ilyen alakban (narancssárga), de egyben a tetőzetet is tartja a belőle kinövekvő megfelelő formával.

Ezt a formát a kapukra, oldal és főkapukra, valamint az ablakalakzatokra is alkalmazzuk, így lehetséges, hogy csakugyan elérjük benne a külső benyomás arányosságát; hogy látható a nyomóterhelés megragadása felülről, másfelől ugyanakkor pillérek emelkednek, hogy megfelelőképpen megtámasszák azt a belülről kinyúló, megnyilvánuló elemet, amit fel kell venniük. A szögletes épületnél végül is a támasztó és terhelő erők megfelelő arányosságán múlik a dolog. Ha ezt most organikus épületre vezetjük át, akkor minden tagja megnyilatkoztatja benső lényét is. Ezt úgy kapjuk, hogy a régi épületben lentről felnyúló oszlopokat olyan módon kell átformálnunk, hogy az alsó szinten, a földszinten, mintegy gyökérszerűen alakulnak, természetesen architektonikus felfogásban. Ebből emelkednek azután csak a felső emelet igazi oszlopai, ezek fejlődnek viszont az egésznek hordozóivá. Ezek fogják a tető formáit belülről lezárni, ez belül nem zárul vízszintesen, hanem ahogyan a kupola záródott. A pillérek és oszlopok hordozókká alakulnak, de ugyanakkor azt is kifejezik, amit másfelől a régi Goetheanum kerekségének kellett kifejeznie.

Látják: a kalkulációval arra kell törekednünk, hogy a formák annyira primitíven, elvileg jelzően készüljenek, amennyire ez az épület ilyen alakjának 3-3,5 millió frankos kivitelezéséhez szükséges. Ha ez az elhatározás egyszer határozott formában létre jön – és szerintem más lehetőség nincs -, akkor remélhetőleg hamarosan hozzáfoghatunk az építkezés megkezdéséhez, és ha barátaink áldozatkészsége nem hagy cserben, hanem folytatódik, úgy az épület aránylag rövid idő alatt létrejöhet; új Goetheanum a régi helyett, még ha jóval primitívebb, egyszerűbb alakban is.

Most van Leer úrnak adhatom meg a szót, ő ehhez a kérdéshez jelentkezett.

Van Leer úr a Goetheanum működésének finanszírozására, a világ iskolaegyesületéhez hasonlóan, világ Goetheanum egyesületet szeretne alapítani.

Dr. Steiner: Kedves barátaim, nem hiszem, hogy kifogásolható, ha ilyen formában tagokból Goetheanum egyesület vagy ahhoz hasonló jön létre, és benne nem az Antropozófiai Társaság tagjai vannak. Kérdéses persze, hogy az ilyen tagság milyen alapon nyerhető meg. Természetesen pusztán olyan alapon nagyon nehéz lesz tagokat toborozni, hogy azt mondjuk az embereknek, hogy adjanak pénzt a Goetheanumra vagy bármely más intézményünkre. Ha azonban az antropozófiát a jövőben valóban hatékony módon ismertetjük meg egyre jobban a világgal, úgy ahogyan azt most itt Dornachban képviseljük és azok az emberek is látják az antropozófiából kiinduló termékeny munkát, akiknek még nincs bátorságuk az antropozófia felvételére, akkor mégis lehetséges volna, ha azt mondjuk nekik: nézzétek, ez egy szellemi mozgalom. Talán még nem érdekel benneteket, de hagyjátok beérni, segítsétek az embereket mozgásukban, hogy megmutathassák, amit tudnak! Könnyen lehet, hogy ha foglalkozunk vele és a világ elé visszük, amit ezekben a napokban tárgyaltunk, akkor valóban lehetséges olyan egyesület, amit kedves van Leer barátunk az imént helyezett kilátásba.

Ne feledjék, hogy az alapszabályokban szerepel egy és más, ami szükségképpen a társaság teljes nyilvánosságával lesz kapcsolatban. Meglátják, hogy a gyakorlatban rendívül sok minden megváltozik. És ha mindenütt megértik azt, ami a társaság nyilvánosságával kapcsolatos, akkor lehet, hogy ebből találhatunk olyan formát, amit van Leer javasolt az imént. Ezt a nyilvánosságot pedig nagyon is komolyan vesszük. Másfelől azonban a goetheanumi elnökség is teljesen komolyan fogja itt venni, hogy a jövőben ne lehessen suba alatt dolgozni, ne lehessen többé úgy dolgozni, hogy azt mondjuk: Igen, ha hármas tagozódással vagy antropozófiával közeledünk az emberekhez, akkor nem kíváncsiak rá, de az ügyet elvihetjük nekik. Ez ártott legtöbbet az utóbbi években és kezdettől fogva, mert belsőleg csakugyan a valótlanság szférájába vitt bele. A jövőben őszintén és becsületesen dolgozunk az antropozófiáért innen Dornachból, az élet legkülönbözőbb területein a teljes nyilvánosság előtt. Akkor az emberek is tudni fogják, hogy mire adnak pénzt. Azt hiszem, az ön által ajánlott formát éppen az teszi lehetővé, ha ilyen szempontból dolgozunk. Úgy viszont sohasem sikerülhet, ha az emberek azt mondják: mi ez voltaképpen, mire adjunk pénzt?

Úgy hiszem, ezt el kellett mondanom. Szerintem a dolognak úgy egészen kedvező kilátásai lehetnének. Szót kér még valaki az újjáépítés kérdéséhez?

X kisasszony úgy gondolja, hogy az euritmia révén jól bemutatható a nyilvánosság számára, hogy az antropozófia mit akar. Dél-amerikai publikációra kér képeket, euritmia képeket és Marie Steiner képét.

Monges úr reméli, hogy Amerikában felkelti az érdeklődést. „Az amerikai látni akar, mielőtt ad.”

Dr. Steiner: Szót kér még valaki?

Donner úr, Helsingforsból, a pénzügyi helyzetről beszél.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki?

Sauerwein kisasszony a 12 schilling felől érdeklődik, hogy a társaság vagy a Goetheanum újjáépítését szolgálja-e.

