Barion Pixel

Barka és Barna nyáron az erdőben

2 200 Ft

Elfogyott

Leírás

Szentkúti Márta

keménytáblás borítóba kötött, négyzet alakú, Szentkúti Ferenc színes rajzaival illusztrált, 44 oldalas könyv, 4-7 éveseknek

Barka és Barna, a két kismackó, a megszólalásig hasonlított egymásra, ami nem csoda, mert ikrek voltak. Csakhogy Barkának egészen világos színű volt a bundája, Barnáé pedig sötét; így aztán nem is tévesztette őket össze senki.

Nyáron sokféle erdőlakóval találkoztak a bocsok: a levegőben világítva röpködő szentjánosbogarakkal épp úgy, mint a fű között mászkáló hangyákkal. Beszédbe is elegyedtek mindenkivel, akivel csak tudtak. Bár a nagy melegben a mackóknak is jól esik a fürdés, az is kiderül, hogy nem árt vigyázni a szeleburdi ugrándozással.

Barka egyik élménytől a másikig szalad; Barna kicsit lassabban közelíti meg a világot. Kettejük kalandjait követve a nyári hónapok jellegzetességeit ismerheti meg az óvodás, vagy kisiskolás korú mesehallgató.

További információk

Tömeg 1,2 kg