"Az atomizmus az elhalt dolgok tudománya."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei (4)

Bevezetés

Amikor Johann Gottlieb Fichte 1813 őszén előadta „Tanát”, az igazság szolgálatában eltöltött életének érett gyümölcsét, bevezetőül a következőket mondta: „E tan megértéséhez egészen új belső érzékszerv szükséges, amely a hétköznapi ember számára nem is létező, új világot tár fel.”

Azután a következő hasonlattal világítja meg, mennyire lehetetlen Tanát a testi érzékek útján nyert képzetekkel megérteni: „Képzeljük el, milyen a világ a vakon születettek számára, akik csak a tapintható dolgokat és azok egymáshoz való viszonyát ismerik. Próbáljanak meg színekről vagy egyéb olyan jelenségekről beszélni nekik, amelyeket a fény teremt meg a látás számára: annyi, mintha a „semmiről” beszélnének. Még az a jobbik eset, ha ezt meg is mondják, mert így a beszélő hamarosan ráeszmél hibájára és – hacsak meg nem tudja a szemüket nyitni – felhagy a hiábavaló beszéddel.”

Aki olyasmiről beszél, mint amire Fichte céloz példájában, gyakran kerül hasonló helyzetbe, mint az épszemű a vakon születettek közt. De mivel éppen ezek a dolgok vonatkoznak az ember igazi lényére és legmagasabb céljára, kétségbe kellene esnie az emberiség miatt, ha úgy érezné, hogy „fel kell hagynia a hiábavaló beszéddel”. Egy pillanatig sem szabad kételkedni abban, hogy a magasabb világok felé minden ember szeme „felnyitható”, akiben megvan ehhez a jóakarat. Ebben bízva szóltak és írtak azok, akik érezték, hogy kifejlődtek „belső érzékszerveik”, amelyekkel megismerhették az embernek a külső érzékek számára rejtett, valódi lényét. Ezért a legősibb időktől kezdve újra meg újra mindig beszéltek erről a „rejtett bölcsességről”. Aki valamit már megszerzett belőle, éppen olyan biztos a dolgában, mint az épszemű ember színképzetei birtokában. Nincs tehát szüksége semmiféle „bizonyítékra” ezzel a rejtett bölcsességgel kapcsolatban. Azt is tudja, hogy senkinek sincs szüksége bizonyítékra, akinek – mint neki – megnyíltak a „magasabb érzékszervei”. Ezekhez úgy beszélhet, mint egy utazó beszélhet Amerikáról olyanoknak, akik bár maguk nem látták Amerikát, de el tudják képzelni, mert ha ők kerülnének oda, ugyanazt látnák, mint ő.

Az érzékfeletti világok szemlélője azonban ne csak a szellemi világ kutatóihoz szóljon. Szavát minden emberhez kell intéznie, mert mondanivalója minden emberre tartozik, hiszen az érzékfelettiek ismerete nélkül senki sem lehet a szó igazi értelmében „ember”. Mindenkihez szól; mert tudja, hogy mondanivalójának megértésében vannak ugyan fokozati különbségek; de azért erre a megértésre mindenki képes (még azok is, akik igen messze vannak az önálló szellemi kutatás megkezdésétől), mert az igazság megérzésének és megértésének képessége benne szunnyad minden emberben. Tehát elsősorban ehhez a megértéshez fordul, amely minden egészséges lélekben felgyulladhat, és amely magában rejti az erőt a magasabb megismerés fokozatos eléréséhez. Az érzés pedig, amely talán kezdetben semmit sem lát abból, amiről a szellemi kutató beszél, később maga varázsolja elő a „szellemi látás” képességét. Ez az érzés a sötétségben mozdul meg. A lélek nem lát, de ezen az érzésen keresztül ragadja meg az igazság ereje. Azután az igazság lépésről-lépésre megközelíti a lelket, míg végül felkelti benne a szellemi látás képességét. Az egyik embernél rövidebb, a másiknál talán hosszabb ideig tart; de türelemmel és kitartással mindenki célhoz jut, mert ha a fizikai vakság nem is mindig gyógyítható, szellemi szeme mindenkinek felnyitható, csak idő kérdése, mikor nyílik meg.

A „magasabb érzékszervek” kifejlődésének nem előfeltétele a tudományos képzettség és tudás. Az egyszerű lélek és a magas színvonalon álló tudós fejlődési lehetősége között e téren nincs különbség. Az a tudomány, amelyet jelen korunkban egyedül ismernek el tudománynak, gyakran inkább megakadályozza, mint elősegíti a cél elérését, mert ez a tudomány természeténél fogva csak azt ismeri el valóságnak, ami a közönséges érzékszerveknek hozzáférhető. Ezért bármilyen nagy érdemei vannak is ennek a valóságnak a megismerése terén, egész sereg előítéletet szül, amelyek elzárják a magasabb valóságokhoz vezető utat, mert azt, ami csak az ő tudománya számára szükséges és áldásos, mértékadónak jelenti ki mindennemű emberi tudás számára.