Dr. Steiner: Mivel Sauerwein kisasszony napirendre hozta ezt a kérdést, a szóban forgó dolog magyarázatára a következőket kell közölnöm arról a bizottsági ülésről, amit néhány napja tartottak a különböző területek főtitkárai az elnökséggel és a svájci csoportok képviselőivel. Elő kell adnom önöknek ennek az eredményét. Arról van szó ugyanis, hogy lezárhassuk az alapszabályok egyetlen olyan pontját, amely az alapszabályok kinyomtatásához még elintézetlen maradt. Hiszen elfogadtuk az alapszabályokat, csak ez a kis pont maradt nyitva, a tagonkénti évi hozzájárulás a csoportok részéről, mert azt mondtam akkor, hogy leghelyesebb, ha ezt a pontot először szűkebb körben tárgyaljuk meg.

Mármost a szűkebb körben akkor a következő álláspontra helyezkedtem. Nézzék, aki antropozófus, az nem illúziókban gondolkodik, hanem reálisan kell gondolkoznia a jövőt illetően is – így fejezem ki, bár ez természetesen nagyon is támadható lesz. Úgy gondolkozunk reálisan, ha tudjuk: valamilyen célra ennyi meg ennyi szükséges – ha bizonyos mértékben előzetes évi költségvetést tudunk készíteni, amivel ki lehet jönni. Az Antropozófiai Társaság pénzügyi vonatkozásban való megalapozásának ugyanis semmit sem használunk, ha itt arról beszélünk legtöbbet, hogy mennyi legyen a tagonkénti évi hozzájárulás egyesek szerint, hanem csak azzal, ha itt megmondjuk, mennyire van szükségünk és előreláthatólag mennyi az eredmény, ha ezt a fizető tagok arányával elosztjuk. Ezzel a problémával egészen alaposan foglalkoztam azóta, amióta a megfelelőnek talált elnökségi tagokkal egyetértésben elhatároztam, hogy magam veszem kézbe az Antropozófiai Társaság vezetését. És nem tehetek másként, minthogy azt mondjam az eredmény alapján, a mérlegelés folytán, hogy egyetlen lehetőség, hogy megszabjuk a csoportok tagonkénti fizetendő hozzájárulását, amennyiben itt valóban vezetni akarjuk a társaságot, ahogyan azt önök elhatározták. És akkor nem tehetünk egyebet, mint hogy beiktatjuk a csoportok tagonként fizetendő hozzájárulását: 12 schillinget évente. Ez csak 1 schilling havonta. Számolják ki, hogy naponta milyen elenyésző! De nem tudunk gazdálkodni, ha nem kapjuk meg tagonként az évi 12 schillinget. Hiszen fordítva is eljárhattunk volna – nem tudom, ez lett volna-e a méltóbb – de eljárhattunk volna fordítva is. Mondhattuk volna előbb, hogy tagonként 12 schillingre van szükségünk és akkor megalapítjuk az Antropozófiai Társaságot. Talán ez lett volna a racionálisabb mód. De hát, mint mondottam, csak úgy alapítható meg reálisan, ha megkapjuk ezt az évi 12 schillinget.

Mármost, kedves barátaim, bizonyára sok csoport mondja majd: ezt nem tudjuk előteremteni. Mégis vannak csoportok, ahol még kevesebb a tagdíj és még ennek is legalább a felét maguknak akarják megtartani! Lehet róla szó, a csoportokkal részleteiben kell megtárgyalni, hogy mennyivel fizetnek kevesebbet. Akkor azt valami más módon kell előteremtenünk. Mindenképpen szükségünk lesz rá. Irányelvül csak ezt a, bizonyos tekintetben minimális, szükséges hozzájárulást adhatjuk meg, amit egészen elenyészőre csökkenthetünk – ez majd kialakul a gyakorlatban, ismerjük ezeket a dolgokat. Igen gyakran az elenyészés pontjára jut. De remélem, másik irányban eljut a Carnegie féle magasságig, tehát aszimptotikusan tart a végtelenhez! Mindenesetre először szűkebb körben kívántam ezt a javaslatot megtenni. A szűkebb kör se egyezett bele éppen azonnal. De úgy hiszem, közben többnyire belátták, hogy ez másként nem megy. Gondolják, hogy költségvetést készítek – az államok is így csinálják – aztán minden adófizetőt megkérdezek, hogy mennyit tud fizetni? Nem így járnak el. Mindenesetre nem kényszeríthetjük a dolgok behajtását, természetesen nem is akarjuk, nálunk szabadságnak kell uralkodni, de közölnünk kell, hogy mire van szükségünk. Ezért kérem, nyilatkozzanak, ha akarnak, vagy legalább szavazzanak arról, hogy általánosságban, elvben hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a tagdíj 12 schilling legyen. Emellett mindenképp egyénileg tárgyaljuk meg ennek csökkentését, ahogyan az egyes esetekben szükséges. Ezt kellett először kifejteni, ha a dologról egyáltalában beszélünk. (Tetszés.)

Sauerwein kisasszony azt mondja, hogy Franciaországból megadják a 12 schillinget, mivel szükség van rá, csak kéri, közöljék ennek időpontját.

Dr. Steiner: Az időpont csak adminisztratív kérdés. A közeljövőben megküldjük az ügyrendet az egyes csoportoknak – itt már az idő rövidsége miatt sem volna lehetséges – ebben majd közöljük, hogy a hozzájárulást mikor lehet befizetni. Egyáltalán nem szükséges azonos időben történnie. Ennek is megtaláljuk a módját. Megegyezhetünk, hogy mikor fizet egyik vagy másik csoport, szükségleteinek és lehetőségeinek megfelelően. Semmi esetre sem fogunk sürgetni. Szót kér valaki a tagdíjak kérdéséhez?

Pyle úr azt javasolja, hogy azonnal fejezzék ki hozzájárulásukat a ponthoz, hogy összegyűljön a 12 schilling évente, mert feltétlenül szükséges.

