"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció

<< Vissza

Emil Bock: Három HúsvétDJ 2017.04.13.

   "A Jordán-keresztelő és Golgota között háromszor volt tavaszodás. Az évkör újrakezdése köré minden alkalommal, minden évben jelentősen megváltozott tüneményes eseménysorozat csoportosul. A harmadik évben beteljesülés volt, az ezt megelőző két évben pedig előkészület.

   A tulajdonképpeni Húsvét ünnepet tehát két másik húsvéti ünnep előzte meg. Az első évi egyrészt a tudatosan gyakorolt tartózkodás idejére esik, másrészt az isteni dimenziójú status nascendi[1] idejére. Lejátszódik a templom Jánosnál leírt megtisztítása. Krisztus életnagyság feletti lénye kimondja a bátor és rejtélyes szavakat, amiket a tanítványok csak két évvel később, a feltámadás fényében értenek meg mint húsvéti próféciát: „Romboljátok le a templomot és én három nap alatt újra felépítem”[2].

   A második év húsvéti eseménye távol az emberektől, az éjszaka magányában játszódik le, mikor a tanítványok látják, hogy Krisztus a tenger hullámain jár. Az isteni Krisztus-Én teljesen belemerült az átlelkesített emberi lénybe és mégis diadalmas állomáshoz érkezik: Jézus átszellemesített lélekteste végérvényesen kinő azon törvények uralma alól, melyeknek a fizikai-test alá van vetve. Benne mutatkozik meg Krisztus teljes fenségében s egyszersmind harmonizáló, vihart lecsendesítő szelídségében a tanítványok önmagukból kiemelkedő lelke előtt.

   A tulajdonképpeni húsvéti esemény túl van Golgota óráján és azt mutatja, hogy Krisztus életrajza nem fejeződik be az emberi halállal, hanem csak egy más létfokozatba megy át. A halál hatalmától kiküzdött új szellemtesti alakban lép Krisztus az övéi elé. A húsvéti győzelem az utolsó ítélkező akaratnyilvánítás tűzfényéből következett, ami már Lázár feltámasztásánál is megmutatta halált legyőző erejét.

   A húsvéti eseményt mindhárom évben egy átlényegülés előzi meg. Az utolsó vacsora hetében lezajló nagycsütörtöki esemény megfelelői az előző években az ötezer ember megvendégelése és a kánai menyegző.

   A víz borrá változtatása még olyan, mint egy magasabb-rendű természeti jelenség. Krisztus kozmikus nagyságú Nap-Énje belépett a földi térbe és még habzik az inkarnáció kelyhében, mielőtt teljesen összehúzódna egy ember Én-magvává. S mint ahogy a külső Nap a Föld növény- és erő-világában létrehozza az éretté és intenzívvé válás változásait, ugyanúgy a Krisztus-Én is magával ragadja környezetét, melybe kisugárzik, annak az átváltozásnak az irányába, amit inkarnálódása során Ő maga átél. Galilea tavaszi fényben ragyogó Nap-tája ünnepi fényben mutatja be a napjellegű változást.

   A második év Húsvét-előtti eseménye szintén Galileában játszódik, Betesdában, a Genezáret tó partján. De most nem külső anyag a változás hordozója. A kenyér megszaporodása csak imaginatív képként él a résztvevő emberek lelke előtt, és a teljesen át-krisztusított lelkiség adakozó, tápláló bőségének érzését kelti. Ez a három év csendes középső szakasza, melyben a Krisztus-lény kozmikus szeretete mint segítő, ajándékozó emberség és jóság nyilatkozik meg. A jövő profetikus képe megmutatja a tanítványoknak, hogy belőlük egy papi áramlatnak kell kiindulnia, hogy az Krisztus mindent átfogó emberszeretetének eszköze legyen.