Fenti állításainkkal szemben gyakran halljuk a következő ellenvetést: Az emberi megismerés „áthághatatlan határok” közé van szorítva. Ezeket a határokat nem tudjuk átlépni, ezért el kell vetnünk minden olyan megismerést, mely nem veszi figyelembe ezeket a határokat. Szerénytelennek tartják azt, aki olyan dolgokról akar valamit állítani, amelyek sokak véleménye szerint az emberi megismerés határain túl vannak. – Ez az ellenvetés figyelmen kívül hagyja, hogy a magasabb megismerést éppen az emberi megismerő erők fejlődése kell, hogy megelőzze. Ami fejlődésünk előtt az emberi megismerés határain túl van, az a minden emberben szunnyadó képességek felébresztésével a megismerés körébe kerül.

Egy valamit azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyesek azt kérdezhetnék: mi értelme van olyasmiről beszélni az embereknek, amihez megismerési erejük nem ér fel, tehát számukra mégis csak elzárt terület? Akik ezt mondják, rosszul ítélik meg a dolgot. Ahhoz, hogy a szóban forgó igazságokat megtaláljuk, szükség van bizonyos képességekre; a fellelt igazságok közlését azonban elfogulatlan logikával és ép igazságérzettel mindenki megértheti. Ebben a könyvben csak olyan közlések vannak, amelyek mindenkiben – aki sokoldalú, előítélet-mentes gondolkodással közelíti meg és engedi, hogy valóságérzéke fenntartás nélkül, szabadon hasson – azt a benyomást kelthetik, hogy általuk az emberi élet és a világ jelenségeinek rejtélyei eredményesen megközelíthetők. Helyezkedjünk arra az álláspontra, hogy ezt kérdezzük: van-e kielégítő magyarázat az életre, ha mindaz igaz, amit a könyv állít? S akkor azt fogjuk találni, hogy minden egyes ember élete bizonyíték erre.

A „szellemi érzékszervek” kifejlődésével egymagában nem válik még senki a lét magasabb igazságainak tanítójává. A magasabb igazságok tanításához éppen úgy „tudományra” van szükség, mint a fizikai valóságok tanításához. A „magasabb látás” éppoly kevéssé teszi az embert a dolgok tudójává a szellemi világban, mint ahogy az ép érzékszervek sem teszik tudóssá a fizikai valóságban. És mert minden valóság, az alacsonyabb és a magasabb szellemi valóság is, csak ugyanannak a mindezek alapját jelentő lényegnek két oldala, az alacsonyabb ismeretek hiánya többnyire a magasabbak hiányát is jelenti. Ez a tény mérhetetlen felelősségérzetet kelt abban, akit szellemi elhivatottsága magasabb igazságok kimondására késztet; szerénységre és tartózkodásra inti. Ez azonban senkit se tartson vissza attól, hogy a magasabb igazságokkal foglalkozzék, azt sem, akinek élete nem ad alkalmat a szokásos tudományokkal való foglalkozásra. Mert feladatát emberként bárki jól elláthatja anélkül, hogy bármit is értene a növénytanhoz, az állattanhoz, a matematikához és egyéb tudományokhoz; de nem lehet a szó teljes értelmében „ember” anélkül, hogy valamiképpen meg ne ismerte volna az ember mivoltát és rendeltetését úgy, ahogy az csak az érzékfeletti dolgokról való tudás által közelíthető meg.

Az ember a legmagasabbat, akire feltekinthet, „Isten”-nek nevezi: Legmagasabb rendeltetését tehát valamiképpen Istennel kapcsolatosnak kell elképzelnie. Ezért azt az érzékelhető dolgokon túlmenő bölcsességet, amely saját mivoltát és ezzel együtt rendeltetését kinyilatkoztatja, isteni bölcsességnek vagy teozófiának nevezhetjük; az emberiség életben és a világmindenségben végbemenő szellemi folyamatok vizsgálatát pedig szellemtudománynak. Ha ennek eredményei közül különösen azokat emeljük ki, amelyek az ember szellemi magvára vonatkoznak – mint ez a könyv –, akkor erre a témakörre a „teozófia” kifejezést használhatjuk, mert ezt évszázadokon keresztül ilyen értelemben alkalmazták.

Ez a könyv ebből a felfogásból kiindulva ismerteti vázlatosan a teozófiai világszemléletet. Írója semmi olyanról nem szól, ami ne lenne számára ugyanolyan értelemben tény, mint ahogy egy külső világbeli élmény tény a szem, a fül és a mindennapi értelem számára. Olyan élményekről van szó, amelyeket mindenki átélhet, aki rászánja magát, hogy a könyvünk egyik külön fejezetében leírt „megismerési útra” lépjen. Akkor helyezkedünk helyes álláspontra az érzékfeletti világgal szemben, ha feltételezzük, hogy egészséges gondolkodással és érzülettel meg lehet érteni a magasabb világokból fakadó ismeretek minden igazságát, és ezzel a megértéssel megvethetjük a magunk látóképességének is a szilárd alapját; bár ahhoz, hogy ezt megszerezzük, természetesen még más is szükséges.

Ha ettől az úttól visszariadunk, és csak más módon igyekszünk behatolni a magasabb világokba, bezárjuk magunk előtt a valódi magasabb megismerés kapuját. Az az elv, hogy csak akkor ismerem el a magasabb világok létezését, ha már láttam azokat, éppen a „látás” elé gördít akadályokat. Viszont ha előbb józan gondolkodással megérteni akarjuk azt, amit később megláthatunk, elősegítjük látásunk kifejlődését. Ez fontos erőket varázsol elő lelkünkben, amelyek elvezetnek a „látás”hoz.

  Hiba és javítás beküldése...

Kapcsolat   |    Adatkezelés   |    Impresszum