Barion Pixel

AZ ÁTALAKÍTÁS A TERV SZERINT HALAD

Ezen a héten is igen komoly előrehaladást értünk el, és a könyvtárban befejeződött az alapról induló támasztó gerenda építése, majd ezt követően megkezdődött a Pecsét teremben a kiváltó acélszerkezet építése. Az acélszerkeze építési  munka szerencsére minden zavaró körülmény nélkül a terv szerint halad és várhatóan július végére a terület átadásra kerül a belső munkák számára. Ekkor a Pecsét terem és előtér padlójának a cseréje lesz a leganagyon feladat, amit el kel végezni, hogy a nyitásra, azaz augusztus végére minden elkészülhessen, és a Házat ismét meg tudjuk nyitni.

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel párhuzamosan befejeződött a télikert tetőszigetelése és a bejárati ajtó áthelyezése is megtörtént. Így a felújítás után a bejárat már a télikert felől lesz.