MI A WALDORF SZELLEMISÉG IMMUNRENDSZERE?
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00 - 20:00
Helyszín
Rudolf Steiner Ház - Pecsét terem
A Kiss Viktor festőművész, a Waldorf festés-rajz szaktanárképzés tanára, és az AntropoSophia újság társ-szerkesztője által kezdeményezett munkacsoport az első megközelítésben össze kívánja gyűjteni az eredeti – antropozófiai szemléleten alapuló – Waldorf-szellemiség ellen irányuló jellegzetes eltérítő, azt támadó, gyengítő folyamatok tapasztalatait, tanulságait. Foglalkozni kívánunk azzal a kérdéssel is, – szakemberek meghívásával – meddig, milyen mértékben van helye a Waldorfhoz szellemiségében vitatható módon kapcsolódó megközelítésének, és mennyiben lehet ilyen impulzusoknak teret adni, vagy mennyiben kell ilyen erőkkel szemben megvédeni (immunrendszer) azokat a vitán felül álló értékeket, melyeket a Waldorf-szellemiségnek őriznie kell, ha Rudolf Steiner eredeti alapító szándékát akarja figyelembe venni és a Waldorf neve által őrizni.
E kezdeményezésnek nincs más célja, mint a Waldorf eredeti szellemiségét megerősíteni, annak élő, nyilvánvalóan lélegző, alakuló határaira igyekszik felhívni a figyelmet. Ezügyben elindítottam a kapcsolatfelvételeket mind itthoni, mind németországi, svájci (Goetheanum) antropozófiai vezetőséggel, pedagógiai szekciókkal.
Ebben a munkában mindenkinek helye lehet, aki ezt az ügyet fontosnak érzi, akinek az álláspontja az, hogy a Waldorf-szellemiségnek – Rudolf Steiner szellemi alapvetéseinek jegyében – megerősítésére van szüksége. A munka fontos eleme, hogy személyes előítéletek, esetleges negatív motivációk, lelkiből adódó efféle befolyásoltság ne téríthesse el az antropozófiai ideák mentén folyó “immunrendszer-megerősítő” munkát.
Jellege
műhelymunka
Részvétel
nyilvános
Részvételi díj
felajánlás
Szervező
-