Dr. Steiner: Az a javaslat, hogy most rögtön szavazzunk a tagdíj kérdésében. Szót kér valaki az ügyrendi indítványhoz? Csak az indítványhoz, nem a kérdéshez. Ha nem, úgy most szavazásra bocsátom a javaslatot. Kérem azokat a barátainkat, akik amellett vannak, hogy a megadott módozat mellett a tagdíj normál összegét 12 schillingben állapítsuk meg, tegyék fel a kezüket. (Megtörténik.)

Kérem azokat a tag-barátokat, akik ellene vannak, szintén tegyék fel a kezüket.

Nos, éppen ebben a kérdésben, úgy látszik, szívélyes egyetértés uralkodik.

Ezzel csak megszakításhoz értünk, ezt a kérdést voltaképpen a mai napirend végére akartam tűzni, de így ezzel elintéztük és folytathatjuk napirendünket, ha még valaki szót kér a Goetheanum újjáépítéséhez vagy van Leer úr javaslatához.

Merry asszony jelentkezik szólásra.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki ehhez a kérdéshez?

Koschützky úr érinti a pénzproblémát, a kutatóintézeti munkát tartja legalkalmasabbnak arra, hogy nem-antropozófusoktól pénzt kapjanak a Goetheanumra.

Dr. Steiner: Csak a jövőben mindig az antropozófiával szoros kapcsolatban kell ezeket a dolgokat a világ elé állítanunk. Nem szabad megint azt a hitet kelteni, mintha egyszerűen a külső tudomány révén akarnánk valamit művelni. A jövőben csak úgy tüntetjük fel a dolgokat, ahogyan a központi antropozófiából adódnak. Természetesen akad olyasmi, amit úgy kell a nyilvánosság elé vinni, ahogyan képek útján nem történhet, mert képek legfeljebb az érzékfelettit érzékeltethetik. De hiszen az érzékfelettit kell a világ elé állítanunk. Ez természetesen nehéz, nehezebb, mint az érzékit odaállítani, de sikerülnie kell. Nos, hát sikerülni fog, de kérem, szívleljék meg, hogy az érzékfelettit akarjuk odaállítani és nem valami egyébnek, mint álarcnak, a révén megjelentetni. Ez éppen elég baj okozott.

Szót kér még valaki?

Leinhas úr a Goetheanum a Goetheanum felépítéséről és a szervezésről beszél. Úgy gondolja, hogy az alapszabályokra utalva barátokat lehet szerezni.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki?

Dr. Krüger személyes benyomásairól beszél, az ősalapítás itteni élményével való együttélésről.

Dr. Steiner: Most azt kérem, kedves barátaim, hogy vegyék át a szót bármely tárgyban, amit egyikük-másikuk még meg kíván beszélni.

Geuter úr az „Antropozófia” című újságról és Steffen úr és dr. Steiner cikkeiről megjegyzi, hogy ezek különösen értékesek az antropozófia terjesztésében.

Dr. Steiner: Szót kér még valaki valamilyen kérdésben?

Dr. Zeylmans az orvosi szempontról beszél. Talán alig van olyan terület, ahol annyira szükséges a megújulás, mint az orvostudományban. A kis hágai klinika alapításakor jelenlévő mintegy 35 orvos nagyon lelkesedett a végén az előadásokért. Elmondható, hogy nem mást szeretnénk, csak többet. Az eddig előadások nagyszerűek voltak, de nem csak egy ilyen hidat szeretnénk, hanem teljesen új birodalmat alapítani szívünkben, hogy mint orvosok gyógyítók lehessünk, ahogyan ez régebben volt. Ezért üdvözli különösképpen az orvosi szekció megalapítását.

Dr. Steiner: Engedjék meg, kedves barátaim, hogy mai búcsúelőadásomhoz csatlakozóan fűzzek még néhány szót olyan kérdésekhez, mint például az orvosi munka kialakításáról való elképzeléseink. Azért csinálom így, mert most még meg szeretném kérni barátainkat, hogy vegyék át a szót, ha még valamiről röviden szólni kívánnak. Én esti előadásom kapcsán bátorkodom előadni, amit búcsúzásul el kell mondanom, amit olyan kérdésekről kell elmondanom, mint amit most, köszönetet érdemlő módon, dr. Zeylmans pendített meg. Kérem tehát barátainkat, akik még röviden szólásra kívánnak emelkedni, tegyék meg.

Wulschleger tanár a svájci iskolakérdésről beszél, feltétlenül szükségesnek tart egy baseli iskolát és minden tekintetben támogatást kér.

Dr. Steiner: Napirendünk végéhez értünk, vagy mondjuk inkább: Az idő körülményei meghatározták, hogy napirendünk végéhez értünk. Örömünkre szolgál, hogy ma délután, – éppen azon a napon, amikor itt a kisebb helyiségből először jelent meg előttünk még lángolva a romos terület – e szörnyű nap évfordulóján, szabad összejövetelen találkozunk itt 4.30-kor. Egész különösen kedves lehet nekünk a gondolat, hogy éppen ma találkozunk ilyen összejövetelen, ahol némelyek talán legintenzívebben, legjobban, legbensőségesebben beszélhetik meg ezzel-azzal szívük szerint, amit a mai szomorú emlékezetű napon megfelelőnek tartanak. Tehát 4.30-kor jövünk itt össze a gyűléshez. 8.30-kor lesz az én befejező előadásom. Az orvosokat, akik gyakorló orvosok, azután kérem, hogy holnap reggel 8.30-kor találkozzanak velem, ismét lent az üvegházban. A többi bejelentést majd ma este bátorkodom megtenni.

Egyikük vagy másikuk mondanivalójára most már nem kerülhet sor. De már legutóbb is megtehették a gyűlés folyamán, ha ezt vagy azt nemcsak szemtől szembe, hanem általánosan kívánják elmondani. Így most is beszélhetnek innen a gyűlés folyamán a tagokhoz.

