Leírás
Szerző: Rudolf Steiner, GA 305
Kiadó: Genius, 2. kiadás 2013
192 oldal, lágy borítású, ragasztott
Ajánló:
Rudolf Steiner pedagógiai alapvetéseit az a több mint húsz kötet tartalmazza (előadásokon készült jegyzetek és saját írások), amelyek a hatalmas életművön belül a nevelés művészetéről szólnak. Korunk egyik legmodernebb pedagógiai irányzata a gyakorlatban nap mint nap bizonyítja létjogosultságát. Különleges érzés azt tapasztalni, hogy a neveléstudomány újabb felfedezései mennyire összecsengnek Rudolf Steiner megállapításaival, még akkor is, ha ezeknek az újabb felfedezéseknek a terminus technicusai eltérnek a steineri nyelvezettől. Megéri a fáradságot ennek a különösnek ható nyelvezetnek a megismerése mégis, mely által elénk tárul az ember gyermek- és ifjúkori fejlődési törvényszerűségeinek rejtélye.
Részlet a könyvből:
„Ma rendkívül könnyű azt megkívánni az emberektől, hogy világosan gondolkodjanak. Nincs ellenvetésem a világos gondolkodással szemben. A világos gondolkodás abban a korban, amely évszázadokkal maga mögött tudja Kopernikusz és Galilei tettét, mondhatnánk, magától értetődő dolog. Csak az a kár, hogy ez nem vált magától értetődővé szélesebb körökben is. Alapjaiban véve azonban könnyű a világos gondolkodás, ha ezt a teljesség, a tartalom rovására éri el. Üres gondolatok könnyen lehetnek világosak. De egész fejlődésünknek a betöltött, tartalmas, világos gondolatokon kell alapulnia. Amit a régi aszkéta fizikai organizmusának legyengítésével, lebénításával ért el, azt mi ugyanúgy elérhetjük, ha bizonyos módon kézbe vesszük saját lelki fejlődésünket. Például életünk bizonyos pontján feltesszük magunknak a kérdést: Milyen szokásaid vannak? Melyek a különleges sajátosságaid? Milyen modortalanságaid vannak? Mi rokonszenves és mi ellenszenves neked? – És miután ezt teljesen világosan lelkünk elé tártuk, kíséreljük meg, hogy egy egyszerű, talán rendkívül egyszerű dologgal kapcsolatban elképzeljük, milyenek lennénk, ha másféle ellenszenvet, másfajta rokonszenvet, lelki életünk másfajta összetevőit fejlesztenénk ki. Az ilyen dolgokat nem szabad könnyedén venni, mert olykor évekbe is telik, amíg az ember belülről meg tudja tenni azt, amit egyébként az élet tesz. Nézzünk szembe magunkkal egyszer egészen őszintén! Azt fogjuk mondani: tíz évvel ezelőtt még nem voltunk olyanok, mint ma. Egészen mássá vált a lélek belső tartalma, de belső alkata is.
De mi okozta azt, hogy ez így van? Az élet. Öntudatlanul átadtuk magunkat az életnek. Belevetettük magunkat az élet áramába. Ha mi magunk meg tudjuk tenni azt, amit egyébként az élet tesz meg, ha elhatározzuk, hogy milyenek akarunk lenni tíz év múlva, eltökéljük magunkat, és vasakarattal dolgozunk érte, akkor el is fogjuk érni. Ha tehát a rajtunk munkálkodó egész hatalmas életet összesűrítjük saját énünk kicsiségébe, ha saját énünk akaratában egyébként tengerként szétáradó erőket így felfokozzuk, akkor továbbfejlesztjük önmagunkat, csinálunk valamit önmagunkból, és belülről hozzuk létre azt, amit a régi aszkéta kívülről tett. Ő legyengítette a testet, hogy a gyönge testből erőteljesen kiemelkedjen az akarat és a megismerés, és a gyönge test átlátszóvá lett a szellemi világ számára. Nekünk meg kell erősítenünk az akaratot és a gondolkodási erőt, hogy erősebb legyen a testnél, amely tovább végzi a maga dolgát; így vesszük rá a testet, hogy átlátszóvá váljon a szellemi világ számára. Éppen az ellenkezőjét tesszük annak, amit a régi aszkéta tett.”
(Elhangzott Oxfordban, 1922. augusztus 18-án – részlet) Fordította: Drahos Sándor