"A valóság nem olyasmi, amiről az embernek véleménye lehet. A valóságot vagy ismeri az ember, vagy nem. ...ahogy nem lehet vitatkozni azon, hogy mennyi a háromszög szögeinek összege, úgy nem lehet vitatkozni a magasabb igazságokról sem."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei (14)

3. A szellemi világ

Mielőtt tovább követnénk a szellemet vándorlásában, nézzük meg előbb azt a területet, ahová belép. Ez a „szellemi világ”. Ez a világ annyira nem hasonlít a fizikai világra, hogy a róla mondottak szükségszerűen fantasztikusnak tűnnek az olyan ember számára, aki csak a fizikai érzékeiben bízik. A szellemi világgal kapcsolatban még fokozottabban érvényes az, amit a lélekvilágról mondottunk, hogy leírásunkban hasonlatokkal kell élnünk. Nyelvünk főleg a fizikai valóságot szolgálja, és nem bővelkedik a „szellemi világ” leírásánál közvetlenül alkalmazható kifejezésekben. Még nyomatékosabban kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy az itt elmondottak egy részét pusztán utalásnak szabad csak tekinteni. Leírásunk tárgya annyira különbözik a fizikai világtól, hogy csak ilyen módon lehet érzékeltetni. A szerző teljes mértékben tudatában van annak, hogy közlései mily kevéssé hasonlíthatnak a szellemi világban szerzett tapasztalataihoz, mert a fizikai világhoz szabott nyelvünk ezen a téren nem elég tökéletes kifejező eszköz.

Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy a szellemi világ anyaga ugyanaz, mint az emberi gondolaté. (Természetesen az „anyag” szót sem tulajdonképpeni értelmében használjuk.) Az emberben élő gondolat azonban csak árnyképe valódi mivoltának. A fejünkben megszülető gondolat úgy viszonylik a neki megfelelő szellemi világbeli lényhez, mint a falon megjelenő árnyék az árnyékot vető tárgyhoz. Szellemi érzékeink felébredésével valóban észleljük ezeket a gondolatlényeket, mint ahogy fizikai szemünk az asztalt vagy a széket érzékeli. Itt gondolat-lények között járunk. A fizikai szem az oroszlánt, a fizikaiakra irányított gondolkodás pedig – mint árnyszerű képet – csupán az oroszlán gondolatát észleli. Szellemi szemünkkel a szellemi világban éppen olyan valóságként látjuk az oroszlán gondolatát, mint fizikai szemünkkel a fizikai oroszlánt. Ezúttal ismét utalunk a lélekvilággal kapcsolatban használt hasonlatunkra: aki a szellemi látást elsajátította, annak környezete ugyanúgy megtelik az eleven gondolatok, vagyis a szellemi lények egészen új világával, mint ahogy a megoperált vakon születettnek is egyszerre a színek és fények új tulajdonságai tárulnak fel a környezetében.

A szellemi világban először a fizikai és a lélekvilág dolgainak és lényeinek szellemi ősképeit láthatjuk (Urbilder). Ha arra gondolunk, hogy a festőben szellemileg már benne él a kép, mielőtt megfestette volna, hasonlatot kapunk arról, hogy mit értünk „őskép” alatt. Most nem az a fontos, hogy a festő fejében a kép megkezdése előtt talán nincs is mindig ilyen őskép, és az csak a gyakorlati munka folyamán, lassanként alakul ki. A szellem valóságos világában mindennek megvan a maga ősképe, és a fizikai dolgok és lények ezeknek az ősképeknek csak képmásai. A csupán külső érzékszerveiben bízó ember nem érzékelheti a magasabb világokat, mert a gondolatok világát csak árnyképszerű elvontságában ismeri. Érthető tehát, ha tagadja az ősképek világát és azt állítja, hogy az ősképek csak a fizikai dolgok absztrakciói, és ezeket az absztrakciókat értelmünk összehasonlító képessége hozta létre. Nem tudja, hogy a szellemi látó, olyan meghitt kapcsolatban van ezekkel a szellemi lényekkel, mint ő maga a kutyájával vagy macskájával, és hogy az ősképek világa sokkal intenzívebb valóság, mint a fizikailag érzékelhető.

Előszörre a szellemi világ még zavartkeltőbb, mint a lélekvilág, mert az ősképek igazi alakjukban nem hasonlítanak fizikai képmásaikhoz. Ugyanígy különböznek azonban árnyékaiktól, az elvont gondolatoktól is. A szellemi világban folytonos mozgékonyság és szüntelen teremtő tevékenység uralkodik. Ott nincs nyugalom, nincs egy helyben tartózkodás, mint a fizikai világban, mert az ősképek teremtő lények. Alkotó mesterei mindannak, ami a fizikai és a lélekvilágban létrejön. Formáik gyorsan változók. Minden őskép számtalan különféle alakot ölthet. A sok különböző alakot úgyszólván kisarjasztják magukból, és alig született meg az egyik, már hozzálátnak a következő létrehozásához. Az ősképek többé-kevésbé rokoni kapcsolatban állnak egymással. Nem elszigetelten működnek. Teremtő tevékenységükben szükségük van egymás segítségére. Sokszor számtalan őskép működik közre abban, hogy a fizikai vagy lélekvilágban létrejöjjön egy lény.