Akkor kérném, hogy azok a németországi barátaink tegyék fel a kezüket, akik holnap reggel 10.45-kor akarnak utazni, hogy dr. Wachsmuth megállapíthassa, hogy hány barátunk akar holnap reggel utazni. Ugyancsak tegyék fel a kezüket, kérem, akik az esti vonattal akarnak utazni. Nemigen lehet ugyanis itt maradni. Csak az maradhat, aki megkapta az útlevél tényleges meghosszabbítását. Természetesen nem veszélyeztethetjük itt a leendő rendezvényeket azzal, hogy a hatóságok észreveszik, hogy körülbelül 50 személy vagy még több, később utazik el, mint ahogy voltaképpen kilátásba helyezték. Ha túl kevesen jelentkeznek, akkor természetesen nem lehet külön helyeket beszerezni. Szeretném még kérni, hogy a fel nem használt étkezési jegyeket ez alkalomból adják le a Friedwart házban, és azonkívül kérném, hogy a használt gyapjútakarókat is adják le a Friedwart házban, mert további rendezvényeken ismét szükség lesz rájuk. Azután kérem barátainkat, akik még nem mentek el útlevelükért a Friedwart házba, menjenek érte, mert mi nem tudjuk felhasználni. Hiszen szívesen elutaznánk akár minden vendég helyett, ha lehetne. Aztán még arra kell felhívnom a figyelmet, hogy holnap este 7 órakor euritmia bemutató lesz a még ittlévő barátaink részére. Ezen az előadáson még egyszer bemutatjuk az Olaf Astesont.

21. Rudolf Steiner búcsúszavai és előadása: Megfelelően eljutni a szellemi világba. A ránk rótt felelősség.

Dornach, 1924. január 1. este

Kedves Barátaim!

Mivel most utoljára vagyunk együtt ezen az ülésen, melynek erőteljeset, lényegeset kell nyújtania az antropozófiai mozgalom számára, utolsó előadásomat úgy szeretném kialakítani, hogy belső impulzusában hozzákapcsolódjon az előadássorozat egynémely távlatához, másfelől azonban utaljon némiképpen, mondhatnám érzelmileg, a jövőre, főként az antropozófiai törekvés jövőjére.

Ha ma kitekintünk a világba, már évek óta rendkívül sok pusztító elem mutatkozik. A működő erők sejtetik, hogy milyen szakadékokba tart még a nyugati civilizáció. Azt mondanánk azonban: észrevehető, hogy éppen azok az emberek merülnek szörnyű világ-alvásba, akiknek mintegy külsőlegesen kezében van az élet legkülönbözőbb területeinek szellemi vezetése. Hiszen nagyjából azt gondolják, még nemrég talán legtöbben azt gondolták, hogy az emberiség nézete, szemlélete egészen a 19. századba terjedően gyermekded, primitív volt. Aztán érkezett el az újabb tudomány a legkülönbözőbb területeken, ezt most mindörökké „igazságként” kell tovább művelni.

Az így gondolkodó emberek valójában roppant gőgben élnek, csak nem tudnak róla. Ezzel szemben olykor mégis felmerül egy-egy sejtelem a mai emberben, hogy a dolgok mégsem úgy állnak, ahogyan az imént a többség véleményeként leírtam.

Mialatt egy ideje Németországban a Wolff-iroda révén szervezett előadásokat tarthattam és ez olyan rendkívül nagyszámú hallgatóságot vonzott, hogy némelyek már felfigyeltek az antropozófia iránti érdeklődésre, ekkor a sok ostoba ellenséges hang közt feltűnt egy. Ha nem is volt tartalmilag sokkal okosabb a többinél, de mégis különös sejtelmet árult el. Egyik Berlinben tartott előadásomhoz fűzött hírlapi megjegyzés volt. Az újság hangja szerint: ha ilyesmit meghallgatunk – ahogyan berlini előadásomban említettem akkor – felfigyelünk arra, hogy nemcsak a Földön történik olyasvalami, ami más szellemiségre indítja az embert, mint a régi volt, hanem az egész Kozmoszban – nagyjából idézem a megjegyzést. Lássák meg, hogy most nem csak a földi impulzusok követelnek valamit az embertől, hanem mintegy a Kozmosz erői is; a Kozmosz bizonyos felkelése, amelynek éppen az új szellemiségre való törekvést kell eredményeznie.

Ilyen hang mindenesetre megszólalt és ez voltaképpen figyelemreméltó. Hiszen igaz: mint a legkülönbözőbb szempontokból hangsúlyoztam ezekben a napokban, ami Dornachból indul ki, azt nem földi eredetű impulzusnak kell megfelelőképpen mozgásba hoznia, hanem a szellemi világból eredő impulzusnak. A szellemi világ impulzusait követő erőt akarjuk itt kifejleszteni. Ezért beszéltem a karácsnyi ülés folyamán esti előadásaimban a történelmi fejlődésben ható különféle impulzusokról, hogy szívük megnyíljon a szellemi hatások befogadására. Ezek először beáramlanak a földi világba, nem a földi világból kell őket meríteni. Mert a szellemi világból eredt mindaz, ami eddig helyes értelemben hordozta a földi világot. A szellemi világból kell merítenünk az impulzusokat, hogy eredményesen tevékenykedhessünk a földi világért.

Ez annak hangsúlyozására indít, kedves barátaim, hogy az erről az ülésről további működésünk számára magunkkal vitt indítékoknak nagy felelőséggel kell párosulniuk.

Időzzünk néhány percet az ülés folytán ránk rótt nagy felelősségnél. Ha az ember, a legutóbbi évtizedekben, a szellemi világ iránti érzékkel, szellemi megfigyeléssel ment el némely személyiség mellett, úgy e szellemi megfigyelésből keserű érzései fakadhattak a földi emberiség eljövendő sorsáról. Szellemileg lehetséges módon elhaladva a földi embertársaink mellett, megfigyelve, amint elhagyták alváskor fizikai- és étertestüket és énjükkel és asztráltestükkel a szellemi világban tartózkodnak. Igen, az alvó emberek énjének és asztráltestének sorsát bevándorolva, olyan tapasztalatokra nyílik alkalom az utóbbi évtizedekben, melyek súlyos felelősségre utalnak, ha ismerjük ezeket a dolgokat. Látható volt, amint ezek a lelkek, fizikai- és étertestüket hátrahagyva az elalvás és ébredés közt, gyakran közelítettek a küszöb őréhez.

