Leírás
Drahos Sándor
puha kötés, 70 oldal
Az úgynevezett nagy kérdéseink – kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk, mi folyik körülöttünk – régóta foglalkoztatják a gondolkodó embereket. Ezekre a kérdésekre azonban sem a tudomány, sem a vallások a mai napig nem tudtak kielégítő választ adni. Bizonyos kérdéseket a tudomány fel sem vet, mert értelmetlennek tartja őket, és bizonyos kérdéseket a vallások nem tárgyalnak, talán azért, mert tiszteletlenségnek vélik őket az Abszolútummal szemben.
Rudolf Steiner antropozófiája megpróbál válaszolni ezekre a kérdésekre. Elhelyezi az embert a világmindenségben, amelyről azt vallja, hogy hosszas fejlődés folyamán alakult ki, és még ma is fejlődik, és olyan perspektívát kínál az ember számára, amely elviselhetővé teszi a szenvedésekkel teli életet.
Ebben a kis összefoglalásban azt igyekeztem bemutatni, hogy mit mond ezekről a kérdésekről a tudomány, mit mondanak a vallások és az egyes mítoszok, és mit mond az antropozófia. Akit a téma érdekel, bővebb felvilágosítást találhat Rudolf Steiner hatalmas életművében.
2010.november 12., Drahos Sándor