Leírás

Megjelent az AntropoSophia lap János napi száma, aminek első írása ezekkel a gondolatokkal irányítja a figyelmet János Nap Ünnepére:

Emil Bock: Nyári napforduló

Nyár közepén a Föld áhítattal fordul a Nap felé. A légkörön átlobbanó hőség olyan, mint egy nagy áldozati tűz, melynek szárnyain a föld lelke föllendül a közelébe érő Nap elébe. Ahogyan tél közepén planétánk lelke a nagy kozmikus tudathoz húzódik be, és a Föld mélyén gyűjt erőt, úgy most odaadón emelkedik önmagán túl az évkör tetőpontjára, és a világ felsőbb szféráit magasztalva egyesül fölszálló láng-himnuszával.

Régi korokban a Föld nyári lélekállapota és az emberek lelkében az áhítat emelkedése összhangban és egységben voltak egymással. A hajdankor áhítatos emberei ismerték és kutatták isteneiket a kozmosz magasságaiban. Számukra a Föld minden nehézségi erején túljutva emelkedett felül buzgóságuk és vágyuk. Ilyen módon volt az eksztázis és az elragadtatás a kereszténység előtti vallások ismertetőjegye. A nyárral rokon volt a vallásos élet az úgynevezett pogány időkben. Így nem is csoda, hogy az év összes ünnepe között a legünnepélyesebb csúcspont a nyári napforduló volt. A föld-lélek makrokozmikus extázisa ragadta az embereket a magasba, ujjongó szívük mikrokozmikus extázisába.