A szellemi világ küszöbének őre a legkülönfélébb módon jelent meg az emberiség fejlődése során az emberek tudatában. Számos legenda és monda utal a régebbi korok egyik-másik személyiségének a küszöb őrével való találkozására, – hiszen a legfontosabb dolgok ilyen alakban maradtak fenn, nem történelmi hagyományként – aki megtanította őket a szellemi világba jutni és ismét visszatérni a fizikaiba. Mert ha helyesen jutunk a szellemi világba, akkor minden pillanatban vissza tudunk térni a fizikai világba és igazán praktikus, megfontolt emberként állunk meg itt a lábunkon, nem pedig rajongó misztikus módjára.

Alapjában véve ezt kívánták a küszöb őrével szembekerülő, szellemi világba törekvő embertől az évezredek során. De főként a 19. század utolsó harmadában már alig látható olyan ember, aki éber állapotban jutott a küszöb őréhez. A mi korunkban az egész emberiség történelmi feladata, hogy valamilyen formában áthaladjon a küszöb őrénél. A szellem világát bejárva annál inkább tapasztalható, mint említettem, az alvó lelkének, énjének és asztráltestek, közelítése a küszöb őréhez. Ma a következő jelentőségteljes képet kaphatjuk. A küszöb komoly őre körül csoportosulnak az alvó emberi lelkek, akiknek éber állapotban nincs erejük a küszöb őréhez jutni és alvás közben közelítenek hozzá.

Az itt lejátszódó jelenetet látva, olyan gondolatunk támad, ami – mondhatnám – éppen a szükségszerű nagy felelősség kibontakozásával kapcsolatos. A küszöb őréhez alvó állapotban közelítő lelkek alvó tudatállapotukban bebocsátást kérnek a szellemi világba, a küszöbön való áteresztésüket – éber állapotuk számára ez nem tudatos vagy tudat alatt marad. És számtalan esetben hallani a küszöb komoly őrének hangját: saját üdvödre nem léphetsz át a küszöbön. Nem kaphatsz bebocsátást a szellemi világba. Vissza kell térned. Mert ha a küszöb őre minden további nélkül bebocsátaná ezeket a lelkeket a szellemi világba, úgy olyan fogalmakkal lépnék át a küszöböt és jutnának a szellemi világban, amilyeneket a mai iskola, a mai képzés, a mai civilizáció nyújt nekik és az embernek ma alapjában véve hat éves korától földi élete végéit ezekkel kell felnövekednie.

E fogalmaknak és eszméknek az a sajátossága, hogy ha az ember úgy lép be a szellemi világba, amilyenné a jelenlegi civilizáció és iskola révén vált, akkor lelkileg megbénul. És gondolati-eszmei ürességben érne vissza a fizikai világba. Ha küszöb őre nem taszítaná vissza ezeket a lelkeket, sok mostani emberi lelket, ha bebocsátaná őket a szellemi világba, akkor felébredőben ismét visszatérve, a döntő ébredéskor visszatérve azt éreznék: nem tudok gondolkodni, gondolataim nem ragadják meg az agyvelőmet, gondolatok nélkül kell járnom a világban. Mert az absztrakt eszmék világa, amit az ember ma mindenhez hozzáfűz, olyan, hogy be lehet velük jutni a szellemi világba, de nem lehet velük visszatérni. És ezt a jelenetet látva, amit alvás közben ma valóban több lélek él át, mint általában hiszik, azt gondoljuk: ó, bárcsak sikerülne megóvni e lelkeket attól, hogy halálukban is át kelljen élniük, amit alvás közben átélnek. Mert ha a küszöb őre előtt így átélt helyzet elég sokáig folytatódna, vagyis az emberi civilizációban sokáig uralkodna az, amit ma az iskolák nyújtanak, amit a civilizáció közvetít, akkor álom-lét alakulna ki. Az emberi lelkek áthaladnának a halál kapuján a szellemi világba, de következő földi életükbe nem hozhatnák el az ideák erejét. Mert a mai gondolatokkal be lehet jutni a szellemi világba, de nem lehet velük visszatérni. Csak lelkileg bénultan lehet újra visszatérni.

Látják, a jelenkor civilizációja megalapozható a szellemi élet oly hosszú ideje művelt formájával. Az életet azonban nem lehet vele megalapozni. Ez a civilizáció folytatódhatna egy ideig. A lelkek ébrenlétük folyamán semmit sem sejtenének a küszöb őréről, aki alvásuk folyamán visszautasítaná őket, hogy ne bénuljanak meg, és ezt végül oda vezetne, hogy a jövőben olyan emberi nem születne, mely eljövendő földi életében nem tanúsítana értelmet és az eszmék alkalmazásának lehetőségét. Eltűnne a Földről a gondolkodás, az eszmékben való élés. Beteges, pusztán ösztönös emberi nemnek kellene benépesítenie a Földet. Az emberiség fejlődésében csak a gonosz érzések és emóciók harapódznának el, az eszmék irányító ereje nélkül. Igen, a helyzet az, hogy a szellemi szemlélő elé nem csak a küszöb őre előtt álló, a szellemi világba nem bebocsátott lélek megfigyeléséből tárul a már leírt módon szomorú kép, hanem más vonatkozásban is.

Ha nem nyugati, hanem keleti civilizációból származó emberi lényt viszünk el a jellemzett vándorútra, az alvó lelkek megfigyelésére a küszöb őre előtt, akkor szellemi szavakkal iszonyú szemrehányásokkal illeti az egész nyugati civilizációt. Látjátok, ha ez így folytatódik, akkor barbár lesz a Föld, amikor a ma élő ember újabb inkarnációban jelenik meg a Földön. Az emberek már csak ösztöneikben fognak élni, ideák nélkül. Ide jutottatok, mert elhagytátok a régi napkeleti spiritualitást.

