Barion Pixel

Az igazság szabaddá tesz

4 000 Ft

Kategória: Címke:

Leírás

Scherak Mari életrajza
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 184
Borító: puhatáblás, ragasztott Méret: A/4

A könyv a sokak által ismert és szeretett Scherak Mari életét mutatja be saját elbeszélésében. Mari átélte a II. világháborút és a kommunizmust is, és több mint fél évszázadon át, egészen élete végéig az antropozófus közösség aktív tagja volt. Fordulatos élete egyben a XX. századi magyar történelem és a magyarországi antropozófia kordokumentuma is. „Sohasem éreztem csábítást, hogy az életem történetével traktáljak bárkit. Nem tartottam olyan fontosnak a személyemet. Sok mindennek kellett történnie, mérhetetlenül többnek, mint ami esemény, katasztrófa és megpróbáltatás különben osztályrészül jut egy-egy nemzedéknek, hogy összeszedjem a bátorságomat, és megpróbáljam elmondani életem legkülönbözőbb eseményeit, melyek lehetséges, sőt valószínű, hogy csak nekem fontosak, másnak semmit sem jelentenek. Mindezt úgy próbálom elmondani, hogy ne legyen unalmas, illetve kiderüljön belőle az, hogy minek is születtem, mi a feladatom a Földön, és az életemen keresztül szeretném bemutatni, hogy hogyan működik a szellemi világ. Eléggé különös, hogy életemben mindkét rendszer legsötétebb oldalait volt szerencsém megtapasztalni. Ezért olyan nehéz számomra a visszaemlékezés a 70 évvel ezelőtti eseményekre, mert nemcsak a nácizmust kellett túlélnem, hanem utána a bolsevizmus leggonoszabb tetteibe is belecsöppentem. A XX. század a tudati lélek korának legkiemelkedőbb százada, és miután annyi szörnyűséget éltem át, most már csak mélységes hálával veszem tudomásul, hogy minden szenvedésből és tragédiából épen kerültem ki, mert valószínűleg nem csak az őrangyalom, hanem angyalok seregei vigyáztak rám.” „Hogy miért adtam biográfiámnak azt a címet, hogy Az igazság szabaddá tesz? – talán magyarázattal szolgálhatok. Lépésről lépésre jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az antropozófia az egyetlen igaz út a mai emberiség számára. Maga az antropozófia az út, az igazság és az élet. Modern kereszténység. Teljesen összhangban van Krisztus tanításaival, és az evangéliumok helytelen fordításait helyre teszi. Miért tesz szabaddá az igazság? Mert ha kimondom az igazságot, akkor nem kell többé titkolóznom, félnem – mi lesz, ha kiderül a hazugságom, ha megtudják az igazat? Nem kell alakoskodnom, mindez nagyon fárasztó, azonkívül a hazugnak szüksége van jó memóriára is, hogy hosszabb ideig tudja tartani az álláspontját, ne szólja el magát. Nem is beszélve a lelkifurdalásról! Mindezektől megszabadulhat az ember, és sokkal nyugodtabban, békésebben élhet, legalább önmagával.
Az igazsághoz vezető egyetlen szabad út az antropozófia, és az antropozófia maga az út, az igazság és az élet. Csak ezért érdemes élni.” „Megélt sorsom világossá tette számomra, hogy mi a feltámadás, és hogy mit jelent a kereszténység. Krisztus szellemfizikai teste támadt fel. Az örök én ez által lett halhatatlan. Krisztus előélte az ember fejlődését, tehát a kereszténység nem vallás, hanem fejlődési út, létkérdés, az emberiség további létének a tökéletes, a magasabb én kifejlődésének lehetőségét adja. Elmondhatom, hogy átélhettem a megismerés boldogságát, számomra ma már ez az egyetlen és legnagyobb boldogság. Legyen ez a biográfia az emberiség nagy tanítójának, az egyetlen, utolérhetetlen, kimeríthetetlen, csodálatos Rudolf Steinernek apoteózisa és vigasztalója mindenkinek.”

További információk

Tömeg 1,5 kg