Barion Pixel

Category Archives: Egyéb

ELHALASZTOTTUK A TAVASZI KÖZGYŰLÉST

A Társaság képviselő testülete úgy döntött, hogy a tavaszi rendes közgyűlést határozatlan időre elhalasztja. Az új időpontról a társaság tagjait időben tájékoztatni fogjuk

PROGRAMOK TÖRLÉSE A RUDOLF STEINER HÁZBAN

2020. március 16-ai nappal – egészen 2020. április végéig – töröljük, ill. elhalasztjuk a Rudolf Steiner Házban és a Társaság naptárában szereplő valamennyi központi programot, így a Társaság Húsvéti ünnepségét is. Kérjük továbbá a csoportok, Zweigek és egyéb rendezvények szervezőit, hogy ebben a rendkívüli helyzetben április végéig – a megelőzés érdekében – töröljék a programjaikat a Rudolf Steiner Házban és inkább elektronikus úton érintkezzenek egymással!

JAVASLATOK A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY IDEJÉRE

A koronavírussal kapcsolatos aktuális híreket és eseményeket nyugalommal és megfontoltsággal kezeljük. Orvosi szempontból a következőket javasoljuk:

UTAK A MAGYAR NÉPSZELLEMHEZ I. – Imák, istenes versek, himnuszok – ELMARAD!

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk a március 20-án, 18 órakor kezdődő programunkra.
Helyszín: Rudolf Steiner Ház, Pecsét terem. (1026 Budapest, Riadó u. 2/B.)

ELMARAD!! – A MI MÉHEINK – AZ ISKOLAMÉHÉSZET ELŐADÁSSOROZATA A BARABÁS VILLÁBAN III.

A közönség és mindannyiunk védelme érdekében a koronavírus következményeinek elhárítására kihirdetett veszélyhelyzet és a bevezetett rendkívüli intézkedések miatt a Barabás Villa programjai május végéig elmaradnak.

„FÖLD ÉS GYERMEK” – szakmai konferencia és műhelymunka

A konferencia témája: A Waldorf-pedagógia feladata: az „Általános Emberképzés”
Időpontja: 2020. március 6., 7., 8.
Helyszíne: Gödöllői Waldorf Iskola – Gödöllő Tessedik Sámuel u. 4.

„A DAL MADÁRRÁ AVAT” – az Artemis Euritmia Színpad előadása

“A dal madárrá avat” (Weöres) Euritmia előadás a Marczibányi Téri Művelődési Központban 2020. március 7-én, szombaton, délután 17 órakor. (Részletek a programnaptárban)  

A TÉR FORMÁLÁSÁNAK GOETHEANISZTIKUS MEGKÖZELÍTÉSE

Programunkra szeretettel hívunk minden asztalost, képzőművészt, építészt, belső építészt, kézműves és művésztanárt és minden érdeklődőt! Vendégünk Stefan Kagermeier, asztalos és művész, a gráci Keresztény Közösség tagja.

ÉTKEZÉSI KULTÚRA A KULTÚRKORSZAKOKBAN – Csanádi József előadása

Vallástörténeti képekkel illusztrált előadás. Előadó:  Csanádi József reformszakács.

ISKOLAMÉHÉSZET – Előadás a méhekről, a méh-lényről, a méh-család lényéről

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, a méhek világával most ismerkedőket és gyakorlott méhészeket egyaránt az Iskolaméhészet kezdeményezés ismeretterjesztő előadássorozatának következő előadására.