A szellemi világba vetett pillantás, amint leírtam, valóban intenzív felelősségérzetet ébreszthet az ember feladata iránt. És ez itt, Dornachban, legyen olyan hely, ahol beszélni lehet a szellemi világ minden fontos, közvetlen átéléséről azok számára, akik hallani akarják. Ez legyen olyan hely, ahol elég erősek, hogy ne csak a jelenkor okoskodó, dialektikus-empirikus tudományosságával utaljanak a szellemiség itt-ott meglévő nyomaira. Ha Dornach be akarja tölteni feladatát, akkor itt az embernek nyíltan kell hallania arról, ami a szellemi világban történelmileg végbemegy, ami a szellemi világban végbemenő impulzusokból a természeti létbe jut és uralkodik a természeten, tehát igazi élményekről, igazi erőkről, igazi szellemi lényekről. Itt az igazi szellemtudomány főiskolájának kell lennie. Ezentúl nem szabad meghátrálnunk a mai tudományosság követelményei előtt, amely az alvó embereket a küszöb komoly őre elé vezeti, ahogyan leírtam. Mintegy erőt kell meríteni Dornachban, igazán – szellemi értelemben – szemtől-szemben állni a szellemi világgal, értesülni a szellemi világról.

Ezért itt se beszéljünk dialektikus tirádákban a mai tudományelmélet hiányosságairól, hanem arra kell figyelmeztetnem, hogy az ember milyen helyzetbe kerül a küszöb őrével szemben a szokványos iskolába torkolló tudományelméletek folytán. Ha most ezen az ülésen komolyan beismertük ezt saját lelkünk előtt, akkor ez a karácsonyi ülés erős impulzust ad a léleknek, amit intenzív tevékenységéhez magával vihet, ahogyan az emberiségnek ma szüksége van rá, hogy az emberekre úgy virradjon következő inkarnációjuk, hogy valóban találkozhassanak a küszöb őrével – tehát olyanná váljon a civilizáció, hogy civilizációként megállhasson a küszöb őre előtt.

Hasonlítsák össze a mai civilizációt a korábbiakkal. Minden korábbi civilizációban voltak eszmék, fogalmak, amelyek előbb az érzékfeletti világba emelkedtek, az istenekhez, az alkotó, teremtő, létrehozó világhoz. Azután tekintettek le a földi világra e fogalmakkal, melyek elsősorban az istenekhez való feltekintésért voltak, hogy most ezt a földi világot is az istenekhez méltó fogalmakkal és ideákkal értsék meg. Ha ezekkel az istenekhez méltón és istenekre érdemesen kialakított ideákkal járultak a küszöb őre elé, akkor a küszöb őre azt mondta: tovább mehetsz, mert olyasmit viszel az érzékfeletti világba, ami fizikai testben élő földi léted folyamán is az érzékfeletti világhoz igazodik. Akkor a fizikai-érzéki világba visszatérve még elég erőd marad, hogy az érzékfeletti világ látványa ne bénítson meg. Ma az ember olyan fogalmakat és eszméket képez, melyeket, a kor szellemének megfelelően, csak a fizikai-érzéki világra akar alkalmazni. Ezek a fogalmak és eszmék mindenféle mérlegelhetőről, mérhetőről stb. szólnak, csak az istenekről nem. Nem méltóak az istenekhez, nem érdemesek az istenekre. Ezért dörög a küszöb őrénél elhaladó alvó lelkek felé, akik immár teljesen áldozatul estek az istenekhez méltatlan és istenekre érdemtelen eszmék materializmusának: ne lépd át a küszöböt! Visszaéltél eszméiddel az érzéki világ kedvéért. Ezért ott kell maradnod velük az érzéki világban, nem léphetsz be velük az istenek világába, ha nem akarsz lelkileg megbénulni.

Látják, el kell mondani ezeket a dolgokat, nem azért, hogy töprengjünk rajtuk, hanem hogy átjárhassák és áthathassák kedélyüket, és megfelelő hangulatot vigyünk magunkkal az Antropozófiai Társaság oly komoly karácsonyi üléséről. Mert a legfontosabb, amit magunkkal viszünk, a szellemi világ biztonságot adó hangulata lesz, hogy Dornachban a szellemi megismerés központját alkotják meg.

Ezért hangzott igazán szépen ma délelőtt, amit dr. Zeylmans az itt Dornachban művelésre kerülő területről, az orvostudomány területéről beszélt, hogy ma már nem lehet a szokványos tudománytól ahhoz hidat verni, ami itt Dornachban kerül megalapozásra. Ha a talajunkon sarjadó orvosi dolgokat azzal a becsvággyal írjuk le, hogy értekezéseink megfeleljenek a jelenlegi klinikai követelményeknek, akkor sohasem érjük el feladatainkkal meghatározott célunkat, mert akkor a többiek azt mondják: nos hát, új gyógyszer, mi is készítettünk már új gyógyszereket.

Arról van szó, hogy az antropozófus életbe valóban bekerüljön az életpraxis olyan ága, mint az orvostudomány. Ez dr. Zeylmans vágyakozása, ha jól értettem ma délelőtt. Hiszen e célból mondta: aki ma orvos lett, azt mondja: hát orvos lettem – de vágyik valamire, ami a világ új szögletéből adja impulzusait. Látják, az orvostudomány területén a jövőben Dornachból egyértelműen úgy kell működni, ahogyan az antropozófiai tevékenység sok más ága tevékenykedett, az antropozófia kebelében maradva. Így dolgozzuk ki segítőtársaimmal, Wegman doktornővel, éppen azt a teljesen az antropozófiából eredő orvosi rendszert, amelyre az emberiségnek szüksége van, és ami nemsokára az emberiség elé kerül. Az is szándékomban van, hogy a Goetheanum minél előbb, a közeljövőben, szoros kontaktusba, a lehető legbensőségesebb kapcsolatba kerüljön az áldásosan működő arlesheimi klinikai-terapeutikus intézettel, így valóban az antropozófia irányvonalába kerül, ami ott kifejlődik. Wegman doktornőnek is ez a szándéka.