A szellemi világban – azon kívül, amit szellemi látással észlelhetünk – van még valami, amit a „szellemi hallás” élményének nevezhetünk. Mihelyt ugyanis a „látó” a lélekvilágból a szellemi világba emelkedik, az észlelt ősképek zengőkké is válnak. Ezt a „zengést”, amely tisztán szellemi folyamat, minden fizikai hang nélkül kell elképzelnünk. Észlelésekor úgy érezzük, hogy hangok tengerében vagyunk. Ezekben a hangokban, ebben a szellemi zengésben a szellemi világ lényei fejezik ki magukat. Összecsendülésükben, harmóniájukban, ritmusukban és melódiáikban létük őstörvényei, kölcsönös viszonyai és kapcsolatai jutnak kifejezésre. Amit értelmünk a fizikai világban törvénynek, eszmének ismer meg, az a „szellemi fül”-nek szellemi zene. (Ezért nevezték a pythagoreusok a szellemi világnak ezt az észlelését a „szférák zenéjének”. A „szellemi füllel” rendelkező ember számára a „szférák zenéje” nem képszerű, allegorikus valami, hanem jól ismert szellemi valóság.) A „szellemi zenéről” csak úgy alkothatunk fogalmat, ha félreteszünk minden a fizikai füllel érzékelhető zenére vonatkozó képzetet. Itt ugyanis szellemi észlelésről van szó, tehát olyan érzékelésről, amelyre a fizikai fül nem képes. A „szellemi világ” további leírásában az egyszerűség kedvéért elhagyjuk majd az utalást erre a „szellemi zenére”, de azért mindazt, amit képnek, fénylőnek írunk le, képzeljük el egyúttal mindig zengő-nek is. Minden észlelt színnek és fénynek egy szellemi hang felel meg, a színek összhatásának pedig egy szellemi harmónia, melódia stb. Tudnunk kell ugyanis, hogy a zengés birodalmában a „szellemi szem” érzékelése nem szűnik meg, csak éppen a fényhez még a zengés is hozzájárul. Ha a továbbiakban „ősképekről” beszélünk, mindig hozzá kell gondolnunk az „őshangokat” is. Ehhez még más észlelések is csatlakoznak; hasonlatként „szellemi ízlésről” stb. beszélhetünk. Most mégsem bocsátkozunk ezeknek a folyamatoknak a leírásába, mivel csupán néhány érzékelési módot ragadunk ki, hogy képzetet alkothassunk a szellemi világról.

Először az ősképek különböző fajtáit kell egymástól megkülönböztetnünk. Tájékozódás végett a szellemi világban is fokozatokat vagy régiókat különböztetünk meg. Az egyes régiók itt sem rétegszerűen egymás felett helyezkednek el, hanem úgy, mint a lélekvilágban, kölcsönösen áthatják egymást. Az első régióban az élettelen fizikai világ ősképei vannak. Itt találhatjuk az ásványok ősképeit, és a növényekét is, de csak a fizikai növény ősképét, tekintet nélkül a benne rejlő életre, és itt találhatók a fizikai állat- és emberformák is. Ezek a kézenfekvő példák csak illusztrálják, de nem merítik ki az első régió tartalmát. – Ez a régió a szellemi világ alapja, váza. Fizikai Földünk szilárd talajához hasonlítható. Ez a szellemi világ kontinentális tömege. Vonatkozását a fizikai testi világhoz csak hasonlatszerűen írhatjuk le, és a következőkkel szemléltethetjük:

Képzeljünk el egy körülhatárolt teret a legkülönbözőbb fizikai testekkel betöltve. Azután e fizikai testek helyett formáiknak megfelelő üres tereket képzeljünk el, és hogy azokat az üres közöket, amelyek előbb az ott lévő fizikai testek között voltak, most a legkülönbözőbb formák töltik ki, amelyek az előbbi testekkel különféle vonatkozásban állnak. Valahogy így képzelhető el az ősképek világának legalsó régiója. A fizikai világban megtestesülő dolgok és lények itt „üres terek”. A köztes terekben pedig elevenen tevékenykednek az ősképek (és a „szellemi zene”). A fizikai megtestesülésnél ezek az üres terek bizonyos mértékig fizikai anyaggal telnek meg. Aki egyszerre nézne a térbe fizikai és szellemi szemmel, az láthatná a fizikai testeket és közöttük a teremtő ősképek eleven tevékenységét.