   A harmadik évben, mikor közeleg a beteljesedés, nagycsütörtök este a vacsoránál olyan változás megy végbe, melynek kiinduló pontja teljesen bensőséges, de mégis a kenyér és a bor külső anyagaihoz nyúl. A belső folyamat ellenkező irányban halad, mint a kánai menyegzőnél. Ott Krisztus Énje belépett az inkarnációba és mint emberré váló Istenség nyilatkozott meg. Most teljesen áthatotta a fizikai testiséget, és áldozatkész odaadással készül a testtől ismét elválni és fölébe nőni. De ami történik, nem parttalan szétáradás: Krisztus  lelke, amely teljesen emberivé vált, nagyobb testbe költözik s így ismét istenivé válik. Az újabb inkarnációs fokozatot készíti elő, amely halálának és feltámadásának értelme lesz, mert általa az egész Föld válik Krisztusnak, a Föld új Szellemének testévé. Kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé válik, mert ezekben kezdődik el a Föld Nappá válása. A coenaculumbeli[3] esti óra bensőséges csendje csak benső átélése annak a győzedelmes isteni nagyságnak, amelyhez végül Krisztus emberisége is fel fog nőni. Az átváltozás csodája most már elérkezett Júdea kemény, halott földjére is, és az utolsó vacsora színhelyét Galilea békéje helyett az ólálkodó ellenség végsőkig elszánt gyűlölete veszi körül.

   Annak a negyven napnak, amikor a beteljesedés évében a Feltámadott még tanítja tanítványait, szintén megvan a megfelelője az előző két évben. Az első Húsvéthoz, mikor a templomi dráma lejátszódott, csatlakozik az a szellemi beszélgetés, amit Nikodémusz testen kívül éjszaka folytat Jézussal. Az a teljhatalom, amivel Jézus Nikodémusz kérdéseit érzékfeletti oktatásként megválaszolja, még az égből magával hozott fölény jele. A feltámadott tanításai a Húsvét utáni negyven napon már abból a győzelemből fakadnak, amit Krisztus az emberi sors átélése révén vívott ki.

   A középső évben sem hiányzik a megfelelő elem. Abban szerepel, amit a János-evangélium 7. részében az ötezer ember megvendégelése és a tengeren-járás után mond el. Igaz, hogy ez már nem a Húsvét utáni időszakban, hanem a Mihály-i időszakban történik, és ezáltal már nem a szelídség és jóság stádiumának, hanem a dráma harcias fenségű utolsó felvonásának része. Jézus, bár fizikai testét tekintve Galileában maradt, megjelenik a sátoros ünnepen Jeruzsálemben. (A szokásos fordításokból úgy tűnik, mintha Jézus, miután testvéreinek azt mondta, hogy nem akar Jeruzsálembe menni, megváltoztatná szándékát és mégis útnak indul, csak „nem nyíltan, hanem titokban” (7:10). De a Bibliában szereplő görög kifejezés (latinul: in occulta) azt jelenti, hogy okkult módon, testetlen állapotban). Jézus szellemileg annyira intenzíven együtt van azokkal, akik Jeruzsálemben az őszi ünnepet ünneplik, hogy ezek őt testileg vélik látni és hallani. Ellenfelei, akik el akarják fogni, nem tudják kezükbe kapni. Jézus tanít a templomban és végül kimondja azokat a szavakat is, melyek még a középső év hangulatát fejezik ki: „Aki hisz énbennem, annak bensejéből az élet vizének folyamai áradnak majd ki” (7:38).”

 

Emil Bock a Keresztény Közösség egyik alapítója, Friedrich Rittelmeyer halála után annak vezetője. Jelen írás „A három év” című nagyobb szöveg részlete, fordítója nem ismert. A teljes anyag megtalálható a Magyarországi Camphill Egyesület honlapján: http://www.camphill.hu/wp-content/uploads/Emil-Bock-A-HAROM-%C3%89V.pdf

 

[1] Status nascendi (latin): a születés állapotában, pillanatában

[2] János evangéliuma, 2, 19

[3] Coenaculum: a keresztény hagyomány az Utolsó vacsora színhelyeként tartja számon.