Dr. Zeylmans egy területtel kapcsolatban utalt arra, amit a dornachi elnökség az antropozófiai tevékenység valamennyi területén feladatául tűz ki. Tehát a jövőben tudni fogják, mint állnak a dolgok. Nem fogják azt mondani: vigyük el oda az euritmiát. Ha az emberek először az euritmiát látják és nem hallanak antropozófiáról, akkor tetszeni fog nekik. Akkor talán eljönnek később, és mivel az euritmia tetszett nekik és megtudták, hogy az euritmia mögött az antropozófia rejlik, az antropozófia is tetszik majd. Vagy: először meg kell mutatni az embereknek a gyógyszereket a gyakorlatban, meg kell mutatni, hogy ezek megfelelő gyógyszerek, akkor meg fogják venni. Később azután megtudják egyszer, hogy e mögött az antropozófia rejlik és akkor eljönnek az antropozófiához is.

Legyen bátorságunk ahhoz, hogy az ilyen eljárást hazugnak találjuk. Az antropozófia csak akkor találja meg útját a világban, ha meglesz a bátorságunk ahhoz, hogy az ilyen eljárást hazugnak találjuk, és belsőleg irtózunk tőle. És ilyen vonatkozásban itt Dornachból a jövőben éppen az igazságra való törekvésért kell küzdeni, nem fanatikusan, hanem becsületes, egyenes igazságszeretettel. Talán éppen ezzel tehetjük jóvá az utóbbi évek némely súlyos vétségét.

Az Általános Antropozófiai Társaság megalapításához vezető ülést nem könnyed, hanem komoly gondolatokkal kell elhagynunk. De úgy gondolom, hogy pesszimizmust senkinek sem kell magával vinnie abból, ami itt karácsonykor lejátszódott. Bár minden nap elmentünk a szomorú Goetheanum-rom mellett, de úgy gondolom, hogy amikor az üléshez a dombra feljövőben elhaladtak a rom mellett, mégis minden lélekben felötlött az itt megbeszélt és a barátaink szívében láthatólag helyesen értett dolgok nyomán egy gondolat: Megvalósulhatnak a szellemi tűz lángjai, az újjáéledő Goetheanumból az emberiség üdvére fakadó igaz szellemi élet, ez fakad a jövőben szorgalmunk, odaadásunk nyomán. És minél több bátorságot viszünk magunkkal az antropozófiai ügyek vezetéséhez, annál jobban éreztük a gyűlésünkön e napokban átáramló reményteljes szellemi fuvallatot. Mert a leírt, oly sokszor látható jelent: a küszöb őre előtt alvó, dekadens kultúrájú és iskolájú mai ember – ez voltaképpen még sem fordul elő az érző antropozófusok köreiben. Itt bizonyos körülmények közt csak egy intelemre, arra az egy intelemre van szükség, hogy a szellem országának hangját úgy hallod meg, ha e hangot erős bátorsággal vallod; mert ébredezni kezdtél. A bátorság fog ébren tartani, csak a bátortalanság altathatna el.

Az antropozófus számára a jelen kulturális életében a bátorságra intő hang, a bátorság révén ébrenlétre intő hang a másik változat. A nem-antropozófusok azt hallják: maradj a szellem országán kívül, visszaéltél az ideákkal pusztán földi tárgyak kedvéért, nem gyűjtöttél istenekhez méltó és istenekre érdemes ideákat. Ezért megbénulnál a fizikai-érzéki világba való visszatéréskor. Az antropozófus lelkeknek azt mondja: Még próbára tesszük bátorságotokat ama hang vallására, amit jól hallhattok kedélyetek, szívetek hajlama révén.

Kedves barátaim, tegnap volt egy éve, hogy megláttuk a régi Goetheanumot elemésztő lángnyelveket, ma azonban már reménykedhetünk abban, hogy ha a fizikai Goetheanum itt áll, akkor úgy fogunk dolgozni, hogy a fizikai Goetheanum csak külső szimbólum lesz szellemi Goetheanumunknak, amit most ideaként viszünk magunkkal a világba távozóban – hiszen egy éve sem zavartattuk magunkat a munka folytatásában, míg odakint égtek a lángok.

Letettük itt az alapkövet. Erre az alapkőre épüljön az épület, ennek egyes kövei azok a munkák, amit egyenként végeznek most valamennyi csoportunkban kint a nagyvilágban. Most tekintsünk e munkákra és ébredjünk ár ma elmondott felelősségünkre a küszöb őre előtt álló jelenkori emberrel szemben, akitől meg kell tagadni a szellemi világba bocsátást.

Eszünkbe sem juthat, hogy ne a legmélyebb fájdalmat és bánatot érezzük az egy éve történtek miatt. De arra is gondolhatunk, hogy a világon minden fájdalomból született, ami bizonyos nagyságot ért el. Így szülessen fájdalmunkból erős, ragyogó Antropozófiai Társaság az önök munkája nyomán, kedves barátaim.

Ezért merültünk bele azokba a szavakba, amelyekkel ezt a karácsonyi ülést megkezdtem és velük szeretném zárni a karácsonyi ülést, és ez szenteste, szentelő ünnep legyen számunkra, nem csak az év kezdetére, de a világ korszakváltásának kezdetére is. Ennek szenteljük magunkat a szellemi élet odaadó ápolására:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem,
A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ők ezt mondják:
Ex Deo nascimur [1].

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata
Működik
A világ ritmusában kegyelmet
Osztva a lelkeknek.
Kürioszok, dünamiszok, exuziák,
Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur. [2]

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.
Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ez így hangzik:
Per spiritum sanctum reviviscimus. [3]

*

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

[1] Ex deo nascimur – Istentől születünk
[2] In Christo morimur – Krisztusban halunk meg
[3] Per spiritum sanctum reviviscimus – A Szent Szellem által támadunk fel

Kedves barátaim, vigyétek ki a világba meleg szíveteket, ahová beépítették az Antropozófiai Társaság alapkövét, vigyétek ki meleg szíveteket, erőteljes, gyógyító munkára. És megkapjátok a segítséget, hogy megvilágosodott elmével, céltudatosan vezethessétek, amit most valamennyien akartok. Ezt ma teljes erőnkkel megfogadjuk. Meglátjuk, ha ehhez méltónak mutatkozunk, akkor jó csillag uralkodik itt kiinduló akarásunkon. Kövessétek, kedves barátaim, ezt a jó csillagot. Meglátjuk, hová vezetnek az istenek e csillag fénye nyomán.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd szívünket,
Világosítsd meg elménket.