A szellemi világ második régiójában az élet ősképei vannak. Ez az élet azonban itt tökéletes egységet alkot. Folyékony elemként áramlik át a szellemi világon. Lüktetve hatol át mindenen, mint a vér. A fizikai Föld tengereivel és vizeivel hasonlítható össze. Eloszlása azonban inkább hasonlít az állati test véreloszlásához, mint a tengerek és folyók vizének eloszlásához. A szellemi világ második régióját gondolat-szubsztanciából való, folytonosan áramló életnek nevezhetnénk. Benne találhatók a fizikai valóságban megjelenő minden élőlény teremtő őserői. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy minden élet egységet alkot, hogy az emberben lévő élet rokonságban van az összes társteremtmények életével.

A szellemi világ harmadik régiójában van minden lelkiség ősképe. Ebben a régióban sokkal ritkább, finomabb elemben találjuk magunkat, mint az első kettőben. Ezt az elemet hasonlatképpen a szellemi világ légkörének nevezhetjük. A másik két világ lelkeiben végbemenő minden folyamatnak megvan itt a szellemi megfelelője. Itt az összes érzetek, érzések, ösztönök, szenvedélyek stb. még egyszer jelen vannak szellemi módon. A másik két világ teremtményei bánatot és örömöt éreznek; a szellemi világ harmadik régiójának atmoszférikus folyamatai felelnek meg ennek a bánatnak és örömnek. Az emberi lélek vágyódása itt halk fuvallat; szenvedélyes kitörése viharos légáramlás. Itt minden teremtmény sóhajának mélyére láthatunk, ha figyelmünket ráirányítjuk, és ha egyáltalán fogalmat tudunk alkotni e régió lényegéről. Beszélhetünk pl. heves viharokról, cikázó villámokkal és morajló mennydörgésekkel. További kutatással megbizonyosodhatunk róla, hogy az ilyen „szellemi viharokban” egy Földön vívott csata szenvedélyei jutnak kifejezésre.

A negyedik régió ősképei nem vonatkoznak közvetlenül a többi világra. Ezek bizonyos tekintetben olyan lények, akik a három alsó régió ősképei felett uralkodnak és azok egymás közti kapcsolatait közvetítik. Az alárendelt ősképek rendezésével és csoportosításával foglalkoznak. A negyedik régió tevékenysége tehát sokkal átfogóbb, mint az alsóbbaké.

Az ötödik, hatodik és hetedik régió lényegesen különbözik az előbbiektől, mert az alsóbb régiók ősképei az itteni lényektől kapják tevékenységük indítékait. Bennük találhatók meg maguknak az ősképeknek teremtő erői. Aki ezekbe a régiókba fel tud emelkedni, az a világunk alapját képező „szándékokkal” ismerkedik meg. (A nyelvi kifejezés nehézségeiről fentebb mondottak szerint természetesen az ilyen megjelölés, mint „szándék” is csak hasonlatként értendő. Szó sincs a régi „célszerűség-tan” felmelegítéséről.)

Itt az ősképek még mint eleven csírapontok, készek arra, hogy a gondolatlények legkülönbözőbb formáit vegyék fel. Ha ezek a csírapontok az alsóbb régiókba kerülnek, felduzzadnak és a legkülönfélébb alakot öltik. Azok az eszmék, amelyek a fizikai világban az emberi szellemet teremtő tevékenységre indítják, a magasabb szellemi világok csíra-állapotú gondolat-lényeinek visszfényei, árnyékai. Ha a „szellemi füllel” rendelkező megfigyelő a szellemi világok alsóbb régióiból ezekbe a felsőbb régiókba emelkedik, észreveszi, hogy itt a szellemi zengés és hangzás „szellemi nyelvvé” válik. Kezdi észlelni a „szellemi szót”, amellyel a dolgok és lények most már a zenén kívül „szavakban” is kifejezik természetüket. A szellemtudomány szóhasználatával élve: megmondják „örök neveiket”.

A csíraállapotú gondolat-lényeket összetett természetűeknek kell elképzelnünk. Csak a csíraburok származik a gondolatvilág elemeiből. Ez a burok zárja körül a tulajdonképpeni életmagot. Ezzel a „három világ” határához érkeztünk, mert a mag még magasabb világokból származik.

Amikor az embert könyvünk egy korábbi fejezetében lényének részei szerint leírtuk, erről az életmagról is beszéltünk és azt mondtuk, hogy részei az „életszellem” és „szellemember”. Más kozmikus lényeknek is van hasonló életmagja, amely magasabb világokból származik, és feladata teljesítésére az említett három világba kerül.

Most kövessük az emberi szellemet a szellemi világon keresztül, két megtestesülés vagy inkarnáció közötti vándorútján. Eközben még egyszer megvilágítjuk majd a szellemi világ viszonyait is sajátságait.

  Hiba és javítás beküldése...

Kapcsolat   |    Adatkezelés   |    Impresszum