22. Rudolf Steiner záró köszönő szavai a tagoknak

Werbeck úr: Kedves, igen tisztelt Doktor Úr! Kedves barátaim! E társaságunknak és mozgalmunknak olyan roppant sokat jelentő ülés nem csenghet ki másképpen, mint megrendült hálában az iránt, akinek ma földi szerető tevékenységében összegyűltünk. De mire képesek a szavak, kedves barátaim! Amire a szó képes, azt az ülés kezdetén, annyira tisztelt Albert Steffen barátunk, valóban kifejezte, amennyiben szavával arra utalt, hogy a köszönetet nem lehet kimondani, így szólván: köszönetünk kimondhatatlan. És amennyiben e szavak szárnyán mégis mindent elmondott, amit emberi szívünk adhat. Kedves barátaim, szavak, címek, elhatározások és hasonlók e gyűléssel kapcsolatban voltaképpen a körülöttünk összeomló szellemi élet túlhaladott, olcsó kellékei. Aki ma este legbensőnkben megrendítve szólt hozzánk, ő tudja legjobban, hogy az ilyen kellékek mögött mi rejlik. Az igazi hálát, vagy amivé válhat, a legmélyebb erényt, csak annak révén gyakorolhatjuk, aki ma szólt hozzánk. Csak ő mutatta meg szellemi művével, hogy valójában mi a hála. És ha őt megértjük, akkor tudjuk, hogy nekünk antropozófusoknak elérkezett annak ideje, hogy a hálás szavakat hálás tettekre váltsuk. Hogy hatalmas, felfoghatatlanul nagy szerető tettére a hála tettével kell válaszolnunk, amennyire gyenge erőnk képes. Mert nem kevesebb köszönhetünk annak, aki ma este szólt hozzánk, mint szellemi életünk boldogságát. Tudjuk, hogy ez örök értéket hordoz, nem arra a néhány évre szól, amíg talán még a fizikai Földön lélegzünk, a nekünk ajándékozott boldogság az eljövendő inkarnációkra is elegendő. Tudjuk, hogy ez távolabbi sorsunk számára is fordulatot jelent. Beláthatatlan jelentőségű, amit szerető tette nyomán átélhetünk. Azt is tudjuk azonban, hogy e szeretet boldogsága nem mérhető antropozófia előtti időnk megszokott mértékével, hanem erős fájdalommal, sokféle sorssal párosul. De mégis üdvünkké érlelődik, ami boldogságunk akar lenni. Ha ezt igazán átérezve tudjuk, akkor azt is tudjuk, hogy e ténnyel szemben nincs már értelmük a hálás szavaknak, akkor tudjuk, hogy csak hálás tettekkel válaszolhatunk arra, amit e helytől kapunk. És tudjuk, hogy a hálás tett beáramolhat az ő nagy tettébe, bármily gyenge is a mi erőnk. És ezzel azt is tudjuk, hogy a mai emberiség gyógyítására adott tervezetbe is beáramolhat. Mert, mint mondtam, ahogyan a nagyságot az embereknek szentelték, úgy ez a kicsinység is nekik szentelhető. Mindent az embereknek, ez áll a hatalmas életmű felett. Tudjuk, kedves barátaim, hogy az emberfeletti, isteni működik benne! De tudjuk, hogy amikor éppen az emberekre vonatkozó tetteinkkel válaszolunk, akkor emberileg érzi át hálás tettünket. Tegnap nagy szívének roppant melegével mondta ki: hűséget hűségért. Ez azonban emberi az emberiért. Kérem, emelkedjenek fel még egyszer ültükből, kedves barátaim, és e szent helytől megválva mondjuk el szívünkben: oly gyenge erőnkkel akarjuk megköszönni Neked, az emberek nagy, tiszta testvérének, tettekkel, önmegtagadással, az emberiség szent ügyének szolgálatában. És kérünk: légy velünk atyai áldásod égi erejével!

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Sok mindent nem mondhattam volna ez ülés folyamán abból, amit el kellett mondanom, olyan formában, ahogyan történt, és kedves Werbeck barátunk szép szavait sem fogadhatnám el minden további nélkül, ha mindez egy gyenge személyiségre vonatkozna. Mert ezeknek a dolgoknak valójában nem szabad köreinkben csupán egy személyiségre vonatkozniuk. De kedves barátaim, tudom, hogy azért mondhattam el azt, ami itt történt, mert teljes felelősséggel mondtam, ahhoz a szellemhez feltekintve, aki a Goetheanumnak legyen és lesz a szelleme. Az ő nevében bátorkodtam e napokban elmondani egynémely szót, ami nem alakulhatott volna ilyen erőteljessé, ha nem a Goetheanum szelleméhez, a Goetheanum jó szelleméhez feltekintve mondtam volna. Így engedjék meg, hogy a köszönetet is a Goetheanum szellemének nevében fogadjam. Őérte tevékenykedünk, igyekszünk, dolgozunk e világon.

Meg kell kérnem a gyakoroló orvosokat, hogy holnap ne fél kilenckor jöjjenek az üvegházba, hanem csak tízre.

Azután fel kell még olvasnom: „A dornachi karácsonyi üléssel intenzíven együtt élve üdvözöljük az Antropozófiai Társaság elnökét. Köszönetet mondunk neki és munkatársainak a vezetés elvállalásáért és köszönetet mondunk az alapszabályokért. A kölni Antropozófiai Társaság év végére összegyűlt tagjai.”

Még ez a mondanivalóm. Holnap este 7 órakor euritmia előadás lesz a még ittlévő barátaink részére.